eseménytár

Megint aktuálissá vált ráébreszteni önmagunkat hogy nemcsak a a becsomagolt ajándek szerezhet örömet... a Jó Isten nem azutan ítel meg minket hoyg mit hordunk, hanem hogy mi lakozik a szivünkben... több bevezető, ehhez a csodalatos darabhoz nem is kell... fogadja mindenki sok szeretettel...

<>(Boldog herceg áll a téren, Sandra mint Narrátor, a gyerekek a háttérben: Bence, Árpi, Gergő, Nóra, Marianna, Dórián, Sidney, Krisztián)

Cd1-1Oscar Wilde: A Boldog Herceg

Engedd, hogy vajként olvadjon a szived,

Engedd, hogy felolvadjon a jég

Ahogy az ö szive olvad, mint a viasz

Engedd, hogy felengedjen a jég

Engedd, hogy rád áradjon a szeretet

Engedd, hogy rád áradjon a fény

Engedd, hogy újjá formálja szivedet

Engedd, hogy hússá válljon a jég.

<>Töltsd be egészen a szivemet - Jézus

Fogjad erösen a kezemet - Jézus

Legyél te bennem a szeretet - Jézus

Legyél te bennem a fény – Jézus

<>4x a 4. ismétlésnél bejön Sandra!

1. Kép A szobor

(Kellékek: télisapkák, sálak, cukorárús kosár)

(A felállított sorrendeben jönnek a színpadra, sálban sapkában)(Árpi majd odaáll a gyerekekhez és Mariann és Nóra is)

Cd2-1Narrator(Sandra)

- Egy oszlop tetején, magasan a város tetején állt a boldog herceg szobra. Tetõtõl talpig arany borította vékony finom levelekben, két ragyogó zafír volt a szeme, s hatalmas rubint piroslott a kardja markolatán. Nem hiába csodálta mindenki, annyira feltünö volt szépsége.

zenevége

Férfi:Bence

- Szép ez a szobor, szerintem nincs szebb ennél a szobornál az egész világon.

- Legalább olyan szép, mint egy szélkakas .

Gyerek:Árpi

- Micsoda?

Férfi:Bence

- Mint egy szélkakas, csakhogy nincs annyi haszna.

Gyerek:Árpi

- Na látja, Magából aztán nem hiányzik a gyakorlati érzék!

Cukorárus:Gergő

- Cukrot, nyalókát, török mézet, tessék, két forint a darabja!

Gyerek:Nóra

- Anyu vegyél nekem nyalókát!

Anya: Marianna

- Ilyen hidegben nem való a nyalóka! Gyere menjünk!

Gyerek:

- De nekem nyalóka kell!

Anyu.

- Ne nyafogj annyit! Bárcsak olyan lennél mint a boldog herceg! A boldog hercegnek még álmában sem jutna eszében, hogy nyafogjon valamiért.

Gyerek:

- De én télen is szeretem a nyalókát! Anyu, vegyél nekem nyalókát!

Férfi:Dórián

- Örülök, hogy akad legalább egy lény a világon, aki tökéletesen boldog –

TanárÁrpi

- Siessünk gyerekek, mert sosem érünk haza, már rég otthon kellene lennünk.

Tanulók:Nóra, Sidney, Krisztián, Marianna

- Hadd nézzük meg a szobrot!

Tanár:

- Miért néznétek annyit, hiszen mindennap láthatjátok.

Tanulók:

- Igen, de ma olyan szép! Olyan, mint egy angyal

Tanár:

- Honnan tudjátok? Sose láttatok angyalt.

Tanulók:

- Dehogynem, álmunkban.

Tanár:

- Nem szeretem, ha az árvaházi gyerekek álmodoznak! Gyerünk gyorsan! Szedd a lábad Tom!

