1. a nézeteltérések letisztázását;

2. egy adott témával kapcsolatos más-más (esetenként akár ellentétes) vélemények egyeztetését;

3. bármely támával kapcsolatban egyertétési minimum kialakítását;

4. az egyénnel ellentétes véleményen levok meggyozési kísérletét; de higyjétek el, sok más megfogalmazást is felsorolhatna bárki. És ami a leglényegesebb: nagy valószínuséggel valamilyen adott kereten belül mindenkinek (viszonylagosan) igaza lenne.

A fenn leírtak alapján akkor igencsak kérdéses: A vitának léteznek-e szabályai?, mivelhogy a megfogalmazások (definíciók) széles skálája más-más megközelítést igényel, amit csak egyetlen példával kívánok illusztrálni: nem lehet azonos játékszabályok szerint letisztázni a nézeteltéréseket, illetve a más véleményen levot meggyozni. Mindettol függetlenül azonban el kell fogadni az olyan demokratikus hozzáállást, hogy a vita folyamán nem mondunk (írunk le) olyan, a vitapartnereket érinto (sérto) gondolatokat, amit magunk sem várunk el, hogy velünk kapcsolatban más kimondjon (leírjon).

A másik, szintén elfogadható szabályszeruség a neveltetésünkbol (másképpen fogalmazva mondhatnám akár:

a) az európai civilizációból;

b) a keresztény értékrendszerbol;

c) netán a tízparancsolatból stb.) következo erkölcsi hozzáállás vagy erkölcsi tartás.

A következo, szerintem, szintén igen fontos dolog: El tudjuk-e fogadni, el tudjuk-e viselni mások véleményét (akár rólunk, akár valamely vitás kérdésrol)?; mert ilyen hozzáállás nélkül nem létezik semmiféle kompromisszumkeresés. Emellett én még csak egy szabályszeruséget fogadok el, mégpedig azt: Ha vitát gerjesztek, akkor az általam felvetett kérdésekkel kapcsolatban hozzám érkezett válaszokra illik viszontválasszal élni., nekem pedig semmi jogom a vita önhatalmú (legyen az nyilvános letiltás, esetleg agyonhallgatás stb.) leállítására. Talán ezért van sokszor elengedhetetlenül szükség vitavezetore (moderátorra), aki betarttatja a közösen elfogadott szabályokat.

2. Szabad véleménynyilvánítás
Tetszik ez valakinek vagy sem, a golbalizációs folyamatok hozták létre a vélemémynyilvánítás liberalizálódását. Gondoljunk csak arra: Az Internet megjelenése elott mibol is állt ez a szabadság? Abból, hogy az egyén kiállhatott az utca sarkára (Hyde-parkba) és elmondhatta a véleményét annak (igaz, nem minden országban), aki meghallgatta, esetleg megírhatta egyes újságoknak, kifejthette némely rádió-, esetleg tévériporternek, amelyek, illetve akik vagy megjelentették a véleményét vagy nem, netán (ha volt rá pénze) újságot, rádiót, tévét alapíthatott, könyvet nyomtattathatott az álláspontjainak propagálására. Ma a helyzet egészen más, mivel egészen kis befektetéssel, az Internet segítségével, e-mail (drótposta) használatával szétkürtölheti szinte az egész világon, hogy mit is gondol egyes kérdésekben. Csakhogy, ezzel párhuzamosan mások lehetoségei is bovültek, s a modern technológia használatával nehezebbé vált az azonos gondolkodásúak egymásratalálásának esélye, mivel az információáradatból az egyén számára fontosak kiszurése egyre nehezebb.

Az elozoekben megfogalmazottakkal kapcsolatban az egyén felelossége is megnott, mivel a hozzá beérkezett rész- vagy teljes információkból kellene általánosítania, hogy egy adott, vitás kérdésben valamiféle közös nevezot, esetleg megoldási javaslatot állapítson meg. Egészen egyszeruen ezt egy kérdéssel mutatnám be: Zöld lesz-e attól az ég, hogy a hozzám eljuttatott 20 véleményezo közül 18, azaz 90% azt állítja? Mindez talán akkor a legfontosabb, ha az általánosítás egy nagyobb csoportra (mondjuk: a vajdasági magyar nemzeti közösségre) kellene, hogy vonatkozzon. Nem szabad elfelejteni azt sem, az ilyen s hasonló problémákkal egy egész tudomány(ág), a statisztika foglalkozik, amelynek törvényszeruségeit senki sem vetheti sutba. Ha pedig egy nagyobb csoport esetében az általánosítás téves, netán hazug, akkor nemcsak az egyén hitele kérdojelezheto meg, mindez az egész csoportra is káros hatásokkal járhat.

