Vajdaság: Az autonómia mint szakítópróba

  Visszakerül-e vajdasági hatáskörbe az iskoláztatás, a kultúra, a tájékoztatás, az egészségügy, a nyugdíjbiztosítás és az igazságszolgáltatás?

A szerbiai közpénzek fele Vajdaságból származik, magyarán: az állami költségvetés 50 százalékát Vajdaság fizeti be, vagyis az itt élők nagyobb terheket kénytelenek viselni, mint Szerbia más polgárai. Csoda-e, ha ennek az állapotnak a tartósságát 96 olyan szerbiai törvény szabályozza, amely nincs összhangban a köztársaság alkotmányával?

Vajdaság mindig is az ország éléskamrájának számított, az utóbbi tíz évben azonban ez hatványozottan így van, azzal a megszorítással, hogy ennek az éléskamrának a kulcsa egy évtizede már nem a vajdaságiak, hanem a központ, vagyis a belgrádi kormánykezében van. Az új vajdasági parlament és végrehajtó szerve, a tartományi kormány (különféle titkárságaival) jól rajtolt, és olyan biztató kezdeményezéseket tett le az asztalra, amelyek láttán a Vajdaságban élőkben újraéledt a remény, hogy a tartomány autonómiájának a visszaállításával megkezdődhet egy olyan politikai és gazdasági konszolidáció, amely fölszámolja a politikai és a gazdasági emigráció kényszerét, s a lakosság végre elmozdulhat az éhhalál küszöbéről.

Vajdaság autonómiájának a visszaállítása érdekében a Tartományi Végrehajtó Tanács egy jogászokból, egyetemi tanárokból álló szakértői csoportot hozott létre, amely el is készítette a tartományi közigazgatási szervek hatáskörét szabályozó rendelkezéseket. A szakértői csoport Szerbia alkotmányából és Vajdaság statútumából indult ki, s arra a következtetésre jutott, hogy a köztársasági alkotmány 108--111. és a tartományi alapokmány 10. szakasza értelmében minden különösebb előkészület nélkül helyreállítható Vajdaság autonómiája, azzal a megszorítással, hogy a szerbiai törvényeket összehangolják Szerbia alkotmányával, vagyis legalizálják a rendszer működését.

Az 1974-es szövetségi alkotmány hatályon kívül helyezésével Vajdaság tulajdonképpen elveszítette autonómiáját, illetve az előző rendszer képviselői még azokkal a lehetőségekkel sem éltek, amelyek az új szerbiai alkotmányban benne foglaltatnak. Nem éltek ezekkel a lehetőségekkel, mert 1988-ban és 1989-ben, Milosevic híveiként, egybehangzóan Vajdaság autonómiájának a megszüntetése volt a céljuk. Később pedig névlegesen autonómiának nevezték a tartományi parlament és a kormány megalakítását, amelyeknek azonban tulajdonképpen nem volt hatáskörük, vagyis csak azért léteztek, hogy hivatkozási alapot szolgáltassanak a nemzetközi közösség felé az autonómia állítólagos meglétéről. A szerbiai alkotmány rendelkezéseit pedig olyan törvényekkel nyirbálták meg, amelyek lényegében semmiféle önálló politizálást nem engedélyeznek a vajdasági parlament és kormány részére.

Az október elején megválasztott vajdasági parlament és az ezt követően megalakult tartományi kormány komolyan (egyesek szerint túl komolyan) vette a választók akaratát, és munkához látott. Ennek eredményeként készült el a fent említett szakértői javaslat a tartományi közigazgatási szervek hatáskörét szabályozó rendelkezésekről.

Lássuk végül, milyen hatáskörök visszavételéről is lenne szó! Első helyen a nyugdíj- és a betegbiztosítási alapok szerepelnek. Egész Vajdaság gazdasága szempontjából meghatározó jelentőségű volna, ha a különféle pénzeszközök nem Belgrádban, hanem Vajdaságban összpontosulnának. Szó van tehát az egészségügyi, a tudományos, az oktatásügyi, a tájékoztatási és az igazságügyi intézmények vajdasági hatáskörbe való vételéről, egy olyan gazdasági önállóság, vagyis autonómia keretében, amely tiszteletben tartaná Szerbia államiságát.

Az elképzelés ellenzői szerint erre semmi szükség, mert az történne, hogy a belgrádi központot újvidéki központtal váltanák fel. Az alapvető szándék azonban természetesen nem ez. Az európai regionalizmus tapasztalataiból kiindulva a községek jutnának igazi szerephez, ezek hatáskörébe kerülnének ugyanis az iskolák, az egészségházak és a kulturális intézmények, de azok a pénzbevételek is, amelyek a működtetéshez szükségesek.

Minderre ebben a pillanatban Szerbiában, de Vajdaságban is sokan csak legyintenek, mondván: utópia. Lehetséges, de enélkül az utópia nélkül Vajdaságról és vajdasági régióról nem érdemes beszélni. Ha az 1974-től 1989-ig létezett és jól működött vajdasági autonómiát vesszük alapul, akkor azt kell mondanunk, hogy nem előzmény nélküli ez a mostani kezdeményezés. Valóságalapja tehát van, még akkor is, ha ennek hallatán Belgrádban azt a hírt terjesztik, hogy a vajdasági kormány már kijelölte azokat a telkeket, amelyeket a majdani nagykövetségeknek fognak eladni.

Az ilyen és ehhez hasonló autonómiaellenes hangulatkeltés nem újkeletű. Azt jelzi, hogy a vajdaságiaknak hosszú és elszánt politikai küzdelemre kell felkészülniük. Ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy a témát a tartományi kormány is elnapolta. A tartományi kormány alelnöke ennek nyomán egyes lapoknak azt nyilatkozta, hogy Kostunica elnöknek nincs ideje Újvidékre jönni az autonómiáról tárgyalni, a vajdasági képviselőház és a tartományi kormány egyes tagjai pedig szinte semmiben sem mernek önállóan dönteni, véleményükért állandóan Belgrádba szaladgálnak.

Nem biztos, hogy Vajdaság autonómiája lesz a DOS, vagyis a Szerbiai Demokratikus Ellenzék első szakítópróbája. Az azonban bizonyos, hogy olyan megkerülhetetlen kérdésről van szó, amely nem csupán a szerbek és a kisebbségek, hanem a szerbek egymás közötti viszonyát is döntő módon befolyásolja.

(b) megjelent az Újvidéki "Magyar Szó"-ban

» Délvidéki Infotár