Az Agache-ügy részletei

From: Bodor Janos <bodor@planet.ro>
Date: Sat Jan 13, 2001 11:53pm
Subject: Re: Digest Number 395

Kedves Lista-társak !

Amikor Tófalvi Péter üdvözölte listánkon az agache@yahoo.com e-mail cím tulajdonosát, sejtettem is, hogy a '89-es forradalom hevében Kézdivásárhelyen meglincselt Ioan Aurel Agache milicista-őrnagy fiáról, Aurel Dionisie Agacheról van szó.

Az ifjú Aurel Dionisie, az apja halálával kapcsolatos „Agache” néven elhíresült ügyet ismerteti listánk fóruma előtt, természetesen az ő szemszögéből.

A hallgasunk meg másokat is elve alapján fogadjátok az alábbi kolázst, melyet Iochom István: Kisírt a múlt Székelyföldön -- Az úgynevezett Agache-ügy története című könyv segítségével állítottam össze, de itt-ott Aurel Dionisie állításai után saját megjegyzéseimet is beszúrtam.

(A könyvben felhasznált irodalom: az ügyről szóló cikkek, amelyeket 1990 -- 1999 között Benkő Levente, Béres Katalin, Demeter Ildikó, Domokos Péter, Iochom István és Torma Sándor, a Háromszék, illetve Brassói Lapok újságírói írtak.)

De előbb nézzük meg ki is volt Agache őrnagy.

1946. augusztus 14-én született a Bákó megyei Podul Turcului faluban Ioan és Olga fiaként. A milicista tisztiiskola elvégzése után, 1969-ben a frissen végzett hadnagyot kézdivásárhelyre helyezték ki. 1970. január 31-én feleségül vette az 1948. július 1-én született nyújtódi(241. szám) származású Kovács Ilonát, Dénes és Ilona lányát. Már abban az évben megszületett első gyermekük, Aurel Dionisie, majd Ioan (1972-ben), Andrei Ovidiu (1973-ban), Ileana (1977-ben)és Liviu (1979-ben)következett. (Az őrnagy halálakor legnagobb gyermeke 21, a legkisebb 10 éves volt). Az Agache család 1973-tól Kézdivásárhelyen a jelenlegi Bethlen utca 8 szám alatti takaros házban lakott.1989 december 22-én és 23-án házukat ismeretlen tettesek, de főként cigányok feldúlták, a berendezés java részét széthordták. 1990 májusában az özvegy eladta kézdivásárhelyi házát, és öt gyerekével a Brassó megyei Feketehalomra (Új utca 99. szám) költözött.

1993. február 29-én elnöki rendelettel Ion Iliescu akkori -- és jelenlegi -- álamfő Agache őrnagyot post mortem ezredesi rangra emelte és országszinten ötödikként a „Forradalom Mártírhőse” cimmel tüntette ki, mindazokkal a meglincselt szekusokkal és milicistákkal együtt, akiket a Ceuşescu-rezsim vörös terrorja ellen fellázadt népharag büntett halálra. Valamennyien a diktatúra szilárd védőbástyái voltak, és a forradalom napjaiban a diktatúra védelmében ténykedtek, hadakoztak, ezért abszurdítás „forradalmárként” vagy „mártírhősként” kezelni őket.

1989 December 22-én, a Ceausescu uralom megbukása után, Kezdivásárhely lakósai öszegyültek a városköszpontjában,hogy kifejezzék örömüket a felszabadúlásért.

Miután a rádióban elhangzott: „Isten segedelmével győztünk! A diktútor elmenekül(Cu ajutorul lui Dumnezeu am învins! Dictatorul a fugit!...)”, Kézdivásárhelyen a gyárak munkásai csoportokban elindultak a főtér fele, az egyre nagyobb tömeg feldulta a városházát, a milicia épületét, a kereskedelmi vállalat élelmiszerlerakatát, két főtéri könyvesboltot és három milicista házát, köztük az Agacheét is.

Sajnos, egy volt elitéltekböl álló csoport, , akikhez hozzácsatlakosztak cigányok, valamint más személyek is akik az 1968/18-as tórvény áthágásáért voltak nyomozva, kifoszttották a rendörség székhelyét és állati durvasággal megverték a belügyminiszterhez tartozó személyek nagyrészeit, akik passzivan kellett kövessék az események lezajlását mivel fegyverzetük a fegyvertárba volt lerakva.

