 |
 |
 |
Nincs béke a Balkánon
Gábor Attila
Véget ért a nem tudom hányadik balkáni háború, de béke nincs Rigómezôn, azaz Koszovóban. Az erôszak erôszakot, a bosszú bosszút szül. Most az albánok készülnek visszavágni az ôket ért embertelenségekért, feltehetôen ôk sem sokat fontolgatják, ki a bűnös és ki az ártatlan. Most a szerbek menekülnek, könnyű kitalálni, hogy hová: a Vajdaságba, a hajdani Bácskába és Torontálba. Merné csak valaki azt mondani, ne menjenek oda, akkor lenne igazán nagy a felháborodás: lám csak, nem akarják befogadni a szegény menekülteket! Csakhogy ezeknek a szegény menekülteknek rekordidô alatt megjön a hangjuk, és annyira otthonosan érzik majd magukat, hogy az ôshonos lakosság vagy elfogadja akaratukat, vagy veszi a betyárbútort. Ez folyik itt a délszláv háború kezdete óta.
Ezt persze a békecsináló Nyugat nem veszi tudomásul, mint ahogy azt sem, hogy az utóbbi évtizedekben Délkelet- Európában mennyire megváltoztak az etnikai határok és arányok. Szép szavak elhangzanak a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról, úgy általában, és a délvidéki magyarság sorsáról is, közben a konfliktushelyzet a menekülôkkel együtt költözik a Vajdaságba, Makedóniába vagy Albániába. Az európai nagypolitika nagymoguljai demokratikus megoldásokról beszélnek, például népszavazásról. Hogy ez mennyit ér majd a 17%-ot kitevô vajdasági magyaroknak, az elképzelhetô, mint ahogy azon is el lehet gondolkodni, mennyire demokratikus, ha egy kalap alá vesszül a legalább három évszázada itt élôket azokkal, akik három hete, vagy három éve jöttek ide. Sok esetben pontosan abból a politikai szándékból, hogy a majdani népszavazáson súlyuk legyen.
A nyugati hatalmakat sokszor ilyen tekintetben kész tények elé állítják, amit el is fogadnak. A realitások és a demokrácia nevében.
Tudom, nem korszerű és fôleg nem divatos manapság az ENSZ, a NATO, az EU igazát vitatni, de nekünk, magyaroknak a nagyhatalmi "rendezések", úgy Hunyadi Jánostól errefele, nem sok áldást jelentettek. Bár a jelenlegi NATO-akció szándékában dicséretes, eredményeiben igencsak kétséges. A Nyugat-Atlanti Szervezet és az ENSZ is az egész délszláv háborúban úgy viselkedtek, mint a rossz rendôr: megvárták, amíg véget ér a verekedés, majd ha halott is volt, akkor a verekedôket megbüntették. Utólag könnyű bölcsnek lenni, de ezeknek a nemzetközi szervezeteknek azért vannak szakértôi, hírszerzôi és egyéb hivatalnokai, hogy bizonyos kérdéseket elôre lássanak. Az ex-jugoszláv válságban sok mindent elôre lehetett látni, például azt, hogy az interetnikai konfliktusokat nem szabad hagyni, hogy fegyveres összetűzésekké váljanak. Sok mindent meg lehet bocsátani, az esztelen öldöklést, gyerekek, nôk lemészárlását nem. Ezért terheli felelôsség az említett szervezeteket!
A volt Jugoszláviát az elsô puskalövés után katonailag meg kellett volna szállni! Valószínű, sokan felháborodtak volna ezen, hogy íme, megsértik egy szabad állam szuverenitását, függetlenségét. Tegyük azonban másként fel a kérdést: mennyit ér az a szuverenitás, amely nevében etnikai, vallási közösségeket elnyomnak az országban? Pont azon a címen, hogy mindenki azt csinál saját országában, amit akar. A függetlenség és szuverenitás nevében! Ma, amikor már a vízcsapból is az emberi jogokról szóló szöveg csöpög, el lehet gondolkodni azon, mennyire szuverén az az állam, amelynek polgárai nem egyenlôek, nem szuverének és nem szabadok. (Csak úgy közbevetôleg: mennyire lehet szuverén és demokratikus az az ország, ahol egy futballmeccs kapcsán az ország polgárai egy részének az elűzésére lehet uszítani?)
A NATO békeakciója igencsak felemásra sikeredett.
Háború nincs már, béke még nincs, és nem is lesz hamar. Lesz viszont egy "etnikailag tiszta" Koszovó, mint ahogy van "tiszta" Horvátország stb. És lehet, hogy a szerbek fájdalomdíjként kiharcolnak egy "tiszta" Kisjugoszláviát. Ilyen összefüggésben feltevôdik a kérdés: érdemes volt?
Miközben a Nyugat fellépett egy kisebbségért, akaratlanul is hozzájárult más kisebbségek elűzéséhez, precedenst teremtve arra az esetre, ha másoknak is étvágya gerjedne a "tiszta" államra. Ami mindent jelentene, csak tartós békét nem.
| |||||||||