A szirénák délután három óra körül szólalnak meg. A járókelôk rá sem hederítenek a légi veszélyt jelzô vijjogásra, vásárolnak, beszélgetnek. Szabadkán nem érezni, hogy háború van - a félelem láthatatlan. Ebben a magyar többségű vajdasági városban ma még viszonylag békebeli állapotok uralkodnak. Igaz, hogy dízelolaj nincs, a benzin fogytán, de sorban állni csak olajért, kávéért és cigarettáért kell. Az árak, de az indulatok sem szabadultak még el. Az itt élô magyarok, szerbek és horvátok nem egymástól, a jövôtôl rettegnek. Mi lesz, ha ideér a nyomor? Ha a politika egymásnak ugrasztja a szomszédokat?
Halmai Katalin NÉPSZAVA
Gyér a gépjárműforgalom a horgosi átkelôn, ahol ezen a pénteki napon sokadmagunkkal várakozunk arra, hogy a szerb határôrök végre pecsétet nyomjanak az útlevelünkbe. Három magyar országgyűlési képviselô társaságában készülünk Szabadkára: a szocialista Tabajdi Csaba, Géczi József és Fritz Péter a Vajdasággal határos Bács-Kiskun és Csongrád megyeiek aggodalmát, szolidaritását viszi a határon túlra. A magyar honatyának itt csekély a tekintélye: csaknem két órán át tart az útlevélvizsgálat.
Ahogyan a szerb rendszámú autók odagurulnak a sorompóhoz, föltűnik: a volán mögött csak nôk ülnek. Az asszonyok feladata lett a beszerzés, hiszen a 18-60 év közötti férfiak nem hagyhatják el az ország területét. Az üzemanyag-utánpótlás megszervezése állítólag tervszerűen, "nagyüzemi módszerekkel" folyik. Aki benne van a buliban, jól megszedheti magát. A háború nagy üzlet.
"Emberek, háború van!" - mondják a palicsiak és a szabadkaiak, amikor értetlenkedve azt kérdezzük egyre, miért tilos a fényképezés. Hiába a többszörös intelem, fotoriporter kollégám, Beliczay László mégis elôkapja a kameráját, amikor meglát egy üres benzinkutat. A téma, ahogy mondani szokás, az utcán hever, de a palicsi rendôrök nem értékelik a szakmai buzgalmat. A Népszava fotóriportere, a Tv3 forgatócsoportjával együtt, hamarosan a rendôrôrs vendégszeretetét élvezi. Egy órába telik, mire - a vajdasági magyar vezetôk közbenjárására - szabadon engedik ôket. A tévések videokazettáját elkobozzák, kollégámnak azonban sikerül biztonságos helyre - például a zoknijába - rejtenie az exponált filmtekercseket.
Nem csoda, hogy vendéglátóink, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetôi nem szorgalmazzák a szabadkai városnézést sem. Az utcákon sok a rendôr, a külföldi újságírók nem kívánatos személyek. Kasza József VMSZ-elnök és szabadkai polgármester mégis elvisz bennünket abba az utcába, ahová április közepén - tévedésbôl - becsapódott egy rakéta. A NATO-gépek állítólag egy radarállomást észleltek az érintett területen, ám bombájukkal két lakóházat találtak el.
Amikor autóink lefékeznek a romba dôlt épületek elôtt, Rétfalvi Mihály a törmeléket lapátolja. Kissé rémülten néz a közeledô mikrofonos, kamerás emberekre: - Fényképeztek engem már annyit! - mondja, majd félve szabadkozik, amikor kide-rül: Magyarországról - egy NATO-országból! - jöttünk. Az idôs ember a csodával határos módon menekült meg, amikor a ház valósággal a fejére omlott. Külön szerencse, hogy a katasztrófa idején a felesége és a fia nem tartózkodtak otthon.
