A rock halott?! (de) Itt van az új hullám!? · Egy kívülálló portréja

Forrás: Rock évkönyv 1981, 139-145. o.

/// betûhû szöveg \\\

o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o
 

Pajor Tamás 18 éves, negyedik gimnáziumba jár. Magas, jóképû, csupa
ideg fiú. Bal fülcimpájában apró, ezüst fülbevalót visel, haja rövid,
modern. Szeret piros, bô nadrágot, tornacipôt és zakót hordani. Van
egy zenekara, a Neurotic. Noha egy-két belvárosi ház falán látható a
krétával felrajzolt jelük (***), nem csoda, ha ezt a nevet még nem
ismerik, hiszen 1981 októberéig – az interjú elkészültéig – mindössze
négy fellépésük volt. Igazi amatôrök.
 

– Kezdjük az elején: mióta zenélsz?

– 14-15 éves korom óta. 13 évesen kaptam az elsô gitáromat, rá egy
évvel kezdtem el a gitártanulást. Másfél évig jártam az órákra, de nem
volt valami hasznos, mert a tanárom egy gonosz, uzsorás disznó volt,
akit csak a pénz érdekelt. Sajnos csak az alapokat sajátítottam el.
Mivel komoly ritmikai problémáim vannak, az új összeállítású
együttesben elsôsorban énekelni fogok, és csak alkalmanként gitározom
majd.

– Miért a Neurotic nevet választottátok?

– Ha valaki közelebbi kapcsolatba kerülne velem, nem tenné fel ezt a
kérdést.

– Az olvasók viszont nem ismernek téged.

– Ez igaz, de egy mondatban nem lehet elmondani, hogy milyen vagyok.

– Mégis: neurotikus, vagy inkább érzékeny?

– Az emberek 60-70%-a neurotikus hajlamú, a fennmaradó 30-40% pedig
pszichotikus típus. Ha tehát azt mondom, én neurotikus hajlamú vagyok,
az nem fejez ki semmit.

– Rendben, hagyjuk ezt. Honnan szereztetek felszerelést?

– Tulajdonképpen a mai napig nincs szerelésünk. Van egy-két erôsítônk,
hangfalunk, de ezekkel gyakorlatilag semmit sem lehet csinálni.
Állandóan kölcsönkérünk, meg, próbahelyek után futkosunk. Annyi helyet
végigjártunk már, hogy az fantasztikus, és még mindig semmi. Gyárakat,
mûvelôdési házakat, klubokat.

– Az iskolával nem próbálkoztatok?

– De igen. Az elsô hely, amit felkerestünk, a dobosunk iskolája volt,
azután az enyém. Onnan azért dobtak ki, mert olyankor próbáltunk,
amikor nem lett volna szabad, és túl nagy hangerôvel játszottunk.

– Hol és hogyan került sor az elsô nyilvános koncertetekre?

– Az elsô koncertet nagyon izgalmas körülmények között nem tartottuk
meg. (Eddig körülbelül tíz koncertünk volt meghirdetve, ebbôl négy
megvalósult, a többi különbözô botrányok miatt elmaradt.) Az elsô az
Eötvös gimnáziumban lett volna, ahol megígérték, hogy minden
érdeklôdôt beengednek. A csekély propaganda ellenére nagyon sokan
eljöttek, de az utolsó pillanatban kiderült: csak az Eötvös-diákokat
engedik be. Ezek után úgy határoztunk, hogy nem lépünk fel.
Történetesen ott voltak az URH együttes tagjai (velük már régebben is
jóban voltunk), és meghívtak a három nappal késôbbi koncertjükre a
Kassák Klubba. Ez 81 februárjában volt. Utána háromszor léptünk még
fel: egyszer a Kassák Klubban, egyszer a Molnár utcai Belvárosi
Ifjúsági Házban és egyszer Rákospalotán, szabadtéren.

– Ha jól tudom, a zenekar a punk hatására született. Miért?

– A punk létrejötte Angliában törvényszerû, szükségszerû volt. A 70-es
évek rockzenéje rendkívüli mértékben kommercializálódott (tisztelet
néhány kivételnek). Különösen nagy bázisa volt a heavy metalnak, amit
itthon is sokan játszottak. A 70-es évek elején, a hippi mozgalom
felbomlásának idején még aktuálisnak számított az olyan szöveg, hogy:
"Menj, az úton menj tovább...", de ma már eltávolodott a realitástól,
és ezek a nagy pátosszal, ordítva, hatásvadász eszközökkel elôadott
szövegek teljesen semmitmondóakká váltak. A fiatalok mégis beveszik,
és az irányzatnak ma is sok kedvelôje akad. A punkzene azért jött
létre, mert néhányan radikális eszközökkel próbáltak változtatni a
zenében, ami sikerült is. Másfél-két évvel ezelôtt, amikor a zenekart
megalapítottuk, az volt a célunk, hogy olyanok legyünk, mint a Sex
Pistols volt. A Sex Pistols teremtette meg ezt az új stílust,
robbantott, felfrissített, és táptalajt adott az utána következôknek.
Ezért mondhatjuk azt, hogy példaképet keresve nekünk már nem kellett
visszamennünk Little Richardhoz, hanem elég volt Johnny Rottenhez,
mert ebben már benne van amaz is.

