Akik ugyanolyan megfoghatatlanok, mint a mai hatalmak, akik ideig-óráig némely hatalmas bőrébe bújnak és naponta sminkelt arcukat mutatják. Ne áltassuk magunk holmi lehetséges vendettával, ne tüzeljünk másokat vérbosszúra, ne ordítozzunk megrészegülve „Fogják meg, mert megölöm!" fogadalmakat. Ne tegyük, mert a tolvaj láthatatlan. És a mindenkori világhatalom a látszólagos nyugalom érdekében még keserű könnyezésünk is ellenünk fordítja, lesovinisztáz, lefasisztáz, lekommunistáz és lezsidóz bennünket. És ellenünk fordítja mindazokat a népeket, akik az egykori Magyarország területén éltek, élnek és a nekik kedvező körülményeket kihasználva örvendetesen elszaporodtak. Ők Trianon kedveskéi.

Hozzánk hasonló, velünk egyenrangú emberek, akiknek kedvezett a történelmi sors, és akikbe Kocsis István szerint is beleoltották saját nemzethitük egyedülvalóságának és létjogosultságának a hitét. Nem hívőkkel van nekünk bajunk, hanem a hittel, amit gyönge tájékozottságuk miatt fanatikusan hisznek, hiszen előbbvalóságukat és felsőbbrendűségüket hirdetve kedves az nekik. Az értők előtt előbb, de elmúlt évtized információözönének köszönhetően mostanában egyre többek előtt a nemzeti érzés melldagasztó hite kifakadt és helyét a történtek fölötti bűntudat foglalta el. Az ebből a bűntudatból sarjadt akarnoksággal is meggyült és lesz ezután is éppen elég bajunk. Ne hagyjunk fel hát a csüggedéssel: a tolvajt nem kaphatjuk el, a nemzetünket ért lopás szenvedjük még ki tudja meddig. Vigasztalódjunk: bele is halhattunk volna!

Mindazonáltal Trianon tanulságát ne vessük meg, ne kisebbítsük, ne rejtsük véka alá!Ha Trianonról beszélünk, szóljunk leginkább magyarságtudatunkról. Mert a történelem szégyenletes trianoni ténye minket főleg abban sújtott és gyötör mai is, hogy vere -ségünknek állatja be azt, ami nem vereség, hanem a hatalmak kényszere a kisebbek fölött. Azzal nyomaszt, hogy kishitűekké tesz immár több nemzedéken át minket. Trianon tanulságainak leltára nemcsak a pszichózisok jelenlétének megállapítását kell, hogy tartalmazza, hanem a halmozott lélekbajainkból kivezető utat mutatókat is. Történelmi leckéztetésünk nem egyszerűsíthető le arra a rögeszmésen ismételgetett tanulságpótlékra, hogy mondvacsinált ellenfelekre mutatunk. Nincs kézzelfogható kisemmiző, ha mi kisemmizettek vagyunk is.

A mai magyar gondolkodó ember (nem azok, akik minden mondatukat Arany János indulatos „gondolta a fene" kifakadása ellenében idegeket karcoló sablonná koptatva az „Úgy gondolom…" igényte - lenséggel kezdik) tudja, hogy ma már nem számítható ellenfélnek egyetlen ország sem. Az oláhok országa, a tótok hazája, a szerbek birodalma, az ukránok földje sem, mert abban biztosak lehetünk, hogy nincs ezekben az országokban egyetlen ember sem, akit a Trianonunkért felelős lenne. Nem fordulhatunk a csehek, a franciák, az angolok, vagy az amerikaiak ellen sem Masaryk, Clemenceau, Lloyd George, és Wilson akarata okán. Be kell látnunk, hogy a történelem minden pillanata tele van igazságtalanságokkal, amelyekért senkit sem lehet, senkit sem tudunk felelőségre vonni. Nem a mi dolgunk, hogy Trianonokhoz hasonló, vagy vélt igazságos döntéseket szorgalmazzunk, és az idő ördögmalmán mulassuk el mindig rövidre szabott életünk. Úgy kell igazságot kérnünk, követelnünk és tennünk, hogy senkit sem büntethetünk. A jövő, ha békésnek akarjuk a legigazságosabb igazságokra kell, hogy épüljön. A legnehezebbel, a lehetetlennel tusakodunk, de másként nem tehetünk. Közben pereg az élet homokórája. Kérdőjelekké hajolva várunk. Tudjuk, hogy az emberi fejekben van arra tér és erő, hogy feldolgozzuk a magyarsággal szemben elkövetett igazságtalanságokat és kidolgozzuk büntetésmentes igazságteremtés tetteit.

És ezek között a legfontosabbakat: magyarságtudatunk erősítését, anyanyelvünk és hagyományaink ápolását. Mindent, ami olyan távol van a mindig piszkos politikától, mint a trianoni döntések az igazságtól. Az elszakított országrészek magyarságának sem a politikai acsarkodásokban kell jeleskednie, hanem sokkal inkább az önépítésben, az elnyomás idején ránk erőltetett elmaradás felszámolásában. A kultúra, a nevelés parlagon hagyott végtelen mezői mutatják, hogy van elég munkánk. Csak az ehhez elengedhetetlen megértés, az áldozatvállalás, az önzetlen példamutatás, a kitartó munkakedv, a makacs hitben fogant céltudatosság a kevés. Óriásnak való erőfeszítést igényel az anyaországtól a magyar szórványok szellemi egyesítése, anyagi támogatása. A nagy nyilvánosság előtt ismertetett és vitatott terve kellene, hogy legyen ennek a jövőben mindenféle hatalom jóindulatát is elnyerő, határoknak fittyet hányó, de ezeket háboríthatatlanul hagyó Legnagyobb – Magyarország kialakításának.

A Trianon körüli akarnokok nyilvánvalóan nemcsak magyarellenesek voltak és lesznek, hanem népellenesek, nemzetellenesek, a jó értelemben gyakorolt demokrácia ellenesek is, amikor a népszavazás intézményét mellőzve szabdaltak és szabdalnának szét országokat, módosítottak térképeket, fittyet hánytak és semmibe vesznek etnikai és földrajzi természetes határokat.

A mi időnkben meghirdetett és a józanság köreiben elfogadott határtalanság kiterjesztésének igénye Trianon legfőbb tanulságaiból ered. Úgy kell magyarkodnunk, hogy a nemzetállamok ideje lejárt, de a nemzeti tudat határtalanul erősödni látszik. Akik nem erre figyelnek, nem erre esküsznek, nem ezt erősítik: szélmalomharcot folytatnak a láthatatlan ellenséggel. Nem az ellenségkeresés a dolgunk, hanem a barátkozás, a kiegyezés, az egymásmellet élés. A téveszmék, politikai fondorlatok hordozóit nem támadással, hanem higgadt, jó szóval csillapíthatjuk ellenünk való indulatosságukban. Nem kell, nem szabad soha a magyart a román, a szlovák, a cigány, a zsidó és mások ellen bíztatni, országa ellen tüzelni.

Ki a magyar? Vitathatatlanul vérképlet, génvizsgálat sem dönti el, de aki magyarnak vallja magát, vegye a fáradságot és ne kivagyiskodással, ne tudálékos bíráskodással, politikumok fitogtatásával, hanem igaz emberséggel, felülemelkedetten és alapos tudással keresse azt, ami mindannyiunkban közös jó. Ehhez elsősorban magunkat kell építenünk a szeretet és Dsida Jenő által fogalmazott „mindig magunkért, soha mások ellen" szellemében.

Válaszunk ez - csakis ez - lehet minden Trianonokra.

írta Tar Károly