Beszélgetés Wahorn Andrással
Forrás: Mozgó Világ, 1983 július, 68-73. o.
/// betûhû szöveg \\\
o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o
"A Bizottság zenekar, amikor még a Bumeráng-Bumeráng
Buddha-Bigband, Wahorn András és népizenekara
nevet
viselte, ugyanolyan elôadásokat csinált
kiállításmegnyitókon, mint ma, csak akkor
ez még alig néhány
embert érdekelt. A punk, majd a new wave megteremtette a
feltételeket ahhoz, hogy a Bizottság zenekar érdekes
legyen.
Mûvészeti programunk változatlan. Olyan zenét
játszunk,
amilyent tudunk. Egyfajta népzene ez, amely nem a
hangszeres technikai vagy énekes tudáson alapszik, hanem
az
adott helyzetre a rendelkezésre álló eszközökkel
reagál. Ez a
Bizottság."
Wahorn András hitvallását azért közöljük,
mert úgy látszik, a
bôrdzsekisek, a viszolyogva visszautasított punkok zenekara
révbe ér. Nagylemezük anyagát felvették.
Tagjai, a Vajda
Lajos Stúdió képzômûvészei
hivatásos mûvészként egyre-
másra kapnak helyet országos és nemzetközi
jelentôségû
tárlatokon. Wahorn Andrással, a zenekar 29 éves
vezetôjével,
az autodidaktából jóhírû mûvésszé
vált grafikussal arról
beszélgettünk: hogyan érzi magát ma, változott-e
helyzete, mit
jelent számára a nagylemez.
-- Lemez lesz, és úgy látszik, azt csinálhatjuk
ezen a lemezen,
amit mi szeretnénk. A lemezgyár -- legalábbis
eddig --
semmiféle korlátok közé nem szorított
minket. Egyébként ez a
fejlemény nem változtatja meg életünket.
Fellépéseink
engedélyezésénél ugyanúgy falakba
ütközünk, mint korábban.
-- Sokfelé játszotok, mind gyakrabban esik szó
rólatok az
ifjúsági sajtóban. Mi a baj?
-- Tíz évvel ezelôtt alakult meg a Vajda Lajos Stúdió
Szentendrén. A zenekar tagjai az amatôr képzômûvészeti
kört
országos hírûvé emelték, többségük
ma elismert mûvész.
Szentendrén például az utóbbi idôben
nem játszhatunk. A
Stúdió kiállításainak megrendezése
és fôleg a katalógusok
kiadása elé is számtalan akadály tornyosul.
A helyi
mûvelôdési apparátus olyan dolgokat kifogásol,
amikrôl nem
tud, vagy amiket nem látott, csak elképzelt. Nem tud
azokkal a
jelenségekkel kibékülni, amelyek nem követik
a hétköznapi
sablonokat. A szokatlan elgondolkoztató, zavaró, s ami
nincs,
abból nem lehet baj. Az elsô félreértés
például -- egyfajta
automatizmus miatt -- a nevünkbôl fakad. Pedig mi csupán
olyan "bizottság" vagyunk, amely saját zenéjét
zsürizi,
értékeli. Amikor ezt az elnevezést választottuk,
nem
gondoltunk sem a lakáselosztó, sem az ÁB-bizottságra,
hogy
másról ne is beszéljünk. Amit pedig csinálunk,
ma már nem
annyira szokatlan, mint tíz évvel ezelôtt. A Bizottság
nem new
wave. Olyan harminc-harmincöt éves emberekbôl áll,
akik a
Beatlesen és a Rolling Stoneson nôttek fel. A new wave,
de
elsôsorban a punk visszaadta a rock népzenei jellegét.
A
hatvanas évektôl az egyszerû sémákra
épülô rockzene
feldúsult rafinált technikákkal, bonyolult képletekkel,
és
elvesztette primer közlési funkcióját. A
közvetlen kifejezésre
való igény azonban megmaradt, és ezt elégítette
ki a punk
azzal, hogy elvetette a rock túlfinomult elemeit. Ez a folyamat
a magyar közönséget is fogékonnyá tette
arra, amire korábban
nem volt fogékony. A régi Bizottságot szeretik
az újban, vagy
fordítva, hisz tíz éve azonos szellemben dolgozunk.
-- A közönséget szemlátomást megnyertétek;
felléptek egyetemi
klubokban, fesztiválokon. Akkor hát...?
-- Mûködésünk elé most is jócskán
gördülnek akadályok. Ezek
az akadályok pedig képzelt eseményekbôl
táplálkoznak.