– A punk kialakulásának azonban nemcsak zenei, hanem szociális okai is
voltak.

– Igen, de ez a mi zenénkre gyakorlatilag nem érvényes. Egyrészt a
származásunk miatt; mi nem a külvárosban születtünk, és saját bôrünkön
nem éreztük azokat a dolgokat, amiket Angliában a punkok. Másrészt
pedig a Beatrice révén már akadt hazai képviselôje az efféle
társadalombírálatnak. Eleinte szinte minden számuk a nagyvárosi ember
semmivé válásáról szólt, meg a külvárosi fiataloknak még a szocialista
rendszerben is eléggé nyomasztó életérôl. Furcsán nézett volna ki, ha
mi is ezt csináljuk, ezt másoljuk.

– A punkot sokan az anarchizmussal, az erôszakkal azonosítják.

– Azt kell megérteni, hogy a punkok rádöbbentek arra, hogy az
elrettentés, és az erôszak eszközével kell újat és mûvészit alkotni,
nem pedig, mint a hippik tették, a béke és a szeretet jelképeivel. Ma
kemény és radikális mûvészeti eszközökre van szükség.

– Az elsô koncert után azt mondtad: "Annak ellenére, hogy a punk
virágkora 77-ben volt, mégsem késtünk el, mert Magyarországra minden
több éves késéssel jut el." Azóta viszont túlléptetek a punkon.

– Akkor az volt az alapkoncepció. Azután, hogy egy kissé jobban
belekerültünk a rockéletbe, szélesebb körben kezdtük látni a dolgokat.
Így a dalszövegeink és a zenénk is egyre inkább az új hullám felé
orientálódott. Mivel nem tudtunk próbálni, és a koncertjeink teljesen
szétesôek voltak, nem volt értelme a punkot folytatni. Elhatároztuk,
hogy egészen újjá formáljuk az együttest. Néhány új tag is jött
közénk, és a zenei elképzelésünk is változott. Avantgarde rockzenét
akarunk csinálni, olyat, amityen még nem volt Magyarországon. Elég
erôsnek érzem magam ehhez, csak próbahely kéne. Ötleteim vannak.

– A régi számaitok közül bennem a következô maradt meg leginkább:
"Néha nulla vagyok, néha meg egy / Nem osztok, nem szorzok, nekem
egyre megy / Néha megrugdosnak, néha megcsókolnak / Néha megmutatnak,
néha meg eldugnak / Semmi más nem maradt, csak a néhány évem /
Maradékot kapok, de elveszem a részem / Ezt jól megtanultam, nulla,
nulla, nulla / Tessék egy emlékkönyv, a létezés nullpontja / Az egész
koncból összvissz egy sarokházat kaptam / Ettem, ittam, basztam, zenét
guberáltam ". Helyet kap ez az új programban ?

– Ezen már túl vagyunk, sokkal többet akarunk majd elmondani. Az új
mûsort, az új koncepciót a legapróbb részletekig ki akarjuk dolgozni,
de még nincs kész, és nem is tudnék róla sokat beszélni. Az
alapfelállás továbbra is marad a basszusgitár-szólógitár-dob, emellett
a szaxofonnak lesz fontos szerepe, és egy-egy számban használni akarok
más fúvósokat, például vadászkürtöt is, meg néhány egzotikus
hangszert, és egy 3-4 fôs kórust. Magyarországon a rockzenének mindig
csak egy eléggé kommersz formája volt divatos. Még ma is ez dominál,
kivéve azt a néhány együttest, amelyek most kezdenek feljönni. Ilyenek
akarunk lenni mi is.

– Beszéljünk tehát a "Kollégákról". Kezdjük külföldön. Lebeg
valamilyen példa a szemed elôtt?

– Nem mondhatnám azt, hogy David Bowie a példa számomra, mert mi nem
olyan zenét fogunk játszani, mint ô. De ô az, akitôl tanultam, és aki
miatt már mást akarok csinálni. Ô az egyetlen olyan sztár, aki egy
kicsit sem kommersz. A 80-as években, ebben az iszonyú, háborús
hangulatban, mindenben ô van az élen; abban, amit úgy hívnak, hogy
kifejezô erô. Még Frank Zappának, Alice Coopernek vagy Lou Reednek is
van egy csomó kommersz lemeze. Az ô megnyilvánulásaik egész mások:
sztárként viselkednek. Bowie amellett, hogy sztár, több annál.

– És itthon ? Említetted, hogy tetszik néhány feltörekvô együttes.
Éreztek valamilyen közösséget ezekkel?

– Vannak olyanok, akikkel barátságban vagyunk. Ezeknek az
együtteseknek a zenéje tetszik nekünk, noha mi nem az ô irányvonalukat
akarjuk képviselni. Megemlíthetem a Kontroll Csoportot, az Európa
Kiadót (amelyek az URH szétválásával jöttek létre), a Vágtázó
Halottkémeket és a Bizottságot. Különösen a Vágtázó Halottkémek zenéje
és viselkedésformája szimpatikus. Ôk az új hullámos zenének a
legspontánabb, legôszintébb formáját játsszák. Olyan életérzést
közvetítenek, ami mindannyiunké, de az ô kifejezésmódjuk a
legkeményebb.

