Az MTA Tudományetikai Bizottságának

Budapest

Tisztelt Bizottság!

Azzal a kérelemmel fordulok a T. Bizottsághoz, hogy a doktori eljárásomban történt szabálytalan, méltánytalan és etikátlan eljárás miatt szíveskedjenek vizsgálatot lefolytatni, és a felelőst – aki véleményem szerint a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) I. Osztályának elnöke – megnevezni és elmarasztalni.

2007 szeptemberében benyújtottam doktori értekezésemet és a megfelelő mellékleteket az MTA Doktori Tanács Titkárságához. 2008. április elején az MTA Irodalomtudományi Bizottsága megtárgyalta a doktori eljárás megindítására vonatkozó kérelmemet, és 83%-os többséggel a kedvező elbírálás mellett döntött.

Ez után a megfelelő tudományos osztálynak – esetemben a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztálynak (I. Osztály) – kell jóváhagynia a folyamat folytatását. 2008. április 28-án az MTA I. Osztálya úgy határozott, hogy értekezésemet nem bocsátja nyilvános vitára. Ennek indoka az volt, hogy napvilágot látott néhány publicisztikám, amelyben bíráltam az MTA-t és vezetőit; biztos forrásból tudom, hogy ezek közül kettőt az ülésen szét is osztottak az Osztály tagjai között. Csak egy másik indok volt még: az hangzott el, hogy valamikor, évekkel ezelőtt olyan rosszul láttam el az Irodalomtudományi Bizottság titkári teendőit, hogy le kellett váltani engem – az igazság az, hogy erről a tisztségről magam mondtam le.

Publicisztikáim nem részei tudósi habitusomnak, amelynek vizsgálata volna mind a Bizottság, mind az Osztály hatásköre. Az MTA Doktori Szabályzata 36 (1) pontja szerint „A kérelmező tudományos munkásságának értékelése során – ügyrendjének megfelelően, tudománymetriai szempontok figyelembevételével is – értékeli a kérelmező közleményeit, különös tekintettel az önálló és a társszerzőkkel készített közleményekre, és az azokra történt hivatkozásokat. Vizsgálja továbbá a kérelmezőnek a tudományos utánpótlás képzésében és a hazai tudományos közéletben betöltött szerepét...” Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy az eljárás lefolytatása iránti kérelmem megtagadása nem tudományos teljesítményem vagy benyújtott értekezésem megítélése alapján történt, hanem az Osztály – az MTA szabályainak meg nem felelő módon – más miatt, jelesen véleményem miatt utasított el; megtorolta véleménynyilvánításomat. Az MTA-ra vonatkozó törvényben vagy az MTA belső szabályaiban nincs rögzítve, hogy az Akadémiára nézve kedvezőtlen vélemény kinyilvánítása kizáró körülmény lehetne az MTA doktora címért indított eljárás lefolytatásánál. Sőt a szabályok szerint kizárólag a tudósi teljesítmény, alkalmasság („habitus”) és a benyújtott doktori értekezés a cím megszerzésének előfeltétele. Nyilvánvaló tehát, hogy kizárásom a folyamatból nem felel meg sem a törvénynek, sem az Akadémia szabályainak, és megvalósítja a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását.

Ha az Osztály úgy találja, hogy az Akadémiát bíráló véleményem publikálása (vagy akár csak a vélemény maga) része volna a „hazai tudományos közéletnek”, azt el tudom fogadni; azt azonban nem, hogy ez bármi miatt, bármilyen indokkal, bármilyen nézőpontból hátrányomra befolyásolhassa a doktori eljárásban való részvételemet. Ha egyáltalán, soha nem nyilvánítottam volna véleményt az MTA-ról – akkor tevékenységem megfelelne a „hazai tudományos közéletnek”? Vagy ha kizárólag az MTA dicséretét zengtem volna, az is? Tehát csak a kritika az, ami efféle megtorlást érdemel?