3. A közszereplésrol is valamit
Az Internet megjelenéséig igen egyszeru volt meghatározni a közszereplés fogalmát, illetve pontosan megjelölni: kik is a közszereplok. Azáltal, hogy napról-napra fejlodik az interaktív kapcsolatteremtés és tájékoztatás, a közszereplok köre is bovül. Aki arra szánja el magát, hogy gondolatait a szabad véleménynyilvánítás elve alapján közkinccsé (még abban az esetben is, ha ez a köz egy szuk csoport) teszi, nem hagyhatja figyelmen kívül a tényt: ezáltal közszereplové vált. Arról pedig, hogy mi is történik az egyén felelosségével, csak egy megjegyzést kívánok ejteni: Minden közszereplonek vállalnia kell az általa kifejtett gondolatokért, véleményért, állításokért a felelosséget, netán még a felelosségrevonást is.

4. S most már csak a politizálás maradt hátra
Nagy valószínuséggel az ókori Görögországban szerencsés helyzetben voltak, amikor meghatározták a politika, illetve a politikus fogalmát. Csak emlékeztetoül: a városvezetés tudománya meg a városvezetok kerültek e fogalmak mögé. Már a XX. század közepén nehéz volt behatárolni a politikusok szó alatt szereplo egyének körét, hiszen a demokratizálódás azt hozta magával, hogy a politika átszötte egész életünket. Igencsak találó az a megfogalmazás, hogy az egyén, aki azt állítja: nem politizál, az politizál talán a legnagyobb mértékben (és legkárosabban).

Jelenleg pedig fogalmam sincs hogyan lehet körülírni, mi rejlik a politika, illetve a politikusok fogalmak mögött.
Az elozo bekezdések alapján számomra nem is a fogalmak a fontosak, hanem csak az: hatékony-e valamely politika, illetve a köz által politikusnak nevezett személyek tudnak-e eredményeket, gyakorlati, megfogható megoldásokat felmutatni azok számára, akik nevében tevékenykednek. Számomra káros az a politizálás, amely csak elméleti szinten mozog, amelynek eszközei és egyben eredményei is: a közlemények, a kiáltványok, a követelések, a demagógia talajától elrugaszkodni képtelen állásfoglalások stb.

5. Ok és okozat
Miért kellet ezeket leírnom? Magyarázkodhatnék, hogy ebben a pillanatban a térségünkben semmi valós eredménnyel kecsegteto sem történik, hogy a hatalmi pártok önmagukkal, az eddig megtartott, valamint a megtartásra kerülo kongresszusaikkal, az újjáépítés második fázisával vannak elfoglalva; az ellenzék és ellenzék nagy csinndrattával cselekszi a semmittevést,... (nem mondom, éppen ez hozhatta magával, hogy most filozófiai, etikai, morális... kérdéseket feszegetek) Lehet, hogy ezek is közrejátszottak, de a legfontosabb ok az volt, hogy a Turáni-e a mi átkunk? írásomra csak hárman reagáltak. Mivel ezeket mindenki megkapta, csak annyit róluk, hogy az egyik (még azt is megkockáztatom: legkedvesebb), a számomra is nagyon fontos játékszabályok ismertetésére korlátozódott, a másikból legfontosabbnak találom a pontosítási törekvéseket, a harmadikban pedig nagyra becsülöm az író kifejtett külön véleményét.

Amit sajnálok: senki sem írt az óhatatlanul (akár önmaguktól, akár pedig az általam leírt) felvetodo kérdésekrol, illetve senki sem kísérelte meg a válaszadásokat. Miért is kell ezt sajnálnom? Csak azon okból kifolyólag, hogy ezek a kérdések pont a hozzám (is) eljuttatott írásokból, azok tartalmából, illetve hangvételébol következtek.
No, de sabaj; ettol függetlenül a Nap holnap is felkel; lehet, hogy a szél is fújni fog; az ido pedig könyörtelenül halad tovább!

Szeretettel üdvözöllek benneteket!