A gyerekek levetköznek:

Sandra és Bence helyetcserélnek

Marianna nádszálként hajladozik a tónál (kék-lila anyag)

Nóra sárga lepke: Lepkeszárny berepül és kergetöznek a fecskével

Krisztián, Árpi, Dórián, Sidney, Gergő: fecske szárnyakat kapnak

2. Kép A Kis fecske

Cd2Narrator:Bence

- Egy éjszaka elszállt a város fölött egy kis fecske. Társai már hat hete útnak indultak Egyiptomba, de õ hátramaradt, mert szerelmes volt a legszebb nádszálba. Még a kora tavaszon ismerkedett meg vele, amint egy nagy sárga pillét kergetett a folyó mentén, a nádszál karcsú alakja úgy elbûvölte, hogy megállt és megszólította.

Fecske:Sandra

- Szeresselek? Ugy látszik ért engem, de mért nem szólal meg?

Narrator:Bence

- mire a nádszál mélyen meghajolt. Így aztán a fecske újra meg újra körülrepülte a nádszálat, a szárnya meg-meg érintette és ezüstösen fodrozta a vizet. Ez volt a vallomása, és így udvarolt egész nyáron át.

Többi fecske: Krisztián, Árpi, Dórián, Sidney, Gergő

- Micsoda nevetséges kapcsolat, Micsoda nevetséges kapcsolat, nincs a menyasszonynak pénze és túlságosan sok a rokona –

Cd2ki

Narrátor: Bence

És csakugyan, a folyót szinte elborította a nád. Azután beköszöntött az õsz, és a fecskék elröpültek. Távozásuk után a kis fecske nagyon egyedül maradt, és unni kezdte a kedvesét.

Fecske:Sandra

- Örökké csak hallgat és félek, hogy ingatag természet, mert szüntelenül kacérkodik a széllel.

(És valóban, a nádszál a legkisebb szélre is a lehetõ legkecsesebben hajladozott.)

Elismerem ugyan, hogy otthon ülõ teremtés, én viszont szeretek utazni - szeressen hát utazni a feleségem is! - Eljössz e velem?

(de a nádszál csak fejét ingatta)

- Hitegettél csak! Indulok a piramisokhoz. Isten veled!

Narrátor: Bence:

- És elrepült. Szállt, szállt egész nap, és estére megérkezett a városba.

Fecske:Sandra

: – Jó estét! Hol töltsem az éjszakát? Remélem, felkészültek a fogadásomra.

Fecske:Sandra

- Itt fogok megszállni, pompás ez a hely, járja a friss levegõ is.

(- És leereszkedett egyenesen a boldog herceg lába elé.)

– Ilyen helyen még sosem aludtam. Arany a hálószobám.

Narrator:Bence

De alig dugta a fejét a szárnya alá, hogy kipihenje a nap fáradalmait, rápottyant egy vízcsepp. (Triangel!)

Fecske:Sandra

- Milyen különös! Egyetlen felhõ sincs az égen, tisztán ragyognak a csillagok és mégis esik. Bizony szörnyû az éghajlat itt errefelé. A nádszál ugyan szerette az esõt, de csak puszta önzésbõl.

(Akkor ismét ráhullott egy csepp. – triangel)

- Nicsak már megint egy csepp. Mi haszna van egy ilyen szobornak, ha még az esõtõl sem véd meg! Keresnem kell egy jó fedeles kéményt.

Narrator:Bence

- És elhatározta, hogy továbbszáll. De mielõtt szétnyitotta volna a szárnyait, ráhullott a harmadik csepp. Ekkor felnézett és látta - de jaj, mit is látott? Zene!

3. kép a beteg kisgyermek

Bence és Dórián helyet cserélnek!

Marianna szegényes ruha, Hímzés, vizespohár az asztalon Krisztián fekszik a takaró alatt

(Bence, Árpi, Gergő, Sidney nyakkendö Nóra kiskötény)

Cd3Dal betét:

A boldog herceg szeme könnyben úszott

és a könnyek arany orcáján végigcsurogtak

gyönyörü volt az arca a holdfény simogatta

a szánalom s a fájdalom a kis fecskét elöntötte

Cd ki

Fecske:Sandra

- Ki vagy te?

BH.:

- Én vagyok a boldog herceg.

Fecske:

- Miért sírsz akkor? Teljesen átáztattak a könnyeid.