Megkérdeztem például a szentendrei kultúrház
akkori
vezetôjét, miért nem játszhatunk nála.
Azt válaszolta, ô maga
nem kifogásolja a mûsorunkat, de mégsem vállalhatja
a
felelôsséget. Azt hallotta ugyanis, hogy budapesti
koncertjeinkre csak az léphet be, aki elôzôleg megiszik
egy
üveg bort. Hogy kitôl hallotta, azt ô nem mondhatja
meg. Az
eset egyébként tipikus. Volt egy fellépésünk
az Ikarus
mûvelôdési házában. A szervezô
ott azt mondta nekem, hogy
ô ellenezte a koncert engedélyezését, mert
nagyon sok rosszat
hallott rólunk. Például azt, hogy a Bizottság
államellenes
zenekar. Kértem, ragadja meg a jó alkalmat, hogy személyes
tapasztalatok alapján alkothasson véleményt rólunk.
Hallgasson meg minket! Az elôadás után megkerestem
az
irodájában, és megkérdeztem, hogy tetszett.
Azt mondta, ô
nem hallott semmit.
-- Nem gondolod, hogy a szövegeitekkel lehet valami baj?
-- A szöveggel nem lehet baj, strófáink nem sérthetnek
senkit.
Többnyire költôi szövegek, sok asszociatív
elemmel.
Egyébként olyan szánalmas erôsítôink
vannak, hogy Laca
énekét vagy az én kis monológjaimat csak
nehezen lehet
érteni... Inkább a körülöttünk kialakult
misztifikációról van
szó.
-- Miféle misztifikációról?
-- A rock a fiatalok nagy tömegeit tudja megmozgatni a maga
harsány módján. Hangosan, ordítva, szakadtan.
Ha a
Nemzetiben Hamlet egy hatalmas karddal ledöfi Poloniust,
vagy ha Otelló megfojtja Desdemonát, a közönség
tapsol. Ha
egy rockzenész azt játssza, énekli, szuggerálja,
hogy fél, hogy
agresszív dolgok veszik körül, amelyek agresszívvá
teszik ôt
is, vagy azt, hogy nem kell neki semmi, még a semmi sem, s
fôleg nem tôled, akkor a rockzenész: ifjúságellenes.
Pedig a
rocknak ugyanaz a funkciója, mint a színháznak.
A
koncerteken a fiatalok a színházat élik meg. A
gyerekek együtt
mozognak a zenekarral, abszolúte átélik az elôadást,
valahogy
úgy, ahogyan annak idején a görög poliszok
polgárai.
-- A rockzenekarok elvetik a konvenciókat. A fiatalokra
gyakorolt kétségtelenül nagy hatásukkal
nem azt sugallják-e,
hogy minden konvenciót sutba kell dobni? Mert a színháznak
-
- bármilyen színvonalú is ma nálunk
-- van egy bizonyos
ceremóniája. S ha a konvenció elutasításából
a színháznak
mint a befogadás egy módjának elutasítása
fakad, akkor az
veszteség.
-- Nem biztos, hogy ez így veszteség. A befogadásnak
erre a
módjára a közönségszervezett fiatal,
úgy látszik, még nem
alkalmas. Nekem az irodalmat az iskolában úgy tanították
-- és
tudtommal ez gyökeresen ma sem változott --, hogy a régmúlt
idôk írói, költôi a régmúlt
korok problémáira adtak mûvészi
választ. Ez persze így igaz is. De ha a Bánk bánt
tanították,
akkor nem a dráma máig ható mondanivalóját,
a nekem szólót
emelték ki. Ezért engem akkor nem érdekelt a Bánk
bán, de
még Ady, sôt József Attila sem. Csak késôbb
kezdett
érdekelni. Ha ma érdekes gondolatokat boncolgatnánk
az
irodalomórán, a fiatalok szívesen ülnének
be a színházba is, és
odafigyelnének az elôadásra. Nem viselkednének
úgy, mint
néhány hónapja a Nemzetiben: ittak, röhögtek,
kiabáltak... A
rockzenétôl a fiatal kap egyfajta reagálást
napi problémáira.
De a Bizottság nemcsak reagál. Rockzenei köntösben,
rockszerû hangszerelésben a szürrealista verset,
amellyel a
gyerekek másképp nem tudnának mit kezdeni, tôlünk
elfogadják. Pedig a szöveget a hangosítás
fogyatékosságai
miatt nem is értik, de szavanként összekérdezgetik,
mert az
Bizottság szöveg, amit nekik okvetlenül ismerniük
kell. Ez
bizony a pedagógusnak, a népmûvelônek szokatlan.
