SHIRDI SAI PARTHI SAI DIVYA KATHA

(Senki nem ismerte Shirdi Sai Baba - Siva inkarnációja - születésének és életének körülményeit, mielőtt Sathya Sai Baba feltárta volna egy beszélgetés alkalmával, 1990. szeptember 28-án. Az epizódok írója tehát maga Szvámi.)

1. epizód

A sorozat úgy kezdődik, hogy egy iskolás gyerekekkel teli busz érkezik Puttaparthiba. Mikor a falu határához érnek, a gyerekek kiszállnak és leülnek a fűre. A vezető tanárnő egy fatönkön ül, és belekezd Shirdi Sai Baba életének történetébe:

Dévagiriammának, Sirdi Sai későbbi édesanyjának házához egy idős ember közeleg. Maga Siva Isten, álruhában. Megkéri az asszonyt, hogy masszírozza meg a lábát, mert nagyon fáj. Az asszony férje, Gangabavadhya éppen nincs otthon. Mivel az asszony egyedül van, nem meri teljesíteni az idős ember kérését, nehogy rossz hírbe keveredjen. Nehéz helyzetében, a hátsó ajtón kisietve, a szomszédok segítségét kéri, de senki sem tud eljönni hozzá, mert a többi asszony is mind egyedül van a gyerekekkel. Devagiriamma visszatérve a házba Sivához imádkozik segítségért, mikor hirtelen kopogást hall a hátsó ajtón. Az ajtóban egy asszony áll, és szállást kér éjszakára.

Devagiriamma most már megnyugszik. Elmagyarázza az asszonynak kínos helyzetét, aki szívesen segít, így Dévagiriamma már nyugodtan behívhatja az idős férfit, és nekiláthat megmasszírozni a lábát. Mikor Devagiriamma befejezi a masszírozást, az idegen asszony és az öreg vándor helyén hirtelen Siva Isten és felesége Parvathi jelenik meg.

2. epizód

Dévagiriamma teljes Isteni Boldogságban, szótlanul borul az Isteni pár lábai elé. Paarvathi megáldja:

- Adok neked egy fiút, hogy fennmaradjon a család, és egy lányt, aki segít a házimunkában.

Síva is megáldja az asszonyt:

- Odaadó szolgálatoddal határtalanul megörvendeztettél, ezért Én magam fogok megszületni harmadik gyermekedként.

Miután Devagiriamma megkapta e kegyeket, az Isteni pár eltűnt. Az asszony, reggelig - férje hazatértéig - Isteni boldogságban, eksztatikus állapotban volt. Mikor reggel férje hazatért, hívta Dévagiriammát. Az asszony csak ekkor tért magához. Amint megpillantotta férjét nyomban mindent részletesen elmesélt neki. Gangabavadhya azonban nem hitte el felesége szavait.

- Még a nagy rishik, Siva sok-sok híve sem részesülhet Síva vagy hitvese látásában (darshan), habár szigorú lelki-gyakorlatokat és önsanyargatást végeznek. Miért jelentek volna meg neked, mikor nem vagy különb, mint bármelyik hétköznapi nő?

Devagiriamma akárhányszor is mesélte el, ami történt, férje egyszer sem hitt neki. Telt-múlt az idő, és az asszonynak született egy fia majd egy lánya, ahogy Paarvathi megígérte. Ez meggyőzte Gangabavadhyát, hogy felesége mégiscsak részesült az Istennő és Síva Isten áldásában.

Hamarosan az asszony újra várandós lett. Mikor a terhesség a kilencedik hónapba ért, Gangabavadhya hirtelen minden iránt közömbössé vált, és így szólt Dévagiriammához:

- Síva az Úr, és Paarvathi Devi is megjelent előtted. Nekem is meg kell tapasztalnom ugyanezt. Most elhagyom a házat, és visszavonulok az erdőbe.

Miközben kilépett az ajtón, és egyre távolodott, folyamatosan az "Om Nama Sivaya"-t énekelte. Devagiriamma, megpróbálta, de képtelen volt visszatartani. Hirtelen azt sem tudta mit tegyen. Végül gyermekeit egy megbízható szomszédra hagyta, és a férje után ment. Odakinn vihar tombolt. Mielőtt férjét utolérte volna, megkezdődtek a szülési fájások, és hamarosan megszületett harmadik gyermeke.

3. epizód

Devagiriamma az újszülöttet a karjában tartva tétovázni kezdett. Vajon most az anyaság hívásának engedjen, és a kicsiről gondoskodjon, vagy kötelességtudó feleségként a férje után menjen. Egy pillanatig kétségek gyötörték, de végül úgy döntött, hogy a gyermeket az erdőben hagyja, és a férjét követi. (ennek az Isteni terv szerint kellet történnie)

Kis idő múlva a hindu Patel házaspár ment át kocsival az erdőn, annak a helynek a közelében, ahol a kisbaba maradt. Meghallották a sírást. Megállították a kocsit, és elkezdték keresni, honnan jön a hang. Mikor megtalálták a kisbabát, látták, hogy senki sincs a közelben. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a picit magára hagyták, elvitték magukkal, és úgy nevelték, mintha saját gyermekük lett volna. Shirdi Sai már kisfiú korában előadásokat tartott szüleinek a bonyolult vallási tanokról, szent írásokról. A Patel házaspár ezeken az előadásokon igencsak elképedt. Egyszer nevelőanyja megfigyelte, hogy Baba még a szertartás előtt kiosztja a barátai között az Úrnak felajánlott ételt (Naivedhyam). Mikor megfeddte ezért, a kis Sai, mint aki alaposan átgondolta a dolgot elmagyarázta, hogy épp olyan jó a felajánlást a vendégeknek (Adithis) adni, mintha az Úrnak ajánlanánk fel. Anyját meglepte az okos magyarázat. A szülők ekkor értették meg, hogy fiuk nem mindennapi gyermek.

Ahogy telt az idő, a kis Sai elkezdte látogatni a hindu templomokat és a moszlim Masjidokat is. A Masjid előtt a Bhagawad Gitáról és más hindu szentírásokról beszélt. Azt mondta, hogy mindennek csak Egyetlen Tulajdonosa van (Sabka Maalik Ek), az Egyetlen Isten. A hindu templomok előtt viszont a Korán állításairól beszélt.

