Ezer lakosra számítva 9.6 volt az élve születések, és 17.8 a halálozások száma. A politika elsôsorban a születésszám alakulásával foglalkozik, holott a népességszám rohamos fogyásáért elsôsorban a halálozási adatok a felelôsek. Ezt jól mutatja, hogy egyetlen hónap alatt hétezerrel csökkent a lélekszám, annak ellenére, hogy 153 gyermekkel több született januárban, mint egy évvel korábban. A halálozásokról egyelôre nem tudható, milyen betegségek az okai, s mely korosztályok a legérintettebbek. A jelenlegi család- és egészségpolitika, valamint a lakástámogatási rendszer bevezetése sem eredményezheti néhány éven belül a születések számának áttörô emelkedését < közli a Napi Magyarország Cseh-Szombathy László véleményét, aki a népesedéspolitikai ad hoc bizottság szakmai irányítója. < Még ha a gyed, a lakástámogatás, az adókedvezmény beváltják is a reményeket, akkor is legfeljebb enyhe javulás várható. Ennek oka, hogy hamarosan egy kis létszámú korosztály kerül szülôképes korba, amelytôl kevesebb gyermek várható.

Ráadásul a demográfiai mutatók javulásához a gyermekszám emelkedése mellett a halandóság javulására és a bevándorlók számának racionális szintű emelésére is szükség van. A professzor szerint legalább 10<15 éven keresztül kellene folytatni a sikeres családtámogatási és egészségpolitikai intézkedéseket, s azok mellé újakat bevezetni ahhoz, hogy érdemleges eredmény mutatkozzék. Tehát, még ebben az évben tízmillió alá süllyed a csonkaország létszáma. Illetve, már jó ideje alatta jár a csonkaország a tízmillónak, mert a számszerűséget csak az erdélyiek és délvidékiek áttelepedése, menekülése tartja szinten. A jugoszláv belháború tíz éve alatt mintegy 200,000 magyar távozott el Délvidékrôl, mely mennyiségnek negyede-harmada Magyarországon telepedett le. Ugyanezen idôszak alatt Erdélybôl < rendezettebb viszonyok között < 68 ezer magyar telepedett meg Magyarországon. Javított a helyzeten, hogy ez a több mint százezer magyar a fiatalabb korosztályhoz, a munkavállaló korcsoporthoz tartozik. Most ne foglalkozzunk elvándorlásuk miatt a szülôföldjükön elôállt helyzettel, Magyarországnak úgy általában is az a problémája, hogy egy dolgozóra közel két eltartott jut. Ha az idôsek mai Európa-rekord magas halandósági arányát csökkenteni tudják, az nem segít a helyzeten, hiszen növeli az eltartottak számát. A megoldás a gyermekvállalás valamilyen robbanésszerű emelkedése lenne, de erre az államnak nem sok ráhatása van.

A jelenlegi kormány meghirdetett és bevezetett családbarát politikája jó hatással van, de a fenti számháborút aligha befolyásolja. A keresetek hirtelen megnövekedését sem követné vele arányos gyermekáldás, mert az életfelfogás ellen a jómódot sem lehet felvonultatni. Nyugat-Európa elég intô példa erre. Tanulmány elkészítését kérte Orbán Viktor miniszterelnök tavaly a Népességkutató Intézettôl: miként lehetne megállítani az ország lakosságának fokozódó csökkenését. A jelentés az alábbiakat tartalmazza: ? Önmagában a család- és egészségpolitikai döntések nem elégségesek ahhoz, hogy megálljon hazánk lélekszámának csökkenése. ? Jelentôs mértékű bevándorlás nélkül nem lehet megállítani Magyarország lakosságának csökkenését. ? A kutatók több elvi lehetôséget is kidolgoztak arra vonatkozóan, hogy miként lehet a népességszámot a jelenlegi tízmilliós szinten tartani. Leszögezik azonban, hogy a bevándorlás növelése önmagában nem elégséges. ? Elvi lehetôségként egyébként számoltak azzal is, hogy egyszeri akcióként milliós nagyságrendű lakosságrészt telepítenének Magyarországra. ? Egy másik forgatókönyv szerint több éven keresztül évi 40<50 ezer fônek kellene bevándorolnia. ? A kutatók azonban megjegyezték, hogy az ilyen nagymértékű bevándorlás meghaladja az ország teherbíró képességét, s a népességfogyás okait sem szüntetné meg.

