| |
|
|
Katonai szakértôk alighanem még sokáig vitatják, milyen tanulságok vonhatók le a NATO koszovói légi hadjáratából. Az elsô mérlegkészítés kétségkívül impozáns, a szövetséges bombák 99,6 százaléka célba talált, tizenegy hét alatt a több mint ezer NATO-harcigép 35 ezer bevetésben vett részt, és mindössze kettôt szedett le a szerb légvédelem. A szövetséges légierô mégsem állt mindig a helyzet magaslatán.
Elekes Éva NÉPSZAVA
A NATO-légierô gépei több mint 23 ezer bombát dobtak le a légikampány 78 napja alatt, s ebbôl húsz olyan incidenst ismertek el, amelynek tévedésbôl civil áldozatai estek. Wesley K. Clark tábornok, a NATO európai erôinek fôparancsnoka a USA Todaynek úgy nyilatkozott: "Ha majd a történelemkönyveket írják, a Szövetséges Erô hadműveletet minden idôk legprecízebb és legsikeresebb légi hadműveleteként fogják jellemezni."
A világklasszis szövetséges légierôt ugyanakkor a vártnál nehezebb helyzetbe hozta Koszovó felett a balkáni idôjárás. A pilóták nem mindig tudták megkülönböztetni a harci járműveket a traktoroktól. Majdnem diplomáciai szakításhoz vezetett a kínai követség téves bombázása, s azt is nehezen tudták a napi hadi jelentéseket ismertetô szóvivôk megmagyarázni, miért tévesztettek célt egyes bombák olyannyira, hogy egy másik ország területére hullottak.
A légiháború lezárulása után saját igazukat látták bizonyítva azok, akik kezdettôl azzal érveltek, hogy a légiháború önmagában is képes kikényszeríteni a jugoszláv kapitulációt. Mások ugyanakkor figyelmeztetnek arra: a háború hivatalosan meghirdetett elsô számú célkitűzését, a koszovói albánok védelmét a légiháborúval nem tudta garantálni a NATO. A szövetség tehetetlenül volt kénytelen végignézni az etnikai tisztogatást, felkészületlenül érte a tömeges menekültáradat, s a légiháború úgy ért véget, hogy továbbra is helyén van a háborús bűnök miatt Hágában vád alá helyezett jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevics.
Az amerikai Time magazin emlékeztet arra, hogy a légiháború utolsó hetében szárazföldi hadmozdulatok - a Koszovói Felszabadítási Hadsereg, az UCK offenzívája - játszottak szerepet abban, hogy a szerb hadsereg jelentôs egységei kibújtak rejtekhelyükrôl, és az amerikai B-52-esek és B-1-esek célpontjává válhattak. S Milosevics csupán azt követôen adta be a derekát, hogy elkezdték egy 50 ezres békefenntartó kontingens összeállítását, s közben már egy 200 ezres inváziós haderô fenyegetését is kilátásba helyezték.
A háborús tanulságok levonása kapcsán felhívják a figyelmet arra is, hogy az egyik legfigyelemreméltóbb lecke kétségkívül az: nincs feltétlenül szükség a legdrágább harci eszközök bevetésére a kitűzött célok eléréséhez. A koszovói légiháború legféltettebb légi harci eszközei, a 21. századi technikát képviselô, méregdrága B-2-es bombázók kiválóan vizsgáztak. A tengerentúlról indított miszszióikkal azonban inkább vendégszereplôk voltak Koszovó felett, a terhek döntô részét a régebbi, hagyományosan bevált B-52-esek és B-1-esek vállalták.
A Time adatai szerint a Pentagon a következô évtizedekben 300 milliárd dollárt készül fordítani három új harcigép-típus kifejlesztésére, köztük egy 339 darabból álló F-22-es flotta felszerelésére. Elképzelhetônek tartják, hogy a jövôbeni hadi beszerzésekrôl döntô washingtoni honatyák felteszik a kérdést, miért van szükség a darabonként 183 millió dolláros F-22-esekre, amikor a régi, bevált harci gépek is tökéletesen ellátták feladatukat.