Az embereket meghökkentette a fiú különös viselkedése. Sokféleképpen próbálták rávenni, hogy hagyja abba beszédét, de végül mindenkit elhallgattatott ragyogó érveivel és válaszaival, amelyek zavarba ejtették hallgatóit. Az emberek azonban nem látták meg a fiúban Istent, és mind Patelhez, az örökbefogadó apjához mentek panaszkodni. Az apát feddték meg, fia szavaiért. Mikor a hívatlan látogatók elmentek, Patel meg akarta győzni a kis Sait, hogy hagyja abba ezt a példátlan viselkedést, de mindhiába. Mélyen megsértve, hirtelen szívinfarktust kapott, és összeesett.

4. epizód

A kis Shirdi Sai a többi korabeli fiúval golyózik a faluban. Az egyik fiú otthonában, az anyja házi-oltárán állandóan ott áll a díszhelyen egy Saligram (egy olyan Siva-lingam, amilyet Swami szokott materializálni). Ez a fiú, hogy visszanyerje a golyóit, amit a kis Sai Baba elnyert tőle, ezt a Saligramot hozza ki, és azzal játszik, mintha golyó lenne. De Sai ezt is kiüti a körből, és elnyeri a fiútól. Közben a fiú anyja észreveszi, hogy a Saligram eltűnt az oltárról, és komolyan kétségbeesik. Ugyanakkor hallja, hogy a ház előtt a fiúk veszekszenek valami miatt, ezért kimegy. Fiát és a kis Sai Babát hangos vitában találja. Fia ki akarja venni Sai kezéből a Saligramot, aki viszont nem akarja odaadni, hiszen megnyerte. A fiú anyja meglátva a Saligramot Sai kezében, először kiabálni kezd, hogy Sai azonnal adja vissza, mert szeretné gyorsan visszatenni az oltárra. De Baba neki is csak azt mondja, hogy megnyerte a lingamot. Az asszony erre megpróbálja kivenni a Saligramot Baba kezéből, de Baba nem hagyja, majd hirtelen a szájába veszi és lenyeli. Az asszony megpróbálja megakadályozni, hogy a saligram lemenjen Sai torkán, szinte fojtogatja, de nem sikerül neki. Sai Baba végül kinyitja a száját, hogy megmutassa, hogy már nincs benne a saligram. Az asszony csodálkozva pillantja meg Sai torkában az egész világmindenséget, aztán magát Sri Krishnát, ahogy fuvolázik. Az asszony nem bírja elviselni az Isteniség ilyen hirtelen megnyilvánulását, és elájul. A falubeliek nem értik mi történt. Most Sai Baba anyjához mennek, hogy panaszkodjanak a fiúra, aki végül úgy határoz, hogy elviszi a fiút Venkusar Rishihez a Gurukulamba, ahol fiatal fiúkat tanítanak a szerzetesi életre. Ahogy közelednek, hallják, hogy a Nagy Rishi a "Surya Namaskaart" és az "Adithya Hridayamot" tanítja a tanítványainak.

Venkusar, mikor tanítványait (sishyas) elbocsátja, észreveszi a fiút és anyját. Meglátja a ragyogó glóriát az ifjú Baba feje körül, és nyomban megérti, hogy maga Síva született meg a kis Sai alakjában. Kezeit kitárva hívja magához.

Patel asszonynak is megmondja, hogy a fiú nem olyan, mint a többi gyerek. Ezt az asszony is megerősíti, hiszen ő is ezt tapasztalta. Elmondja, hogy éppen ezért hozta a fiút a remeteségbe, mert a tudatlan világ csak panaszkodik rá, nem ismeri fel Isteni Természetét.

5. epizód

Venkusar biztosította Sirdi Sai anyját, hogy vigyáz a gyermekre, nyugodtan ott hagyhatja a remeteségben. Patel mama azt a tanácsot adta a kis Sainak, hogy legyen nagyon tisztelettudó és engedelmes Gurujával, és tanuljon szorgalmasan. Végül nehéz szívvel, könnyezve hagyta ott fogadott fiát.

Másnap reggel Venkusar szokás szerint elismételtette a Surya Namaskaart a tanítványokkal, amit előző nap tanított. De sokan rosszul énekelték a slokákat. Egyedül Baba énekelt hibátlanul. Venkusart ez meglepte, és megkérdezte, honnan ismeri a slokát. Baba azt felelte, hogy előző nap hallotta, mikor megérkezett az Ashramba. Venkusar kérte tanítványait, próbálják Babát követni a koncentrációban.

Venkusar különleges szeretetet és ragaszkodást érzett Baba iránt, és azt a kiváltságot adta neki, hogy gondoskodhatott Mestere személyes szükségleteiről.

A többi tanítványt ez hamarosan féltékennyé tette. Baba a Gurukulamban lassan elérte a 16 éves kort. Egyik nap néhány tanítvány arról beszélgetett, hogyan erősödik a szeretet Venkusar és Sai Baba között. Nyilvánvaló volt, hogy irigységet éreztek Baba iránt. Éppen ekkor járt arra Venkusar, és azt tanácsolta a fiúknak, hogy hagyjanak fel a féltékenységgel és gyűlölettel. Inkább szeretetet érezzenek társaik iránt. Tanácsa süket fülekre talált. Mikor Venkusar elment, néhány tanítvány összeszólalkozott Babával és dulakodás kezdődött. Egyikük egy téglával megdobta Babát, aki összeesett, és a fejéből patakzott a vér. Venkusar visszajött, felemelte Baba sérült fejét és az ölébe vette. Letörölte homlokáról a vért, és egy fehér kendőt kötött a sebre (később Shirdi Baba mindig ilyen módon megkötött kendőt viselt).

Venkusar elmondta a diákoknak, hogy alapvetően fontos felhagyni a vágyakkal és a haraggal (kama, krodha).

