Pánikhangulat Újvidéken

Kasza József felszólította a magyarokat, hogy maradjanak

 

Németh Zoltán (Újvidék) a NÉPSZAVÁNAK

Miután a jugoszláv kormány kihirdette a rendkívüli állapotot, már tegnap éjjel sorok álltak a benzinkutak elôtt, reggel pedig a boltokat ürítették ki a polgárok, kilószámra vásárolták a kenyeret, zsákszámra a lisztet, cukrot. Újvidéken pánikhangulat van, annál is inkább, mert a város lakói arról értesültek, hogy a mintegy húsz kilométerre lévô Vrdnik falu katonai létesítményeit is bombázza a NATO.

Akik tehették, Újvidékrôl falusi rokonaikhoz utaztak vagy Magyarországon húzódtak meg.

Bacskulin István, Kanizsa polgármestere felhívta mindazoknak a tartalékos katonáknak a figyelmét, akik visszautasították a behívóparancsot, ne próbálkozzanak elhagyni az országot, mert a vámhatóságnak névjegyzéke van róluk. A Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöksége arra szólítja fel a vajdasági magyarokat, hogy ne meneküljenek el. A VSZM állandó ügyeletet vezetett be, a polgárok tájékoztatása és segítése céljából.

"Vitán felül áll, hogy a magyar diplomácia mindent megtesz a vajdasági magyarság érdekében, de azt is tudni kell, hogy hathatós védelmet csak mi tudunk magunknak biztosítani" jelentette ki Kasza József, a párt elnöke.

Szerbia és Vajdaság városaiban, önkormányzataiban megalakultak a válságbizottságok.

Tegnap a hatalom a sajtó ellen is fokozta a nyomást. Belgrád leghatásosabb, független rádióját, a B-92-est műszaki törvényszegés ürügyén bezáratta a hírközlési minisztérium. Több jel arra utal, hogy bevezetik hamarosan a cenzúrát.


Menekülôk a határon

Kirády Attila NÉPSZAVA

Este tíz körül már hosszú sorokban várnak a határon bebocsátásra mindazok, akik menekülnek Jugoszláviából. A határôrök szerint sokan közülük Belgrádból jönnek, de érkeznek a környékbeli településekrôl is. "Nem akarunk meghalni!" - válaszolják az emberek.

Teherautókkal magyar határôrök érkeznek erôsítésként, egyébként a körülményekhez képest nyugalom van a környéken.

Tegnap délelôtt, ottjártunkkor, még nyugalom honolt Újvidéken.

Horgoson a fűút mentén kedélyesen társalognak az emberek. A falu közepén lévô buszmegállóban 30 év körüli fiatalember álldogál. Mikor megszólítjuk, kifakad: ez a nagy nyugalom csak a látszat.

- Félünk - mondja. Jobban, mint korábban. A kormány úgy tesz, mintha mi sem történt volna. És ez a legfélelmetesebb az egészben. Én nemrég szereltem le - folytatja a férfi - de akármikor újra behívhatnak. Most mindenkit elvisznek, aki él és mozog.

Közben egy idôs hölgy csatlakozik hozzánk. Azt mondja, ô a bizonytalanságot gyűlöli a legjobban. A belgrádi rádió egyfolytában zenét sugároz - magyarázza. Nem mondanak semmit arról, valójában mi is történik az országban.

Mindezek ellenére egyelôre csak kevesen menekültek el a faluból. Az ott élôk már megszokták a fenyegetettséget. Tíz éve félelemben élnek. A többség egyébként nem is tudna elmenni lakóhelyérôl. Tegnap a szomszédék összepakoltak és családostul átmentek Magyarországra - veti közbe a férfi. - Ôk megtehették, mert volt pénzük az újrakezdésre. Nekünk azonban mindenünk itt van, nem tudunk máshol élni.

Szabadka is békésnek tűnik. A Fô téren a Népszínház elé kitett asztalok mellett fiatalok üldögélnek.

- Nem lesz semmi baj - magyarázzák egymás szavába vágva. - Az amerikaiak sosem támadnak, mert akkor kitörhet egy világháború, ezt pedig senki nem akarja.

Félünk, de magunkba folytjuk - jelenti ki egy középkorú férfi a sarki élelmiszerboltban. - Mellette egy asszony hirtelen elsírja magát: most mi lesz velünk? - kérdi. A férjem öccse Koszovóban van. Tegnap egy hónappal meghosszabbították a szolgálatát. Ha kitör a háború, még további három hónapig maradnia kell.

Bácskán a feszültség kézzelfoghatóbb, mint Szabadkán.

- Biztos, hogy megszórnak bennünket - mondja egy biciklijét toló fiatalasszony - Ez már nemcsak fenyegetés. A pincérnôként dolgozó fiatal nô azt mondja: itt mindenki a háborúról beszél, 4500 katonát vittek el csak a napokban a környékrôl.

Vissza a HUNSOR honlapjára !

____ Monitoring, Research, Analysis ____
~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~
~ 1997 - 2000 -HUNSOR- All Rights Reserved. ~