A kormány még nem nyilatkozott, mennyiben kívánja követni a jelentés javaslatait. Rébay Lajos, a szociális tárca miniszteri biztosa elképzelhetônek tartja egy bevándorlási stratégia kidolgozását. Mint mondta: a kormány nagy hangsúlyt fektetett ugyan a családpolitikára, azonban ezzel legfeljebb mérsékelni lehet a lakosság fogyását. Olyan gyermekvállalási kedvet azonban nem lehet elérni, amely a csökkenést megállítaná. Leszögezte viszont, hogy a bevándorlás mértékénél figyelembe kell venni, hogy az ország hány embernek tudna lakást, illetve munkahelyet biztosítani. A javaslattal foglalkoztak a hírközlô szervek, és megnyilatkozott Orbán Viktor miniszterelnök is, aki < mint elmondta < foglalkozott a közelmúltban létrejött népesedéspolitikai állandó bizottság által elkészített tanulmány javaslataival. Ezek között szerepelt a családpolitika erôsítése, a halálozási arány csökkentése, a közgondolkodás megváltoztatása, és szerepelt a befogadási politika is. Utóbbiról kijelentette, hogy ez a megoldás nem áll közel hozzá. Szerinte enélkül is meg lehetne fordítani a kedvezôtlen folyamatokat, így nem lesz arra szükség, hogy nagy tömegben kelljen befogadni határon túli magyarokat.

Ebben a miniszterelnöki kijelentésben csak a határon túli magyarok bevándorlásáról van szó olyan formában, hogy a népesség csökkenésének kivédése során nincs rájuk szükség. Fentebb úgy olvastuk, hogy: "Jelentôs mértékű bevándorlás nélkül nem lehet megállítani Magyarország lakosságának csökkenését˛, meg azt, hogy: "a Központi Statisztikai Hivatal Népességkutató Intézete foglalkozott a népességcsökkenés megállításának, megfordításának lehetôségeivel, amelynek eredményeként külföldiek betelepítését javasolta a kormánynak˛. E két javaslatban nincs meghatározva, hogy határon túli magyarokról van szó, de az sem, hogy máshonnan való nem magyarok letelepedésével kívánják helyreállítani a számszerűséget. Nem akarunk a fenti közleményeknek eme hiányosságából, és fôként további ismeretek hiányában következtetést levonni, sem pedig abban keresni a kormány szándékolt megoldását, amirôl nem szólt a miniszterelnök, de van rá elég ok, hogy a lehetôségek között számoljunk olyan bevándorlási politikával, amely "egyéb˛ származású népességgel kívánja feltölteni az ország népességi hiányait.