Változik a kép. Visszatér a Puttaparthi külterületén táborozó diákokhoz. A tanár, most röviden elmondta, mi történt ezután. Elmondta, hogyan hagyta el Baba Venkusar Ashramját. Elmesélte, hogyan találkozott Chand Patillal, aki elveszett lovát kereste. Baba pontosan megmondta neki, hol találhatja meg a lovat, és valóban rá is akadtak. Patil megkérte Babát, tartson vele a falujába. Így is történt. Baba szívesen vele ment.

Az utolsó képen Baba, mint ifjú fakír Shirdi falu határában ül. Éhező emberek állnak előtte, és Baba szétosztja köztük a neki szánt purit. Ő maga semmit sem eszik.

6. epizód

Sai Baba letelepszik Shirdiben. Ott ül a híres Neem fa alatt, a régi masjidon kívül, majd bemegy aludni. Ahogy egyre idősebb lesz, egyre több és több hívőt vonz maga köré. Legtöbbször legközelebbi híveivel látható, Shamával, Laxmi Bhaial és másokkal. A hívők állandóan pávatoll legyezővel legyezik. Arra tanítja őket, hogy minden mulandó a teremtésben, kivéve a Teremtőt, majd a következőket mondja:

- Ha emberek vagy akár állatok kérnek tőled bármit, ne küldd el őket szívtelenül, durván, hanem fogadd és kezeld őket tisztelettel és szeretettel.

A Szeretet valójában Isten. Shri Hari az Isten örül, ha vizet adsz a szomjazónak, élelmet az éhezőnek, ruhát a ruhátlannak, és helyet az idegennek, hogy leülhessen és pihenhessen. Ha valaki pénzt kér tőled, és úgy gondolod, hogy nem akarsz adni, ne adj, de ne kiabálj vele, mint egy kutyával. Bárki mond rosszat rólad, ne törődj vele. Ha mindig elviseled a bántást és segíted a nélkülözőket, biztosan boldog leszel.

Ezután a hívők elénekelték az "Om Sri Sai Jaya Jaya Sai" bhajant. A bhajan után Baba fogadta a hívőktől az Aarthit. Baba lassan megöregedett, és betegeskedni kezdett. Hívői megrémültek, és ki is mutatták érzáseiket. Baba azt mondta nekik, hogy ne féljenek, a test mulandó. Egy nap biztosan elpusztul.

7. epizód

Baba sokat köhög. Hívőinek megismétli tanítását. "Egyedül a Lélek (Atma) állandó, nem pusztul el, még ha a test, amiben lakik, el is tűnik, mint a buborék."

A hívők mind sírnak körülötte, mikor hallják beszélni a test pusztulásáról, és kérik, hogy ne beszéljen a halálról. Aztán eléneklik a szokásos bhajant, az "Om Sai Sri Sai Jaya Jaya Sai"-t, majd Baba szokás szerint fogadja az Aarthit. Baba ekkor szigorúan azt mondja az embereknek, hogy menjenek el, csak a hozzá legközelebb állókat tartja maga mellett. Később mind elmennek, Baba egyedül marad a régi masjidban.

Másnap is kedves tanítványai veszik körül. Baba ezúttal arról beszél, hogy mindig megmarad azoknak a szívében, akik őszintén vágyakoznak rá. Azt is mondja, hogy meg fog jelenni hívőinek azután is, mikor már elhagyta a mulandó anyagi burkot.

Újra nyomatékkal kéri a hívőket, kövessék tanítását:

- Mutass szeretetet más lények iránt. Oszd meg a felesleget másokkal...

Néhány tanítás után köhögni kezd. Fizikai állapota rosszabbodik. Shama és Laxmi Bhai a többiekkel együtt, újra sírni kezd. Kérik, hogy ne beszéljen, csak pihenjen. Baba ekkor megszólal:

- Igen, igen, hamarosan állandóan pihenni fogok.

Aztán megkérdi Shamát, hogy áll a Krishna templom felújítása. Shama biztosítja arról, hogy a felújítás jól halad. Baba ezután felvesz 9 követ, amik a kezében drágaköveknek tűnnek, és elmondja Laxmi Bhainak, hogy ezek jelképezik a 9 féle viselkedést, amit minden embernek követnie kell. Azt mondja, hogy elvárja minden hívétől, hogy kövesse a tanítást, és kijelenti, hogy minden ember szívébe beköltözik, aki őszintén szereti Őt, és vágyakozik utána.

Ezután hirtelen újra megerőltető köhögés rázza meg. A hívők megint arra kérik, hogy ne beszéljen, csak pihenjen. Azt feleli híveinek, hogy hamarosan útra kel, hogy állandó pihenésre térjen. Szavai visszhangzanak, hogy a test, még az Avatáré is múlandó, és a szükséges időben elpusztul, ahogy kell. Beszéd közben, egyszerre tündöklő fény ragyog fel feje körül, és a következő kinyilatkoztatást teszi:

- Ebben az életben Badriban születtem, de 8 év múlva újjászületek Puttaparthiban, Ananthapur járásban.

E szavak után lassan hátra dől, utolsót lélegzik, és a Lélek elhagyja a halandó testet. Shirdi Sai Baba belép a Samádhiba, amiről annyit beszélt híveinek. A hívők földre vetik magukat, és szabad folyást engednek mélységes gyászuknak.

PARITRAANAAYA SADHUNAAM

VINAASHAAYA CHA DUSHKRITAAM

DHARMASANSTHAAPANAADHAAYA

SAMBHAVAMI YUGE YUGE

OM SHANTI SHANTI SHANTI

8. epizód

Most újra a diákok táborában vagyunk, Puttaparthi külterületén. A tanár most Shiridi Sai Baba reinkarnációjáról, Sri Sathya Sai születéséről beszél, ami pontosan úgy történt, ahogy Shirdi Sai Baba előre megjósolta.

