Forrás: Rock évkönyv 1981, 120-129. o.
/// betûhû szöveg \\\
o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o
"Imádom ezt a punkos dolgot. Tiszta. Viszont nem rajongok
a magukat
tönkretevô emberekért."
(John Lennon részlet az utolsó interjúból)
A hetvenes évek második felére a hazai beatmozgalom
egykor oly viharos
tengere is mocsarasadó állóvízzé
szelídült. A a Piramis-kísérlet
csupán egy fodrokat vetô kô volt, a Som-csoport
különbözô okok miatt
nem volt képes felvállalni, kielégíteni
a nyakába szakadó sokféle-
fajta igényt. Hirtelen mindenki ôszinte, kôkemény
rockot akart
játszani, s az igazmondás álarcában kóklerok
serege árasztotta
(árasztja) el a színpadokat. Néhányan azonban
igazi értékeket
produkáltak. Sajnos, s ez ma már szinte bizonyos, legtöbb
alkotásukat,
akárcsak a ma már legendás Kex vagy Syrius legjobb
zenéit, csak néhány
foszló magnószalag ôrzi majd.
A magyar punk 1977-ben kezdôdött. A hazai sajtó még
a nyugati
bulvársajtó leegyszerûsítô jelentéseit
szajkózta. "Agresszív ôrültség,
primitívség, 2-3 akkord a gitárokon, zöld,
sárga haj, biztosítótû,
vécélánccal. Ocsmány és undorító."
Aki venné a fáradságot, s
visszalapozna 62-es, 63-as újságokig, lényegében
ugyanezt olvashatná:
"Gombafejû vademberek. Visszamegyünk a fára? Yeah-t
üvöltô
orángutánok, nyívó elektromos gitárok."
Annak idején a Beatles sem
váltott ki nálunk elismerést. Sôt. Óvták
tôle az ifjúságot.
A punk szó bár etimológiailag természetesen
megfejthetô, lényegében
éppen úgy nem jelent semmit, mint a beat, vagy a rock.
A határok
elmosódnak, s az erôltetett különbségtevésnek
nincs értelme. Mert
ugyan mihez juthatnánk közelebb, ha mondjuk így
utólag a Woodstockban
fellépô Peter, Paul and Maryt a folk-beatbe, a Ten Years
Aftert meg a
rockba sorolnánk... Nem ez a lényeg.
A punk tegyük félre a külsôségeket,
hiszen a korai évek megértéséhez
sem a gombafejen keresztül vezetett az út elsôsorban
megújulást
jelent(ett). S megújulni csak ott szükséges, érdemes,
ahol a régi
értékek már megérettek a pusztulásra.
A punk, legalábbis a kezdet
kezdetén maga is csak jelezte, kifejezte ezt a válságot.
A gyengék
belepusztultak vagy leragadtak, a legjobbak a sokszor totális
tagadás
után új értékek után néztek.
Beatrice
Különös tréfa, s talán nem is a sorsé,
hogy az elsô zenekar
Magyarországon, amelyik zenében, késôbb
szövegben is fölvállalta a
hetvenes évek végének reneszánszát
mondhatjuk akár punknak is
mindaddig csupán egy országos diszkósikert mondhatott
magáénak. A
Beatrice legénysége 1978 nyarán, amikor
bôrruhába bújva, punkosra
mázolva, elôször játszott jól-rosszul
Ramones és Sex Pistols számokat,
még minden bizonnyal nem gondolt többre, mint a legújabb
divathullám
mielôbbi lemásolására. Még a sikerre
olyannyira áhítozó zenészeket is
meglepte a produkcióra "ráharapók" néhány
hónap alatt több ezresre
duzzadt serege. A robbanó, taglózó zene, a néhol
nyers, de valamit
mindenképpen mondani, visszaadni, kifejezni akaró szöveg
megdöbbentô
hamar talált értô fülekre. A punk címke
azonban átkos bélyegnek
bizonyult.