Érdekes, hogy a népharag egyedül a csak Agache őrnagyot súlytotta halállal. Bár a kézdivásárhelyi akkori milicisták közül mások is kaptak, a nép megsem licselte meg éket. Vajon miért ?

Molnár Benedek (M.B.) azt nyilatkozta: „Amikor megtudtam, hogy a pártház feldúlása után a milicia épülete következik, előrementem és figyelmeztettem őket, hogy jön a tömeg, és agyonütik őket. A milicisták az udvaron voltak. 13 -- 14 óra között a tömeg benyomta a nagykaput és behatolt az udvarba. Méteres fákkal kezdték ütni a zsarukat, agyba-főbe verték őket, majd összetörték a kocsikat és felgyújtották.

Agache Aurel, alhalálozott ezredes is állati dúrván megvolt verve és feyverzete hiányában nem volt más választása aminthogy futva mentse életét. Vérezve és üldözöitöl verve elért a város központjába, ahol sajnos mások fogtág el és addig ütötték amig szörnü kinjaiba belehalt.

Azon a számára végzetes napon Agache magabiztos volt, eszébe sem jutott, hogy meneküljön, elbújjon. Előző éjszaka a milicia épületében szolgálatot teljesített, majd 22-én 11 óra körül hazament megborotválkozni és szolgálati ruhút váltani. Rövid idő múlva visszatért a székházba. Agache itt kapta élete első igazi verését. Ezután kimenekült az utcára, ott újabb verés várt rá. Két-három ismeretlen személy bántalmazta, de Csesznek Olivér és Kratochwill László -- a két későbbi tanú -- közbelépésére Agache el tudott menekülni.

N.B.: „...a 39-es udvartéren keresztül a főtérre ment. Az lett a végzete. Ha más irányba menekül, talán ma ő lenne a város rendőrfőnöke !”

AZ ŐRNAGY A FŐTÉRRE ÉRT

A parkban levő kút közelében többen felismerték és újabb ütéseket mértek rá. Agache bemenekült a szülészet épületébe levő gyógyszertárba, de onnan kiráncigálták és a szülészet előtti járdán tovább verték. Nem egy-két ember, hanem sokan, nagyon sokan vették körül. A csoportban feltűnően sok volt a cigányasszony, cigánylány, de vidékről érkezett emberek is. Dr. Kele Mihály nőgyógyász főorvos mentőt hívott. Az elájult milicistát két fiatal feltette a mentőre, de a tömeg megakadályozta a kocsi etávozását. Ismeretlen tettesek leráncigálták és tovább ütlegelték. Dr Kele újabb mentőkocsit hívott, és dr. Kelemen András főorvossal együtt megpróbálták ismét feltenni a mentőkocsiba. A tömeg fenyegetőzésére lemondtak tervükről, visszavonultak, és a második mentőkocsi is elhagyta a főteret. 1998 december 22-én 15 -- 16 óra között a 43 éves Agache Aurel a számtalan ütésbe és rúgásba belehalt.
A boncolóorvosi látlelet szerint az őrnagy halálát agytáji-, koponya-, és hasüregsérülés okozta. Az őrnagy holttestét sötétedés után a kórházi hidegházba szállították, ahol a halottkém, dr Creţu Adrian december 28-án boncolta fel és állapította meg a halál okát. Ioan Aurel Agachet 1990 január elején szülőfalujában, Podul Turculuion temették el.

***

1990-ben az Agache ügyben bűnvádi eljárés indul (az iratcsomó a 129/P/1990-es iktatószámot viseli. Az ügy kivizsgálásával Fábián Károly ügyész foglalkozott, de a vádiratot nem ő véglegesítette. ( Ugyanis 1997-ben -- valószinűleg politikai -- a vádirat véglegesítésével a Brassóból Sepsiszentgyörgyre kihelyezett Kiss Alexandru ügyészt bízták meg.)