Easwaramma és Pedda Venkappa Raju házassági szertartásán vagyunk, amit a menyasszony édesapja, Subba Raju vezet. A szertartás után Easwaramma elköltözik Kondama Raju házába, menyeként. A házaspárnak nemsokára fia születik, Seshama Raju, majd két leánya, Venkamma és Parvathamma. Az egyik évben, amikor nagyon rossz a termés, az adóhivatal különösen súlyos adót vet ki a falusiakra, holott semmi jövedelmük se volt. Az adóbehajtók erőszakkal hajtják be a kegyetlen adót; az emberektől mindenüket elveszik, még konyhai edényeiket is. A falu vezetője, az igazságtalanság miatt, a falubeliekkel együtt Kondama Raju házához megy, akit az egész falu tisztel. Tudják, hogy mélyen vallásos, szigorú vegetáriánus, és élete folyamán mindig ragaszkodott az igazsághoz, amit bátran ki is mer mondani.

A falubeliek sírnak, panaszkodnak, hogy a hatalmon lévők milyen embertelenek, és mennyire nyomorúságossá vált az életük, a kegyetlen adóbehajtás miatt. Kondama Raju fájdalommal hallgatja a falubeliek szomorú beszámolóit. Nyomban megbeszéli a helyzetet a Sivanadiyaaral, aki éppen ebédjét fogyasztja Kondama Rajunál, amúgy a falu külterületén él. A Sivanadiyaar a Bhagavad Gita szavaival vigasztalja Kondama Rájut, és biztosítja, hogy MahaVishnu maga fog megszületni még a Kali korszakban, hogy megsemmisítse a gonoszságot, mégpedig igen hamarosan. A bölcs prófétikus szavait hallva Kondama Raju megkönnyebbül, és nagy boldogságot érez.

9. epizód

Easwaramma mikor befejezi napi pudzsáját, hívja gyermekeit; fiát, Seshama Rajut, és lányait, Venkammát és Parvathammát, hogy vegyék magukhoz a prasadamot. A szomszédok hamarosan meghívják őket, hogy vegyenek részt a Sathya Narayana Pudzsán, amit aznap este a saját házukban fognak bemutatni. Easwaramma elmegy a szertartásra, és gyermekeit is magával viszi.

A pudzsát néhány tudós tanító (pundit) mutatja be, akik magasztalják a szertartás fontosságát, és elmondják, hogy a Kali yugában Sathya Narayana imádóinak minden jót biztosít, eloszlatja a nehézségeket és akadályokat, és hívőit boldoggá és szerencséssé teszi. A szertartás végén a háziasszony először Easwarammának ajánlja fel a prasadamot, mert haza kell mennie, de kéri, hogy a gyerekeknek engedje meg, hogy még maradjanak, hogy ők is részesülhessenek a szent szertartási ételből. Easwaramma tehát egyedül megy haza. Férje Venkama Raju megkérdi tőle, hogyan zajlott le a pudzsa. Easwaramma boldog, hogy a szokásos napi Narayanának tartott szertartáson kívül most szomszédai Pudzsáján is részt vehetett.

Egyik reggel Easwaramma fürdőt vesz a ház udvarában álló kútnál, megöntözi a szent Tulasi (Bazsalikom) bokrot, amit nagy, díszes virágcserépben tart, majd megáll egy kicsit, hogy megpihenjen. Ebben a pillanatban Isteni fény száll le az égből, és Easwaramma hasán keresztül a méhébe siklik. Easwaramma Isteni Boldogságot érez. Azonnal berohan és apósa lába elé borulva, Isteni Boldogságtól könnyezve elmondja, mi történt vele. Kondama Raju azonnal visszaemlékszik a Sivanadiyaar jóslatára, hogy Venkata Rajunak föl kell készülnie Isten megjelenésére a saját családjában. Meggyőződéssel hiszi, hogy menye mostantól nem mást hordoz méhében, mint Lord Narayanát magát.

Telnek a napok. A termés a földeken szépen növekszik, már közel áll az éréshez. A Sathya Narayana Vratha Pooját minden teliholdkor (Pournami) rendszeresen megtartják, egyik vagy másik háznál. A szertartásokon Easwaramma is rendszeresen részt vesz.

Egyik éjjel Venkama Raju hirtelen fölébred, mert zeneszót hall a házában. A hegedű (veena) szépséges dallamot játszik, míg a dobok (mridhangam, tabla) ritmusban kísérik. Lassan fölkel, és kikukucskál hálószobája ablakán. Látja, hogy láthatatlan kezek játszanak a hangszereken, a veenán, a tamburán, a mridhangamon és a tablán. Olyan gyönyörű, Isteni zene szól, hogy a szíve megtelik gyönyörűséggel és Boldogsággal.

Reggel első dolga, hogy meglátogassa Sasztrit, a tanult tudóst, akit a falubeliek nagy tiszteletben tartanak. Mikor belép a házba, Sasztri a diákjainak épp a Gayathri Manthra dicsőségéről és erejéről beszél. Venkama Rajut meglátva Saszthri üdvözli őt és hellyel kínálja. Venkama Raju elmondja amit éjjel látott, és kéri a tudóst, hogy magyarázza meg. Sasthri megnézi a almanachokat, és megkérdi Venkama Rajut, van-e várandós asszony (garbhini) a házában.

Venkama Raju elmondja, hogy a felesége várandós. Saszthri ekkor nagy meggyőződéssel azt mondja, hogy maga Bhagawan fog Venkama Raju családjában megszületni. A Devák azért játszanak a hangszereken, hogy jelezzék az Úr megérkezését a földre. Venkama Raju boldogan megköszöni a jó hírt, és rendkívüli boldogsággal szívében tér haza.

10. epizód

Kaarthigai hónapban (November), Somavaaram napján (hétfő) Kondama Raju házában a Rudramot és a Linga Abhisekamot celebrálják. Subbamma Raju meglátogatja Easwarammát, hogy prasadot adjon neki, mert ágyban fekszik, minden percben várva gyermeke megérkezését. Siva és Paarvathi Isteni táncot járnak a Kailaszon. Végül éjfél után pár perccel felhangzik a kisbaba sírása. A jelenlevők nagyon örültek az újszülöttnek. Az asszonyok mondják, hogy fiú született. Kondama Raju azonnal megnézi az almanachot, és elmondja, hogy a fiú az Arudra csillagzat alatt született, (amit Thiruvaadirainak is neveznek, és Siva Isten csillaga). A Krishna Paksha negyedik napján (a fogyó hold idején), ha a hétfő elmúlt, az asztrológia ezt igen szerencsés születésnek tartja. Parthi minden lakosa örvendezett az Isteni gyermek érkezésének. A gyermek elragadóan szép volt, bal arcán fekete szemölccsel.

