| |
|
|
Elnézést ezért, a közcímnek adott parafrázisért, azonban több okból is ezt merészeltem a gondolataim első vezérfonalának megtenni. Talán legfontosabb oka ennek az volt, hogy az elmúlt egy év alatt Zoli internetes újságja segítségével egy olyan virtuális vitatársaság alakult ki, amely hajlamos arra, hogy elfogadja partnernek a bekapcsolódókat, s ez az egyik, szerintem, nlkülözhetetlen feltétele az ön-meghatározásunknak és -megvalósításunknak. Ha a (lehet, hogy egy kicsit kifordított) logikám alapján folytatom, akkor arra kell rámutatnom, sikeresek lehetünk, hiszen a gondolatainkat immár tettekké kell formálnunk, s amit az egyedi esetek kezelésével eddig megoldottunk, talán azt is lehetővé teszi, hogy a gyakorlat ezentúl intézményesített formában is működhessen. Az idézőjel nem véletlen, ugyanis én az intézményesítés alatt nem azt értem, hogy profi szintre kell emelni az eddigi tevékenységet, hogy fizetett embereket kell alkalmazni a megoldások keresésére és a végrehajtásra, hanem egészen mást, a szervezkedést, a kisközösségekbe, azok hálozatába való tömörülést stb.
Mindezt az váltotta ki belőlem, hogy levelet kaptam a vajdasági lista segítségével egyik közös virtuális vitapartnerünktől, s akinek a levele igencsak figyelemreméltó. Nem tudom, ki kapta meg közületek, így mellékelem a levelet (az illető nevének kihagyásával, mivel nem jogosított fel arra, hogy hivatkozzam rá).
A vajdaságiak problémáinak megoldására én 3 megoldást látok:
1. A magyar kormány támogatása. E tekintetben én is próbálok tenni valamit.
2. A vajdaságiak világméretű összefogása. E célból javasolom, annak felleltározását, hogy a (közel)jövőben mely családok kerülnek nagy valószínűséggel egészségügyileg vagy anyagilag teljesen lehetetlen helyzetbe. E családok egy, munkaképes, szakmával rendelkező tagját a nyugaton élő vajdaságiak segítsék hozzá a kivándorláshoz, külföldi munkavállaláshoz. Ez a külföldön dolgozó, a külföldi munkahelyért cserébe pedig - akár írásban - kötelezettséget vállalna, hogy az otthonmaradottakat (pld. havi fizetése 10-15%-ával) folyamatosan segíti, a nekik szükséges gyógyszereket beszerzi.
3. Egy másik lehetséges megoldás alább olvasható. Az ötlet Patrubány Miklósé, a MVSZ Erdélyi Társasága elnökéé.
----------------------
Öt éve telik annak, hogy a VET Elnöksége és Védnöki Testülete elhatározta: tekintettel az erdélyi magyar közösség soraiban is észlelheto népességi pangásra, valamint észlelve a család súlyának csökkenését a VET legfobb programjává a nagycsaládos programot teszi. E program célja felkutatni, támogatni és a társadalom számára követendo példaként felmutatni azokat a családokat amelyek dacolva a kor szellemével, és szembe nézve minden nehézséggel, sok gyermek vállalásával többletfelelosséget vállaltak közös jövonk alakításában. Az elmúlt évek alatt az erdélyi történelmi magyar egyházakkal karöltve egy kisebb népszámlálást végeztünk, melynek során mintegy 6500 sokgyermekes család adatait regisztráltuk. Tettük mindezt jóformán anyagi eszközök felhasználása nélkül! Most, az adatok elektronikus feldolgozása után, amikor elérkezett azok hasznosításának ideje, nyilvánosan köszönetet mondok mindazoknak, akik ebben az évekig tartó munkában önzetlenül és ellenszolgáltatás nélkül részt vállaltak.