Cd4 BH:

- Míg éltem és emberi szívem volt, azt se tudtam, mi a könny, mert a Gondtalanság Palotájában laktam, ahova nem léphet be a szomorúság. Nappal a kertben játszottam társaimmal, este pedig a Nagy Teremben én nyitottam meg a táncot. A kertet magas fal vette körül, de nekem eszembe sem jutott megkérdezni, hogy mi van a falon túl, olyan szép volt odabenn minden. Az udvaroncaim boldog hercegnek neveztek, és én csakugyan boldog voltam, ha az öröm boldogság. Így éltem és így haltam meg. És most, hogy holt vagyok, ideállítottak olyan magasra, hogy látnom kell a város minden szörnyûségét és nyomorúságát, és bár a szívem ólomból van, mást sem csinálok, csak sírok.

- Cd ki

Narrátor: Dórián

- Úgy, hát belül nem is arany? - jegyezte meg magában a fecske. De udvariasabb volt annál, semhogy kimondjon egy ilyen személyes természetû észrevételt, mély, zengõ hangon a szobor így folytatta

Cd5Dalbetét:

- Fecském, fecském, kicsi fecském, nem vinnéd-e el neki a rubintot a kardom markolatából? Lábamat ehhez a talapzathoz erõsítették, magam nem tudok mozdulni.

- Engem várnak már Egyiptomban. Társaim föl-le cikáznak a Nílus fölött, és beszélgetnek a nagy lótuszvirágokkal. Hamarosan elpihennek a nagy király piramisában. Ott fekszik a király is, festett koporsóban. Sárga vászonba burkolták, és bebalzsamozták fûszerekkel. A nyakában halványzöld jáde-lánc van, és a keze, mint a száraz levél.

- Fecském, fecském, kicsi fecském, várhatnál-e még egy éjszakát, lennél-e a követem? A kisfiú olyan szomjas, és az édesanyja olyan szomorú.

- Ha meggondolom, én nem is szeretem a fiukat. Múlt nyáron, amikor a folyó mellett tanyáztam, volt ott két durva kölyök, a molnár fiai, akik unos-untalan kõvel hajigáltak. Persze, nem találtak el, mi fecskék sebesebben repülünk annál, és az én családom különösen híres a gyorsaságáról, hanem azért ez tiszteletlenség volt.

- Így aztán a fecske kicsípte a nagy rubintot a herceg kardjából és a csõrébe fogva a tetõk fölé emelkedett. Elszállt a székesegyház tornya mellett ahol az angyalok fehér márványszobrai állnak. Elsuhant a palota fölött, és hallotta a tánc dobogását. Cd6Zene. (Bence, Árpi, Gergő, Sidney,nyakkendö Nóra kiskötény)

Remélem, hogy idejében elkészül a ruhám az udvari bálra, golgotavirághímzést rendeltem rá, de a varrónõk olyan lusták.

A fecske átsuhant a folyó felett, és látta a hajó-árbocokon lengõ lámpásokat. Elszállt a vásártér fölött és látta, amint az alkudozó öreg zsidók rézserpenyõben méregetik a pénzt. Végül elérkezett ahhoz a szomorú házhoz és benézett. A kisfiú lázasan hánykolódott az ágyban, anyját pedig a fáradságtól elnyomta az álom. Beröpült hát a szobába, és letette az asztalra, az asszony gyûszûje mellé a nagy rubintot. Aztán gyengéden körülrepülte az ágyat, és szárnyával legyezgette a kisfiú homlokát.

- A kis fecske elgondolkozott ezen és aztán elaludt. A gondolkozás ugyanis mindig elálmosította.

Gergő sétál a folyónál sapka-sál, ceruza papírtömb! Utána hazamegy és leül az asztalhoz írni ibolya , gyertya…

- Milyen rendkívüli jelenség. - Fecske télen! Ezt megírom az újságnak, biztosan megjelentetik a cikket.