A Beatrice külvárosi nyíltságára elsôként
fiatalságunk marginális
rétegei nyitottak fület. Bomló családokban
élô, a törvénnyel már
kisebb összeütközésbe került, az állami
gondozást, intézeteket már
megkóstolt, rossz lakásviszonyok között, szülôkkel
egy szobában
felnövekvôk. Ôk szerencsére nem a többség,
de sokan csapódtak hozzájuk
a konszolidált körülmények között
élôk, de otthon csak anyagi javakat
kapók közül is. A felnôttek hamisnak ítélt,
sokértelmû világa helyett
a dolgok kimondására, fekete-fehér igazságokra
vágyó tizenévesek. A
Beatrice akarva, akaratlanul fölvállalta, kifejezte ezt
az életérzést.
Visszatükrözte azt a látószöget, ahonnan
nézve egy árnyalt
világnézettel, gondolkozásmóddal magától
értetôdôen nem rendelkezô
tinédzser akár kitaszítottnak is érezheti
magát. De a Rice egyben
módosítani, helyesebb irányba is próbálta
fordítani ezt a látószöget.
S mindezekért sok régi Kex és Syrius rajongó
is sokra tartotta a
zenekart.
Az odamondogató szövegek, az idegszaggató zene, a
rajongók tömegének
nem éppen szalonképes kemény magja sok külsô
szemlélôt eleve
elidegenített a Beatricétôl. A banda egykoncertes
zenekarrá vált, a
kultúrházigazgatók egy fellépés
után, kasszasiker ide vagy oda,
hallani sem akartak röbbé róluk.
Pedig a Rice sohasem buzdított durvaságra, inkább
csitítani, kordában
tartani igyekezett az elemi ritmusoktól könnyen lázba
jövô süldô lány
és suhanc sereget. Csupán tükröt tartott eléjük.
S ebben a tükörben
nemcsak ôk, de az idôsebb, hosszú évek óta
életérzéseket pontosan
kifejezô, jobb értelemben aktuális "ifjúsági
zenére" vágyók is
megláthatták magukat.
Minden mást bizonyítson inkább a zenekar néhány
talán kevéssé ismert
dalszövege:
"Üres jelszavakkal löktél a sorba
s én üres jelszavakat írtam házfalakra.
Tetszett a dili, jó ez a hecc,
de kiszállni tudom nem lehet
zseniálisan ki van ez találva"
(Északon, nyugaton, délen, keleten)
"Apáim útját járom a taposómalomban
a szemem be van kötve, jön az utolsó kanyar
Ne kapálózz haver, jó vonatra szálltál,
elkapott a daráló foga, megszülettél, meghalsz,
de légy büszke, buta te buta
mert életed jól zsírozott futószalag"
(Elkapott a gépszíj)
"Még ha a legjobb szándék is vezet
hibát azért elkövethetek nem?
Miért van oly sok gond velem
ôszintén felelni nem merek,
s lehet, hogy az úton majd egyedül megyek
csúfos véget ér történetem
azért bátran kijelenthetem
sarokba szorított kis nyuszi vagyok"
(Topis bluz)
"Nem félek én, ha van még remény,
hogy elvégezzem a küldetésem
fölállok én, bár erôm kevés,
de nem csaphatom be önmagam
csak azért teszem, hogy el ne felejtsd
kell, hogy értsd a lényeget
NEM MINDIG A VESZTES A GYENGÉBB"
(Párbaj)
"A HOLD csillan a párnámon, hûvös, mint a vas
kedvesemet várom az acél 8.20-ast
egy volt csak nem kell több, a remény rég kihúnyt
cet vagyok a fövenyen és nincs már visszaút"
(Meditáció II.)
A Beatrice hároméves periférikus lét, s
már-már mitizált kívülállás
után legalábbis így látszott 1980 nyarán
révbe érkezett. Országos
ORI turnéra indulhattak az Omega és az LGT egyenrangú
partnereként.
Arról már csak Presser Gábor és Benkô
László tudna beszélni, miféle
eszközökkel tudták elérni, hogy az általuk
nagyra tartott banda velük
játszhasson.
A koncertsorozat után, bár annak tervezett folytatására
az ország
legnagyobb sportcsarnokaiban már nem kerülhetett sor, mégis
simán ment
minden. Fellépések követték egymást,
még két nagylemez terve is
fölmerült. De amit a két nagyhatalom-zenekarnak egy
turné erejéig
sikerült elérnie, az a lényegen nem változtathatott.
