2006. karácsony
2005. évzáró
2004. anyák napja
2004. március 15
2003. karácsonyi ünnepség
2003. március 15

Boldog Herceg

Megint aktuálissá vált ráébreszteni önmagunkat hogy nemcsak a a becsomagolt ajándek szerezhet örömet... a Jó Isten nem azutan ítel meg minket hoyg mit hordunk, hanem hogy mi lakozik a szivünkben... több bevezető, ehhez a csodalatos darabhoz nem is kell... fogadja mindenki sok szeretettel...

<>(Boldog herceg áll a téren, Sandra mint Narrátor, a gyerekek a háttérben: Bence, Árpi, Gergő, Nóra, Marianna, Dórián, Sidney, Krisztián) 

Cd1-1Oscar Wilde: A Boldog Herceg

Engedd, hogy vajként olvadjon a szived,

Engedd, hogy felolvadjon a jég

Ahogy az ö szive olvad, mint a viasz

Engedd, hogy felengedjen a jég

Engedd, hogy rád áradjon a szeretet

Engedd, hogy rád áradjon a fény

Engedd, hogy újjá formálja szivedet

Engedd, hogy hússá válljon a jég.

                                                                                                                      <>Töltsd be egészen a szivemet - Jézus

Fogjad erösen a kezemet - Jézus

Legyél te bennem a szeretet - Jézus

Legyél te bennem a fény – Jézus

  <>
<>4x a 4. ismétlésnél bejön Sandra!

 

1. Kép A szobor

(Kellékek: télisapkák, sálak, cukorárús kosár)

(A felállított sorrendeben jönnek a színpadra, sálban sapkában)(Árpi majd odaáll a gyerekekhez és Mariann és Nóra is)

 

Cd2-1Narrator(Sandra)

- Egy oszlop tetején, magasan a város tetején állt a boldog herceg szobra. Tetõtõl talpig arany borította vékony finom levelekben, két ragyogó zafír volt a szeme, s hatalmas rubint piroslott a kardja markolatán. Nem hiába csodálta mindenki, annyira feltünö volt szépsége.

zenevége

Férfi:Bence

- Szép ez a szobor, szerintem nincs szebb ennél a szobornál az egész világon.

- Legalább olyan szép, mint egy szélkakas .

Gyerek:Árpi

- Micsoda?

Férfi:Bence

- Mint egy szélkakas, csakhogy nincs annyi haszna.

Gyerek:Árpi

- Na látja, Magából aztán nem hiányzik a gyakorlati érzék!

 

Cukorárus:Gergő

- Cukrot, nyalókát, török mézet, tessék, két forint a darabja!

Gyerek:Nóra

- Anyu vegyél nekem nyalókát!

Anya: Marianna

- Ilyen hidegben nem való a nyalóka! Gyere menjünk!

Gyerek:

- De nekem nyalóka kell!

Anyu.

-          Ne nyafogj annyit! Bárcsak olyan lennél mint a boldog herceg!  A boldog hercegnek még álmában sem jutna eszében, hogy nyafogjon valamiért.

 

Gyerek:

- De én télen is szeretem a nyalókát! Anyu, vegyél nekem nyalókát!

 

Férfi:Dórián

 - Örülök, hogy akad legalább egy lény a világon, aki tökéletesen boldog –

 

TanárÁrpi

- Siessünk gyerekek, mert sosem érünk haza, már rég otthon kellene lennünk.

Tanulók:Nóra, Sidney, Krisztián, Marianna

- Hadd nézzük meg a szobrot!

Tanár:

- Miért néznétek annyit, hiszen mindennap láthatjátok.

Tanulók:

- Igen, de ma olyan szép! Olyan, mint egy angyal

Tanár:

- Honnan tudjátok? Sose láttatok angyalt.

Tanulók:

- Dehogynem, álmunkban.

Tanár:

-          Nem szeretem, ha az árvaházi gyerekek álmodoznak! Gyerünk gyorsan! Szedd a lábad Tom!

 

A gyerekek levetköznek:

Sandra és Bence helyetcserélnek

 

Marianna nádszálként hajladozik a tónál (kék-lila anyag)

 

Nóra sárga lepke: Lepkeszárny berepül és kergetöznek a fecskével

 

Krisztián, Árpi, Dórián, Sidney, Gergő: fecske szárnyakat kapnak

 

2. Kép A Kis fecske

Cd2Narrator:Bence

- Egy éjszaka elszállt a város fölött egy kis fecske. Társai már hat hete útnak indultak Egyiptomba, de õ hátramaradt, mert szerelmes volt a legszebb nádszálba. Még a kora tavaszon ismerkedett meg vele, amint egy nagy sárga pillét kergetett a folyó mentén, a nádszál karcsú alakja úgy elbûvölte, hogy megállt és megszólította.

 

Fecske:Sandra

- Szeresselek? Ugy látszik ért engem, de mért nem szólal meg?

 

Narrator:Bence

-  mire a nádszál mélyen meghajolt. Így aztán a fecske újra meg újra körülrepülte a nádszálat, a szárnya meg-meg érintette és ezüstösen fodrozta a vizet. Ez volt a vallomása, és így udvarolt egész nyáron át.

 

Többi fecske: Krisztián, Árpi, Dórián, Sidney, Gergő

- Micsoda nevetséges kapcsolat, Micsoda nevetséges kapcsolat, nincs a menyasszonynak pénze és túlságosan sok a rokona –

Cd2ki

Narrátor: Bence

És csakugyan, a folyót szinte elborította a nád. Azután beköszöntött az õsz, és a fecskék elröpültek. Távozásuk után a kis fecske nagyon egyedül maradt, és unni kezdte a kedvesét.

 

Fecske:Sandra

-          Örökké csak hallgat és félek, hogy ingatag természet, mert szüntelenül kacérkodik a széllel.

 

(És valóban, a nádszál a legkisebb szélre is a lehetõ legkecsesebben hajladozott.)

 

Elismerem ugyan, hogy otthon ülõ teremtés, én viszont szeretek utazni - szeressen hát utazni a feleségem is! - Eljössz e velem?

 

(de a nádszál csak fejét ingatta)

 

-          Hitegettél csak! Indulok a piramisokhoz. Isten veled!

 

Narrátor: Bence:

-          És elrepült. Szállt, szállt egész nap, és estére megérkezett a városba.

 

Fecske:Sandra

: – Jó estét! Hol töltsem az éjszakát? Remélem, felkészültek a fogadásomra.

 

Fecske:Sandra

 - Itt fogok megszállni, pompás ez a hely, járja a friss levegõ is.

(- És leereszkedett egyenesen a boldog herceg lába elé.)

 – Ilyen helyen még sosem aludtam. Arany a hálószobám.

 

Narrator:Bence

De alig dugta a fejét a szárnya alá, hogy kipihenje a nap fáradalmait, rápottyant egy vízcsepp. (Triangel!)

 

Fecske:Sandra

- Milyen különös!  Egyetlen felhõ sincs az égen, tisztán ragyognak a csillagok és mégis esik. Bizony szörnyû az éghajlat itt errefelé. A nádszál ugyan szerette az esõt, de csak puszta önzésbõl.

(Akkor ismét ráhullott egy csepp. – triangel)

- Nicsak már megint egy csepp. Mi haszna van egy ilyen szobornak, ha még az esõtõl sem véd meg! Keresnem kell egy jó fedeles kéményt.

 

Narrator:Bence

-          És elhatározta, hogy továbbszáll. De mielõtt szétnyitotta volna a szárnyait, ráhullott a harmadik csepp. Ekkor felnézett és látta - de jaj, mit is látott? Zene!