A születés utáni 11-edik napon nagy ceremónia keretében nevet adtak a gyermeknek. Az emberek énekeltek és táncoltak, dicsérték Easwaramma erényességét, hiszen méhéből maga az Úr született meg. Kondama Raju a gyermeket Sathya Narayanának nevezte. Úgy gondolta, hogy a gyermek megszületése Sathya Narayana kegye volt, akit Easwaramma mindig imádott. A szokásnak megfelelően a gyermeket ezen a napon bölcsőbe tették.

Egy nap, mikor Easwaramma oda akart menni kisfiához, meglátta, hogy ragyogó világosság veszi körül a bölcsőt. Mikor a picire pillantott, tündöklő dicsfényt látott a feje körül. Ugyanekkor érkezett meg Subbamma, aki egy Sathyának készített kis ruhát hozott. Easwaramma neki is elmondta, hogy fiacskája feje körül dicsfényt látott. Subbamma ekkor felvilágosította Easwarammát, hogy kisfia Kaarthigai Somavaar napján született, és maga Siva Isten született meg benne.

Ahogy teltek a napok, a kis Sai csúszni-mászni kezdett a padlód. Egyik nap, miközben Easwaramma vajat köpült, a pici mászni kezdett felé. Hirtelen valahonnan egy kobra jött elő, és kitárva kámzsáját, fejével a pici feje fölé emelkedett. Mikor Easwaramma meglátta a kígyót, nagyot sikoltott, mire mindenki, - a szomszédok is - odarohant, hogy gyorsan megöljék a kígyót. De Kondama Raju megakadályozta, hogy megöljék. Azt mondta, hogy inkább hívjanak egy kígyóbűvölőt, mivel a kobra csak azt jelzi, hogy a gyermekben Isten szállt a földre. Maha Vishnu és Siva mindig kígyóval jelenik meg. A kígyóbűvölő hamarosan megérkezett, és gyönyörűen játszva a mahudin, óvatosan elvezette a kobrát.

11. epizód

Babát szeretetreméltó, kedves arcú, 5 éves kisfiúként látjuk viszont. Eljött az ideje, hogy megkezdje az iskolát (vidyaarambham). Sathyát egy tudós tanító kezdte bevezetni a tanulásba, akit Kondama Raju hozott. Amikor a tanító a Saraswathi slokát, majd a többi slokákat kezdte recitálni, a kis Sathya legnagyobb meglepetésére mindet be tudta fejezni. Sathya hamarosan a falubeli iskolába került. Barátai naponta eljöttek elé, hogy együtt mehessenek. A tanító csalódott volt, hogy a gyerekek nem hoztak neki ennivalót, csak palatábla és ceruza volt a kezükben. Minden gyereknek meghagyta, hogy hozzon valamilyen zöldséget is, különben nem engedi be az osztályba. A tanulásban Sathya mindenki máson túltett. Minden kérdésre tudta a választ, ezért hamarosan mindenki tisztelte.

Kondama Raju, mikor a kis Sathya hazaért, a Puránák tanításairól beszélt Neki, és elmesélte a Krishna Avatárról szóló történeteket. Kondama Raju és Easwaramma elámultak azon, hogy a kis Sathya mennyi mindent tud a Krishna Avatárról. Sathya elmesélte nekik, hogyan kapta rajta Jasodha mama Krishnát, mint kisfiút, amikor megevett egy marék földet. Mikor megkérdezte mit csinált, Krishna huncutul azt hazudta, hogy nem is evett földet, és kitátotta a száját, hogy megmutassa, nincs benne föld. Jasodha mama ekkor Krishna torkában megpillantotta mind a 14 világot. A kis Sathya megmagyarázta nekik a Krishna Avatár célját is, ami korábban nem volt világos számukra.

Egyik nap az iskolában Sathya sztrájkot kezdeményezett. Mind kinn álltak az iskola előtt, kezükben valamilyen zöldséggel, és nem mentek be az osztályba. Az iskolaigazgató megkérdezte tőlük, miért állnak az udvaron. A gyerekek elmondták, hogy tanítójuk arra kényszeríti őket, hogy zöldséget hozzanak számára az iskolába. Ekkor érkezett meg a tanító, akit az igazgató alaposan megdorgált viselkedéséért. A tanító ezután már nem mert ennivalót kérni a gyerekektől.

A kis Sathya az órán beszélt a tanítómester (guru) és a tanítvány (sishya) nemes kapcsolatáról, amit a vágyaknak nem szabad tönkretenniük. A tanár bámulta Sathya bölcsességét, és ettől kezdve tisztelte.

Egy éjjel, mikor Kondamma Raju ránézett az alvó Sathyára, hirtelen meglátta a gyermek Krishna alakját. A boldogság könnyei öntötték el arcát, és boldog extázisban ült le az alvó Sathya mellé.

12. epizód

Venkama Raju (Sathya apja) megkérdezi a tanítót fia tanulmányi eredményeiről, aki teljes őszinteséggel dicséri Sathyát, és azt tanácsolja, hogy vigye a fiút magasabb iskolába Bukkapattanamba, ami nincs messze Puttaparthitól.

Venkama Raju elmondja otthon a családnak, hogy Sathya befejezte az alapvető tanulmányokat Puttaparthiban, és ezután Bukkapattanamban fog tanulni a felsőbb iskolában. Easwarammát felkavarja, hogy fiát egy távolabbi iskolába kell küldeni, de végül megérti a szükségességét.

Sathyát felveszik az új iskolába, ezért Easwaramma ennivalót csomagol számára, és minden családtagtól kap valamit az útra. Ezután barátaival gyalog indul útnak. Ahogy gyalogolnak Bukkapattanam felé, Sathya egy bhajant kezd énekelni Pandurangáról, és a többiek vele folytatják.

Jaya Jaya Vithala

Panduranga Vithala,

Pandarinatha Vithala...

