Nemeskürty István: Nemzet és millenniuma

-Nemeskürty István tanár úr, az Ön könyvei azokban az évtizedekben járultak hozzá igen jelentôs, nyugodtan mondhatjuk, meghatározó mértkben a magyar nemzeti öntudat fenntartásához a közgondolkodásban és az egyes lelekekben, amikor az egyáltalán nem volt divatos, sôt az akkori hatalom egyenesen rossz szemmel nézte és ennek az ellenkezôjét-háttérbe szorulást, elsorvadását-tartotta kívánatosnak. Mi az Ön vélemenye ma, század-és ezredfordulón, a magyar államiság ezredik évfordulóján a nemzeti öntudatról? Erôsödôben van-e vagy gyengülôben? Gazdagodik-e kulturális és erkölcsi tartalomban? Mi lehet a szerepe az európai integráció, sôt a globalizáció korában? Mi lehet a szerepe a társadalomban és az egyének életében?

-A nemzeti öntudatot divat irtani, tagadni, üldözni, szégyelleni. Az úgynevezett globalizáció, vagyis "összvilágiasítás" is kedvez ennek. Mivel a nemzeti fogalmát a magyarságra vonatkoztatva legkésôbb 1920. június 4.-a trianoni "békekötés" aláírása-óta nagyhatalmi méretekben üldözik, a magyar átlagember úgy érzi: a nemzeti önérzet puszta léte, megvallása káros, veszedelmes, sôt létbizonytalansághoz (például állásvesztés) vezethet. Ezért egyszerűbb, ha világpolgárnak, kozmopolitának vallaja magát az ember. Ennek az általam vélt okait Meddig várjunk cimű könyvemben fejtettem ki. Most nem részletezem, csupán azt a végkövetkeztetésemet ismétlem meg, hogy számtalan alkalommal voltunk túlságosan engedelmesek és engedékenyek hol Kelettel, hol Nyugattal, hol közvetlen szomszédainkkal, hol a világgal szemben. Magyarország és a magyar közvelemény például semmiféle területi követelést nem hangoztatott, miközben az elmúlt évtizedben általános átrendezôdés folyt körülöttünk. Mégis tűrjük hogy úton-útfélen rágalmazzanak a nacionalizmus hamis vádjával-és nemcsak a szomszédban. Még a velünk rokonszenvezô német sajtóban is röpködnek a szemrehányások, sôt ébren tartják a magyarországi németség erôszakos magyarításnak vádját is. 1956 ide vagy oda, a Nyugat nagy részének változatlanul érdeke, hogy önmaga és a nagyvilág számára fenntartsa rossz véleményét rólunk, mi pedig meghunyászkodva igyekszűnk kedvezô magaviseleti jegyet szerezni.

Ugyanakkor önsorsunkat nem alakítjuk. Fenntartások nélkül kiszolgáltatjuk magunkat feltételezett új gazdáinknak. Sugárzunk az örömtôl, ha egy nyugatról érkezett államférfi megveregeti a vállunkat. Szaporodik azonak az állampolgárnak a száma, akik legföljebb csak országlakosoknak tartják magukat a magyarságtól, a nemzetköziség vágyálmától vezérelve világpolgárságukról ábrándoznak. Közben olyan kisebbség is erôsödik és szervezkedik, amely a jelen miatti keserűségében turáni álmokat kerget. Eszményképük a pogány magyar. Egész keresztény ezer évünket legszívesebben kihajítanák az ablakon, és visszatérnének a sumér mitológiához. Már a két hábórú között is működtek, sok bajt keverve és sok kárt okozva.

Jövônkre nézve mindkét irányzat azért veszélyes, mert egyik se számol az adott valósággal. Az a fajta eszményi internacionalizmus, amit a munkásmozgalom indulóka zeng, sehol sem létezik; az Amerikai Egyesült Államok polgára éppoly büszke a csillagos-sávos lobogójára, mint az orosz, az angol, a francia, az olasz, az izraeli a magáéra. A turáni mítosz pedig végleg eltereli hívének figyelmét az élet szabta feladatokról, oblomovi álmodozásba süllyesztve az embert. 1990-ben nagy és váratlan ajándékot kaptunk a sorstól. Tudunk-e élni vele- ez a ezredvég igazi diemmája. Visszatérve kérdésük lényegére: mint nemzet mindenekelôtt és a szó szoros értelmében nyelvünkben élünk. Nyelvünk a hazánk-fôleg az ország területi csonkulása óta. Amíg magyarul gondolkodunk, örvendünk, bánkódunk, beszélünk, írunk: addig magyarok vagyunk, addig él a nemzet.

Mi, e kérdések feltevôi, úgy gondoljuk: az ezer éve megteremtett európai magyar állam a magyar nemzet megteremtését is jelentette-bár nyilvánvaló, hogy a nemzet fogalma nem azonos tartalmat ölel fel mondjuk a Hunyadiak korában és mondjuk Kossuth korában. Hogyan változott a századok folyamán a nemzet fogalma? És hogyan változott az utóbbi évtizedek folyamán? És nevezhetjük-e ezt a változást valamilyen szempontból fejlôdések?

-Hazánk történelmi különlegessége, hogy nemzetfogalom mindig volt. Ennek alig volt köze az etnikai hovatartozáshoz. Nem igaz, hogy csemesség alkotta a nemzetet. A reformáció polgári-jobbágyi származású magyar költôi büszkén emlegették a nemzetet, a hazát és annak szolgálatát. Az elsô, ránk maradt magyar nyelvű bibliafordításban (Pécsi Tamás és Újlaki Bálint, 1435 táján, 1466-os másolat), Márk evangéliumának 13, részében, amikor Krisztus a világ végét jövendöli, ez olvasható: "Mert támad nemzet nemzet ellen..." Ebben a Hunyadi János korában keletkezett szövegben így szól: "Surgent gens contra gentem". Más akkori európai nyelveken a gens szót nem így értelmezték.

Bocatius-Bock János német költô, Kassán megtelepedvén, költeményeiben a magyar nemzet tagjának vallotta magát. "Pannon hazánknak földje, csodálatos,/Üdv néked!"-írta 1596-ban (Óda Magyarország termékenységérôl).Valahánysor a nemztet pusztulás fenyegette, a magát nemzetnek érzô közösség a nyelv megtartó erejéhez menekült. Így volt ez a török hóditás idején-akkor a reformáció tanításahoz híven-és Világos után egyaránt.

Internetes megjelentetésére készítette Hodik András