Egy, a 1991. november 13-án keltezett Kovászna megyei ügyészségi átiratban ez áll: „1989 december 22-én délután 3 óra körül az áldozat (...) a városközpontba kerül, ahol körülbelül 400 -- 500 tüntető tartózkodott. Itt (az áldozatot) a tüntetők egy része, körülbelül 30 -- 40 személy bántalmazta. Az elszenvedett bántalmazás során (az áldozat) a helyszínen életét vesztette(...). Figyelembevéve, hogy a bántalmazás ideje alatt az áldozatot tömeg vette körül, nehéz megállapítani, kik az erőszakos tettekért közvetlenül felelős személyek. A tett mögött, feltehetően, a bosszú állt. Az áldozat ellen (még) a forradalom előtt több, súlyos visszaélésen alapuló panaszt tettek. Az ügyirat az ismeretlen szerzőjű ügyek nyilvántartásában szerepel, a vizsgálatokat a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség bűnügyi folytatja a Kovászna megyei ügyészség irányítása alatt (...)” Aláírta Luppinger Attila megyei főügyész.

Nos, úgy tünik az ügyézségnek mégsem volt nehéz megállapitani, hogy az erőszakos tettekért kik a „közvetlenül felelős személyek”. November 13-án még nem létezett vádlott, ám november 26-án és 29-én megkezdődtek az első letartóztatások.

A vádolttak padjára kerültek:

FILIP ORBÁN DANIEL KAMILLA -- 1966 január 28-án született Kézdivásárhelyen, a Jászvásári Filológia Egyetemen francia-angol szakos tanári diplomát szerez, férjezett, büntetlen előéletű. 1991 november 29-én vizsgálati fogságba helyezik, december 29-én elengedik, és mivel itthon nem érezte biztonságban magát, másnap, december 30-án vonatra ült és Budapesten kötött ki. A fiatal tanárnő a magyar államtól politikai menedékjogot kért és kapott. Később a magyar állampolgárságot is megszerezte;

PAIZS OCTAVIAN (OTTÓ) -- 1934 október 2-án, Kézdivásárhelyen született, foglalkozása borbély, nős, büntetlen előéletű. Jelenleg is Kézdivásárhelyen él. 1991 december 4-én letartoztatták, a vizsgálati fogságból 1992 január 4-én szabadult;

HÉJJA DEZSŐ GYULA -- 1946. augusztus 26-án, Kézdivásárhelyen született, egységfelelős a Comalimex Rt. vegyeskereskedelmi vállalatnál, házas, büntetlen előéletű. 1991. november 26-án őrizetbe vették, 1991. december 29-én elengedték.

REINER ANTON -- 1948. december 22-én, a Bákó megyei Slănic Moldován született, munkanélküli, elvált, büntetlen előéletű;

IFJ. KONRÁD JÁNOS -- 1967. július 24-én, Kézdivásárhelyen született.Az ügyben ő gyanusítottként szerepel, jelenleg Magyarországon tartózkodik.

1991 december 4. után más személyeket nem tartóztattak le, de meglehetősen nagy csendben tovább folytatódott az eseményeken jelen levő emberek kihallgatása. December 9-én Fábián Károly nyomozóügyész Torma Sándornak, a Háromszék riporterének kérdéseire elmondta, hogy „a nyomozás titkos mindaddig, amíg a nyomozati anyagot le nem zárjuk. Annyit azonban elmondhatok, hogy abban a pillanatban, amikor egy személy ellen vádat emelünk, azonnal biztosítjuk a védelmét is, már a legelső nyilatkozatnál jelen van a védőügyvédje.” A riporter ama kérdésére: „Nos, mi az, ami Őn szerint megnyugtatást jelenthet ebben az esetben ?”, az ügyész azt válaszolta: „Az igazságszeretetünk. Miért mondom ezt ? Azért, mert a pillanatnyi közhangulat úgy tartja, s erről én is értesültem, hogy itt egy KIRAKAT PER KÉSZÜL (kiemelés tőlem -- B.J.) Erről szó sincs. Önök is tudják, hogy ez az ügy országos visszhangot vert fel, s ez számunkra fokozza a kivizsgálás felelősségét, azaz a nyomozás befejezésekor valóban az igazságnak kell kiderülnie. Amit vár Kézdivásárhely lakóssága is...”

Bár nyilatkozatában az ügyész azt sugallja, hogy nem kirakatperre készülnek, az ügyet mégis elpolitizálták.