A kétezredik év küszöbén, a világ globalizálódásának közepén, karácsony éjszakáján egy újszeru honlap nyílik meg a világhálón:
címen. Itt zajlik ezután a magyar nagycsaládok világméretu társkereso mozgalma. A honlapon mindenkor hét nagycsalád fényképe és adatai láthatók. Felmutatásukkal nem többet, de nem is kevesebbet szeretnénk elérni, mint azt, hogy találjunk valahol nagyvilágban valakit, aki mintegy "keresztszüloként", avagy védoangyalként gondjába fogadja a bemutatott nagycsaládok közül azt, amelyiket magához közelinek érez. Annak a családnak helyére, amelynek társa akadt, sokezres listánkról egy másik család adatai kerülnek ezután fel. E mozgalom mindaddig tart, amíg az addig akár százezer családot is számláló lista végére nem járunk. Addig tart, amíg létezik egyetlen rászoruló, támogatásra méltó nagycsalád. Mindaddig, amíg szükség lesz a szolidaritásra, egy baráti, testvéri jó szóra.
A nagycsaládos honlap beindításával a VET megkísérli a globális világ eszközeit a nemzet jövojének szolgálatába állítani. Hátha nem csak átok, hanem áldás is rejlik bennük! Karácsony éjszakáján, a Szent Család ünnepén, gondoljanak a rászoruló, sokgyerekes családokra! Tudassak a honlap beindulását a gyülekezet papjával és minden olyan ismerossel aki akár szokott a világhálón böngészni, akár nem, bekapcsolódhat nemzetépíto mozgalmunkba.
Ha százezer családot összekapcsolunk, akkor kevésbé lesz civódó a magyar, de szolidárisabb lesz. És kevesebb lesz a váló, az alkoholista, az öngyilkos. De több lesz a bizakodó, a reménykedo és a jövot vállaló közöttünk!
Világméretu összefogásunk reménységével búcsúzom, és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánva, maradok tisztelettel és szeretettel
Kolozsvár, 1999. december 22-én
Patrubány Miklós
a VET elnöke
Az MVSZ akciójával kapcsolatban nem kívánok sem véleményt nyilvánítani, sem pedig más módon regálni. Remélem, sikeres lesz az akció, s ha rám is számítanak, kész vagyok bekapcsolódni a munkába. Mindezt csakis a jobbításra törekvés szándékával írom le, mivel ezt a megoldást nem tartom azonnali eredményeket szavatoló eszköznek, nekünk pedig a Délvidéken/Vajdaságban jelenleg legfőképp olyanokra lenne szükségünk.
Így e pillanattban sokkal figyelemreméltóbb a 2. pont alatt feltüntetett ajánlat. Még akkor is, ha bizonyos kételyeim vannak, s azok miatt feltétlenül finomításokat kell javasolnom. Ilyen finomítások:
a) Van-e értelme a kivándorláshoz való hozzásegítéshez?
Az említett felmérés elkészítése után igencsak meglepődnénk (még én magam is), ugyanis a becslések alapján a vajdasági magyar nemzeti közösség munkaképes tagjai közül immár a munkanélküliek száma több mint 50%, ami azt jelenti, hogy szóba sem jöhet semmilyen kivándorlásra való serkentés, mert akkor azt érjük csak el, a nemzeti közösségünk feladja az ősi szülőföldjét, teret nyit másoknak annak betöltésére.
b) A kötelezettség milyen módon történő vállalása?
El kell gondolkodni azon, mi értünk közösség alatt. Vajon erőszakkal lehet-e a közösséget építeni? Mily módon lehet és szabad bármilyen közösségi adó-t rákényszeríteni azokra, akik jelenleg Nyugaton vannak? Higyjétek el, ezek a kérdések nem véletlenül merülnek fel bennem. Nem is oly régen, miközben olyan országokban jártam, ahol elmenekült délvidéki/vajdasági magyarokkal találkoztam, felfigyeltem egy olyan jelenségre, hogy egyes balkáni nemzetek tagjaitól havi hozzájárulást gyűjtenek be. A nemzeteket megnevezni nem kívánom, de azt sem, az így összegyűjtött pénzt hogyan s mire használták fel, ugyanis az elmúlt évek történései mindenki számára világos választ adhatnak, persze csak akkor, ha felidézi azokat.