-mondta a fecske, és elõre örült annak, ami következett. Meglátogatta sorra a mûemlékeket, és sokáig elüldögélt a templomtorony csúcsán. Amerre csak megfordult,

S így aztán a fecske nagyon jól érezte magát. Amikor felkelt a hold, visszarepült a boldog herceghez. Zene. Cd7 felhangosul

- Várnak már Egyiptomban. Társaim holnap továbbrepülnek a második vízeséshez. Víziló hûsöl ott a sás között, és hatalmas gránit szobrok bámulnak a messzeségbe. Egész álló éjszaka a csillagokat bámulják, és amikor a hajnalcsillag feltûnik az égen, kiszakad belõlük az örömkiáltás, és aztán megint elnémulnak. Délben sárga oroszlánok járnak inni a vízpartra. Szemük zöld, mint a legzöldebb berill, és ordításuk túlharsogja a vízesés zuhogását.

- Fecském, fecském, kicsi fecském messze, messze a város túlsó szélén, látok egy fiatalembert a padlásszobában. Asztala teli van kéziratokkal, föléjük hajlik, és mellette egy talpas pohárban hervadó ibolyák. Haja barna és hullámos, az ajka piros mint a gránátalma, a szeme nagy és álmodozó. A darabját szeretné befejezni a színigazgató számára, de nem tud írni, mert nagyon fázik. Kandallójában nincsen tûz, és az éhség elgyengítette.

- Sajnos nincs több rubintom, nincs egyebem már, csak a két szemem. Ritka zafírból való, ezer évvel ezelõtt hozták õket Indiából. Vájd ki az egyiket, s vidd el neki. Majd eladja az ékszerésznek, eleséget és tüzelõt vesz érte és befejezi a darabját.

- A fecske hát kivájta a herceg fél szemét, és repült a diákhoz a padlásszobába.

- Nem is volt nehéz bejutnia, mert a háztetõn lyuk tátongott, s azon besurranhatott egyenest a szobába. A fiatalember éppen tenyerébe temette az arcát, s meg sem hallotta a szárnyak suhogását, de amikor feltekintett, ott találta a gyönyörû zafírt a hervadt ibolyákon.

- Mégiscsak megbecsülnek, ezt valamelyik tisztelõm küldte! Most már befejezhetem a darabomat.

Tengerészek: Árpi, Gergő, Marianna, Dórián, Sidney, Krisztián kepiben kötelek rongy vödör felmosni

gyufaárus kisleány Nóra szegényes szakadt szoknyában mezítláb! Gyufásdobozokkal !

- Másnap a fecske elrepült a kikötõbe. Megült egy nagy hajóárboc csúcsán, és elnézte, hogyan emelik ki a tengerészek köteleken a hatalmas ládákat a hajó gyomrából. - Húzd meg! - kiáltották, valahányszor egy-egy láda elõbukkant.–

- Tél van, nem sokára itt a fagy, lehull a hó. Egyiptomban a zöld pálmafákra melegen tûz a nap, az iszapban krokodilusok feküsznek és tunyán bámulnak a világba. Társaim fészket raknak Baalbek templomában és turbékolva figyelik õket a rózsaszín és fehér galambok.

- Drága herceg, elhagylak, de sohasem foglak elfelejteni, és tavasszal, visszafelé szállva majd hozok neked két szép drágakövet, azok helyett, amelyeket elajándékoztál. A rubint pirosabb lesz, mint a piros rózsa, és a zafír kék lesz, akár az óceán.

Odalenn a téren áll egy gyufaárus kisleány (Nóra szegényes szakadt szoknyában mezítláb! Gyufásdobozokkal !)

- Itt maradok még egy éjszakára, de nem vájhatom ki a szemedet, mert akkor megvakulsz.

- Kivájta hát a fecske a herceg másik szemét, és elrepült vele. Elsuhant a gyufaárus kislány mellett, és beleejtette a követ a tenyerébe.

Bence mint rendör, Árpi és Dórián mint éhezö gyerekek, mezítláb

Narrator Marianna -és elaludt a herceg lábánál. Másnap pedig a vállára telepedett, és arról mesélt neki, mi mindent látott õ idegen országokban.