A légiháború félidejénél aggodalmat keltett, hogy kiderült, fogytán vannak az amerikai cirkálórakétákból felhalmozott készletek, s a NATO-erôk takarékoskodni kezdtek a modern technikával. A leghatékonyabb eszköz, mint kiderült, egy igen olcsó, viszonylag alacsony technikai színvonalat képviselô bombafajta, a JDAM (Joint Direct Attack Munition) volt. A műholdról vezérelt lôszer bármely magasságban megtalálja a megcélzott harci gépet, s felhôvel, füsttel takart célpontra is ledobható, sötétben is hatékonyan alkalmazható. És mindössze 20 ezer dollárba kerül darabja, ellentétben az Öböl-háborúban szupersztárként kezelt cirkálórakétával, amelynek darabja egymillió dollár.
A pilóták tévedéseit szakértôk szerint az magyarázza, hogy a NATO-nak nem sikerült teljes mértékben semlegesítenie a szerb légvédelmet, s így kénytelenek voltak nagy magasságból támadni. A túlzott kockázattól tartva a légiháborúban soha nem kerültek bevetésre, csak a szárazföldi bevonulás légitámogatásánál kaptak elôször szerepet az Apache helikopterek, amelyek közül kettôt gyakorlás közben elveszítettek az amerikaiak. Kiderült az is, hogy a legmodernebb technika gyors bevetését nagyban hátráltathatja a térségbeli visszamaradott infrastruktúra: az albániai fôváros, Tirana repülôterén a képzett irányító- és kiszolgáló szolgáltatások hiányában "házilagos" módszerekkel operálták a NATO-katonák.
William Cohen amerikai védelmi miniszternek a légiháború 78 napját összegzô sajtóértekezleten feltették a kérdést, vajon a NATO légierô koszovói sikere azzal a következménnyel jár-e, hogy a jövôben háttérbe szorulnak, netalán kevesebb pénzt kapnak a költségvetésbôl az amerikai fegyvernemek közül a szárazföldi erôk? A Pentagon fônöke emlékeztetett arra, hogy a NATO nem azért nem vetett be szárazföldi haderôt, mert nem merte vállalni a kockázatot, hanem azért, mert a szövetségen belül nem tudtak konszenzusra jutni ebben a kérdésben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövôben minden konfliktust a levegôbôl próbálnak majd megoldani.
Az utóbbi idôben gyengélkedô amerikai és európai védelmi ipar most kezdi felmérni, milyen következményeket hozhat a koszovói háború tanulságainak levonása. A tekintélyes brit Financial Times összeállításában emlékeztet arra, hogy az egymással vetélkedô nagy amerikai hadiipari cégek máris új megrendelésekben bizakodnak, hiszen szükségessé válik a balkáni háborúban lefogyasztott cirkálórakéta- és bombakészletek feltöltése Az egyik következmény mindenképpen az, hogy az amerikai döntéshozók körében erôsödött az ellenérzés a további katonai lefaragásokkal kapcsolatosan. A Clinton-kormányzat 12 milliárd dollárral feltöltötte a Pentagon éves költségvetését, s hat évre 100 milliárdos pluszkiadásokat hagyott jóvá.
Az önálló európai védelmi identitás megteremtését tervezô NATO-szövetségesek számára fontos tanulság, hogy a koszovói konfliktus döntô katonai terheit az amerikaiak viselték, az európai hadviselôk nagymértékben rá voltak utalva a nagyságrendekkel fejlettebb amerikai haditechnikára. A koszovói háborúban bevetett légierô 70 százalékát az amerikaiak biztosították, ôk szolgáltatták a műholdas felderítési adatokat, az elektronikus zavaróeszközöket, a számítógépes technikát.
Szakértôk várakozásai szerint erôsödik az a tendencia, hogy a lehetô legminimálisabb áldozatokkal kell megvívni a jövô háborúit, s így arra számítanak, hogy nô a kereslet az okos fegyverek, a műholdas és lézer vezetésű bombák, a Koszovóban igen hasznosnak bizonyult pilóta nélküli robotrepülôgépek, a légi felderítési eszközök, az elektronikus zavaróeszközök és a legfejlettebb katonai számítógépes-elektronikus eszközök iránt.
| |||||||||