 

3. kép a beteg kisgyermek

Bence és Dórián helyet cserélnek!

Marianna szegényes ruha, Hímzés, vizespohár az asztalon Krisztián fekszik a takaró alatt

 

(Bence, Árpi, Gergő, Sidney nyakkendö Nóra kiskötény)

 

Cd3Dal betét:

A boldog herceg szeme könnyben úszott

és a könnyek arany orcáján végigcsurogtak

gyönyörü volt az arca a holdfény simogatta

a szánalom s a fájdalom a kis fecskét elöntötte

Cd ki

Fecske:Sandra

- Ki vagy te?

 

BH.:

- Én vagyok a boldog herceg.

 

Fecske:

- Miért sírsz akkor?  Teljesen átáztattak a könnyeid.

 

Cd4 BH:

-          Míg éltem és emberi szívem volt, azt se tudtam, mi a könny, mert a Gondtalanság Palotájában laktam, ahova nem léphet be a szomorúság. Nappal a kertben játszottam társaimmal, este pedig a Nagy Teremben én nyitottam meg a táncot. A kertet magas fal vette körül, de nekem eszembe sem jutott megkérdezni, hogy mi van a falon túl, olyan szép volt odabenn minden. Az udvaroncaim boldog hercegnek neveztek, és én csakugyan boldog voltam, ha az öröm boldogság. Így éltem és így haltam meg. És most, hogy holt vagyok, ideállítottak olyan magasra, hogy látnom kell a város minden szörnyûségét és nyomorúságát, és bár a szívem ólomból van, mást sem csinálok, csak sírok.

-          Cd ki

 

Narrátor: Dórián

- Úgy, hát belül nem is arany? - jegyezte meg magában a fecske. De udvariasabb volt annál, semhogy kimondjon egy ilyen személyes természetû észrevételt, mély, zengõ hangon a szobor így folytatta

 

Cd5Dalbetét:


A város szélén áll egy ház     

Szomorúcska ablakán

besütött a holdsugár

jaj de bent mit lát

fáradt asszony varrogat

Golgota virágokat

keze reszket úgy siet

a kisfia beteg

Anyu                Anyukám jaj szúr ? a nyelvem

mit adjak édes szerelmem

narancsot ha adsz nekem

holnap felkelek

Hogyne adnék gyermekem

bezártak már az üzletek

holnapra lesz pénz elég

most aludj kicsit még.

Cd ki


 

BH:

-          Fecském, fecském, kicsi fecském, nem vinnéd-e el neki a rubintot a kardom markolatából? Lábamat ehhez a talapzathoz erõsítették, magam nem tudok mozdulni.

 

Fecske:Sandra

- Engem várnak már Egyiptomban. Társaim föl-le cikáznak a Nílus fölött, és beszélgetnek a nagy lótuszvirágokkal. Hamarosan elpihennek a nagy király piramisában. Ott fekszik a király is, festett koporsóban. Sárga vászonba burkolták, és bebalzsamozták fûszerekkel. A nyakában halványzöld jáde-lánc van, és a keze, mint a száraz levél.

 

BH:

- Fecském, fecském, kicsi fecském, várhatnál-e még egy éjszakát, lennél-e a követem? A kisfiú olyan szomjas, és az édesanyja olyan szomorú.

 

Fecske:Sandra

-          Ha meggondolom, én nem is szeretem a fiukat. Múlt nyáron, amikor a folyó mellett tanyáztam, volt ott két durva kölyök, a molnár fiai, akik unos-untalan kõvel hajigáltak. Persze, nem találtak el, mi fecskék sebesebben repülünk annál, és az én családom különösen híres a gyorsaságáról, hanem azért ez tiszteletlenség volt.

 

Narrátor: Dórián

De a boldog herceg úgy elszomorodott, hogy a kis fecske megsajnálta.

 

Fecske:Sandra

Bár nagyon hideg van, egy éjszakára mégis maradok és a követed leszek.

BH:

-          Köszönöm kicsi fecske.

 

Narrátor: Dórián

-        Így aztán a fecske kicsípte a nagy rubintot a herceg kardjából és a csõrébe fogva a tetõk fölé emelkedett. Elszállt a székesegyház tornya mellett ahol az angyalok fehér márványszobrai állnak. Elsuhant a palota fölött, és hallotta a tánc dobogását. Cd6Zene. (Bence, Árpi, Gergő, Sidney,nyakkendö Nóra kiskötény)

 

Egy szép fiatal lány épp akkor lépett ki az erkélyre szerelmesével.

 

Ifjú:Bence

Milyen csodálatosak a csillagok, és milyen csodálatos a szerelem hatalma.

Leány:Nóra

Remélem, hogy idejében elkészül a ruhám az udvari bálra, golgotavirághímzést rendeltem rá, de a varrónõk olyan lusták.

 

Narrátor: Dórián Cd6 elhalkul

A fecske átsuhant a folyó felett, és látta a hajó-árbocokon lengõ lámpásokat. Elszállt a vásártér fölött és látta, amint az alkudozó öreg zsidók rézserpenyõben méregetik a pénzt. Végül elérkezett ahhoz a szomorú házhoz és benézett. A kisfiú lázasan hánykolódott az ágyban, anyját pedig a fáradságtól elnyomta az álom. Beröpült hát a szobába, és letette az asztalra, az asszony gyûszûje mellé a nagy rubintot. Aztán gyengéden körülrepülte az ágyat, és szárnyával legyezgette a kisfiú homlokát.

 

Kisfiú:Krisztián

- Milyen jó hûvös van, most már megfogok gyógyulni! 

 

Narrátor: Dórián

- Akkor a fecske visszaszállt a boldog herceghez és elmondta mit végzett.

 

Fecske:

- Furcsa, csöppet se fázom, pedig meglehetõsen hideg van.

 

BH:

- Mert jót cselekedtél, azért.

 

Narrátor: Dórián

-          A kis fecske elgondolkozott ezen és aztán elaludt. A gondolkozás ugyanis mindig elálmosította.

 

Marianna és Krisztián csendben kimennek én elveszem a matracot.

 

4.                                                                                                                 kép A költö

Gergő sétál a folyónál sapka-sál, ceruza papírtömb! Utána hazamegy és leül az asztalhoz írni ibolya , gyertya

 

Cd7Narrator Dórián

- Hajnalban elszállt a folyóhoz, és megfürdött.

 

Újságíró: Gergő

- Milyen rendkívüli jelenség. - Fecske télen! Ezt megírom az újságnak, biztosan megjelentetik a cikket.

Fecske:

- Ma este indulok Egyiptomba –

 

Narrátor:Dórián

-mondta a fecske, és elõre örült annak, ami következett. Meglátogatta sorra a mûemlékeket, és sokáig elüldögélt a templomtorony csúcsán. Amerre csak megfordult,

a verebek felcsiripeltek: - Nocsak egy elõkelõ idegen.

 

Narrátor:Dórián

S így aztán a fecske nagyon jól érezte magát. Amikor felkelt a hold, visszarepült a boldog herceghez. Zene. Cd7 felhangosul

 

Fecske:

- Nem üzensz semmit Egyiptomba. Nyomban indulok

Cd7 ki

BH:

- Fecském, fecském, kicsi fecském, maradj velem még egy éjszakára.

 

Fecske:

- Várnak már Egyiptomban. Társaim holnap továbbrepülnek a második vízeséshez. Víziló hûsöl ott a sás között, és hatalmas gránit szobrok bámulnak a messzeségbe. Egész álló éjszaka a csillagokat bámulják, és amikor a hajnalcsillag feltûnik az égen, kiszakad belõlük az örömkiáltás, és aztán megint elnémulnak. Délben sárga oroszlánok járnak inni a vízpartra. Szemük zöld, mint a legzöldebb berill, és ordításuk túlharsogja a vízesés zuhogását.