- Hallottál már a piros íbiszekrõl, amelyek hosszú-hosszú sorokban álldogálnak a Nílus partján és csõrükbe kapják az aranyhalakat. vagy a szfinxrõl, amely olyan öreg, mint maga a világ, a sivatagban él, és tud mindent. a kalmárok föl sem figyeltek rám, lassan lépkedtek a tevéik oldalán és borostyán láncot vittek a kezükben. No és a hold-hegyek királya, aki fekete, akár az ébenfa, és egy nagy kristály az istene. A legérdekesebb az óriás zöld kígyó volt, amely képzeld egy pálmafán alszik, és húsz papja mézeskaláccsal eteti. Vagy a törpék, a törpék, akik a nagy tavon óriás leveleken hajóznak, és örökös háborút vívnak a lepkékkel.

- Drága kicsi fecském, csodálatos dolgokat mesélsz nekem, de nincs csodálatosabb az emberi szenvedésnél. Nincs nagyobb titokzatosság, mint a nyomorúság. Repülj végig a város felett, kicsi fecske, és meséld majd el nekem, mit láttál. Zene.

- Így a fecske végigrepült a város felett, és látta, hogy a gazdagok szép házaikban boldogan vigadoznak, míg a koldusok ott üldögélnek a kapuk elõtt. Berepült a sötét sikátorba, és belenézett az éhezõ gyerekek fehér arcába, amint közömbösen bámulták a fekete utcát. Egy híd boltíve alatt, két kisfiú feküdt, szorosan egymás karjában, hogy meg ne dermessze õket a hideg.

- Itt nem alhattok! Kotródjatok innen, amíg jó kedvemben vagyok! (Gyerekek ki, rendör ki)

Narrator Marianna - Aztán a fecske visszarepült, s elmondta a hercegnek, mit látott. A boldog Herceg szomorúan hallgatta majd így szólt:

- Beborítottak arannyal, fejtsd le rólam az arany levélkéket és vidd el a szegényeimnek. Az élõk azt képzelik, hogy az arany boldogságot hoz rájuk.

Cd11Narrator Marianna - A fecske lecsipegette hát az arany levélkéket, egyiket a másik után, míg a boldog herceg tetõtõl talpig kopott nem lett és szürke. (Zeneő szöveg)

- Akkor lehullott a hó, s a hóra jött a fagy. Az utcák mintha ezüstbõl volnának, úgy csillogtak és ragyogtak. A házak ereszérõl hosszú jégcsapok lógtak, megannyi kristály-tõr,

az emberek pedig mind bundába bújtak, és a kisfiúk piros sapkában korcsolyáztak a jégen.

A szegény kicsi fecske egyre jobban és jobban fázott. De annyira megszerette a herceget, hogy nem akarta elhagyni. Felcsipegette a morzsákat a pék ajtaja elõtt, amikor a pék nem látta, és a szárnyaival csapkodott, hogy felmelegedjék. Végül érezte, hogy nem sokára meghal.

- Örülök, kicsi fecském, hogy végre mégis elindulsz Egyiptomba, túlságosan hosszan idõztél itt, nagyon szeretlek.

- Nem Egyiptomba indulok. A halál házába megyek. És a halál, ugye, az álom testvére?

- és a kisfecske holtan hullott a Boldog Herceg lábai elé. Ebben a pillanatban furcsa roppanás hangzott a szobor belsejébõl, mintha valami eltört volna. S csakugyan, az ólomszív kettéhasadt. Szörnyen kemény volt a fagy, annyi bizonyos.

- Másnap kora reggel, a polgármester a városi tanácsosok kíséretében átsétált a téren. Ahogy elhaladtak az oszlop mellett, a polgármester feltekintett a szoborra.

Polgármester: - Kiesett a rubint a kardjából, eltûnt mind a két szeme, és aranyos külsejét is elvesztette, hiszen koldusabb már a koldusnál!

- És itt meg éppenséggel egy halott madár hever a lábánál! - Csakugyan legfõbb ideje rendeletben szabályozni, hogy a madaraknak tilos itt meghalniuk.