A Rice nyers
modora, nem éppen diplomatikus megnyilvánulásai
sokak számára
emészthetetlennek bizonyultak. Végül már
annyi rossz hír, elôítélet
tapadt hozzájuk, hogy egyetlen fellépési lehetôségük
sem maradt. Bár
kiváló képességû szólógitárosuk,
Lugossy László Dinamitba igazolását
még kiheverte a zenekar, sôt Vedres Józsefnek,
a Rice egykori
technikusának nemcsak pótolnia sikerült ôt,
a kapuk egyre szorosabbra
zárultak. S 1981. augusztus 22-én, amikor már
a hajógyári
szuperkoncerten sem léphettek föl, a zenekar hivatalosan
is
föloszlott.
A rengeteg koronás B betû azonban mégsem veszti
értelmét a házak
oldalán, s az iskolapadokba vésve. E könyv nyomdába
adásáig Nagy
Ferenc már több koncertet is adott csapata élén,
Backing néven,
lényegében a régi legénységgel.
(Csak a zeneszerzô Miklóska Lajos
vonult vissza pihenni, feltöltôdni.) Méghozzá
olyan helyeken léptek
föl, ahová azelôtt a Beatricét be sem engedték
volna. (Például a
Csepeli Ifjúsági Parkban vagy a Közgáz klubban.)
A Rolls
legénységével, akiknek figye!emre méltó
dalai szorosan kötôdnek a Rice
világához, Molnár Györggyel és Deák
"Bill" Gyulával a beat aranykorát
idézô hangulatú koncerteket adtak. S a névváltozás
taktikai húzása
segítségével, talán a Backing-Beatrice
eddigi legértékesebb alkotása,
az Európa-szvit is többekhez eljuthat végre.
"Hé te bolond! Ébredj fel!
Nem jelzi márványtábla nevedet
az út szélén, egy mérföldkôre
azért is
fölírom magamat." (Európa)
Bizottság
A Bizottság, eme avantgarde tánczenekar, ha mindenáron
hasonlatot kéne
keresnünk, Frank Zappára emlékeztethet. Öngúny
és a közönség
provokálása, halálos komoly játszadozás
a hangszerekkel, happening
elemek és kôkemény rock-panelok,kipingálva
blöff-színekkel, meglepôen
eredeti zenei ötletek, csavaros, nevettetô szövegfordulatok,
közérthetôség és mélyintellektualizmus
íme a Bizottság koktél.
Öt fiatalember (plusz két leányzó) túl
már a harmadik x-en a magyar
képzômûvészet már-már beteljesült
ígéretei, híve a rockmuzsika
önkifejezési lehetôségeiben, zenekart alapít.
Elôbb csak maguk kedvére
nyûvik a hangszereket, aztán az emlékezetes 1980-as
"fekete-bárány"
koncerten, a Beatrice és a Hobo Blues Band társaságában
aratnak
elôször nagy nyilvánosság elôtt meglepô
sikert. Attól kezdve bejárnak
egyetemi klubokat,vidéken is turnéznak, sok kultúrház
színpadán
vitézkednek.
Ahogy a Beatrice címkéje a punk, az övék az
avantgarde lett. Jelzi eme
meghatározások viszonylagosságát, sôt
nemegyszer értelmetlenségét,
hogy a két zenekar többször adott közös
koncerteket, úgy is, hogy
együtt énekelték, zenélték egymás
dalait.
A skatulyákat elsôsorban a dolgok leegyszerûsítésére
törekvô, a zenét
erôltetetten rendszerezni próbáló újságírók
agyalják ki. Súgnak persze
a reklámszakemberek, hiszen az ifjúsági zenei
produktum izgalmasabbnak
látszhat, ha valamiféle kategoriális áruvédjegy
kapcsolódik hozzá. Az
ilyesfajta ideologizálás révén azonban
nem juthatunk el egyenes úton
buktatók nélkül a beat, pop, rock, punk, új
hullám lényegéhez.
Mert ennek a körülbelül két évtizedes zenének
a legfôbb lényege egy: a
naprakészség. Életérzések, hangulatok,
a nap kifejezése. Akárcsak az
írott mûfajban a jó újságé.