Ami Agache szakmai munkálkodását illeti, egy kivételes professzionistavolt két fakultással. Lehet, hogy két évtized allat elkövetett néhány velejáró hibát is.

A „néhány velejáró hiba” tulajdonképpen több száz. Ime egy pár vallómás Agache őrnagy professzionalizmusáról:

LASZLÓ VERONIKA (Kézdivásárhely, 1 December 1918 utca, 34. szám. 20-as tömbház, 17 lakrész)„Zöldséges üzlet felelőse voltam. Szavakban nem tudom kifejezni azt a páratlan rettegést, amit szinte naponta ki kellett álljak Agache váratlan megjelenése miatt. 1976. október végén, a termésnapon az ujjamon a karikagyűrűn kívül még volt két elég nagy méretű pecsétgyűrű, amiket régebb vásároltam. Aznap este 18 órakor őrizetbe vett, és természetesen elkobozta a két pecsétgyűrűmet, s a milicián tartott éjjel 12 óráig. Másnap a barátaim közbenjártak az érdekemben, de a gyűrűket azóta sem kaptam vissza. Az elkobzási papíron azt írta, hogy »metal galben« (sárga fém). Az estet nem tudtam, nem tudom elfelejteni. Követelésem 11,5 gramm arany megtérítése. Én is azon személyek között vagyok, akiket becsapott és meglopott.”[1999. április 14.]

KOCSIS MIHÁLY (Csernáton, 474. szám): „(...)Mivel sokra nem ment velem, nem tudott vallomásra bírni, több alkalommal házkutatást tartott csernátoni lakásomban, ahol állítólag aranyat, fegyvert, vagy olyan áruféleséget keresett, amit a mi raktárunknál racionált formában forgalmaztunk. Nyilván egyetlen alkalommal sem talált semmi olyasmit, ami őt érdekelte volna. Olyan alkalom is volt, amikor behivatott a kézdivásárhelyi rendőrségre, ahol hat-hét órát is tartott, s azzal fenyegetőzött, hogy ha nem vallok, akkor sokkal súlyosabb büntetést kapok. A milicia udvarán, aktatáskával a kezemben különféle pziciókban fényképezett le, ujjlenyomatot vetetett tőlem, és azt mondta, hogy hogy a rendőrséget nem hagyhatom el, amíg nem vallok. Hiába kértem, engedjen vissza a vállalthoz, mivel másnapra be kellett osztanom az áruszállító kocsikat, csak délután mehettem el, miután a munkaidőm már rég lejárt.(...)”[1992. január 6.]

INCZE JÁNOS ( a kézdivásárhelyi főtéri vasüzlet főnöke): „1983-ban három országban jártunk turistaként. A kirándulásról megmaradt 300 forintom, 34 márkám és 60 koronám, amiért Agache el akart záratni illegális valutabirtoklás címen. Házkutatást tartott, mindent felhányt, minden irat nélkül elkobozta a valutát, s még ráadásul ezer lejre is megbüntetett. Nem is volt házkutatási engedélye. Nálam is aranyat keresett. Sokat zaklatott utána is. Sötét alak volt.”[1991. március]

BARÓTI KATALIN ( a kézdivásárhelyi Baróti & Co üzlet főnöke): Nem is tudom hol kezdjem. 1984. április 14-én itt járt az üzletben Agache őrnagy. Leigazolt három-négy vásárlót. Agache azt állította, hogy a margarint jegyre van, habár akkor még szabadon adtuk. Mire hazaértem, már nálunk volt a pribékjeivel. A férjem nem egyezett bele a házkutatásba. Mondtam neki, hogy tudomásom szerint az ügyészségről engedélyre van szüksége a házkutatáshoz. Azt válaszolta, hogy őket ez nem érdekli, és ha nem fogom be a szám, majd ők befogják. Úgy tessék elképzelni, hogy akkor este, fél kilenctől, fél kettőig teljesen feltúrták a házamat. A legnagyobb bánatom az volt, hogy miután 23 órakor lefektettem a másfél éves kisfiamat, agache a divány tetejét úgy lecsapta a kisgyerekre, hogy a tető leszakadt. Ilyen kegyetlen alak volt.