- Azután megolvasztották a szobrot a kemencében, és a polgármester egybehívta a városi tanácsot, hogy elhatározzák mi történjék az érccel.

És amikor utoljára hallottam felõlük, még egyre civakodtak. (Dórián kepi munkásnadrág)

- Milyen különös. Ez a meghasadt ólomszív nem olvadt meg a kemencében. Ki kell hajítani.

Ha itt a nyár, ugye komám,
A szív a víznek szalutál,
És vígan lépked, akár a tornász,
Így megy a nagy ho-ho-ho-horgász.
Bátran rikkant: puhányok ho-ho-ho-hó!
Megint csak ho-ho-ho-hó!

Van itt csali, s egy-két horog
Az eszem pedig jól forog
S cselt a cselre kiválón sorjáz
Ravasz a nagy ho-ho-ho-horgász

Ref.
Városbéli puhányok, nyavalyások,
Ha gyötör a láz,
Fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok
Amit most néktek, hallgassátok,
Amit most néktek eldalol a ho-ho-ho-nagy-horgász!

Hát ez is megtörtént! A nagy ho-ho-horgásznak bevonták horgászengedélyét! Hát persze, mert azt hitte, őt ugyan nem kaphatják el. De ha egyszer Horgászati tilalom van, akkor horgászati tilalom van és kérem az alól senkit sem lehet felmenteni! A halaknak is jár egy kis szabadság! Ugye kérem!

Szörnyű unalmasan teltek így a napok. Egyetlen játékát egy befőttes üvegbe zárt pici halat fölfedezték, elkobozták és kidobták. A főkukac is megunta a lakásban való ténfergést és mivel álmos volt lement a pincébe. Megágyazott magának egy üres konzervdobozba, magára húzta a fedélt és pillanatok múlva finom hortyogás töltötte be a pincét. Olyan volt mintha körömreszelővel dörzsöltek volna egy pléhtányért.

A pincében lakó egerek érdeklődéssel hallgatták, majd belenyugodtak, nem zavarta őket.

“Úgy sincs rádiónk! Képzeljük azt, hogy ez a kukaccal töltött konzervdoboz egy vezetékes rádio és állandóan operát közvetít!”

A Nagy Horgász ásítozva töltötte napjait, majd szétrepedt az álkapcája akkorákat ásított, de nem volt álmos. Ha kinézett az ablakon: Ásított, ha fölnézett a plafonra: Ásított, ha fölnézett a szekrénytetejére: semmi. Vagyis nem volt ásítás. Hopp! Állt ott félig tátott szájjal.

“Ott valami mocorog. Illetve a fejemben mocorog valami! Természetesen! Hohohohó! Mivel a fejemben nem szilvalekvár van! De nem ám! A horgászok fejében, hiába vonják be az engedélyüket, mindig van valami! Vagyis a horgászok feje sohasem üres! Hohohohó! Megvan! Megvan! Pompás ötletem van! Ötletecske! Hohohohó! Méltó hozzám! Mivel én találtam ki! Egyedül!”

Az volt a nagy ötlet, a pompás ötlet, hogy a szekrény tetejét nevezi ki stégnek! A dívány lesz a tó, tavacska, a kispárnák a halak. Hogy az illuzió teljes legyen, egy-két apró alakítást végzett a párnákon. Elkötötte az egyik csücskét, halformára pofozta és közben felszabadultan, vidáman dudorászott: ha itt a nyár…

“Dudududu! Te leszel , mondjuk, egy szép kövér ponty! Te meg leszel, mondjuk, egy karcsú izmos csuka! Dudududu! Te meg leszel… na, mi szeretnél lenni? He? Most még választhatsz! Rám bízod? Na jól van, akkor te leszel a szépséges kecsege! Hohohohó! Kezdődhet a horgászat!

„ Na milyen a széljárás? Észak-keleti! Vagyis a spájz és a fürdőszoba felöl húz a cúg! Kitünő! Milyen a napsütés? Ragyogó! Akkor rajta hát, hajrá! Előre! Reszkessetek halacskák! Hohohohó!”

