hdimg0.gif img99.gif timg0.gif

Az amerikai szenátus megszavazta a vajdasági magyarság
helyzetének rendezését is tartalmazó törvényjavaslatot

 

Az Egyesült Államok Szenátusa 1999. november 4-én az esti órákban egyhangúlag elfogadta a Szerbia demokratizálásáról szóló S. 720-as törvényjavaslatot, amelynek 502-ik szakasza a vajdasági magyarság helyzetének méltányos rendezését sürgeti.

A módosítások nélkül elfogadott S. 502-es szakasz összefoglalja a 350 000-es létszámú magyar kisebbség helyzetét, az ellenük folytatott zaklatási, megfélemlítési akciókat, és megállapítja, hogy "az elmúlt tíz évben ez a fajta etnikai tisztogatás már 50 000 kisebbségben élõ magyart üldözött el Vajdaságból."

A szakasz rámutat, hogy a vajdasági magyar közösség 1990 óta egyik oldalon sem avatkozott be egyetlen balkáni konfliktusba sem. Éppen ellenkezõleg, "következetesen ragaszkodott erõszakmentes politikájához, mialatt saját létét próbálta védeni a jelenlegi politikai rendszer által szûkre szabott lehetõségeken keresztül." A szakasz rendelkezõ részében a Kongresszus felhívja az Egyesült Államok elnökét, hogy "ítélje el bármely etnikai csoport üldözését, fenyegetését és megfélemlítését Jugoszláviában, melyek rendszerint az erõszakos etnikai tisztogatások elõzményei, fejezze ki mély aggodalmát a vajdasági magyar kisebbség ellen irányuló fenyegetésekrõl, megfélemlítésekrõl és erõszakos cselekményekrõl szóló jelentések miatt, szólítsa fel a külügyminisztert, hogy rendszeresen figyelje a vajdasági magyarok helyzetének alakulását, és hívja fel az Egyesült Államok NATO szövetségeseit, hogy bármely, Koszovó jövõbeni státusáról szóló tárgyaláson kiemelt figyelmet szenteljenek a vajdasági magyar közösség és a tartományban élõ más kisebbségek jogainak megfelelõ garanciákkal történõ biztosítására, beleértve a választott vezetõikkel az önigazgatásra vonatkozó javaslataikról szóló tanácskozásokat."

Mint ismeretes, az S. 720-as számú törvényjavaslatot ezt megelõzõen az amerikai szenátus külügyi bizottsága július 28-án, a szarajevói stabilitási konferencia elõestéjén fogadta el ellenszavazat nélkül, a bizottság elnöke, Jesse Helms szenátor elõterjesztése nyomán. A bizottság, Christopher Dodd connecticuti szenátor kezdeményezésére egy külön törvényszakaszban határozta meg elvárásait a vajdasági magyarság helyzetének rendezésével kapcsolatban.

Az amerikai szenátus külügyi bizottsága a törvényjavaslathoz mellékelt, a szenátoroknak szóló, 1999. augusztus 5-én kelt ajánlásában a vajdasági magyarságot érõ sorozatos megfélemlítéseket a koszovói albánokéihoz hasonlítja. "Milosevicset kilátástalan helyzete egy, a vajdasági magyarok ellen irányuló fegyveres támadáshoz vezetheti, hogy elterelje a figyelmet a kormánya ellen irányuló tüntetésekrõl, és megszilárdítsa hatalmát" figyelmeztet a bizottság, mely ajánlásában aláhúzza, nem a Vajdaságnak Jugoszláviától való elszakadását szorgalmazza. Majd rámutat: "a belgrádi kormány demokratikus alapokon való mûködése a vajdasági kisebbségek hasznára is válik." A szenátus által elfogadott törvényjavaslat ezután a képviselõház külügyi bizottsága elé kerül. Nem kizárt, hogy a javaslatot a képviselõház még a jelen ülésszak vége elõtt elfogadja.


Vissza a HUNSOR honlapjára !

____ Monitoring, Research, Analysis ____
~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~
~ 1997 - 2000 -HUNSOR- All Rights Reserved. ~