Néhány rossz gyerek várja őket a folyóhoz közel, és elzárja az útjukat. Mikor Sathya és barátai megállnak, egy-egy marok sárral dobálják meg Sathyát. Sathya mosolyogva fogadja, és azt mondja nekik, hogy ha nekik örömet okoz, hogy sárral dobálóznak, akkor neki is örömet okoz. Nyugodtan áll tovább. A fiúk ekkor a folyóból vízzel kezdik locsolni, de Sazhya most is mozdulatlanul, higgadtan áll.

A fiúk végül abbahagyják a locsolást. Egyikük odamegy Sathyához, és megkérdezi, hogy valóban egyáltalán nem haragszik rájuk? Sathya azt mondja, hogy igazán nem haragszik, inkább örül neki, hogy nekik jó kedvük lett. Mikor a fiúk meghallják Sathya szavait, elszomorodnak viselkedésük miatt, és bocsánatot kérnek tőle. Végül ők is csatlakoznak a csoporthoz.

Az iskola mellett egy Ganesh szobor áll a közeli banyan fa alatt. Sathya néhány gyümölcsöt vesz elő a táskájából, és felajánlásként Ganesh elé teszi. Barátai megkérdezik, honnan vette a gyümölcsöket.

Sathya elmondja, hogy egy láthatatlan erő cselekszik a kívánságainak megfelelően. A fiúk ekkor megkérdezik, hogy csak Ganeshának ad, vagy nekik is. Sathya azt feleli, hogy ők is kaphatnak valamit. Barátai nagyon meglepődnek, mikor Sathya lefelé tartott tenyérrel néhány körkörös mozdulatot tesz, és vibuthit szór a markukba. Miközben Sathya vibuthit ad a barátainak, tanára Mahboob Khán is odajön, tisztelettel elfogadja a neki kínált vibuthit, és nagy áhítattal a szájába veszi.

Változik a szín. Az osztályteremben vagyunk, ahol a gyerekek egyik tanáruk vicces viselkedését utánozzák. A tanár történetet mesél egy fösvény tanítómesterről, és képmutató (ashatabhuthi) tanítványáról. A történetben a tanító csak halmozza a vagyonát, anélkül, hogy bárkivel is megosztaná. Elmondja, hogyan nyeri el tanítványa a bizalmát azzal, hogy visszaadja tanítójának azt a füvet, ami a testére tapadt, mikor a házban aludt. A tanár kéri a gyerekeket, magyarázzák el a szándékot, ami a tanítványt vezette, és mondják el a történet erkölcsi tanulságát.

A tanító a történet végén kérdést tesz fel az osztálynak. Minden egyes tanulót végigkérdez, de senki sem tudja a választ. Végül Sathya jelentkezik, hogy felelhessen a kérdésre.

OM SRI SAI RAM !

SHIRDI SAI PARTHI SAI DIVYA KATHA

13. epizód

Sathya elmagyarázza, hogy a tanítványnak gonosz szándéka volt. Meg akarta fosztani mesterét a vagyonától. Bizalmat akart maga iránt kelteni, ezért vitte vissza még a füvet is, ami rátapadt a meglátogatott háznál.

A tanár nagyra értékelte Sathya válaszát, ugyanakkor megfeddte az osztályt, hogy nem tudtak felelni a kérdésre. Néhányan ezért megharagudtak Sathyára.

A tanár kérte a diákokat, hogy írják le a magyarázatot. Mindenki leírta a tanulságot, kivéve Sathyát. Mikor a tanár rákérdezett, hogy miért, Sathya elmondta, hogy mivel érti a tanítást, nem látja szükségesnek, hogy jegyzeteket készítsen. A tanárnak nem tetszett a válasz, ezért megbüntette Sathyát, ahogy a rossz gyerekeket szokás az iskolában. Fel kellett állnia a padjára.

Sathya felállt a padra, az osztály legnagyobb megdöbbenésére. Mikor vége lett az órának, a tanár fel akart állni a székből, de hozzáragadt. Nem tudott belőle kiszállni.

Megzavarodott, és kénytelen kelletlen ülve maradt. A tanulók nevettek a tanár szorult helyzetén. Megérkezett a következő órát tartó tanár, Mehboob Khan, és nem tetszett neki, hogy Sathya a padon áll büntetésben.

Észrevette, hogy a másik tanár nem tudja elhagyni az osztályt, mert a székhez ragadt. Csöndben elmagyarázta a tanárnak tévedését, felvilágosította Sathya Isteni erejéről, és azt tanácsolta, hogy vonja vissza a büntetést, kérje meg Sathyát, hogy üljön le. Abban a pillanatban, mikor Sathya leült, a tanár is megszabadult a széktől, és föl tudott állni. Az egész osztály tapsolt, kivéve azt a néhány tanulót, akik haragudtak Sathyára.

Később mind hazafelé tartottak a Chitravathi folyó partján. A diákok, akiket bosszantott, hogy Sathya pontosan válaszolt a tanár kérdésére, és ezért szidást kaptak, szemrehányást tettek neki, de Sathya nyugodt maradt. Ekkor bogánccsal kezdték dobálni, amik Sathya hajába ragadtak. Mint mindig, az Isteni kis Mester gyűlölet és harag helyett szeretettel válaszolt tettükre, amit nyomban meg is bántak, és szégyenkeztek miatta.

Nővére otthon kiszedte a bogáncsot Sathya hajából. Mikor Easwaramma meg akarta dorgálni a fiúkat, akik kisfiát megdobálták, de Sathya megvigasztalta. Azt mondta neki, hogy egyformán el kell fogadni a jót és a rosszat is, senkit nem szabad gyűlölni, semmilyen okból. Easwaramma csodálkozott az okos válaszon és a hozzá fűzött magyarázaton. A fiúk később bocsánatot kértek Sathyától, és többé nem tettek ellene semmit.