 

BH:

- Fecském, fecském, kicsi fecském  messze, messze a város túlsó szélén, látok egy fiatalembert a padlásszobában. Asztala teli van kéziratokkal, föléjük hajlik, és mellette egy talpas pohárban hervadó ibolyák. Haja barna és hullámos, az ajka piros mint a gránátalma, a szeme nagy és álmodozó. A darabját szeretné befejezni a színigazgató számára, de nem tud írni, mert nagyon fázik. Kandallójában nincsen tûz, és az éhség elgyengítette.

 

Fecske:

- Na jó, Itt maradok még egy éjszakára  - Vigyek neki is egy rubintot?

 

BH:

- Sajnos nincs több rubintom, nincs egyebem már, csak a két szemem. Ritka zafírból való, ezer évvel ezelõtt hozták õket Indiából. Vájd ki az egyiket, s vidd el neki. Majd eladja az ékszerésznek, eleséget és tüzelõt vesz érte és befejezi a darabját.

 

Fecske:

- Drága herceg, én ezt nem tudom megtenni – (és sírva fakadt). –

 

BH:

-          Fecském, fecském kicsi fecském, tedd, ahogy parancsoltam.

 

Narrátor:Dórián

- A fecske hát kivájta a herceg fél szemét, és repült a diákhoz a padlásszobába.

Cd8 Dalbetét:

Kis Fecske száll a téren át Szivében így dalol

a Boldog Herceg hírnöke én vagyok lala

Kis Fecske száll a téren át majd átsuhan a városon

s a boldog herceg ékköve csillan csöre közt. Lala Cd8 ki

Narrátor:Dórián

- Nem is volt nehéz bejutnia, mert a háztetõn lyuk tátongott, s azon besurranhatott egyenest a szobába. A fiatalember éppen tenyerébe temette az arcát, s meg sem hallotta a szárnyak suhogását, de amikor feltekintett, ott találta a gyönyörû zafírt a hervadt ibolyákon.

 

Fiatalember:Gergő

-          Mégiscsak megbecsülnek, ezt valamelyik tisztelõm küldte! Most már befejezhetem a darabomat.

Feláll és kimegy

5. kép A kis gyufaáruslány

Tengerészek: Árpi, Gergő, Marianna, Dórián, Sidney, Krisztián kepiben kötelek rongy vödör felmosni

gyufaárus kisleány Nóra szegényes szakadt szoknyában mezítláb! Gyufásdobozokkal !

 

Narrator:Bence

- Másnap a fecske elrepült a kikötõbe. Megült egy nagy hajóárboc csúcsán, és elnézte, hogyan emelik ki a tengerészek köteleken a hatalmas ládákat a hajó gyomrából. - Húzd meg! - kiáltották, valahányszor egy-egy láda elõbukkant.–

 

Fecske:

 - Megyek Egyiptomba .

- Búcsúzni jöttem.

 

BH:

- Fecském, fecském, kicsi fecském, maradj velem még egy éjszakára!

 

Fecske:

-          Tél van, nem sokára itt a fagy, lehull a hó. Egyiptomban a zöld pálmafákra melegen tûz a nap, az iszapban krokodilusok feküsznek és tunyán bámulnak a világba. Társaim fészket raknak Baalbek templomában és turbékolva figyelik õket a rózsaszín és fehér galambok.

-          Drága herceg, elhagylak, de sohasem foglak elfelejteni, és tavasszal, visszafelé szállva majd hozok neked két szép drágakövet, azok helyett, amelyeket elajándékoztál. A rubint pirosabb lesz, mint a piros rózsa, és a zafír kék lesz, akár az óceán.

 

Narrator:Bence

De a Boldog Herceg azonban még egy utolsó kéréssel fordult a Fecskéhez:

 

Cd9 Zenei betét:

Odalenn a téren áll egy gyufaárus kisleány (Nóra szegényes szakadt szoknyában mezítláb! Gyufásdobozokkal !)

tél van, mégis mezítláb járja az utcát

amikor jött a folyón át, a vízbe ejtette a gyufát

mind egy szálig vizes lett, a gyufa tönkrement

ha a pénzt haza nem viszi,  gonosz apja jaj megveri

ezért topog föl s alá, és közben sirdogál Cd9 ki

 

BH:

- Vájd ki a másik szememet, add oda neki, és nem veri meg az édesapja.

 

Fecske:

 - Itt maradok még egy éjszakára, de nem vájhatom ki a szemedet, mert akkor megvakulsz.

 

 

BH:

- Fecském, fecském, kicsi fecském, tedd ahogy parancsoltam.

 

Narrator:Bence

- Kivájta hát a fecske a herceg másik szemét, és elrepült vele. Elsuhant a gyufaárus kislány mellett, és beleejtette a követ a tenyerébe.

 

Gyufaárus kislány: Nóra

-          De gyönyörû üvegcserép! Hogy fog Apa csodálkozni! (kimegy)

 

Narrator:Bence

 - A fecske pedig visszaszállt a herceghez.

 

6. kép Az éhezö gyerekek

 

Bence mint rendör, Árpi és Dórián mint éhezö gyerekek, mezítláb

 

Cd 10 tavaszFecske:

- Most már vak vagy, így hát veled maradok örökre.

 

BH: - Nem, kicsi fecském, menned kell Egyiptomba.

 

Fecske:

-          Örökre veled maradok

 

Narrator Marianna -és elaludt a herceg lábánál. Másnap pedig a vállára telepedett, és arról mesélt neki, mi mindent látott õ idegen országokban.

 

Fecske:

- Hallottál már a piros íbiszekrõl, amelyek hosszú-hosszú sorokban álldogálnak a Nílus partján és csõrükbe kapják az aranyhalakat. vagy a szfinxrõl, amely olyan öreg, mint maga a világ, a sivatagban él, és tud mindent. a kalmárok föl sem figyeltek rám,  lassan lépkedtek a tevéik oldalán és borostyán láncot vittek a kezükben. No és a hold-hegyek királya, aki fekete, akár az ébenfa, és egy nagy kristály az istene. A legérdekesebb az óriás zöld kígyó volt, amely képzeld egy pálmafán alszik, és húsz papja mézeskaláccsal eteti. Vagy a törpék, a törpék, akik a nagy tavon óriás leveleken hajóznak, és örökös háborút vívnak a lepkékkel.

 

BH:

-          Drága kicsi fecském, csodálatos dolgokat mesélsz nekem, de nincs csodálatosabb az emberi szenvedésnél. Nincs nagyobb titokzatosság, mint a nyomorúság. Repülj végig a város felett, kicsi fecske, és meséld majd el nekem, mit láttál. Zene.

 

Cd10 ki

Narrator Marianna( a zene után)

- Így a fecske végigrepült a város felett, és látta, hogy a gazdagok szép házaikban boldogan vigadoznak, míg a koldusok ott üldögélnek a kapuk elõtt. Berepült a sötét sikátorba, és belenézett az éhezõ gyerekek fehér arcába, amint közömbösen bámulták a fekete utcát. Egy híd boltíve alatt, két kisfiú feküdt, szorosan egymás karjában, hogy meg ne dermessze õket a hideg.

 

Utcakölykök:Árpi és Dórián

- Éhes vagyok, éhes vagyok!                      

 - Én is, én is!

