Forrás: Magyar Narancs 1992. december 23.
/// javított szöveg \\\
o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o
Magyar Narancs: Eltûntél a közéletbôl:
fölültél a hajóra, az eszkimó
asszony fázott, most is fázik egy kicsit.
Méhes Marietta: Nagyon fázom.
MN: És azután itt vagy Amerikában. Mit csinálsz?
MM: Gyerekeket nevelek.
MN: Hányat?
MM: Kettôt.
MN: És?
MM: Tanulok.
MN: Mit tanulsz?
MM: Illusztrálást, grafikát.
MN: Nem akarsz híres filmszínésznô lenni?
MM: Nem.
MN: Egyáltalán? Álmodban sem?
MM: Rémálmomban sem.
MN: Mindenki arra gondol Pesten, hogy Marietta híres ember
volt
otthon. Sok filmben játszott, a központban volt, és
akkor itt egy
lakásban gyerekeket nevel.
MM: Ez így van, de azért az ottani élet sem volt
annyira a központban.
Ott is egy lakásban voltam, és szerettem volna gyerekeket
nevelni.
Csináltam is egy ideig.
MN: De hát azért jön valaki Amerikába,
hogy itt legyen filmszínésznô,
otthon megteheti, hogy családot csinál, te otthon
voltál, fiúztál, és
itt lett családod.
MM: Hát nem tudom, hogy otthon hogy teheti meg valaki, hogy családot
csinál, hol lakik a családjával, mit ad enni a
családjának. Lehet,
hogy híres filmszínésznô, de nem tud kibérelni
egy lakást. Ez eléggé
nagy probléma. Vannak emberek, biztos akkor is voltak, akik
tudtak
pénzt csinálni, de hogyha nem vagy a pénzcsináló
bizniszben, akkor nem
tudom, hogyan lehet családod. Ezt még eddig nem sikerült
kitalálnom.
MN: És itt tudsz csinálni pénzt?
MM: Hát dolgozni kell, és akkor az ember pénzt
keres, és remélem, hogy
fogok tudni, azért járok iskolába. Professzionálisabban
szeretném
csinálni, amit csinálok, ami azt jelenti, hogy szeretnék
pénzt keresni
vele.
MN: Lehet, hogy pénzt fogsz keresni vele, de otthon ismertek,
lehet,
hogy sokan szerettek is.
MM: Nem tudom, hogy olyan fontos-e, hogy ismerjék az embert.
Nekem nem
fontos. Azt észrevettem, hogy sok embernek fontos ez az Andy
Warhol-
féle „mindenkinek van tizenöt perce”, és szerintem
az egy hihetetlenül
nagy tévedés, lehet hogy valamikor fontos volt, de ez
eltûnt. Mit
elégít ki benned, ha egy csomó ember ismer. Miért
jó?
MN: Hát mert van, aki azt mondja, hogy szomorú, magányos.
MM: Azért, mert nem vagy egy közismert figura, nem biztos,
hogy
magányos vagy. Azért, mert egy közismert figura
vagy, még lehetsz
magányos, kifejezetten ezek a fajták, például
Marilyn Monroe, a
hihetetlenül fölfújt sztárok. Éppen
erre gondoltam, hogy van egy
festô, aki még ebbe a generációba tartozott,
és sikeres volt annak
idején, most már nyomorék, és otthon van
a lakásában. Neki nagyon
fontos, hogy sikeres legyen, és fölhív, hogy írtak
róla az újságban,
és nagyon fontos neki, hogyha valakirôl írnak az
újságban, akkor az
valaki, aki érdekes. Miért, a legtöbb újság
tele van szeméttel. Az
információ legnagyobb része szemét, különösen
itt Amerikában. Mindenki
kiadhat egy újságot, akinek van rá pénze.
Különbözô trendek vannak,
különbözô dolgokat próbálnak eladni,
de ez engem egyáltalán nem
érdekel, kifejezetten visszataszít.
MN: Azt szokták mondani, hogy ha valaki elmegy Magyarországról,
akkor
még többre viszi, hogyha nem, akkor azt, hogy nem sikerült
neki.
MM: Hát nem tudom. Azt, hogy mi sikerült nekem és
mi nem, ezt majd
akkor tudom megmondani, amikor az életemnek vége lesz,
egyelôre a
közepénél tartok. Mióta eljöttem Magyarországról,
azóta nagyon sokat
tanultam, nagyon megerôsödtem. Van egy családom,
van két gyerekem,
akiket nevelek.
MN: Mitôl erôsödtél meg?