(Meglóbálta a botot, kivetette a horgot s lógatta a kispárnák felett válogatva, hogy melyiket is fogja ki. Majd megállapodott a kecsege alakú kispárna fölött.)

(biztatta suttogva a kispárnát, nagy óvatosan beleakasztotta a horgot. És felrikkantott boldogan)

(tekerte a zsinórt lelkesen, majd a kispárna alá pattintotta a rugós szákot és óvatosan emelte ki maga mellé)

Ekkor nyílt az ajtó és a Nagy Horgász felesége hunyorgott a küszöbön. Hunyorogva kereste a Nagy horgászt. A kezében egy bepólyált csecsemőt tartott.

“Hol vagy? Hol a csudában vagy? Azonnal gyere le onnan! A szomszédból áthozták Ödönkét, itt fog aludni és te fogsz rá vigyázni!”

“ Nem adom! Ez az enyém! Ezt én fogtam! Ezt a nemzetközi horgászszabályok védik!“

„Lárifári! Majd adok én neked mindjárt egy olyan nemzetközit!“ (Kiabált rá a felesége és közben Ödönke feje alá nyomkodja a párnát)

“Én most elmegyek a fodrászhoz! Te meg vigyázz Ödönkére! Legalább nem fogsz unatkozni! Megértetted! Most te leszel a Nagy Dadadadadus!“ (elmegy és bevágja az ajtót mag után)

„Szép dolog mondhatom. Nyakamba sózzák ezt a porontyot! *k meg fodrászhoz járnak! Micsoda anyák! Micsoda Nők!”

(Lábujjhegyen a díványhoz ment és kihúza a kecsege alakú párnát Ödönke feje alól.)

Ödönke felnyitotta a szemét megköszörülte a torkát és rázendített. Nehéz leírni, hogy milyen hangokat is adott magából!

A N.H rémülten hátrált a szekrényig, a fülére szorította a kecsege-alakú kispárnát.

“Jaj! Jaj! Még egy perc és megbolondulok! Én a csendet szeretem! A horgászok a csend szerelmesei! Ez benne van minden tankkönyvben! Jajajajaj!”

Lent a pincében az egerek abbahagyták a cincogást, a Főkukac abbahagyta az opera-közvetítést vagyis a hortyogást, és mérgesen fülelt.

“Mi ez? Mi ez? Mi a nyavalya ez? Nyúznak valakit? Légiriadó van? Így nem lehet aludni! Csöndet! Csöndet!“ (felkapott egy ócska seprűnyelet és azzal kopogtatott a plafonon)

“ Ez egy bolondok háza! Ez egy bolondok pincéje! Ez egy papagáj-ketrec! Ez egy sakál-menhely! Ez egy malac-óvoda!” (elindul a N. H. felé)

A N. H. a szoba közepén állt, de a fején, a lábával kalimpált a szájával fintorgott az orrát mozgatta. De nem ő bömbölt. A bömbölés a díványról jött. A Főkukac végre meg tudott szólalni.

“ Na végre, hogy méltóztattál megjönni! Mindent egyedül csináljon az ember? Nem látod? Nem hallod? Vak vagy? Süket vagy? Ödönke bömböl, ott a díványon én meg csitítgatom! Játszom vele! Mókázok neki! És Figurázok neki! Utyuli-mutyuli!“

„Hát mi kell, te csecsemőszakértő? Mondd már, te szárazdajka! Ki vele te pelenka-tudós! Te okleveles bába!

„Cumi! A csecsemőnek cumi kell! Ezt mindenki tudja! Ehhez nem kell oklevél!“

“Hm. Nem kéne valamivel ízesíteni? Hogy jobban bekapja? Mit szeret egy ilyen bőgőmasina?“

“Jó legyen, Beledugom a mézbe. Azután a porcukorba. Várjunk csak itt van egy csomó fűszer! Hohohohó! Bors! Paprika! Kömény! Majoránna!”