 

Rendör:Bence

- Itt nem alhattok! Kotródjatok innen, amíg jó kedvemben vagyok! (Gyerekek ki, rendör ki)

 

Narrator Marianna - Aztán a fecske visszarepült, s elmondta a hercegnek, mit látott. A boldog Herceg szomorúan hallgatta majd így szólt:

 

BH:

-          Beborítottak arannyal, fejtsd le rólam az arany levélkéket és vidd el a szegényeimnek. Az élõk azt képzelik, hogy az arany boldogságot hoz rájuk.

 

Cd11Narrator Marianna - A fecske lecsipegette hát az arany levélkéket, egyiket a másik után, míg a boldog herceg tetõtõl talpig kopott nem lett és szürke. (Zeneő szöveg)

 

7. kép Az ólomszív és a halott madár

 

Árpi, Bence, Krisztián, Sidney az uraknak Kalapok meg sétabotok,

Dórián kepi és munkásnadrág

Marianna angyalszárny

 

Narrator Gergő

- Akkor lehullott a hó, s a hóra jött a fagy. Az utcák mintha ezüstbõl volnának, úgy csillogtak és ragyogtak. A házak ereszérõl hosszú jégcsapok lógtak, megannyi kristály-tõr,

Zene  

az emberek pedig mind bundába bújtak, és a kisfiúk piros sapkában korcsolyáztak a jégen.

A szegény kicsi fecske egyre jobban és jobban fázott. De annyira megszerette a herceget, hogy nem akarta elhagyni. Felcsipegette a morzsákat a pék ajtaja elõtt, amikor a pék nem látta, és a szárnyaival csapkodott, hogy felmelegedjék. Végül érezte, hogy nem sokára meghal.

Cd11 kiZene

Cd12 be Zene

Fecske:

- Isten veled, drága herceg!

 

BH:

- Örülök, kicsi fecském, hogy végre mégis elindulsz Egyiptomba, túlságosan hosszan idõztél itt, nagyon szeretlek.

 

Fecske.

- Nem Egyiptomba indulok.  A halál házába megyek. És a halál, ugye, az álom testvére?

 

Narrator Gergő

-          és  a kisfecske holtan hullott a Boldog Herceg lábai elé. Ebben a pillanatban furcsa roppanás hangzott a szobor belsejébõl, mintha valami eltört volna. S csakugyan, az ólomszív kettéhasadt. Szörnyen kemény volt a fagy, annyi bizonyos.

 

Zene végig

 

Narrator Gergő

- Másnap kora reggel, a polgármester a városi tanácsosok kíséretében átsétált a téren. Ahogy elhaladtak az oszlop mellett, a polgármester feltekintett a szoborra.

 

Polgármester Árpi: - Uram Isten! De ütött-kopott ez a boldog herceg!

 

Urak: Bence, Krisztián, Sidney - Ütött-kopott, de még mennyire!

 

Polgármester: - Kiesett a rubint a kardjából, eltûnt mind a két szeme, és aranyos külsejét is elvesztette, hiszen koldusabb már a koldusnál!

 

Urak. - Koldusabb már a koldusnál! >

 

Polgármester:

 - És itt meg éppenséggel egy halott madár hever a lábánál! - Csakugyan legfõbb ideje rendeletben szabályozni, hogy a madaraknak tilos itt meghalniuk.

Mivel már nem is szép és haszna sincs javaslom bontsuk le

 

Urak.

- Ugy van bontsuk le.

 

Narrator Gergő

- Azután megolvasztották a szobrot a kemencében, és a polgármester egybehívta a városi tanácsot, hogy elhatározzák mi történjék az érccel.

 

Polgármester:

- Természetesen új szoborra van szükségünk, és legyen az az én szobrom.

Úr: - Az én szobrom.

Úr - Az én szobrom!

 

Cd 1!!!!!Narrator Gergő

 És amikor utoljára hallottam felõlük, még egyre civakodtak. (Dórián kepi munkásnadrág)

 

Munkás. Dórián

- Milyen különös. Ez a meghasadt ólomszív nem olvadt meg a kemencében. Ki kell hajítani.

 

Narrator Gergő

-          És kihajította a szemétdombra, ahol már ott feküdt a halott fecske is.

-          Akkor az ùr így szólott egyik angyalához:

 

Isten(angyalához)

- Hozd el nekem a városból azt a két dolgot, ami a legértékesebb.

 

Narrator Gergő

- És az angyal elhozta az ólomszívet és a holt madarat.

 

Isten:

<>-          Jól választottál, mert ez a kismadár örökké énekelni fog az én paradicsomkertemben, és a boldog herceg az én aranyvárosomban dicsőít majd engemet.
Cd13
 
A gyerekek gyönyörűen megtanultak a szerepüket! Le a kalappal föleg a két nagy lány elött, akiknek több oldalas szöveget kellett betanulniuk... De a kisebbek is hatalmas feladatot vállaltak magukra hisz a hosszú darabban nagyon oda kellett figyelniük, hogy mikor mi következik többször kellett átöltözniük kelléket cserélniük, és természetesen nekik is akadt mondanivalójuk, söt még táncolniuk is kellett ami nagyon szépre sikerült... nem tudok mást mondani, csak dicsérni tudom ezt a lelkes kis gardát akik ugyan a próbak alatt nyögnek eleget, de ha ki kell állniuk a szülök, vendégek elé, még engem is mindig sikerül meglepniük... Nagyon köszönöm nektek ezeket a szép perceket és segitömnek Editnek aki a hátterben irányitotta a szereplöket. Boldog Új Évet mindenkinek!

A nagy Hohohorgász

Záróünnpeség 2006

A csecsemőringató horgászbot

Dal: (Mindenki)

Ha itt a nyár, ugye komám,
A szív a víznek szalutál,
És vígan lépked, akár a tornász,
Így megy a nagy ho-ho-ho-horgász.
Bátran rikkant: puhányok ho-ho-ho-hó!
Megint csak ho-ho-ho-hó!

Van itt csali, s egy-két horog
Az eszem pedig jól forog
S cselt a cselre kiválón sorjáz
Ravasz a nagy ho-ho-ho-horgász

Ref.
Városbéli puhányok, nyavalyások,
Ha gyötör a láz,
Fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok
Amit most néktek, hallgassátok,
Amit most néktek eldalol a ho-ho-ho-nagy-horgász!

 

 

Dal: (Mindenki)

Ha itt a nyár, ugye komám,
A szív a víznek szalutál,
És vígan lépked, akár a tornász,
Így megy a nagy ho-ho-ho-horgász.
Bátran rikkant: puhányok ho-ho-ho-hó!
Megint csak ho-ho-ho-hó!

Van itt csali, s egy-két horog
Az eszem pedig jól forog
S cselt a cselre kiválón sorjáz
Ravasz a nagy ho-ho-ho-horgász

Ref.
Városbéli puhányok, nyavalyások,
Ha gyötör a láz,
Fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok
Amit most néktek, hallgassátok,
Amit most néktek eldalol a ho-ho-ho-nagy-horgász!

 

Mesélő Amália:

Hát ez is megtörtént! A nagy ho-ho-horgásznak bevonták horgászengedélyét! Hát persze, mert azt hitte, őt ugyan nem kaphatják el. De ha egyszer Horgászati tilalom van, akkor horgászati tilalom van és kérem az alól senkit sem lehet felmenteni! A halaknak is jár egy kis szabadság! Ugye kérem!

Mesélő Bence:

Szörnyű unalmasan teltek így a napok. Egyetlen játékát egy befőttes üvegbe zárt pici halat fölfedezték, elkobozták és kidobták. A főkukac is megunta a lakásban való ténfergést és mivel álmos volt lement a pincébe. Megágyazott magának egy üres konzervdobozba, magára húzta a fedélt és pillanatok múlva finom hortyogás töltötte be a pincét. Olyan volt mintha körömreszelővel dörzsöltek volna egy pléhtányért.