Mondjak ennél többet ? Engem nekiállított aqz ajtónak, habár eleget mondtam neki, hogy hagyjon békét legalább a gyereknek. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mit keres, azt válaszolta, hogy „metal galbent”, ahogy ő nevezte az aranyat, nagy előszeretettel. Mivel más aranytárgyat nem kapott, elvette a karikagyűrűmet és a fülbevalómat, amiről nyugtám is volt, mivel nemrég csináltattam. De ez őt nem érdekelte. A nyugtát is zsebre vágta. Még a kéményünket is kibontották, ott is aranyat kerestek. A beosztottját fel is küldte a kéménybe. tessék elképzelni, milyen korom maradt utánuk, amikor a kémény öt évig nem volt kipucolva. Mikor elkészült a jegyzőkönyv, semmit sem találtak, mondtam neki, hogy adja vissza a gyűrűmet és a függőimet. Erre megkérdezte, hogy én miről beszélek, tette a hülyét, mint, aki semmiről sem tud. Belenyúltam a kabátja felső zsebébe és kivettem az ékszereket. Rá is fizettem, mivel utána naponta zaklatott, három-négyszer is hivatott a miliciára (...). A házkutatáskor kapott nálunk készpénzben hatvanezer lejt (akkor egy Dacia személygépkocsy 70 ezer lej volt -- B.J.), amit szintén evitt, minden nyugta, elismervény nélkül. Egy lej nélkül hagyott egy négytagú családot. Nem akarta visszaadni. Kénytelen voltam panaszt tenni az akkor milicia parancsnokánál, akinek a közbenjárásával visszaadta a pénzt.(...).”[1991. március]

Agache hatalmi túlkapásairól a példák sorát még folytathatnám. De aki kiváncsi, olvassa el Iochom István könyvét.

Az rendörség megyei területi felügyelösége igy nyilatkozik elhalálozott Agache Aurel ezredesröl: “Nemkövetett el fegyelmi eltérést vagy cselekedettet ami a katonai becsületet és méltóságat illeti “.

GAVRIL ARDELEAN (1984 -- 1992 között a megyei milicia, illetve rendőrség főnöke) 1990. február 3-án a Háromszék 34. számában a néhai őrnagyról az alábbiakat nyilatkozta: „(...)Persze, voltak nálunk is beosztásukkal visszaélő milicisták, sőt, büncselekményekbe is sodródtak (...)Általában a lakosság jelentette a visszaéléseket. Ilyen volt az Agache rendőrtiszt törvényellenes, tulkapásos munka- és életvitele is. Többször állt fegyelmi előtt, áthelyeztük Barótról Kézdivásárhelyre. Jöttek a hírek, névtelen levelek -- Barótről is 3-4, komoly vádakkal -- és telefonjelentések, hogy házkutatásoknál a családi ékszerek egy részét elsajátította, hogy zsarolja az embereket, hogy utcán állít le állampolgárokat és ellenőrzi, elsajátítja a nem hitelesített arany ékszereket... Jöttek, de soha senki nem állt ki észrevétele mellett, nem tudtam összeállítani ellene vádiratot...(...)”

Hogy ha eltetszett olvasni azoknak a személyeknek a nyilatkozatait akik eröszakos módon voltak kivizsgálva, valószinüleg rátetszik jönni, hogy az úgnevezett visszaélések háta mögöt a következö helyzett fog kiderülni: Még az “áldozatok” nyilatkozataibol sem látszik ki hogy Agache Aurel eröszkos lett volna és nem követett el nemi eröszakot sem.

