Beszéd a Kossuth téren
- Az első beavatás –
Budapest, 2002. április
13.
Jó napot kívánok! Szeretettel köszöntöm mindannyiukat,
mindannyiunkat!
Nos, akkor még egyszer: Jó napot kívánok tisztelt Hölgyeim és
Uraim! Szeretettel köszöntöm mindannyiukat és mindannyiunkat! Azokat, akik
eljöttek, és azokat, akik otthon velünk vannak. Mindannyian tudjuk, mi történt
április hetedikén. Április hetedikén a választások első fordulóján is sokan
voltunk. Még sohasem voltunk olyan sokan, mint azon a napon. Kétmillió-háromszázezren
hitet tettünk közös ügyünk mellett, a polgári Magyarország mellett, és a
polgári összefogásra szavaztunk. Először fordult elő a szocializmus összeomlása
óta, hogy a kormányzó pártszövetség négy év munkája után több bizalmat és
szeretetet kapott, mint négy évvel korábban. Az 1998-as Kisgazda, Magyar
Demokrata Fórumos és Fideszes támogatók bizalmát nem csak megőriztük, de
további kettőszázezer polgár bizalmával gyarapítottuk. Gondoljanak arra, hogy
négy évvel ezelőtt, 1998-ban, az akkor távozó kormány egymillió ember bizalmát
veszítette el.
Kedves barátaim, április hetedikén sokan voltunk, de mégsem
voltunk elegen. Nem voltunk ott elegen ahhoz, hogy a polgári jövő már az első
fordulóban újabb négy évre bizalmat kapjon Magyarországtól. Győztünk ugyan
tizenhét megyéből tizenkettőben, mégis kiegyensúlyozott eredmény született.
Miért nem voltunk ott elegen? Először is talán azért, mert a kisgazda érzelmű
emberek tízezreit, úgy hiszem, szomorúsággal és elkeseredéssel töltötte el, ami
a szívükhöz legközelebb álló párttal történt. Hiszem, hogy sok tízezer
mezőgazdaságból élő ember otthon maradt, mert elment a kedve a választásoktól.
Pedig számukra a választásoknak különösen nagy a tétje. Kérem őket, kérjük őket
együtt, emlékezzenek: az előző kormány idején csak népszavazási
kezdeményezéssel tudtuk megakadályozni, hogy külföldi kézre adják a
termőföldet. Kérem őket, higgyék el, nélkülük nem tudjuk megvédeni a magyar
termőföldet.
Miért nem voltunk ott elegen, tisztelt Hölgyeim és Uraim?
Miért nem voltunk elegen? Másodjára talán azért, mert sokan voltak, akik
elfelejthették, hogy mi történt Magyarországon 1994 és 1998 között. Talán több
százezren is lehettek, akik elfelejtették, hogy 1994-ben a többség elhitte az
egekbe szárnyaló választási ígéreteket, és bizalmáért cserébe Bokros-csomagot
kapott a nyakába. Kérem őket, kérjük őket együtt, gondoljanak arra, milyen
nehéz volt akkor a családoknak, amikor sokaktól elvették a családi pótlékot, a
GYES-t, megszűntették a GYED-et, bevezették a tandíjat, és a nyugdíj értékét
tönkretették.
Kedves barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A harag rossz
tanácsadó! Azt kérem önöktől, ne haragudjanak, csak emlékezzenek, csak
emlékezzünk! Tartsuk észbe, ha nem tanulunk a hibáinkból, nem érdemes elkövetni
őket! Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék
azt.
Miért nem voltunk ott elegen? Harmadjára talán azért, mert
voltak, akik féltek. Mert sokakat, talán százezreket behálóztak a félelemkeltés
szakemberei. Hónapokon át riogatták az embereket azzal, hogy a minimálbér
felemelése miatt százezrek veszítik el a munkájukat. Aztán azzal, hogy a
kormány elveszi a szabad szombatot. Aztán azzal, hogy külföldi munkavállalók
milliói érkeznek Magyarországra. Emlékezzünk a hazai és a külföldi
nyilvánosságot felhasználva hónapok óta riogatják az embereket a mindent
elárasztó, nem létező rasszizmussal, antiszemitizmussal és cigányüldözéssel.
Egy fasizálódó, Európából kiebrudalt ország rémképét vetítették a választók
elé.