(a mesélő bemutatja)

A pincében lakó egerek érdeklődéssel hallgatták, majd belenyugodtak, nem zavarta őket.

Főegér(Árpi)

“Úgy sincs rádiónk! Képzeljük azt, hogy ez a kukaccal töltött  konzervdoboz egy vezetékes rádio és állandóan operát közvetít!”

 

Mesélő Alex:

Elképzelték és már nem is törődtek vele.

A Nagy Horgász ásítozva töltötte napjait, majd szétrepedt az álkapcája akkorákat ásított, de nem volt álmos. Ha kinézett az ablakon: Ásított, ha fölnézett a plafonra: Ásított, ha fölnézett a szekrénytetejére: semmi. Vagyis nem volt ásítás. Hopp! Állt ott félig tátott szájjal.

 

Nagy Horgász(Sani)

“Ott valami mocorog. Illetve a fejemben mocorog valami! Természetesen! Hohohohó! Mivel a fejemben nem szilvalekvár van! De nem ám! A horgászok fejében, hiába vonják be az engedélyüket, mindig van valami! Vagyis a horgászok feje sohasem üres! Hohohohó! Megvan! Megvan! Pompás ötletem van! Ötletecske! Hohohohó! Méltó hozzám! Mivel én találtam ki! Egyedül!”

 

Mesélő  Péter

Az volt a nagy ötlet, a pompás ötlet, hogy a szekrény tetejét nevezi ki stégnek! A dívány lesz a tó, tavacska, a kispárnák a halak. Hogy az illuzió teljes legyen, egy-két apró alakítást végzett a párnákon. Elkötötte az egyik csücskét, halformára pofozta és közben felszabadultan, vidáman dudorászott: ha itt a nyár…

 

Nagy Horgász(Sani)

“Dudududu! Te leszel , mondjuk, egy szép kövér ponty! Te meg leszel, mondjuk, egy karcsú izmos csuka! Dudududu! Te meg leszel… na, mi szeretnél lenni? He? Most még választhatsz! Rám bízod? Na jól van, akkor te leszel a szépséges kecsege! Hohohohó! Kezdődhet a horgászat!

(Megnyálazta és felnyújtotta mutató ujját.)

„ Na milyen a széljárás? Észak-keleti! Vagyis a spájz és a fürdőszoba felöl húz a cúg! Kitünő! Milyen a napsütés? Ragyogó! Akkor rajta hát, hajrá! Előre! Reszkessetek halacskák! Hohohohó!”

(Meglóbálta a botot, kivetette a horgot s lógatta a kispárnák felett válogatva, hogy melyiket is fogja ki. Majd megállapodott a kecsege alakú kispárna fölött.)

“Kapd be! Kapd be!

(biztatta suttogva a kispárnát, nagy óvatosan beleakasztotta a horgot. És felrikkantott boldogan)

“ Bekapta! Hohohohó!

(tekerte a zsinórt lelkesen, majd a kispárna alá pattintotta a rugós szákot és óvatosan emelte ki maga mellé)

“Egy megvan! Gyönyörű kecsege! Micsoda fogás!”

(Simogatta a kecsegét, majd újra kivetette a horgot.)

 

Mesélő Amália:

Ekkor nyílt az ajtó és a Nagy Horgász felesége hunyorgott a küszöbön. Hunyorogva kereste a Nagy horgászt. A kezében egy bepólyált csecsemőt tartott.

 

Feleség (Marianna)

“Hol vagy? Hol a csudában vagy? Azonnal gyere le onnan! A szomszédból áthozták Ödönkét, itt fog aludni és te fogsz rá vigyázni!”

(a díványon ágyazni kezd)

“Add ide azt a párnát!

(a N.H Magához szorítja a kecsegelakú kispárnát:)

Nagy Horgász(Sani)

“ Nem adom! Ez az enyém! Ezt én fogtam! Ezt a nemzetközi horgászszabályok védik!“

 

Feleség (Marianna)

„Lárifári! Majd adok én neked mindjárt egy olyan nemzetközit!“ (Kiabált rá a felesége és közben Ödönke feje alá nyomkodja a párnát)

“Én most elmegyek a fodrászhoz! Te meg vigyázz Ödönkére! Legalább nem fogsz unatkozni! Megértetted! Most te leszel a Nagy Dadadadadus!“ (elmegy és bevágja az ajtót mag után)

 

Nagy Horgász(Sani)

„Szép dolog mondhatom. Nyakamba sózzák ezt a porontyot! *k meg fodrászhoz járnak! Micsoda anyák! Micsoda Nők!”

(Lábujjhegyen a díványhoz ment és kihúza a kecsege alakú párnát Ödönke feje alól.)

Mesélő Bence:

Ödönke felnyitotta a szemét megköszörülte a torkát és rázendített. Nehéz leírni, hogy milyen hangokat is adott magából!

Ordított, bömbölt, szipákolt, hüppögött és hörgött.

A N.H rémülten hátrált a szekrényig, a fülére szorította a kecsege-alakú kispárnát.

Nagy Horgász(Sani)

“Jaj! Jaj! Még egy perc és megbolondulok! Én a csendet szeretem! A horgászok a csend szerelmesei! Ez benne van minden tankkönyvben! Jajajajaj!”

Mesélő Alex:

Lent a pincében az egerek abbahagyták a cincogást, a Főkukac abbahagyta az opera-közvetítést vagyis a hortyogást, és mérgesen fülelt.

Főkukac(Leti):

“Mi ez? Mi ez? Mi a nyavalya ez? Nyúznak valakit? Légiriadó van? Így nem lehet aludni! Csöndet! Csöndet!“ (felkapott egy ócska seprűnyelet és azzal kopogtatott a plafonon)

„Csönd! Csönd! Csönd!“

(befogta a fülét és dühöngött)

“ Ez egy bolondok háza! Ez egy bolondok pincéje! Ez egy papagáj-ketrec! Ez egy sakál-menhely! Ez egy malac-óvoda!” (elindul a N. H. felé)

Mesélő Péter:

A N. H. a szoba közepén állt, de a fején,  a lábával kalimpált a szájával fintorgott az orrát mozgatta. De nem ő bömbölt. A bömbölés a díványról jött. A Főkukac végre meg tudott szólalni.

Főkukac(Leti):

“De főnök! Mi van? Elestél?

(N.H.fejenállva morog)

Nagy Horgász(Sani)

“ Na végre, hogy méltóztattál megjönni! Mindent egyedül csináljon az ember? Nem látod? Nem hallod? Vak vagy? Süket vagy? Ödönke bömböl, ott a díványon én meg csitítgatom! Játszom vele! Mókázok neki! És Figurázok neki! Utyuli-mutyuli!“

(A Főkukac Ödönkére néz, majd így szól)

Főkukac(Leti):

„ Nem jó , Főnök! Nem ez kell Ödönkének! Felállhatsz!“

(A N.H. feláll)

Nagy Horgász(Sani)

„Hát mi kell, te csecsemőszakértő? Mondd már, te szárazdajka! Ki vele te pelenka-tudós! Te okleveles bába!

Főkukac(Leti):

„Cumi! A csecsemőnek cumi kell! Ezt mindenki tudja! Ehhez nem kell oklevél!“

(A N:H: megvakarta a fejét)

Nagy Horgász(Sani)

“Jól van. Igazad lehet. De hol a cumi? Lehet, hogy lenyelte?

Főkukac(Leti):

“Nem hiszem, mert akkor bedugult volna és nem bömbölne így!“

(A FK. Bemászott az ágy alá és előhúzta a poros cumit:)

Főkukac(Leti):

 Nem nyelte le itt van. Csak egy kicsit poros! Meg kéne mosni!”