(belemártják az ecetbe is! A N.H. feltartja a cumit úgy vonulnk vissza Ödönkéhez)

“Na, elég lesz! Ezen rajta van minden íz! Válassza ki magának, melyiket szereti, gyerünk!“

„Kapd be te bőgőmasina! Nyalogasd! Szopogasd! Nyamnyamnyam! Szopszopszop!“

(Kiszalad kolbászért, letör egy darabot és benyomja az Ö. szájába, az kiköpi és ordít tovább)

“Hát persze te nagyokos! Hozok neki Tejet! Hogy ez mért nem jutott az eszembe!”

“Hogy ne menjen mellé!”(berakja a tölcsért Ö. Szájába és önteni kezdi a tejet, Ö. Kiköpi a tölcsért és kifújja a tejet, A kukac és a H. törölgetik magukat)

„ Engem mindig ringattak kiskukac koromban. Most bezzeg már nem kell ringatni!“

Ez az! Csinálunk neki egy elringató szerkenytyűt! Ezt a zsinórt itt keresztben kifeszítjük, ezt a botot itt rögzítjük, ezt a hálót itt alászereljük és kész is van! Ha ezt botot meghúzgálom, ringatja a csecsemőt! Kész is a csecsemőringató horgászbot! Hohohohó!“

„Itt van már az este, aludj gyermekecske! Teli a bödönke, aludj el Ödönke!

„Alszik! Alszik, mint a tej! Elaltatta a csecsemőringató horgászbot! Hohohohó! SSSSSS!“

„Persze, hogy mosolyog! Horgászvér van benne! Érzi a háló illatát meg a pecabot szagát, meg a horog ízét!

“Világos! Egy vérbeli horgász mindent tud! Elaltatunk mi egy egész óvodát is!“

Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ennyit már régen nem nevettünk, a próbák is vidám hangulatban teltek, de az elöadás mindent felülmúlt...

2004. Anyák napja - A kis pitypang története avagy gyökértelenül idegen Földön senkisem éli sokáig túl!

Egy csodálatos tavaszi mezőn egy pitypang nyújtóztatta virágszirmait a nap felé. Reggelente egy ragyogó mosollyal köszöntötte az új napot és esténként, amikor a szürkület beborította a tájat, bebújt zöldszirmai kelyhébe és elaludt. Körülötte nőtt barátai és barátnői minden reggel vidám kacagással köszöntötték.

Történt egyszer, hogy egy törékeny, színes pillangó telepedett szirmai közé. A kis pitypangot nagyon csiklandozták a pille lábai, szabályosan belebizsergett.

-„Honnan kerültél ide? Neked nincs szárad és gyökered se? Én csak gyönyörű szirmaidat látom, hát milyen különös virág vagy te, Hm?“

-„De hát én nem vagyok virág! Nincs szükségem se szárra, se gyökérre. Én tudok repülni!“

Dongó:-„Jó reggelt, kis sárga! Kipihenhetem magam nálad egy kicsit? És még nem reggeliztem, szívesen nyalakodnék egy kicsit virágnektárral terített asztalodról.“

-„Örülök a látogatásodnak, láss hozzá, jó étvágyat! Jaj ez nagyon csiklandoz! (nevetgél egy kicsit, majd megkérdeziJ)

-„Még mit nem! Nézd meg csillogó testemet, üveges szárnyaimat. Én a tó felöl jövök. Ott lakok a sás között, ott repdesek a víz felett és ahányszor csak akarom megnézhetem magam a víztükörben. Így tudom, hogy milyen gyönyörű vagyok.“(elrepül dölyfösen)

Álomtündér (megsimogatja a fejét, ahogy beszél lassan lefejti a sárga szirmokat és a bóbita jelenik meg!):

-„ Hideg van, fázom, éhes vagyok és szomjas! De elfádtam. De jó lenne, ha itt lennének gyökérkéim. Ja,j ne, a szél!” (a szél mégegyszer felkapja és leteszi a földre)

És minden fájdalom ellenére, érezte, hogy a mezőnek ezen az új idegen részén lassan új gyökerei nőnek, és egy új élet kezdődik.