Tehát, kedves barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim ilyen a
szabadság: bármit le lehet vele rombolni, és mindent fel lehet vele építeni. Én
hiszem azt, hogy százezrek valójában nem ellenünk, hanem a sötét rémképek ellen
szavaztak. Kérem őket, kérjük őket innen együtt, fontolják meg, nem azt bizonyítják-e
a választási eredmények, hogy a lázálom véget ért. Az emberek Magyarországon
ismét bebizonyították, hogy hazánk szabad és demokratikus ország, ahol
születése, származása miatt senki sem szenvedhet hátrányt, és senki sem
élvezhet előnyt. A magyar emberek ismét bebizonyították, hogy hazánk bármely
nyugat-európai országgal állja a versenyt, ha szabadságról, demokráciáról,
emberi méltóságról és önbecsülésről van szó. Bebizonyosodott, hogy Magyarország
polgárai nem rasszisták, nem gyűlölködők, Magyarország polgárai csak élni
szeretnének, magyarként szeretnének élni Európában.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi, akik itt összegyülekeztünk,
arra kérjük Magyarország polgárait, folytassuk, amit négy éve elkezdtünk,
folytassuk a polgári Magyarország felépítését. Ne felejtsük el, gyakran a
kudarcot az okozza, hogy ugrás közben visszarántják a lovat. Négy ével ezelőtt
elindultunk kifelé abból a világból, ahol segélyeket ígérgettek tisztességes
munka és jövedelem helyett. Elindultunk kifelé abból a világból, ahol gyermeket
vállalni sokaknak egyet jelentett a szegénység vállalásával, és elindultunk
kifelé abból a világból, ahol a versenyben a magyar vállalkozó mérföldes
hátrányból indult külföldi versenytársával szemben. Elindultunk kifelé abból a
világból, ahol a nyugdíjasok nyugdíját tönkretették és ha munkát vállaltak,
adóval büntették őket. Elindultunk végre kifelé abból a világból, ahol az
alulról jövők előtt tandíjjal reteszelték el a felfelé vezető utakat. És
elindultunk kifelé abból a világból, ahol a magyar gazdát magtára hagyták,
egyenlőtlen küzdelemre ítélték. Elindultunk kifelé abból a világból, ahol a
körülmények hatalma újra és újra úrrá lett a lelkünkön és lefogta a kezünket.
Elindultunk kifelé abból a világból, ahol mindig arról beszéltek nekünk, mit
miért nem lehet megcsinálni. Hinni kezdtünk végre saját magunkban, egymásban és
a közös akaratunk erejében. Ezért épül az ország, épülnek lakások tízezer szám,
épülnek utak, hidak és vasutak. Ezért áll már a Nemzeti Színház, épült fel a
Millenáris, újult meg a Nemzeti Múzeum, ezért ível újra híd Esztergom és
Párkány között, ezért van státusztörvény és magyar egyetem.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Elindultunk
kifelé abból a világból, ahol inkább tartottunk attól, mit hoz a jövő, semmint
bizakodtunk benne. És beléptünk abba a világba, ahol megszülethetett a
Széchenyi terv, hogy megszelídítsük, kiszámíthatóvá, kézzel foghatóvá és
biztonságossá tegyük a jövőt. Megszületett a Széchenyi terv, amely segíti,
bátorítja és összefogja mindannyiunk: sok millió magyar ember szétfutó
akaratát. És beléptünk abba a világba, ahol többé nem a szociálisan érzékeny
pártnak öltözött nagytőke és pénztőke alakít kormányt. Beléptünk abba a
világba, ahol 1998-tól az öntudatos polgárok visszahelyezték magukat jogaikba
és megerősítették közösségeiket. Mert jó, ha nem felejtjük el, hogy
Magyarország államformája köztársaság és nem részvénytársaság. Természetesen,
tisztelt hölgyeim és uraim, nekünk magyaroknak, a mi hazánknak is szüksége van
jelentős nagytőkére és pénztőkére, de annak a maga helyén és felelősségi
körében kell működnie. A mindenkori kormányoknak az a felelősségük, hogy a
kölcsönös érdekek mentén békességet, harmóniát teremtsenek a nagytőke és a
polgárok között, a kormányoknak az a dolguk, hogy mindig a polgárok oldalán
álljanak. És beléptünk abba a világba, ahol a magyar vállalkozók végre
fővállalkozók lehetnek saját hazájuk építésében. Természetesen külföldi tőkére
is szükségünk van. Elengedhetetlenül szükségünk. De az ő érdekeik nem előzhetik
meg a magyar vállalkozók érdekeit, mert a magyar kis- és középvállalkozók
kétmillió embernek és családjuknak adnak kenyérkereseti lehetőséget.