Az Egyesült Európa várószobájában és immár NATO-tagként olyan államok sorában találjuk Magya2országot, amely államokban bizonyos mértékig egységes bevándorlási elvek irányítják a külföldiek befogadását. A most elmúlt huszadik században világszerte nagy tömegek cseréltek hazát. Két nagy és sok kisebb háború öntötte a menekülteket, és valamilyen egységes elv szerint Európa nyugati államai "bevándorló ország˛ minôsítést kaptak, menekült tömegek befogadási kötelezettségével. Az egykor gyarmattartó országok külön még < felfoghatjuk úgy is, hogy "büntetésbôl˛ < nagy tömegeket fogadnak be volt gyarmataikon létrejött államokból. Globális hitelv lett a fajkeveredés elôsegítése, ami az országok nemzeti jellegét, kulturális egységét, társadalmi békéjét és biztonságát bontja és rontja. Egy idô óta halljuk: Magyarország befogadó ország. Ebbôl arra következtetünk, hogy Magyarországra is kötelezôvé vált, hogy részesüljön a globális emberáramoltatás áldásaiból. Kérdés, lehet-e majd válogatni. A kínaiakkal nincs sok baj, annál inkább a közelebbi országok emberfölöslegével, amelynek törvényt és erkölcsöt nem ismerô maffiázói és egyéni útonállói özönlenek rá a nyitottabb határokon át a mind védtelenebb társadalomra. No de most nem is ez a téma. A határon túliak maradjanak ott, szülôföldjükön < ez a hivatalos magyar politika.

Persze, ebben a mozgó világban, délen a háborús körülmények között, az ilyen elgondolásnak nem sok foganatja van. A Párizsban többfelé, lényegében kettévágott nemzet kétféle szemléletet gyűjtött magába az elmúlt félévszázadban. Akik a határon kívülre kerültek, szívükben elképzeltek egy olyan Magyarországot, amely gondol rájuk, és csak az alkalmat várja, hogy az együvé tartozás szeretetét nyilvánítsa. A határon belül még azt is elfelejtették, hogy odaát magyarok is vannak. A bolsevista szocializmus tilalmai leomlásával ez a kettôsség megmutatkozott. Az elmúlt tíz évben ez a kép valamilyen vegyes érzelmekben és megnyilatkozásokban oldódott sokfélévé, a kapcsolat örömétôl a csalódásig minden fokozatban. Sok egyéni és szervezeti támogatás megy át a határon, sokan átjönnek munkát találni, szerencsét próbálni. Sok várakozás kielégítetlen maradt. A nagy változás nem volt elég nagy ahhoz, hogy a határok megváltozzanak, mi több, Magyarország kormányai kijelentik, hogy felelôtlen szélsôséges az, aki a határok megváltoztatásáról beszél.

Maradjatok ott, de azért tartsátok meg magyarságtokat, ehhez kaptok némi segítséget. Ne kívánjátok, hogy olyant követeljünk részetekre, ami a ti kormányotokat haragra gerjeszti, mert az csak nektek rossz. Végülis, a határok majd légiesülnek, addig legyetek jó polgárai államotoknak. A kérdés menni vagy maradni, a Délvidéknek Vajdaság nevű részében élet és halál kérdése. Tíz éve tart ez az állapot, de ez a tíz év nem volt elég arra, hogy Magyarországon létrejöjjön a helyzetnek valamilyen elfogadható kezelése. Magyarország befogadó ország, de nem a magyar menekültek részére. A szerencsésebbek továbbállnak. Valamilyen oknál fogva ez nem gond Magyarországon, még a népfogyatkozás árnyékában sem. Találunk bôven távolabbiakat a magyarországi bevándorló táborokban, akiknek csak addig kell várakozniuk ott, amíg lefolytatják a hivatalos eljárást, hogy részei legyenek a magyar társadalomnak: afgánok, pakisztániak, indiaiak és mások, például feketék Szomáliából, Algériából.