Az olyané, amelyik buszon, utcán, s uram
bocsá még az illemhelyen is olvasható. Jelez,
figyelmeztet,
szórakoztat, s anélkül, hogy különösebb
elmélyülést igényelne, még el
is igazít egy kicsit. Persze csak akkor, ha a zene és
a szöveg
egyenrangú, harmonikusan illeszkedô, s ha az aktualitás
nem rossz
értelmû pol-beatkedés.
A Bizottság eredetisége a sokszor hajmeresztô, szájat
fülig szaladtató
zenei ötletek mellett, melyekkel megspékeltek egy ôskemény
rock-
alapot, a szövegek csavaros fordulataiban, csiklandozó
kínrímeiben
rejlik.
Az avantgarde (elôôrs) jelzô annyiban jogos, hogy
idehaza a Bizottság
próbált elôször (a Kex kísérleteit
leszámítva) szerves egységbe vonni
rockot, színházi elemeket, happeninget és egy
csipetnyi kabarét.
URH, Kontroll, Balaton
Összefoglaló tanulmányfélét mindeddig
csak a külföldi szaksajtóban,
elsôként a New Musical Express 1981. január 17-i
számában olvashattunk
a honi, új ízek kikeverésével próbálkozó
ifjú zenekarokról.
E bandák jellegzetessége s megkülönböztetôje
is egyben a New Wave
formai újdonságait lekoppintó, de tartalmi újdonságra
nem törekvô
együttesektôl, hogy amatôrök a szó legjobb
értelmében, s eszük ágában
sincs a muzsikából megélni. Emlékeztetnek
a beat hôskorára, amikor
mindenki gitárt ragadott, s a divatláz mögött
fölsejlett egy új
önkifejezési mód lehetôsége. Egy nemzedék
szólalt meg a dalokban, s
teremtett magának szokatlanul hamar, szinte egy új kultúrát.
Az ôs új hullám kifulladása egy nemzedék
kifáradása is volt. A Szombat
esti láz együgyûsége, a diszkó kábítószere
s egy újabb generáció
kellett ahhoz, hogy idehaza is elkezdôdhessen valami más.
A valami új
hagyjuk a ritmusképleteket lényegében visszatérés
a régi
legnemesebb részeihez. Zene a zene öröméért,
nem túl míves, de nem is
semmitmondó, gyakran az élôbeszédre emlékeztetô
szövegek. A rock
leghagyományosabb hangszerei, de skiffle szerszámok,
fésûk
selyempapírban, konzervdobozok, lábasok, fedôk.
S lám, ha valaki nem könnyû megélhetési
formának képzeli a zenélést,
némi tehetséggel nyomban figyelemreméltó
alkotást szülhet, s a csinált
daloktól megcsömörlöttek szinte tódulnak
a produkcióhoz.
Ebben a kategóriában feltétlen említést
érdemel az URH, a Kontroll és
a Balaton. Vannak még rajtuk kívül is néhányan.
Az agyoncsirizezett
budapesti házfalak sok-sok kézzel írt plakát
foszlányát ôrzik. A
többiekre azonban csak egy gyors, s nem is teljes névsorolvasás
erejéig jut hely: Stressz, Szimulátor, Gürtz,
Kônigh és cirkusza, V.
Deficit, Licit, Vendetta, Spenót, Médium, Elipszis,
Petting, Orgazmus
stb.
Sokfélét próbálnak ezek a csoportok, de
közös jellemzôjük az
öntevékenység, egy új önkifejezés
lehetôségeinek keresése. Akad köztük
csupán a punk külsôségeivel operáló,
bár értékeket fölvillantó
zenekar, de olyan is, amely már most komoly reményekre
jogosít.
Érdekes: a tizenévesek vagy a húszas éveik
elején járók gyakran
szövetkeznek egy-egy idôsebb taggal, úgy harminc
körül. A személyi
igazolványok foglalkozás rovatai is változatosabb
képet mutatnak, mint
a beat hôskorában, amikor fôként egyetemisták
vagy az egyetemmel
kacérkodók alakítottak zenekarokat. Most éppúgy
megtalálható a
bandákban állatkerti gondozó, gyári munkás,
földmérô, segédmunkás,
mint építômérnök, újságíró,
sôt végzôs filmrendezô. Ezekben a
zenekarokban nem jólkeresô papák "menedzselik"
rockról álmodó
csemetéiket. Összebütykölt erôsítôk,
egyszerûbb hangzások, de...