MARTI KLÁRA (Kézdiszentlélek, 318. szám -- 1999. március 30): „1983-ban a kézdiszentléleki szövetkezet főtéren levő edényüzletében dolgoztam. Abban az évben -- a dátumra már nem emlékszem -- bejött fozzám Agache, és leérdeklődte tőlem, hogy hívnak, ki vagyok, majd két-három naponként rendszeresen megjelent nálam. Miután eljegyeztek és meglátta az ujjamon a jeggyűrűt, elkérte és el akarta kobozni, de miután megnézte a gyűrűbe a pecsétet, azt mondta, hogy nem Romániában volt vásárolva, de szerencsém van azzal, hogy beleütötték a nemzeti bank pecsétjét. Miután átköltöztették az üzletet a művelődési otthon mellé -- a jelenlegi Gyöngyszem vendéglő helyiségébe --, ismét meglátogatott, és azt mondta, hogy ha nem fekszem le vele, előbb-utóbb valamivel elkap és bezárat. Mivel nem voltam hajlandó lefeküdni vele, hamarosan, semmiféle ügyészségi engedély nélkül házkutatást tartott a lakásunkon egy másik milicistával együtt. Meg kellett engedjem, hogy körülnézzenek, hiába ellenkeztem, mivel úgyis ő volt az erősebb. A házkutatáskor aranyat keresett. Hiába mondtam neki, hogy nincs aranyam, mind a „metal galben” felől érdeklődött, azt keresett. Azt gondolta, hogy nekem az üzletből milyen nagy jövedelmem van, s teli vagyunk arannyal. semmit sem talált. megtalált egy ezüstláncot, de azt nem kobozta el, mivel azt mondta, az ezüst nem érdekli. A házkutatás után is vissza-vissza jött az üzletbe, de a sok zaklatás miatt már nem bírtam tovább, és ott hagytam a kereskedelmet, mivel tudtam, hogy bosszút fog álnni, s megpróbál bezáratni. Miután háziasszony lettem, többet nem zaklatott.”

A brassói katonai kerület nem tudott magálapitani semilyen büntetö felelöséget Bedö Béla öngyilkosságával kapcsolatban.

Álljon itt BEDŐ RÓZA (Barót, 1 December 1918. utca, P2 tömbház, 6. lakrész)1992. január 14-én adott nyilatkozata is:

„Néhai Bedő Béla ügyvéd felesége vagyok, születtem Baróton 1945. április 9-én. A következő nyilatkozatot adom Agache Aurel, volt baróti milicista főnökkel kapcsolatosan:
1988. július 22-én vagyonellenőrzés címen házkutatást rendelt el nálam Lupşa Vasile és Moldován nevezetű milicistákkal. A két rendőr felforgatta az egész lakást, jegyzőkönyvbe vették a talált dolgokat. Főleg aranyat kerestek. A házkutatás napján férjemet, néhai Bedő Bélát este 21 órakor bevitték a rendőrségre, ahol felváltva ütlegelték, amíg eszméletlen állapotban nem került, azután vízzel locsolták az udvaron, amíg magához nem tért. Erre szemtanú Nicolae Inca fodrásznő, aki a rendőrség közvetlen közelében dolgozott. Mivel idehaza Aranyat nem találtak, a férjemet tovább kínozták. Én másfél évig nem éltem együtt a férjemmel, de akkor este, amikor a házkutatást tartották és nagyon megverték, idejött hozzám, és azt mondta: holnap megtudod a dolgokat, be fognak zárni. Nekem nem volt itthon semmi aranyam, a férjem mindent odaadott, ami nála volt, amit megkaptak. Azután jött a többi baj a másik után. 1988. július 23-án reggel a férjemet kivitték a Hagymástetőre (Vargyas) egy menedékházba, ahol jól megverték, és Agache parancsára Lupşa Vasile és a társai felakasztották. 11 órakor jelentették a halálát. Ugyanaznap reggel már 9 órakor Creţu doktor, a boncoló orvos már ki volt hozva Sepsiszentgyörgyről, amikor a halálesetet csak 11 órakor jelentették. A boncoláson egyetlen hozzátartozó sem volt jelen, csak Agache Aurel és dr. Creţu Adrian orvos. Annyira meg volt verve, hogy mindene ki volt hasadva, a talpán mind fekete csíkok voltak. Amire élő tanú Kobrizsa Rózsa, aki a boncolás után megfürösztötte és felöltöztette. Az alatt az idő alatt, amíg Agache Aurel rendőrfőnök volt Baróton, én minden nap be voltam hívatva a rendőrségre. Követelte tőlem az arany karkötőt, de mivel nekem olyasmi nem volt, Agache többször felpofozott. Volt egy katonaság elótti fiam, akit szintén megvert Agache őrnagy úgy, hogy három napig fel sem tudott kelni az ágyból, de még ma sem tudom, hogy miért verte meg. Agache úr betett a 18-as törvény ellenőrzése alá, és azóta is járom a törvényszéket és fizetek, de az ügy még nincs lezárva. Nekem azóta, vagyis 1991 májusától nincs munkahelyem, mivel felszámolták az üzemet, ahol dolgoztam. Van egy kiskorú gyermekem. Az ő nyugdíjából élünk. Kérem a törvényszéket, hogy ezt az ügyet valamilyen formában zárja le, mivel nincs anyagi lehetőségem tovább járni a törvényt. A mellékelt jegyzőkönyvben szereplő tárgyakat a mai napig nem kaptam vissza. Vallomásom igaz, amit mások tanúsítanak Barótról. Bármikor kész vagyok szóbelileg is nyilatkozni bármilyen felettesnek.”