Sathya barátai is ízelítőt kaptak Sathya bölcsességéből, mikor elmesélte nekik, Krishna hogyan rejtette el a gópikák ruháit, aztán később hogyan adott Draupathinak végtelenre nyúló ruhát, amikor a gonosz Dusshadana meg akarta fosztani ruháitól. Barátai csodálkoztak, milyen pontos magyarázatot ad a Puranákról. Szavait sokan nem értették, ezért kérték, magyarázza el számukra is érthetően. Sathya azt mondta, hogy a megfelelő időben érthetőbb magyarázatot ad.

Egyik nap, mikor Sathya a nővérével és a szomszéd gyerekekkel játszott, egy koldus kért tőlük valamit enni. Seshama Raju elküldte volna a koldust, Sathya azonban bement a házba, és hozott neki ennivalót. Seshama Raju azt mondta Sathyának, hogy ha a koldusoknak ad enni, le kell mondania saját részéről, mikor ebédelnek.

Sathya nyomban beleegyezett. Mikor Easwaramma ebédelni hívta a gyerekeket, Sathya mondta, hogy mivel odaadta a részét egy koldusnak, nem kér az ebédből. Ugyanakkor elmagyarázta fivérének, hogy Isten bármilyen alakban eljöhet, akár koldus alakjában is, és aki az éhesnek és szűkölködőnek enni ad, Istent szolgálja. Próbálták rávenni, hogy mégis ebédeljen velük, de minden próbálkozásuk sikertelen maradt.

14. epizód

Vándor kelmeárus érkezett Puttaparthiba. Biciklijén mindenféle ruhát hozott férfiaknak, nőknek és gyerekeknek. Miután néhány ruhát eladott a falubelieknek, Kondama Rajuékhoz ment. Bátyja szólt Sathyának, hogy válasszon magának ruhát a következő Deepavalira. Miközben a házbeliek válogattak, a kis Sathya beszélgetésbe elegyedett az árussal, aki azt állította, hogy a szomszéd faluban nagyon sokan vásároltak. Sathya elmondta neki, hogy pontosan tudja mi történt az előző faluban, és figyelmeztette, hogy ne hazudjon, mondjon igazat. Amikor a ruhák árát sem mondta meg pontosan, Sathya elmondta a valódi árakat. Mindenki úgy érezte, hogy Sathya valóban mindent tud.

A család kérte, hogy válasszon egy ruhát, de Sathya azt mondta, hogy már elegendő ruhája van, nem akar többet. Kondama Raju csodálkozott a Védikus előadáson, amit az elégedettségről, és arról tartott, hogy senkinek se kéne többet birtokolnia, mint amire valóban szüksége van. A Deepavali napján a falusiak összegyűltek. Sathya a kis Mester Bhajan csoportot vezetett. Pandurangáról énekelt szép dallamosan.

"Panduranga Pandarinaatha...

Vithala Vithal Pnduranga

Pandarinaatha Panduranga.."

Mindenki elbűvölve hallgatta Sathya Isteni hangját.

Mikor Sathya hazatért, Easwaramma Aarthit mutatott be Neki, hogy semlegesítse az ártó tekintetek hatását, ahogy Indiaban szokásos. A fiú mosolyogva mondta, hogy a gonosz pillantások nincsenek rá hatással, anyja ne aggódjon miattuk.

Egyszer, mikor az egész család elment az egyik szomszédjukhoz, hogy valamiben segítsen nekik, csak Kondama Raju és unokája Sathya maradt a házban. Sathya főzött, míg nagyapja felvágta a zöldséget. A főzés végeztével Sathya a saját kezével adott enni nagyapjának, mire Kondama Raju sírva fakadt örömében. Utána ő adott enni kis unokájának a legnagyobb örömmel. Nemsoká Easwaramma lépett be. Ennivalót hozott meg édes teát (khir). Elcsodálkozott, hogy Sathya milyen jól főz. Ezt Kondama Raju is megerősítette.

17. eipzód

Az epizód azzal a szolgálattal folytatódik, amit a kis Sathya és iskolatársai végeztek a pushpagiri vásáron. Megtaláltak egy elveszett gyermeket. Hatalmas tömegeket irányítottak. A nőket és a férfiakat külön sorban vezették a pushpagiri templom felé. Mivel Sathyának nem volt több pénze, mint 12 anna, többnyire evés nélkül végezte a szolgálatot. Mikor társai megkérdezték, hogy evett-e, azt felelte, hogy igen. Mikor kételkedtek szavaiban, megmutatta nekik a jobb kezét, amin érezni lehetett az étel illatát. Társai erre már megnyugodtak. Sathya a vásárban vett egy pár karperecet, és más ajándékokat a bátyja feleségének.

Végül a csoport vezetője azt mondta, hogy induljanak haza.

Míg a többiek busszal mentek, a mi kis Mesterünk, megint nem csatlakozott a csoporthoz, hanem újra gyalog vágott neki a Kamalapuramba vezető útnak.

Otthon bátyja megszidta, hogy elment Pushpagiribe, anélkül, hogy szólt volna. Sathya megmagyarázta, miért tette, de Seshama Raju egyáltalán nem örült, hogy csak így eltűnt. Fivére felesége kelt Sathya védelmére. Sathya nemsoká átadta az ajándékokat, amiket a vásárból hozott. Bátyját és feleségét meghatotta Sathya kedvessége. Mikor bementek a házba Seshama két nagy edényt adott Sathyának, hogy hozzon vizet a meglehetősen távoli kútból. Sathya nyomban elindult. Miután vizet húzott a kútból, a két nehéz edényt egy kötélre kötözte, és a kötelet a vállán átvetve haza cipelte a vizet. A vízhordás ezután napi feladata lett. Mikor Kamalapuramban tanulmányai befejeződtek, visszatért Puttaparthiba, ahol apja Kondama Raju élt.

Miután hazatért Easwaramma olajjal mosta le Sathyát, és legnagyobb megdöbbenésére egy fekete foltot látott Sathya vállán. Nyomban megkérdezte mitől van. Sathya elmondta, hogy mivel Seshama Raju nem ért rá, minden nap ő hozott vizet a kútból, mert Kamalapuramban állandó a vízhiány. Easwarammának vérzett a szíve, mikor ezt megtudta, de Sathya megnyugtatta, hogy képes a vízhordásra.