A délvidéki magyaroknak nincsenek ilyen kilátásaik, nem tartoznak a befogadás nemzetközi kötelezettsége alá. Ki tudja, miért nem. A Menekültügyi és Migrációs Hivatal vései menekülttáborában 1999 november 16-án 46 vajdasági magyar nyílt levelet tett közzé a magyar hatóságokhoz címezve: "Mi Jugoszláviából menekült vajdasági magyarok, ezúton szeretnénk választ vagy megoldást kapni kérdéseinkre... Jugoszláviában a helyzetünk kilátástalan, mivel a szerbeknek túlságosan is magyarok vagyunk és ebbôl kifolyólag minden egyes háborúba (Boszniába, Koszovóba, Horvátországba) a vajdasági magyarokat küldték az elsô vonalba, golyófogónak. Külön jelzést kellett a vállunkon viselnünk, hogy meg tudjanak bennünket különböztetni a szerbektôl... Szeretnénk megtudni, hogy nekünk, Jugoszláviából kiűzött vajdasági magyaroknak miért ne- ad Magyarország feltételeket az élethez?... Szeretnénk tudni, hogy tényleg nem kellenek-e a magyarok Magyarországnak, és ha ez így van, miért nem küldik el a magyar menekülteket egy harmadik országba?... Meddig kell még az elviselhetetlen táborokban élnünk, hiszen mi is magyarok vagyunk? Itt lenne az ideje, hogy eldöntsék, lehetünk-e mi is magyarországi magyarok. Ha pedig nem vagyunk elég magyarok, küldjenek el egy olyan országba, ahol újra hasznosak és emberek lehetünk... Mi, vajdasági magyar menekültek, ugyanolyan magyarnak érezzük magunkat, mint a magyar magyarok!˛ Kollár József jugoszláv állampolgár 20 hónapi bezártság után levelet írt sorsa érdekében, ebbôl egy részlet: "Én magyar vagyok és itt szeretnék maradni Magyarországon.

Sok jugoszláv koszovói albán megkapta a menekült státuszt, vagy ideiglenes tartózkodást, itt Kiskunhalason, csak mi, vajdasági magyarok nem kapunk semmilyen papírt... Már azt sem bánom, ha visszadobnak Jugóba, ott is jobb lesz, mint ez a bezártság. Inkább a halált választom, mint a bezártságot. ˛ Kollár József esetérôl részletesen beszámolt a Magyar Demokrata idei január 20-i száma. Kollár József boszniai lakos Magyarországra menekült annak idején, amikor ott kitört a háború. Éveken át hányódott mint idegen állampolgár, és nem kapott menekült státuszt. Errôl így szólt a Menekültügyi és Migrációs Hivatal 1999 január 28-i elutasító határozata: "Mivel a kérelmezô nem hivatkozott a faji, vallási, nemzetiségi, politikai illetve a társadalmi hovatartozásból fakadó személyes üldözöttségi okokra, a fentiek figyelembevételével a rendelkezô részben foglaltak szerint határoztam.˛ A vései menekülttábor egyik lakója esetérôl ír ugyancsak a Magyar Demokrata, ezévi február 17-i számában: "1991-ben jöttem el Zentáról, a behívó elôl < meséli Katona Károly. < mindent odahagytunk, nem maradt semmink sem. A szomszédasszonyommal tudtam beszélni valamikor telefonon, azt mondta, szerbek élnek már a házamban. Haza tehát nem mehetek. Magyar vagyok, szeretném, ha családommal együtt megkapnám az állampolgárságot.

Amíg Debrecenben voltunk a táborban, dolgoztam, de nem kaptam munkavállalási engedélyt. Tanyát akartunk venni, ez volt a vágyunk. A munka, a mindennapi tennivaló talán feledtette volna a rossz emlékeket. De mégsem ment a dolog. Hiába hívnak Katonának, hiába beszélek magyarul, addig nem vehetek földet, amíg idegen állampolgár vagyok.˛ Katona Károly elôbb megkapta a menekült státuszt, de aztán elvették tôle a magyar hatóságok, mondván Horvátország és Bosznia amnesztiát hirdetett a katonaszökevényeknek. Szerbia azonban továbbra is börtönnel, rosszabb esetben halállal várja ôt. A Magyar Demokrata még oldalakon keresztül idézi a hasonló eseteket, emberi és magyar tragédiákat, amit a magyarok adnak annak tetejébe, amit az idegenektôl kaptak. "Tudja, mi fáj a legjobban? < mondja az egyik. < Az hogy az afgánok lenéznek bennünket. Azt mondják, miféle emberek lehetünk, ha a saját véreinknek sem kellünk!˛ A menekültügyi kérdés kezelésére Magyarország nincs felkészülve. Sajnos a történelem idônként elôáll rendkívüli esetekkel, amit rugalmasan kellene kezelni. Feltehetôen a pártállami idôkbôl maradt törvényes rendelkezéseket követnek a végrehajtó hatóságok, amelyeknek irányítói képtelenek kilépni az állampárti idôk szellemiségébôl. Közelebbrôl: az idegenrendészet kérdésében kizárólag az állampolgársági hovatartozás a mérvadó, és az a gyakorlat, hogy aki engedély nélkül tartózkodik az állam területén, azt "idegenrendészeti ôrizet˛ alá kell vetni, amíg lefolytatják az adminisztratív eljárást, hogy úti okmányt kapjon hazatérése (kitoloncolása) lefolytatására.