Nagy Horgász(Sani)

 “Nyomás a konyhába!”

(mossák a cumit a csapnál)

Nagy Horgász(Sani)

 “Hm. Nem kéne valamivel ízesíteni? Hogy jobban bekapja? Mit szeret egy ilyen bőgőmasina?“

(A Fk kihuzigálja a fiókokat)

Főkukac(Leti):

 “Só!”

(megsózzák a cumit)

Főkukac(Leti):

 “Hát azért nem kellene valami édeset is?”

Nagy Horgász(Sani)

 “Jó legyen, Beledugom a mézbe. Azután a porcukorba. Várjunk csak itt van egy csomó fűszer! Hohohohó! Bors! Paprika! Kömény! Majoránna!”

(Sorba megszórja vele a cumikat! A Fk az ecetet kóstolgatja)

Főkukac(Leti):

 “Savanyú… mint a citrom. Tiszta vitamin!”

(belemártják az ecetbe is! A N.H. feltartja a cumit úgy vonulnk vissza Ödönkéhez)

Nagy Horgász(Sani)

“Na, elég lesz! Ezen rajta van minden íz! Válassza ki magának, melyiket szereti, gyerünk!“

(Ödönke szájába nyomja a umit)

Nagy Horgász(Sani)

 „Kapd be te bőgőmasina! Nyalogasd! Szopogasd! Nyamnyamnyam! Szopszopszop!“

(Ödönke fintorog és kiköpi a cumit  bömböl tovább)

Nagy Horgász(Sani)

 „Lehet, hogy éhes! Hozok neki kolbászt!

(Kiszalad kolbászért, letör egy darabot és benyomja az Ö. szájába, az kiköpi és ordít tovább)

Főkukac(Leti):

„Főnök! Mintha a csecsemők a tejet szeretnék!

Nagy Horgász(Sani)

“Hát persze te nagyokos! Hozok neki Tejet!  Hogy ez mért nem jutott az eszembe!”

(Kirohan tejért és tölcsérért)

Főkukac(Leti):

A tölcsér minek, Főnök?“

Nagy Horgász(Sani)

 “Hogy ne menjen mellé!”(berakja a tölcsért Ö. Szájába és önteni kezdi a tejet, Ö. Kiköpi a tölcsért és kifújja a tejet, A kukac és a H. törölgetik magukat)

Főkukac(Leti):

 “Főnök nem a pelenkája van tele?”

(felemelei Ö, lábát és megszagolja)

Nagy Horgász(Sani)

 “ Nem érzek semmit!”

(Visszatette a díványra a bömbölő Ö.)

Nagy Horgász(Sani)

“Mindent megpróbáltunk. Mindent, ami csak az eszünkbe jutott.”

Főkukac(Leti):

 „Nekem még eszembe jutott valami!

Nagy Horgász(Sani)

 „Ki vele, te, kukacok gyönygye!

Te elfuserált pótmama! Mi jutott az eszedbe?“

Főkukac(Leti):

“Az jutott az eszembe, hogy azért sír, mert álmos!“

Nagy Horgász(Sani)

“Akkor meg, mért nem alszik?”

Főkukac(Leti):

 „Mert mi nem hagyjuk!“

Nagy Horgász(Sani)

 „De mitől alszik el egy ilyen csecsemő? He?“

Főkukac(Leti):

 „ Engem mindig ringattak kiskukac koromban. Most bezzeg már nem kell ringatni!“

 

 

 

 

Nagy Horgász(Sani)

Ez az! Csinálunk neki egy elringató szerkenytyűt! Ezt a zsinórt itt keresztben kifeszítjük, ezt a botot itt rögzítjük, ezt a hálót itt alászereljük és kész is van! Ha ezt botot meghúzgálom, ringatja a csecsemőt! Kész is a csecsemőringató horgászbot! Hohohohó!“

(belefektették Ö. és a N.H. huzgálja a botot)

Nagy Horgász(Sani)

 „Dúdolj valamit“

Főkukac(Leti):

 „Itt van már az este, aludj gyermekecske! Teli a bödönke, aludj el Ödönke!

(Ö elalszik.)

Nagy Horgász(Sani)

 „Alszik! Alszik, mint a tej! Elaltatta a csecsemőringató horgászbot! Hohohohó! SSSSSS!“

Főkukac(Leti):

„Mosolyog!“

Nagy Horgász(Sani)

„Persze, hogy mosolyog! Horgászvér van benne! Érzi a háló illatát meg a pecabot szagát, meg a horog ízét!

(A N.H. Ö. Feje alá teszi a kispárnát)

Nagy Horgász(Sani)

 “Ez is a tied, álmodj szép kecsegéről!

Főkukac(Leti):

 “Főnök, mi vagyunk a legnagyobb dadák a környéken!

Nagy Horgász(Sani)

“Világos! Egy vérbeli horgász mindent tud! Elaltatunk mi egy egész óvodát is!“


Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ennyit már régen nem nevettünk, a próbák is vidám hangulatban teltek, de az elöadás mindent felülmúlt...


2004. Anyák napja - A kis pitypang története avagy gyökértelenül idegen Földön senkisem éli sokáig túl!

Egy csodálatos tavaszi mezőn egy pitypang nyújtóztatta virágszirmait a nap felé. Reggelente egy ragyogó mosollyal köszöntötte az új napot és esténként, amikor a szürkület beborította a tájat, bebújt zöldszirmai kelyhébe és elaludt. Körülötte nőtt barátai és barátnői minden reggel vidám kacagással köszöntötték.

Történt egyszer, hogy egy törékeny, színes pillangó telepedett szirmai közé. A kis pitypangot nagyon csiklandozták a pille lábai, szabályosan belebizsergett.

Pitypang:

-„Honnan kerültél ide? Neked nincs szárad és gyökered se? Én csak gyönyörű szirmaidat látom, hát milyen különös virág vagy te, Hm?“

<>Lepke (sértődötten):

-„De hát én nem vagyok virág! Nincs szükségem se szárra, se gyökérre. Én tudok repülni!“

Mesélő:

<>A pitypang izgatottan hajlítgatta a szárát óvatosan megrántotta a gyökerét és nagyon örült, amikor érezte, hogy azok biztosan kapaszkodnak a földbe.

Pitypang:

<>-„Mi az a repülés?“

Lepke:

<>-„Valami egészen csodálatos dolog! Csapok a szárnyaimmal egyet-kettőt és hagyom magam a levegőszárnyán tovaröppenteni. Így mindenhová eljutok, ahova akarok. Tudod, ott kinn a réten rengeteg virág pompázik: piros, kék, lila, sárga. Ahol megtetszik, leszállok. Megpuszilhatom a szép virág szirmait, nyalhatok egy kis édes virágmézet, meghallgathatom a történeteiket és utána tovaszállok. Ez egy csodálatos élet! Milyen unalmas lehet neked, te szegény, mindig ugyanott állni, ugyanazokat a virágokat nézni. Òh, milyen szép is a tágas nagy világ! Isten veled, lehet, hogy valamikor újra meglátogatlak majd!“-és a szép színes lepke tovaszállt.

Pitypang:(Elgondolkozva nézett utána)

<>-“Tényleg olyan szép a nagy világ? Hát nem ez a szép napos mező a legszebb hely?

Álomtündér megsimította virágfejecskéjét.:

<>-„Aludj szépen kicsi pitypang, szép álmokat!” <>

A kis pitypang bebújt zöldszirmai közé és elaludt.