Telt-múlt az idő, és Sathya belépett a kamaszkorba. Apja Uravakondába akarta küldeni, ahova Seshama Raju is készült. Seshama is kérte Easwarammát, hogy engedje el vele öccsét. Easwaramma panaszkodott, hogy nincs otthon segítsége, és megkérdezte Seshamát, hogy vajon Uravakondában van-e elegendő víz. Seshama szégyenkezett, mikor meghallotta a kérdést, és megértette anyja aggodalmát, hogy miért nem akarja Sathyát elengedni.

18. epizód

Sathya végül bátyjával tartott Uravakondába és megkezdte ottani tanulmányait. Egyik nap Seshama megkérdezte, hogy halad a tanulással. Sathya elmesélte, hogy az új iskola igazgatója már az első napon megkérte, hogy énekeljen az iskolai gyűléseken, és elmondta, hogy azóta is, minden nap énekel. Mikor azt is megjegyezte, hogy az ének, amit előad a saját szerzeménye, bátyja csak gúnyolódott rajta, nem hitt neki. Sógornője ekkor megkérte, énekelje el a dalt. Miután Sathya mennyei hangján elénekelte az "Egyesítés dalát", sógornője nagy örömére, Seshama is belátta, hogy tévedett, és megdicsérte öccsét. Ugyanakkor nem mulasztotta el figyelmeztetni Sathyát, hogy tanuljon jól, különösen az angolt kéne jól tudnia, és később próbáljon a kormány szolgálatába állni.

Változott a színtér. A 3. osztályt lehetett látni, ahol Sathya és társai tanultak. A tanár kérte a diákokat, hogy írják le angolul India földrajzi szépségeit, és fontosságát. Senki sem tudta teljesíteni a feladatot. Végül Sathya állt fel, és a tanár teljes megelégedésére leírta India dicsőséges folyóit és hegyeit. A tanár együtt örült Sathyával. Ezután azonban arra kérte a tanár Sathyát, hogy ahogy szokta egy-egy pofonnal, büntesse meg a felsorakozott fiúkat. A tanár követelte Sathyától, hogy teljesítse az utasítást, engedelmeskedjen neki. Sathya úgy tett, mintha megtenné, amire a tanár kérte, de nem pofozta meg a társait, csak érintette az arcukat.

A tanár erre, hogy megmutassa milyen egy pofon, ötször ütötte pofon, az osztály legnagyobb megdöbbenésére. Ekkor megszólalt a csengő. A tanár vonakodva ment ki az osztályból, megjegyezve, hogy a tanulók mindig nagyon várják a kicsengetést. Mikor a tanár kiment, osztálytársai megkérdezték Sathyát, miért hagyta, hogy a tanár megpofozza. Sathya válasza meglepte őket. Azt felelte, hogy a tanárnak igaza volt, mikor engedetlensége miatt megbüntette. A tanár olyan, mint Isten. A diáknak mindig engedelmeskednie kell a tanár utasításainak. Mivel ő nem engedelmeskedett, megérdemelte a büntetést. A diákok csodálkoztak Sathya magyarázatán.

Egyik nap az osztályteremben Khan, az egyik diák, hirtelen lekapta Sathya Gandi-sapkáját, és átdobta egy diáktársának. Sathya hiába próbálta visszaszerezni, ezért végül azt mondta Khannak, hogy tartsa meg amit elvett. A meglepett fiú visszaadta a sapkát, és megkérte Sathyát, hogy ne haragudjon rá. Sathya azt mondta neki: Ha a sapkám örömet szerez neked, a tiéd lehet. Miért haragudnék rád? A fiút mélyen meghatották Sathya kedves szavai. Khan ezután megkérte Sathyát, hogy teremtsen neki valamilyen édességet. Sathya azonnal meg is tette. Az egész osztály csodálkozott, és örült, hogy láthatta. Hamarosan mindannyian kértek valamit, édességet vagy gyümölcsöt, és Sathya mindenkinek azt adott, amit kért. Ekkor belépett a tanár, és megkérdezte, mi az oka a hangoskodásnak. A diákok elmondták, hogy Sathya édességeket teremtett nekik. A tanár nem hitte el, ezért magához hívta Sathyát, és kérte, hogy teremtsen egy narancsot. Sathya azonnal meg is tette. Ekkor a tanár más gyümölcsöt kért, mire Sathya a narancsot átváltoztatta a másik gyümölcsre.

Mivel Uravakondában is vízhiány volt, Sathya itt is egy távoli kúthoz járt vízért naponta. Itt meglátott egy idős embert, aki nagyon nehezen bírta a vödröt felhúzni. Sathya kérte, engedje meg, hogy ő húzza föl helyette. Segítőkészségét látva több idős asszony is megkérte. Sathya nekik is segített. Közben elmagyarázta, hogy Isten mindig örül annak, ha valaki segít a szükséget szenvedőknek, a gyengéknek.

Sathya mindig igen korán ért az osztályba. Leporolta a tanár székét, és letörölte a táblát. A többiek megkérdezték, miért csinálja ezt. Elmagyarázta, hogy a diáknak az a kötelessége, hogy minden lehetséges módon segítse a tanárt. Ezzel a Gurukulam eszméjét elevenítette fel, ami elterjedt gyakorlat volt a védikus időkben, Indiában. Annakidején a tanítványok a tanítónál, gurunál laktak, ellátva a háztartási teendőket, amellett, hogy a tanítótól tanultak.

Elérkezett a vizsgák ideje. Ahogy Sathya az iskolába ment, meglátta két osztálytársát, akik nem akartak beülni a vizsgára, mert nem tudtak semmit. Azt tanácsolta nekik, hogy mégis jöjjenek el, és hagyjanak mindent Istenre. A vizsgán különös dolog történt. Mikor minden tanuló kiment a tanári asztalhoz, hogy letegye a válaszokat tartalmazó papírt, Sathya a dolgozatok fölé tette a kezét, és két barátja helyett megválaszolt minden kérdést, mégpedig osztálytársai kézírásával. Mikor viszont a tanár kinyitotta Sahya dolgozatát, igencsak meglepődött, mert a lap teljesen üres volt.