Elgondolkozni rajta pedig kellemetlen.
-- Megéltek a Bizottságból?
-- Minden koncertre ráfizetünk. Ehhez nem árt tudni,
hogy a
Bizottság megalakulása óta telt ház elôtt
játszik. Óriási
pénzekbe kerül a felszerelés. Csak a személyi
hangszerek --
gitár, szaxofon, dob stb. -- tíz- és ötvenezrekbe
kerülnek.
-- Képeladásokból fedezitek a koncertek költségeit?
-- Nem. Mindenki saját magát és a zenekart tartja
el. A
dobosunk mosogat, a gitárosunk nadrágot varr, én
alkalmazott
grafikából élek. De hát mi nem olyan képeket
csinálunk,
amelyekre mindenki mint a lakása díszére gondol.
-- Akkor miért tartotok ki a Bizottság mellett?
-- Azért, mert ez az életünk. Valójában
mûvészek vagyunk, és
az a feladatunk, hogy mûvészetet csináljunk. Én
tudom, hogy
ez mûvészet. Az nem is olyan nagy baj, hogy a képekbôl
nem
lehet megélni. A képeimet akkor is csinálhatom,
ha nincs
pénzem. A zene, az más. Holnap délután
valahogyan
szereznem kell egy negyvenezer forintos erôsítôt,
hogy a
szombati koncertet meg tudjam csinálni. A zene ilyen
szempontból hasonlít egy kicsit a filmhez. Sok ember,
sok
pénz kell hozzá, s ezek megszerzése és
megszervezése közben
az invenció vagy elvész, vagy átalakul. Ezért
van az, hogy sok
filmrendezô azt mondja, hogy ô nem is mûvész,
hanem valami
más. Új kategória. Aki a mikrofon mögött
áll, gyakran nem is
tudja, mit hoz létre. Hangja a mikrofonból negyvenméteres
kábeleken keresztül a keverôbe jut, ahol a technikus
beavatkozik a technikai okokból már eleve megnyirbált
szándékba, majd a hang különbözô
rendszereken keresztül az
erôsítôkbe kerül, amelyek megadják a
folyamatnak a
kegyelemdöfést. Mire onnan kijön a hangom, egész
más lesz.
Minél kevesebb pénzem van a felszerelésre, annál
kevésbé
vagyok ura annak, amit csinálok... Egy rockzenész alkotási
folyamata nem hasonlítható egy képzômûvészéhez.
Ha van víz
és száraz kenyér, egy szelet papír és
egy darabka szén, a
képzômûvész már alkotóképes.
A rockzenész csak akkor az,
ha van legalább százezer forintja. Ezt a minimumot pedig
elô
kell teremteni, és az koncertekbôl nem lehetséges.
De
visszatérek az akadályokra. Nekem az a bajom, hogy
gyanakvóan viselkednek velem szemben. Lassan beleivódik
a
vérembe, hogy amit én csinálok, abban biztosan
van valami
rossz. Azért viselkednek velem így, mert én magam
akarom
meghatározni, mi nekem a mûvészet. Pontosabban:
csak addig
mûvészet, amíg belôlem fakad. Ez így
biztosan nem rossz. De
hát legutóbb is, képeim engedélyezése
kapcsán hallottam
ugyancsak egy tipikus megfogalmazást: azért alkotunk
absztrakt, azaz érthetetlen képeket -- mondták
--, mert így
akarjuk a mögötte felsorakoztatott rosszat elrejteni. Ez
esetben
a gondolati logikátlanság is tipikus; a mûvész
ugyanis
megmutatni akarja magát, nem elrejteni, s az érthetetlenség
mint cél különben sem vezet ahhoz, hogy megmutatva
magam
megismerjenek. A képzômûvészetben egyébként
nem is
annyira a kiállított képekkel, mint inkább
az azokkal
kapcsolatos publikációkkal vannak nehézségeink.
Ha a
katalógusban szokatlan költôi szövegeket is
szerettünk volna
közölni, amelyek mûvészetünkbôl eredôen
értelmezték volna
képeinket (megértésre való fokozott törekvés),
a felelôsséget
(nem) vállalók nem engedélyezték a katalógust,
néha a
kiállítást sem. Nem volt világos számukra,
hogy ezek a
szövegek mit is akarnak kifejezni. Pedig a közönség
jó
részének ez már nem probléma.
Kérdezett: Szentgyörgyi Tibor
o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o -
o - o