Mesélő:

<>A következő reggelen, éppen szirmait nyújtóztatta a nap felé és a meleg napsugarakat élvezte, amikor egy megtermett, dagadt dongó puffant a képébe.

Dongó:-„Jó reggelt, kis sárga! Kipihenhetem magam nálad egy kicsit? És még nem reggeliztem, szívesen nyalakodnék egy kicsit virágnektárral terített asztalodról.“

Pitypang:

-„Örülök a látogatásodnak, láss hozzá, jó étvágyat! Jaj ez nagyon csiklandoz! (nevetgél egy kicsit, majd megkérdeziJ)

<> Te is a nagy tágas világot járod?“

Dongó:

<>-„Hát persze, a mezőn túl áll egy gyümölcsös, ott igazán szép. Mit gondolsz, ki mindenkivel akadok ott össze? Az egész családom arrafelé repked! És mennyi mindent hall ott a dongó! Nálad maradnom, nagyon unalmas lenne. Óh, milyen nyomorúságos életed van, mindig ugyanazon a helyen állsz. Igazán nagyon sajnállak! Adieu!“

Pitypang:

-„Engem ne sajnálj! (kiabálja utána) (majd kissé lehajtja a fejét):

<>De jó lenne utána repülni és azt a sok szép mindent látni!”

Álomtündér:

<>-„Szegény kicsi virág, ne szomorkodj, álmodj szépeket!“

Mesélő:

<>Másnap reggel, alighogy felébredt a kis pitypang, egy szitakötő telepedett napalakú szirmaira. A szitakötő izgatottan ringatta könnyű kis testét és zsákmány után nézelődött. Így észre sem vette, hogy kövér könycseppek folynak a kis pitypang kelyhéből.

Pitypang:

<>-„ Csak nem te is a réten túli gyümölcsösből kerültél ide?”

Szitakötő(sértődötten):

-„Még mit nem! Nézd meg csillogó testemet, üveges szárnyaimat. Én a tó felöl jövök. Ott lakok a sás között, ott repdesek a víz felett és ahányszor csak akarom megnézhetem magam a víztükörben. Így tudom, hogy milyen gyönyörű vagyok.“(elrepül dölyfösen)

Pitypang:

<>-„ Víztükör? Vajon én, hogy nézek ki, mint a nővéreim és bátyáim? Vagy mégis teljesen másként? (megrántja a gyökereit, egyre hevesebben, de azok nem engednek, lehajtja fejét és hangosan sírni kezd!)

Álomtündér (megsimogatja a fejét, ahogy beszél lassan lefejti a sárga szirmokat és a bóbita jelenik meg!):

<>-„Ne sírj, kicsi pitypang, hamarosan te is szárnyra kellsz! Szirmaidból kis illatos ejtőernyők lesznek, átlátszóak, mint a pókháló, könnyűek, mint a pihe! Most már repülhetsz, ahová akarsz! Előtted a tágas világ! Most már nem tudnak a gyökereid sem visszatartani! Repülj! (tündér el.)

Mesélő:

<>Mikor reggel felébredt, nem akart hinni a szemének. Hova lett a sárga ruhácskája? Ott áll egy pihekönnyű táncruhában és büszkén ingatja sok-sok ernyőcskéjét. Teljesen más lett. Soha nem érezte még magát ilyen könnyűnek.

Pitypang:

<>-„Hát senki sem akar elvinni engemet? Én úgy szeretnék repülni!”

Szél:

<>-„Hej, hej, gyere, gyere velem versenyezzünk! (kézen fogja és együtt szaladnak…)

Mesélő:

<>Most már szabad volt! Kicsi ernyőit szerte szét szórta (a nézőknek adni…), jobbra, balra, fel, le, az egész mezőt teleszórta. Jaj, a fa! Mire észrevette magát egy csipogással teli fészekben landolt. Azelőtt ilyet sohasem látott! Né, nekik sincs gyökerük! A madárszülők fáradhatatlanul szálltak az éhes csőrök felé, majd keltek újra útnak eledelért. Na de ilyet, nekem sohasem kellett ennivalóról gondoskodnom, hiszem volt gyökerem! De most már nincsen. Az álomtündér a repülés szabadságát adta cserébe. De a szél nem hagyott sok időt elmélkedésre, már a tó felett repültek. És akkor meglátta a vízben a tükörképét. Elcsodálkozott ernyői törékeny szépsége felett és végtelen boldogság töltötte el. Ebben a percben a szél egy kemény hideg kőre dobta és tovaszállt.

Pitypang:

-„ Hideg van, fázom, éhes vagyok és szomjas! De elfádtam. De jó lenne, ha itt lennének gyökérkéim. Ja,j ne, a szél!” (a szél mégegyszer felkapja és leteszi a földre)

Pitypang:

<>-„ Drága jó meleg föld, de jó lenne hozzádbújni, veled betakarózni. Igaz szép volt ott kinn a nagy világban, a világ tényleg csodálatos, mennyi látni való, mennyi élmény, de most már tudom, hogy a gyökereim nélkül elpusztulok. Istenem, mennyire fáj mindenem, mindjárt megszakad a szívem!

A mesélő:

És minden fájdalom ellenére, érezte, hogy a mezőnek ezen az új idegen részén lassan új gyökerei nőnek, és egy új élet kezdődik.

<>A szülők ezúttal sem állták meg, hogy a zsebkendőjük után nyúljanak. Sokakat a zenei aláfestés (Piramis, Omega, Képzelt riport, Lilla, ...) másokat a gyerekek kedves hangján felcsendülő csodálatos szöveg ríkatott meg. Azt hiszem egyik legszebb anyák napi műsorunkat láthatták a szülők, pedig a felkészülés nagyon döcögött, soha nem voltak egyszerre ott a szereplők, de minden jó, ha vége jó, az előadás nagyon jól sikerült! 
Lejegyezte Ágnes Beulich



************************************************************************************************************************************************************



"Kossuth Lajos azt üzente...."

Még alig száradt meg csizmáinkon a magyar hó, máris teljes gőzzel indultunk neki a következő "akadálynak": a március 15. ünnepségnek.
Három évvel ezelőtt még nyolc leányzóval álltunk ki lácra verve és szavaltuk el a Nemzeti Dalt.
Tavaly immár 15 gyerekkel a forradalom kitörésének idejétől kísérhették figyelemmel a szülők az eseményeket  a pesti Pilvax kávéházi tudósításokból.
Ezúttal a csatatér lett a helyszín.
Móra Ferenc szép elbeszélését A Furulyát adtuk elő, 25 gyerek részvételével.
A szelei kis bojtárok hozták meg a falubelieknek a rossz hírt: Jön az ellenség... Mivel csak az asszonyok és gyerekek voltak a faluban, hisz a többiek Kossuth felhívásának eleget téve beálltak katonának, a hazát szolgálni, nem kell nagy fantázia hozzá, mi is zajlott le az otthon maradottakban.
De azért az asszonyok nélkül hamarabb jutott volna Eger vára is török kézre, most sem hagyták magukat, botokkal várták a németeket. Nagy volt a meglepetés, amikor Damjanich vörös sipkásait látták közeledni, el is tűnt hamar a bot és kalácsra és borra cserélték, azzal fogadták a fáradt honvédokat.
Kinek-milye volt: ékszer, pénz odaadta a hadi kincstárnak és mindezt egy ropogós magyar lánytánccal ízesítették.
És ekkor felhangzott a furulya keserves sírása, az öreg, vak Csiha keze nyomán: Fölszántom a császár udvarát... Guruj kutyájától  vezetve  jutott Damjanich elé, kérve, hogy ő is adhasson valamit legalább a kapitány úrnak.
A kutya oktondiság lett volna, nem beszélve a botjáról, hisz nemcsak világtalan, elég öreg is volt már szegény.
Mikor épp furulyáját akarta átadni, ágyúdörgés szakította félbe a beszélgetést, a katonák lóra pattantak, Damjanich a furulyát gyorsan köpenye alá rejtette és elindultak a csatába.
Az első golyó őt találta el, de csak épphogy megingott a nyeregben, már aprította is az ellenséget.
Csak este a tábortűzhöz heveredve vette észre, hogy valami nyomja az oldalát: Ej, a furulyát teljesen elfelejtettem!
Hát igen, az öreg Csiha, mégiscsak nagy kincset adott a hazának, megmentette egyik legfontosabb kapitányának az életét.
Erre a katonák sem nevették már Csiha, mindenáron adni akarását, hanem hangos Hurrával köszöntötték, és egy harcból jött katonákra nem jellemző frissességgel járták el a Jó lovas katonára a legény táncot. A narrátor szép szavai fejezték be a történetet megemlékezve, az aradi 13 vértanúról és a többi elesett honvédről. Az iskola tanulói és tanárai gyertya fény mellett közösen énekelték el vendégeikkel a Himnuszt és a Székely Himnuszt.