MM: Elôször az, hogy eljöttem otthonról, az egy
hihetetlen,
felszabadító érzés volt. Még most
is hihetetlenül boldog vagyok,
hogyha eszembe jut. Mindig el akartam jönni Magyarországról,
soha nem
volt közöm ahhoz, ami ott van, vagy volt, gyerekkorom óta
soha nem
éreztem, hogy odatartozom és iszonyúan nyomasztott
a légkör, nem
szerettem ott lenni. Sokszor, ha arra gondoltam Magyarországon,
hogy
még mindig ott vagyok, teljesen rosszul lettem.
MN: Most politikai légkörre gondolsz?
MM: Te, hát politikai légkörre és általános
légkörre, ahogy kimész az
utcára, meg az, hogy mi minden van beleírva a személyi
igazolványodba,
mindenki hazudik. Például az, hogy én egy nagy
sztár voltam,
idézôjelben; elôször is nem voltam nagy sztár.
Aztán az igaz, hogy egy
csomó ember ismert, talán még szeretett is, de
semmiféle elismerést
nem kaptam. Sem anyagilag, sem semmiféle értelemben.
Arra emlékszem,
hogy amikor ezt az Eszkimót bemutatták, mindenféle
emberek kaptak
mindenféle díjakat, én nem. Nem arról van
szó, hogy rosszulesett, csak
furcsálltam. Szerintem abban a filmben ha valami jó volt
vagy érdekes
volt, az én voltam. Ott volt a zenekar, amit csináltunk,
ami szintén
egy olyan nyomorult dolog volt, semmiféle támogatást
nem sikerült
senkitôl kapnunk, holott sikeres volt. Például
ha itt egy ilyen
sikeres dolog mûködik, látják, hogy az embereket
érdekli, valamennyire
ôszinte biztos, hogy van valaki, aki ezt finanszírozza.
És komolyan
vesznek. Magyarországon mindenki iszonyúan komolyan veszi
magát, én
nem vettem magam soha komolyan és engem sem vett senki komolyan.
És ez
nem volt jó.
MN: És itt komolyan vesznek?
MM: Ja, itt komolyan vesznek. Nem voltam semmiféle közéleti
szituációban itt, de itt mindenkit komolyan vesznek.
Hogyha valaki
lefekszik az utcára, és azt mondja, hogy ô koldus,
akkor komolyan
veszik, mindenkinek megvan a méltósága. Nincsen
az, mint
Magyarországon, nincsenek hihetetlen, undorító,
arisztokrata
beállítású mûvészek, tudod,
azok, akik kiskirályok, és különbek, mint
a többi ember.
MN: Hát itt, mondjuk, a mûvészeknek nincs is
olyan státusuk, mint
Magyarországon.
MM: Persze, nincs, mindenkinek meg kell dolgozni azért amit csinál.
Lehet, hogy el tudsz adni valami szemetet, de mindegy, az a te munkád.
Én Magyarországon nagyon nem szerettem lenni, és
nagyon örülök, hogy
nem vagyok ott.
MN: Mikor voltál utoljára Magyarországon?
MM: Hát amikor eljöttem, most már lassan nyolc éve.
MN: És ez a nyolc év gyerekneveléssel telt el?
MM: Nem, hát elôször nagyon nehéz volt, az
elsô pár év, teljesen
elvesztettem a lábam alól a talajt, föl voltam készülve,
hogy minden
meg fog változni, de amíg az ember nincs benne egy helyzetben,
nem
tudja, milyen az. Tényleg végig, a végletekig
elhagytam magam. A
nulláról kezdtem, meg kellett tanulnom beszélni,
meg kellett tanulni
kiismerni magamat, hogy hol vagyok, meg kellett tanulnom, hogy ki
kicsoda, mi micsoda, hogy mûködik, és ez beletelt
egy jó idôbe. Aztán
elhoztam a kislányomat, aki négy évig Németországban
élt, akkor volt
hét és fél éves. Rögtön, fél
évvel azután, hogy idejöttem terhes
lettem. Körülbelül az elsô négy év
azzal telt, hogy gyerekeket
neveltem. Direkt elhatároztam, hogy velük akarok tölteni
minden idôt,
amit csak lehet. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember a gyerekeivel
legyen. Aztán kezdtem körülnézni, hogy mit
csináljak magammal. Az nem
mehet, hogy csak bevásárolok, lemegyek a játszótérre.