Az URH-t például az említett NME cikk Kelet-Európa
legizgalmasabb
zenekarának nevezte. Az angol újságíró
az akkor még csupán féléves
zenekarról szinte lelkendezve írt (1981 januárjában).
Ôrületes
gitárjátékot, csodálatos vokált
emlegetett. S ehhez mi még
hozzátehetjük a szövegeket dicsérô véleményünket
is. Pontosság a
kifejezett gondolatokban, mégis rockos mondatfûzés,
mindeddig
meghódíthatatlannak látszó témák.
Az URH (Ultra Rock Hírügynökség) alkalmi zenekarnak
szervezôdött 1980
augusztusában. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai
Klinikájának munkaterápiás részlegében
akartak muzsikálni egy majdani
klub javára. A csapat néhány tagja munkája
pszichológus is akad
köztük , mások az intézetben kezelt fiatalkorú
narkomán barátjuk,
ismerôsük révén kötôdtek ide.
Sajnos ostoba rémhírek miatt (például elterjedt,
hogy az URH Ultra
Radikális Hivatalt jelent) köröttük is valamiféle
misztikus
törvényenkívüliség köde képzôdött.
A zenekar 1981 közepén hirtelen leállt. Elterjedt
a pletyka
feloszlatták ôket. Pedig csak annyi történt,
hogy megunták saját
magukat, s nem óhajtottak repertoáregyüttessé
változni. Ôsztôl aztán
új dalokkal ismét a közönség elé
álltak. Egykori énekesük, (Müller
Péter) ezúttal egy videokamera mögül figyelte
a produkciót, mivel az
URH is fontos szerepet játszik fôiskolai vizsgafilmjében.
Bár
szövegíróként továbbra is segíti
munkájukat, hiányát nem tudták még
pótolni.
A Kontroll (Anti-baby) tagjainak, akárcsak az URH-nak,
a Kassák klub
nyújtott 1981 során többé kevésbé
rendszeres fellépési lehetôséget, jó
példát mutatva, miképpen válhat egy viszonylag
kis teremmel rendelkezô
mûvelôdési "intézmény" valóságos
kísérleti mûhellyé, felidézve az
amatôrmozgalom aranyéveit.
A Kontroll már kezdetben is rock kultúrájával
tûnt ki. Fejmagasan
kiemelkedtek a "Jerikó falait" döngetôk közül,
végiggondolt
szövegeikkel, újmódi, feszesen építkezô
zenéjükkel. Mondandójuk
egyszerre idéz egy a huszadik század utolsó harmadában
élô Villont és
Kafkát vagy a korai József Attilát. Énekesnôjük
magas regiszterekkel
tépô hangja nem hasonlítható Patti Smith-éhez,
de lényében van egy
csipetnyi belôle.
Az NME többször említett cikke a Balatonról
is megemlékezik. A zongora-
gitár-dob-szájharmonika s bármi más,
amibôl hang csiholható
felállású Balaton igazi skiffle zenekar, rock
álruhában.
Jellegzetes példája az elsôsorban önigények
kielégítésére törekvô, de
némi tehetséggel ezen túljutó, rokonszenves
amatôrbandának, amelyik
már-már újat produkál a csupáncsak
elkoptatott panelokból építkezôk
között.
Az a sok csoport, amelyik a Balatonhoz hasonlóan az ilyesfajta
zenét
választotta kifejezési eszközéül, akarva-akaratlanul
egy mikrokultúrát
épít, hívják bár ôket punknak,
avantgarde-nak, vagy új hullámosnak.
Ebbôl természetesen csak akkor lehet valami "komolyabb",
ha sikerül
teljesen megszerezniük az uralmat hangszereik fölött,
s ha mondandójuk
szélesebb hullámsávokon is közvetíthetôvé
válik. Kérdés azonban, hogy
ez-e a cél? Valószínûbb, hogy kisebb közönség
elôtt játszva, ôrizve és
kihasználva a kis klubok légkörét, a kínálkozó
csapdákat könnyebben
elkerülhetik, s hódíthatnak meg újabb területeket
az ilyesfajta zene
számára.
Molnár Miklós
o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o