A gyerekek műsorát a szül
ők nagy tapssal jutalmazták, utána Dr. Farkas Miklós Tanácsos úr mondott pár biztató szót a résztvevőknek.
Persze egy magyaros ünnepség jó lakoma nélkül, csak fél siker lenne: a büfé most is szuper jól nézett ki,
rengeteg finomságtól roskadozva, köszönet Torma Éva szervezésének,  remélem senki nem ment éhesen haza!
Szeretnék köszönetet mondani nevelő társaimnak Pethő Évának és Levacher Emesének a műsor betanításáért, Oláh Zsuzsának és Elekes Tibornak a táncok begyakorlásáért, Torma Évának és Haggemeister Irénnek a lovak stb. barkácsolásában és az ebédfőzésben nyújtott segítségéért!
Köszönöm, hogy ilyen gárdával dolgozhatok együtt!
Emelem kalapom a gyerekek teljesítménye előtt, nagyon ügyesek, lelkesek voltatatok! Csak így tovább!
Lejegyezte: Ágnes Beulich


*******************************************************************************************************


"Ezüst szánkón" érkeztünk meg a karácsonyi ünnepre.

A vendégeket a gyerekek egy régi hagyományt felelvenítő betlehemi játékkal visszakalauzolták az 1900-as évek elejére.
Kisbojtárjaink egy parasztháznál tettek látogatást, ennek a háznak is elhozva a kis Jézus üzenetét.
Míg ők fáradtságukat kipihenve elnyúltak  a szénán, harangszóval megjelentek a kis angyalok, áldást hozva a háziakra és a pásztorokra.
Álmukból felébredve egy gyönyörű Betlehem előtt mondhatták el szerény köszöntésüket. Majd "ezüst szánkón" búcsúztak. E kis műsort követően, ahol a gyerekek megint igen csak kitettek magukért, az összes vendéggel együtt egy adventi gyertyafényes "sétára" indultunk, szerényen, de a gyerekek munkájával díszített fenyőfánk mellett. Ezután Dr. Király Attila követ úr adta át az iskolának ajándékait. egy szép magyar karácsonyi dalokat tartalmazó CD-t, A Magyar kereszténység 1000 évét összefoglaló képes könyvet, mindenki nagy örömére két doboz szaloncukor is került a fa alá, és nem utolsó sorban a követség dolgozóinak a pénzadományát, hogy iskolánk végre egyenesbe jöjjön.
Majd a szülők fejezték ki munkák iránti köszönetüket, ajándékukat hálás szívvel köszönjük!
Végre neki eshettek a gyerekek az ajándékaik kibontásának és ezután egy gyönyörűen díszített asztal várta a már igen csak megéhezett társaságot.
Azt hiszen ez az év is szépen zárult, és szilveszterkor emeltem poharam a következőre, remélem nem volt elhamarkodott..:)BUÉK!2004
Lejegyezte: Ágnes Beulich


*******************************************************************************************************


„… Hol sírjaink domborulnak,

     Unokáink leborulnak ...“

Ez év március 15-én felemelő ünnepélyre került sor a düsseldorfi magyar iskola rendezésében. Az iskola diákjai ékes magyarsággal, tánccal, énekkel, szimbolikus jelenetekkel számoltak be az 1848-as forradalom 1848. március 15-i, budapesti, valamint a forradalom későbbi eseményeiről.
     Jókai, Petőfi és a többiek a Pilvax Kávéházból indultak el  a tömeggé izmosodó csapat élén  az Egyetem, majd pedig a Nemzeti Múzeum felé. Útközben Jókai nagy nyilvánosság előtt foglalja pontokba a fiatal  forradalmárok követeléseit: sajtószabadság, jobbágyok felszabadítása, Erdély Magyarországgal való egyesítése, stb. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén Petőfin a sor, a „Nemzeti dal“ elmondásával izzóvá hevíteni a tömeg,  amúgy sem langyos, forradalmas lelkesedését. A sokadrendű unokák dörgő  „...esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!“-  kiáltása elfeledtette az azóta eltelt sok emberöltőnyi időt.
A régmúlt jelenné lett, s a késői unokákban a közönség ott látta a ma és a jövő jeleseit és kitartó híveit. Világossá vált, hogy  az 1848-as eszmék meg nem kopnak, el nem hervadnak, egymás nyomába lépő nemzedékek mindennapjaiban megtartó erőt jelentenek, s az ünnepben éreztetik az összertartozás és együtt cselekvés áldását.
A  budapesti, erőszaktól mentes események után a forradalom ügye a csatatereken dőlt el. Petőfi Segesvár mellett elesett. A világosi fegyverletétel pontot tett a túlerővel szembeni fegyveres ellenállás
végére. Gyerekeink  a tizenhárom aradi vértanú mindegyikének gyertyát gyújtva emlékeztek azokra, akik a forradalomért életüket adták.
Tizenhárom gyertya mellett gyermekek, szülők és vendégek együtt énekelték el nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

A közönség vastapssal jutalmazta a nagy alapossággal és sok–sok szeretetteljes ötlettel előkészített ünnepi műsort. A köszönet ezúttal is  Beulich Ágnest és segítőit: Levacher Emesét és Oláh Zsuzsát illeti. Beulich Ágnes és Levacher Emese a lelke a magyar iskolának, akik minden második szombat délelőtt hívják és várják, magyarra és magyarul tanítják a folyton gyarapodó gyermeksereget. Ezúton is illesse őket mindnyájunk részéről hálás köszönet.

Dr. Sáringer László Konzul és felesége  a bonni magyar konzulátus képviseletében látogattak el közösségünkbe. Nagy érdeklődést keltő beszédét Konzul úr az anyanyelv ápolásának szükségessége kiemelésével kezdte. Azután rátért arra, hogy  az 1848-as forradalom a fiatalok forradalma. Ők álltak a tömeg élére, ők tették lehetővé a forradalom első   vívmányát, a sajtószabadságot. Dr. Sáringer László igen nagyra értékelte a magyar iskolában folyó tevékenységet, s elmondta, hogy a Magyar Állam örömmel támogat minden ilyen irányú, a magyar nyelvet és kultúrát ápoló munkát.

Ezután megnyílt a büfé. Az  ízletes falatok és italok mellett kedv kerekedett jó és kiadós beszélgetésekre, ismerkedésre.

Összegzésként méltán elmondhatjuk: a düsseldorfi magyar iskola újra kitett magáért!

Lejegyezte: Elekes Tibor
2003.március idusán





vissza a főoldalra