A szomszédban Dömök Istvánék épp a vacsorához készülôdtek, amikor egy hatalmas robbanás rázta meg az épületet. Dömökéket a székhez szögezte a rémület, István bácsi az arcán végigcsurgó "melegségtôl" ocsúdott föl, percek múltán. A két idôs ember azóta egy műanyag fóliából összeeszkábált sátorban lakik, és figyeli a fejük fölött elzúgó gépek zaját. Rétfalviék és Dömökék, akárcsak az utca többi lakója, még a hatvanas években húzták föl az otthon falait. Most az önkormányzatban bíznak, amely megígérte, hogy fölépíti mindkettôjük házát.
Szabadkára és közvetlen környékére eddig nem záporoztak bombák, ám a Vajdaság katonailag és infrastrukturálisan fontos régióit nem kímélik a NATO gépei. A VMSZ vezetôi nap mint nap aggódva hallgatják az Újvidékrôl, Zomborról érkezô híreket. A szerencsétlen sorsú Hertelendifalva a pancsovai kôolaj-finomító és vegyi üzem között fekszik. Mindkét létesítményt hevesen támadja a NATO légiereje. A fa-lu lakói ezért minden este buszra szállnak, elutaznak, majd reggel visszatérnek.
A VMSZ-es Ispánovics István, a szerb parlament alelnöke attól tart, hogy a béke újabb menekülthullámot indíthat el. "Ha majd újra átléphetik a határt, sokan itt hagyják a szülôföldjüket. Ezt az országot megint újjá kell építeni. Ki lesz hajlandó erre? Az emberek inkább elmennek" - mondja.
Azoknak a határon túliaknak sem könnyű, akik ezekben a napokban szorulnának az anyaország segítségére. Mivel a belgrádi magyar nagykövetség bezárt, a tanulmányi vízumot igénylôknek például valamely szomszédos országban működô magyar külképviselethez kell fordulniuk. Ugyanilyen szorult helyzetben vannak azok, akik szeretnék meghosz-szabbítani harminc napra szóló magyarországi tartózkodási engedélyüket, de ezért nem akarnak visszatérni Jugoszláviába. A VMSZ vezetôi már eljuttatták panaszaikat a Határon Túli Magyarok Hivatalába, és reménykednek a magyar idegenrendészeti szervek rugalmasságában.
A vajdasági magyarok háborúban élnek, de nem váltak a rendszer túszaivá. Kasza József a beszélgetések során ismét megerôsíti: a VMSZ önállóan, nem kényszer hatására cselekszik. Ma ez a vajdasági magyarság egyetlen politikai szervezete, amely nem függesztette föl a tevékenységét. Ôk és a velük élô más nemzetiségűek is érzékenyen figyelnek arra, ami Magyarországon történik, elhangzik. "Közveszélyes dolog a határmódosítás kérdését feszegetni. Felelôs politikus nem nyilatkozhat így" - mondja Kasza, azt is hozzátéve: a VMSZ azt sem tartja ildomosnak, hogy az egyéni és kollektív jogok megvalósítására vonatkozó követeléseit most elôtérbe helyezze.
Tabajdi Csaba a kötetlen beszélgetések során Budapestrôl kapja az örömhírt: a Magyar Szocialista Párt frakciójának elnöksége napirendre tűzi a magyar repülôterek korlátlan használatára vonatkozó korábbi parlamenti döntés felülvizsgálatát. A Vajdaságot a parlamenti képviselôk közül elsôként fölkeresô szocialista politikusok úgy látják, hogy a magyar társadalomban növekszik azoknak a tábora, akik elutasítják a háborút. "Semmilyen körülmények között nem engedhetô meg, hogy Magyarország és Jugoszlávia háborúban álljon egymással" - mondja Tabajdi.
Este hét óra felé, amikor búcsúzunk Szabadkától, újra megszólalnak a légvédelmi szirénák. A helybéliek nyugalma rendíthetetlen. Üres az út Horgos felé. A határon most gyorsan átjutunk. Semmi vész. Jó itthon.
| |||||||||