Ismét csak azokból a példákból indulok ki, amelyek meggyőztek abban, tudunk még közösségben gondolkodni, a szolidaritást nemcsak üres frázisnak gondoljuk. A tények könyörtelenek. Mindenki számára ismert, hogy a balkáni őrület beindulása óta a Délvidéket/Vajdaságot kb. 30-50.000 magyar nemzethez tartozó egyén hagyta el. Legtöbbjük a háború elől, illetve a nyomorúság, a kilátástalanság elkerülése végett hagyta el szülőföldjét. Azt is tudjuk, hogy már ezen események előtt is sokan a nyugati világban találtak munkára, új hazára. A megoldás megtalálása érdekében olyan kérdésekre kell ezeknek az embereknek választ találniuk, amelyekre mi, itthon maradottak lehet, hogy ismerjük a feleleteket, de azokat nem kényszeríthetjük rá senkire. Engedjétek meg, hogy most ezeket a kérdéseket soroljam fel:
a) Képes-e a Nyugaton élő igen jelentős számú, a délvidéki/vajdasági magyar nemzeti közösséghez tartozó egyén vagy család az önszerveződésre?
b) Elegendő-e, hogy ezek az emberek a jelenlegi hazájukban csatlakoztak már a meglevő magyar szerveződésekhez, s ott kísérelnek meg akciókat tervezni, szervezni, végrehajtani?
c) Van-e lehetőség arra, hogy az önkéntes alapon önszervezkedésre hajlandó nemzettársaink létrehozzanak egy (akár) világméretű, délvidéki/vajdasági magyarokat tömörítő civil szervezetet, hálózatot?
d) Hajlandóak-e az ilyen szervezkedést felvállalók a nehezen megszerzett anyagi javaikból valamennyit szolidaritásra áldozni (pl. a nettó havi bevételeik 1-5%-át), illetve az egyes (a leendő szervezet működéséhez nélkülözhetetlen) tevékenységekben aktívkodó (dolgozó vagy vállalkozó) személyek felvállalni a szervezkedés szponzorálását az ingyenes ügyintézéssel, könyveléssel stb.?
Remélem, senki sem veszi tolakodásnak az itt felsorolt kérdéseket, mivel ezekre mindenkinek először a saját lelkiismerete előtt kell megtalálnia a megfelelő választ, majd pedig, ha az a közösségünk számára is megnyugtató, akkor kell kialakítani azt a kapcsolatrendszert (először a településen, ahol az illető él, majd az adott országban, s végül az egyes országok között), ami lehetővé tenné az önszerveződés hatékony létrejöttét.
Szerintem e pillanatban már az is óriási eredmény lenne, ha azok a (részemről igen tisztelt) egyének, akiknek a gondolataimat eljuttatom, megfontolnák a kérdéseket, valamint a megoldási lehetőségeket, majd továbbküldenék azon ismerőseiknek, akik innen, a Délvidékről/Vajdaságból származtak el. Egyedül csak arra kérlek Titeket, a válasszal ne várassátok Önmagatokat s az itthon rekedt rokonaitokat, ismerőseiteket!
Igencsak politikusnak sikeredett az utolsó közcím megfogalmazása. Mindezt nem provokációnak szántam, csakis azért mertem így leírni, mert úgy ítélem meg, a sokak által útált s elítélt politika mindannyiunk életét átszövi. Higyjétek el, leginkább azokét, akik azt állítják: nem szoktak, de nem is akarnak politizálni. Már az ilyen hozzáállás is politika, mégpedig a lehető legrosszabb, mert az ezt valló kizárja önmagát a saját élete és a közössége sorsának alakításából. Remélem Ti nem vagytok ilyenek, s aktívan bekapcsolódtok az itt felvetett kérdések megbeszélésébe, majd pedig a konstruktív gyakorlati megoldások létrehozásába!
| |||||||||