Beletelt egy jó
idôbe, míg rájöttem, hogy rajzolni kell, mert
azt tudom csinálni,
mindig is grafikus akartam lenni. A képzômûvészeti
gimibe jártam, de a
végére teljesen elment a bátorságom meg
a kedvem az egésztôl. Ott volt
körülöttem az a sok nagy mûvész. Elkezdhetnék
én is mûvészkedni, mint
ahogy azt nagyon sokan csinálják, de nem tudnék
megélni belôle, és nem
érdekel, azt csináltam Magyarországon. Szóval
azt akarom, hogy amit
csinálok, az teljesen kontrollált legyen, és bárhová
be tudjak menni,
hogy ezt és ezt csinálom, és el tudjam adni. Magyarországon
bármit
csináltam, soha nem voltam igazán benne. Azt mondtam,
hogy oké,
énekelek, de soha nem mondtam, hogy énekesnô vagyok.
Színészkedtem
ezekben a filmekben, próbáltam olyan jól megcsinálni,
ahogy csak
tudtam, de soha nem gondoltam azt, hogy tényleg ehhez értek.
Mostanra
már annyi mindent csináltam, amirôl már
úgy éreztem, hogy igazából nem
értek hozzá, hogy egyszerûen muszáj, hogy
valamit igazán tudjak. Csak
akkor tudom elmondani, ha igazán elhiszem magamnak. Tudom egyébként,
hogy ez egy ilyen perfekcionista dolog, és a legtöbb ember
csinál egy
csomó olyan dolgot, amihez nem igazán ért, és
mégis teljesen biztosak
magukban. Énnekem nagyon fontos dolog, hogy igaz legyen minden.
MN: És itt igazabb? Miben igazabb minden? Miért más ez?
MM: Itt van az emberekben ilyen morális tartás. Egyébként
minél
nyugatabbra jössz Magyarországról, ezt annál
inkább lehet érezni. Ott
annyira meg vannak nyomorítva az emberek. Ide-oda hazudni, hol
a
töröknek kellett hazudni, hol a németnek, hol az orosznak,
mindenki
mindig hazudik, ez egy életformává vált.
Itt az embereknek például
nincs igazolványuk, bemész valahova, kérdeznek
tôled valamit, mi az
anyád neve, nem is kérdeznek ilyesmit, de ha mondasz
valamit, akkor
elhiszik. És ha biztosak akarnak abban lenni, hogy igazat mondasz,
akkor kérik, hogy esküdjél meg. Megesküszöl.
És nem hazudnak az
embernek. És ez minden szinten így van. Ezt azért
nem nehéz belátni,
hogy miért hazudjon az ember. Ki akar hazugsággal eltölteni
egy
életet, vagy miért. Ezt például iszonyúnak
tartom Magyarországon. És
nem is mûködik. Csak egy ideig lehet csinálni dolgokat.
MN: És nincs senki sem, aki hiányzik Magyarországról, egy ember?
MM: Sok ember hiányzott, fôleg, amikor eljöttem, de
hát egy idô után
az embernek már nem hiányzik, mert új életed
van. Nagyon szívesen, és
nagyon szeretnék találkozni emberekkel, mit tudom én,
szívesen
festenék a Zuzuval (Méhes Lóránd) együtt
egy pár hétig, valami jó
helyen Magyarországon vagy bárhol. Különbözô
emberekkel, a filmezés,
az nem hiányzik. Azaz, ha lenne egy jó dolog, szívesen
részt vennék
benne, de nem szeretem, sok ember van, nyüzsgés, nem szeretem
az
ilyesmit, sok léhûtô kavarog. Nem akarok különösebben
Magyarországra
menni. Elôször is olyan messze van, hogyha az ember egy
akkora útra
megy, akkor miért pont Magyarországra menjen. Csomószor
az volt, hogy
miért nem megyek Magyarországra, és akkor elmegyek
Baliba vagy
Mexikóba, vagy Dél-Amerikába, ott még soha
nem voltam. Egyébként
nyilván eljön az az idô, amikor el fogok menni Magyarországra,
és nem
tudom, lehet, hogy csinálok ott valamit. De nem hiszem, szóval
nem úgy
tûnik, hogy különösebben hiányoznék
ott bárkinek, szóval nem érzem
azt, hogy bárki, bármit akarna velem. Nekem ott semmi
dolgom sincs.
MN: És itt mi van?
MM: Hát itt élek.
MN: Mi lesz?
MM: Hát festek, dolgozom, rajzolok, nevelem a gyerekeimet. Szeretnék
utazni minél többet, utazom. Nem tudom, mibôl áll
egy ember élete. Te
mit csinálsz?
Wahorn András
o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o