– És a sztárok? Például Hobo?

– Róla éppen az ellenkezô elôjellel beszélhetek. Földes László egy
rock-diktátor. Nagyon nagy befolyása van a fiatalok körében, és ezzel
roppant módon visszaél.

– Ezt hogy érted?

– Kurválkodik. Régi Kex-számokat játszik, meg olyan dolgokat, amiket
neki nem volna szabad a szájára vennie. Még régebben megmondta, hogy
rock-próféta akar lenni, és az is lett: a tinédzserek prófétája. Én
nem tudom, hogy meddig díszeleghet ebben a szerepben, de remélem, nem
sokáig. Ennek ellenére a HBB bizonyos mértékben forradalmat jelentett
itthon, mert bluest játszanak, és ez akármilyen is, nem azonos a
kommersz zenével.

– És a többiek? Omega...

– Öregfiúk, nem érdemes beszélni róluk. Meg vannak számlálva a
napjaik.

– Legalábbis szerinted...

– Na nem, Kóbor János lassan 40 éves lesz. Hány évesen lehet még
valaki rock-énekes?

– Bowie is legalább 35.

– Igen, de azért ne hasonlítsuk össze ôket.

– Miért ?

– A 60-as években még egészen fiatal voltam, de emlékszem az Omega-
számokra. Nagyon szerettem ôket, amikor Presser ott játszott. Igen
képzett zenészek, de Kóbor János, mint rockénekes... Nem tudom hány
éves, de akármennyi is, az pontosan meglátszik rajta. Mindenen: ahogy
énekel, ahogy mozog, stb. A mai Omega "újított" ötletei is egy
végletekig kicsavart dolgot akarnak továbbcsavarni, de ez lehetetlen.

– Mivel magyarázod azt, hogy a saját korosztályod elsôsorban még
mindig a kemény rockhoz vonzódik, míg az általad is kedvelt, újat
akaró zenekarokra – rátok is – inkább a huszonéves, felnôttebb,
értelmiségi és mûvészréteg kíváncsi?

– A tinédzserekhez kevesebb információ jut el. Nem tudják megítélni,
mi az értékes és mi a kommersz – ezért elfogadnak mindent, ami
dallamos, ami szerintük sokatmondó. Akik a barátainkra meg ránk
figyelnek, azok azt érzik, hogy mi képviseljük a rockzene haladó
irányzatát. Ebben a közönségben is vannak fiatalok, még ha valamivel
kevesebben is.

– Látsz arra lehetôséget, hogy ha az új mûsorotok jól sikerül, olyan
útra léphessetek, mint amilyen megadatott a KFT-nek, a GM 49-nek és
még néhány új zenekarnak?

– Semmiképpen nem akarunk ezeknek az útjára lépni. Ezek az együttesek
eladják magukat, és értelmetlen, hülye dalszövegeket énekelnek. Nem
szeretem ôket.

– A KFT nagyon sokak számára igazi felfedezést jelentett.

– Elismerem, hogy borzasztó profi zenészek, a színpadon is ügyesen
mozogtak. Ez nekem is nagyon tetszett, de mint rockteljesítmény,
szóval nem ez az igazi.

– Nem a háttérbeszorítottság hangja beszél belôled?

– Részben az is. De ezeket a zenekarokat tényleg mesterségesen
futtatják, minket pedig elnyomnak. Ôk eszközként ragadják csak meg az
új hullámot. Miért kísérték Bódy Magdit éveken át? És akkor most
hirtelen new wave? És miért kellett a táncdalfesztiválon, a
csokornyakkendôs kispolgárok között fellépni ? !

– Te sztár akarsz lenni?

– Nekem nem az a célom, hogy sztár legyek. Majdnem biztos vagyok
benne, hogy a jelenlegi viszonyok között nem is lehetek az.

– Egy szûkebb réteg sztárja is sztár.

– Szûkebb körön belül lehet, és lesz is belôlem sztár, de nem ez a
célom, hanem az, hogy megértessük és megéreztessük az új hullámot, ami
felfrissítette, megújította, megváltoztatta a 70-es évek
prostituálódott rockzenéjét. Az új hullám jelent és múltat felölelô,
felfokozott rock and roll, amely a lírát és az erôszakot is magába
építi. Szerintem ez a rock jövôje. A rock a legprogresszívebb
mûvészeti forma, és úgy gondolom, hogy nincs aktuálisabb zenei nyelv
nála. Mi megtanultunk ezen a nyelven beszélni, és élni is fogunk vele.
Minden ellenkezô híreszteléssel szemben a rockzenében még nagyon sok
lehetôség van, mindig lehet próbálkozni. Sohasem szabad abbahagyni,
feladni.

Szônyei Tamás

-----

Jegyzet:

*** = négyzetgyök-jel alatt N.

 
o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o

Köszönet Katona Zsuzsának.