A fent említett Kollár József esetével kapcsolatban a Külügyminisztérium Konzuli Fôosztálya az alábbi levelet adta ki 1999 március 9-én: "A magyarországon tartózkodó, idegenrendészeti eljárás alatt álló jugoszláv államolgárok úti okmánnyal való ellátása a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium illetékesei számára hosszabb ideje olyan kiemelt politikai és jogi kérdés, amelynek megoldására jelentôs figyelmet fordítunk. Az idegenrendészeti szervek kérésére a Külügyminisztérium Konzuli Fôosztálya 1998-ban mintegy 30 esettel fordult diplomáciai megkereséssel a Budapesti Jugoszláv Nagykövetséghez állampolgáraik hazatérésére jogosító úti okmánnyal való ellátása érdekében... A Külügyminisztérium illetékes vezetôi több alkalommal kérték a jugoszláv fél együttműködését a kérdésben. Meg kell állapítanunk, hogy az esetek legnagyobb részében az írásos és szóbeli megkereséseink nem jártak eredménnyel.˛ A Külügyminisztérium bolsevista idôkbôl itt marad vezetôi még ebbôl sem értették meg, hogy ilyen cselekedeteikkel nem egy békés, szomszédos államnak igyekeznek visszaszolgáltatni annak illetéktelenül Magyarországon tartózkodó, csavargó állampolgárait, hanem kiszolgáltatják az üldéztetés elôl Magyarországon védelmet keresô magyar nemzettársaikat.

Bizony, sok olyan esetre emlékezünk, amikor a pártállami idôkben kiszolgáltatták a magyar menekülteket, de az ég szerelmére, talán valami történt 1990-ben ezen a tájon! Azt sem érzékelik a külügyminisztériumban, hogy Jugoszláviában tíz éve homogenizáló háború folyik, és annak a magyarok éppúgy megcélzottjai, mint a horvátok, bosnyákok, albánok stb.? Nem érzik, hogy elpusztításuk sorrakerülése csak idô kérdése, és megmentésükre súlyozottan külügyi munkatervet kellett volna kidolgozni már tíz évvel ezelôtt? Sajnos, Magyarországon az alkotmány is, a törvények is és a végrehajtó szervek is csak az állampolgárság fogalmát ismerik, a nemzet fogalma számukra kodifikálatlan és érvényesíthetetlen. Nyolcvan éve nem került bele a magyar törvénykezésbe a trianoni majd a párizsi nemzetszétszaggatással szembeállítható védekezési mechanizmusként az állampolgárság fogalmával szemben a nemzet fogalma. Most tanakodnak valamiféle státusztörvény létrehozásán, amivel valamiféle kedvezmény adható a határon túli magyaroknak, már aki azt igényli és fel is tudja használni. De ez csak ragtapasz lesz a rákos daganatra. Egy megoldás van: Hozzon a magyar országgyűlés olyan törvényeket, amik törvényes és jogi keretet adnak az egész magyar nemzetnek az államhatároktól függetlenül!