A fenti nyilatkozatban említett jegyzőkönyvben, melyet 1988. jűlius 22-én Bedő Béla személygépkocsijának átkutatásakor -- melyet Lupşa Vasile és Pasvcaru Victor altisztek végeztek -- készítettek, a következők szerepelnek: nyolc takarékbetétkönyv 38 560 lej értékben, két csomag cigaretta, egy női karóra, egy „sárga fémből” készült gyűrű, három fülbevaló, két fülbevaló-rész ugyancsak „sárga fémből”, különböző feljegyzések és egy kis jegyzettömb, valamint egy tele aragázpalack.

>Az elhalálozott Agache ezredesnek esetleg annyit lehet felröni, hogy nem volt képes megfigyelni a kihalgatott személyk lelkiállopotát.

Dehogy is nem. Nagyon jól ismerte a terror pszichológiáját. Az áldozatokat zaklatta, ezalatt megfigyelte, majd a gyengébb lelkületűekre rácsapott. Az egyik hölgy, akinek kérésére a neve nem került nyilvánosságra elmondta: „Engem addig zsarolt, amíg lefeküdtem vele, a férjem is tudott a dologról, de beleegyezett, csak éppen megszabaduljunk tőle.”

LŐTE LAJOS (kézdivásárhelyi nyugdíjas):„...ő csak azt kapta vissza a néptől, amit ős is elművelt a kiszolgáltatott emberekkel. Például fém golyóstollat nyomott fel a nők hüvelyébe, vagy árammal faggatta őket, hogy adják elé az eldugott aranyukat. Az utóbbi időben már az arany rabja volt. Szadista módon viselkedett. [1991. március]

Sajnos létezik egy természetes hajlam az öngyilkosságra, amit a magyarokörököltek az évszázadok sóran. A nagyapám is Kovacs Dénes, ahányszor kellemtlen esemény jutott eszébe és az alkohol hatása allat volt, ment az istálóba hogy akassza fel magát. Ezt ugyan csak tüntetöleg csinálta, mivel szelemileg edzett ember volt. Félretéve a szubjektivizmust a öngyilkosság romániai statisztikakimutatja, hogy a székelyföldi megyék az elsö hejen vannak. Es hogyha az emlékezetem nem téved Magyarország is élenjaráró helyen van a többi európai országhoz viszonytva.

EZ A PÉLDA NEM MÁS, MINT SZERECSENMOSDATÁS !!!

Azt állitani, hogy Bedö Béla haláláért Agache eszredes felelös azonos azzal az állitással, hogy a Kovázna megyében elkövetett öngyilkosságok,szörnyü szegénség miat, az 1996-os 2000-es periódusban azert történtek mert az R.M.D.SZ. volt a kormányzásnál.

Persze, hogy történtek, és még fognak történni öngyilkosságok. De amit Agache Aurel Dionisie állit, az nem jellemző. Hány százalékát azoknak, akik 1999 -- 2000 között lettek öngyilkosok, zaklatta egy-egy újkori Agache ??? Az öngyilkosok zöme vagy szerelmi csalódott, vagy valami rosszul sikerült nekik, vagy különbözó komplexusokkal küzködnek stb.

És különben is az a „figyelmetlenség”, hogy valaki nem ismeri fel áldozatában a lelki gyengeséget, és kegyetlen magatartásával a halálba küldi, az még nem mentség. Egyenlő a saját kezüleg elvégzett gyilkossággal. Erre törvénycikkely is van, de most hirtelen nem jut eszembe a paragrafus.

Bodor János