|
|
|
|
|
|
Csapás a nagyszerb tervekre...
1999. március - Magyar Hírlap
Belgrád nem ismeri el a boszniai Brcko városáról hozott döntést. A boszniai békefenntartók önvédelemből lelőttek egy szerbet. A Radikális Párt terrorizmussal vádolja az amerikai erőket.
A boszniai szerbek és a belgrádi vezetőség a szerbségre mért súlyos csapásként értékelik a Brcko hovatartozását eldöntő nemzetközi döntőbíróság pénteki határozatát, amellyel semleges területté nyilvánította és Bosznia-Hercegovina szuverenitása alá helyezte a stratégiai fontosságú észak-boszniai várost és környékét - jelentette újvidéki tudósítónk.
A Száva menti település ugyanis azon a keskeny folyosón fekszik, amely a háborús hódítás eredményeképp létrejött Boszniai Szerb Köztársaság keleti és nyugati felét köti össze, s amelyet most kettévágtak, gyakorlatilag két részre szakítva ezzel Karadzsicsék "birodalmát". Ugyanakkor Carlos Westendorp, az ENSZ boszniai főmegbízottja leváltotta Nikola Poplasent, a "Republika Srpska" keményvonalas elnökét (Vojislav Seselj boszniai "helytartóját") azzal az indoklással, hogy szabotálta a daytoni békemegállapodás végrehajtását.
A fejlemények miatt tegnap Banja Lukán a szerb országrész fővárosában rendkívüli ülést tartott a parlament, a városokban pedig radikálisok tüntettek a brckói döntés és Poplasen leváltása ellen. A politikus korábban azzal fenyegetőzött, hogy a szerbek akár háború árán is megtartják Brckót. Még a mérsékeltnek tartott Milorad Dodik Banja Luka-i kormányfő is benyújtotta lemondását. A
belgrádi kormány a döntés felülvizsgálását követeli, és azzal vádolja Robert Owen amerikai döntőbírót, hogy megsértette a daytoni megállapodást. A nemzetközi békeerők, az SFOR tankokat vezényelt a fontosabb boszniai közlekedési útvonalakra.
Szarajevóban ugyanakkor megelégedéssel fogadták a döntést, bár ők a föderációnak követelték "az ország egyetlen kikötővárosát". A föderáció képviselői a nemzetközi bíróság előtt azzal érveltek, hogy Brckót a háború előtt kilencven százalékban horvátok és bosnyákok lakták, a szerbek a lakosságnak csupán tíz százalékát képezték. A szerb szabadcsapatok - köztük a hírhedt Arkán "tigrisei" - példátlan kegyetlenséggel űzték el a más nemzetiségűeket a városból, és ha azt a szerbeknek ítélik oda, akkor az etnikai tisztogatás politikáját jutalmazzák. A horvátországi "Szerb Krajina Köztársaság" széthullása után Brcko elvesztése kétségkívül a legnagyobb csapás a nagyszerb törekvésekre.
A NATO irányítása alatt álló boszniai békefenntartó erők (SFOR) egyik katonája önvédelemből lelőtt egy fegyverrel rátámadó férfit a Boszniai Szerb Köztársaság egyik városában - jelentette a Reuters. Az eset a köztársaság északkeleti részén lévő Ugljevikben, egy étteremben történt. Az SFOR szóvivője a Reutersnek elmondta: a katona három másik társával együtt éppen a város egyik éttermében tartózkodott, s akkor nyitott tüzet, amikor tizennégy fegyveres támadt rájuk. A Radikális Párt nem késlekedett a válasszal. Mitar Maksovics, az ugljeviki városi közgyűlés vezetője a Reutersnek így nyilatkozott: "Ez az SFOR-on belül működő amerikai erők terrorcselekménye volt. Ezt nem tűrhetjük tovább"..
|
|
|
|
|
|