Vagy ha az Osztály úgy találja, hogy egy bizonyos adminisztratív feladatot nem jól teljesítettem, s ez olyan mulasztás volna, amely nem egyeztethető össze a „hazai tudományos közélettel”, akkor hogyan vélekedik azokról – nem egy ilyen akadémiai doktort ismerek - , akik soha, semmilyen efféle adminisztratív feladatot nem vállaltak? És akkor hogyan ad számot az általam szervezett hazai és külföldi konferenciákról, az Irodalomtudományi Intézetben betöltött tudományos titkári funkciómról, hat évig tartó tanszékvezetői munkámról, számos szerkesztőségben betöltött aktív működésemről? Mindezeket az Osztály szerint elhomályosítják a titkári feladat végzésének hiányosságai?

Noha az Osztály Állásfoglalása etikailag is megpróbál nekem eligazítást adni – „nem etikus egy olyan címre pályázni, amelynek létrehozása ellen a jelölt indulatos írásban szólt” - az Osztály döntését magát abszurdum volna etikai szempontból vizsgálni. Az azonban, hogy a döntésre miként jutott, milyen adatok, ismeretek, felvilágosítás alapján, az az Osztály tagjainak a felelőssége. Nos, az Osztály elnökének – az ülés levezetőjének – tudnia kellett volna, hogy nem mást, mint a tudósi teljesítményt kell figyelembe venni. Ha ezt a szabályt nem ismerte, akkor súlyos hiba volt őt elnökké választani, e poszton megtartani, és vállalnia kell a felelősséget tudatlanságáért. Ha azonban ismerte a Doktori Szabályzat ide vonatkozó szakaszait, akkor tudatosan elhallgatta ezt a körülményt az Osztály tagjai elől, nem figyelmeztette őket, hogy azoknak a tényeknek az alapján, amelyek az ülésen felmerültek, nem szabad döntést hozniuk. Végül pedig ő írja alá az ülés jegyzőkönyvét, tehát az ő felelőssége annak kifejtése, hogy mi az oka annak a szembetűnő ellentétnek, amely a Bizottság és az Osztály véleménye között van. Ugyancsak etikai súlya lehet annak is, hogy olyan állítólagos tények kritikátlan elfogadása alapján engedte az elnök meghozni a döntést, amelyeknek igazságtartalmát nem ellenőrizte, meg sem kérdőjelezte.

Ismételten kérem tehát a tisztelt Tudományetikai Bizottságot, a doktori ügyemmel kapcsolatos visszásságok miatt folytasson vizsgálatot. Ugyanakkor kérem a Bizottság azon tagját, akit az I. Osztály delegált, ne vegyen részt a vizsgálatban; hiszen nem csekély mértékben közreműködött abban, hogy szabálytalan és etikátlan döntés szülessen.

Amikor arra kérem a tisztelt Bizottságot, hogy ügyemben marasztalja el a felelős osztályelnököt, nem a saját ügyemben kérek reparációt – ez nem tartozik a Bizottságra. Három okból gondolom úgy, hogy a t. Bizottság döntése fontos lépés volna. Egyrészt felhívná az egész tudományos szféra (s főleg az akadémiai köztestület) figyelmét arra, hogy tudományos kérdések nem keverendők össze személyes ítéletekkel, politikai vagy akár tudománypolitikai nézetkülönbségekkel. Másrészt megóvná az Akadémiát attól, hogy nevetségessé tegye magát – egyes felelős vezetői pontosan azt a feudális, kritikát nem tűrő, önös magatartást tanúsítják ugyanis, amelyre például az én kritikai megjegyzéseim szoktak reflektálni (bár azt, hogy ilyen eset előfordulhat, nem mertem feltételezni). Harmadszor pedig tanúsíthatná a Bizottság, hogy fölötte áll az efféle kicsinyes tusakodásoknak, és van mersze akár egy osztályelnököt is elmarasztalni, ha etikailag kétes módon viselkedik tudományos ügyben.

Várom válaszukat, köszönettel és tisztelettel:

Kálmán C. György

köztestületi tag, tudományos főmunkatárs, CSc, dr. habil., egy. tanár

2008. május 24.