És beléptünk abba a világba – Tisztelt Hölgyeim és Uraim! -,
ahol mindannyian bátran és nyíltan azt valljuk, hogy a haza több, mint a
tízmilliós Magyarország.
Beléptünk abba a világba, amikor bátran és nyíltan azért
dolgozhattunk, hogy a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése a
kultúrában, a gazdaságban és a közéletben megtörténhessen.
eléptünk abba a világba, amely leginkább egy forgalmas
pályaudvarra hasonlít, ahonnan újabb és újabb szerelvények indulnak a jövőbe.
Ha valaki nem érte el az egyiket, bátran felszállhat a következőre. Az
általános tandíj eltörlésével fiatalok tízezrei jutottak fel a polgári világba
induló szerelvényre. Egyre korszerűbb vonatok indulnak és egyre gyorsabban
érnek célba. Ma nyolcvanezren élnek a diákhitel kínálta lehetőséggel. Volt, aki
e helyett inkább az otthonteremtés vonatát kereste. Az első szerelvényen az új
lakást építők utaztak. A második szerelvényre a használt lakást vásárlók
kapaszkodhattak föl. S akiknek még ez a jegy is drágának bizonyult, aki azok a
tízezer új bérlakás felé induló járaton kaptak helyet. Nem kell új menetrend. A
meglévőt érdemes lapozgatnunk, mindenki megtalálhatja benne a maga vonatát.
Az elmúlt hetekben sokat hallottunk a megosztottságról. De ha
már így összejöttünk annyian, mint soha semmilyen ügy érdekében még
Magyarországon, mondjuk ki: az ország polgárait egyesíteni nem politikai
szólamokkal, hanem tettekkel lehet. Olyan programokkal és tettekkel, amelyet
mindannyian támogatunk, amelyben mindenki meglátja a maga és családja
lehetőségét is.
Összefogást teremteni, nem ígéretekkel, hanem
otthonteremtéshez szükséges hitellel, támogatással és szociális bérlakással lehet.
Összefogást teremteni nem szavakkal, hanem a tandíj eltörlésével, a diákhitel
bevezetésével lehet. Összefogást teremteni nem szavakkal, hanem családi
adókedvezménnyel, GYED-del, iskoláztatási támogatással lehet.
És összefogást teremteni Tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem
Bokros-csomaggal, hanem Széchenyi Tervvel lehet.
Az összefogás szép és fontos dolog, de kevés. Többet akarunk:
a nemzet egységét. Az összefogásból akkor születik meg a nemzet egysége, ha
mindannyian, pártállásra való tekintet nélkül igeneket tudunk mondani. A
világot, ahonnan elindultunk a nemek szorították össze, a világot, ahová
megérkeztünk, az igenek teszik tágassá. Akik mindig csak nemeket mondanak, nem
tudnak, mert nem tudhatnak jövőt építeni. Aki mindig csak árnyékot lát, lehet,
hogy elállja a fény útját.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Két világ határán állunk.
Választanunk kell. Azt tanácsolom Önöknek: mondjunk közösen igent a polgári
értékekre. Az élet ugyanis több, az élet ugyanis - Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
kedves barátaim - több, mint a létfenntartásért folytatott puszta küzdelem. Ami
többé teszi, attól szép. Mondjunk igent a családra, a gyermekekre, a
szabadságra, az emberi méltóságra, a hitünkre és mondjunk igent a hazánkra! És
mindannyian hallhatják ebből a sok igenből, ebből születik majd meg a nemzet
egysége.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! Tegyük hát fel a
legfontosabb kérdést: mi hát a feladat? Ma azért jöttünk össze, azért jöttünk
össze ilyen megrendítően sokan, hogy messzire hallatsszék a hangunk. Azért
jöttünk össze ilyen sokan, hogy a hangunk eljusson azokhoz is, akik a
választások első fordulójában hozott döntésük előtt nem idézték fel, nem
emlékeztek vissza az 1994 és ’98 közötti évekre. Arra kérjük őket: emlékezzenek.
Azért jöttünk össze ilyen sokan, hogy eljusson a hangunk azokhoz a vidéken élő
gazdálkodó emberekhez, akik április hetedikén otthon maradtak. Azért jöttünk
össze ilyen sokan, hogy eljusson a hangunk azokhoz is, akiket rémképekkel
tévesztettek meg. Hogy hallhassák a hangunkat az ország legtávolabbi sarkában
is, hogy érezhessék, hogy nincsenek egyedül, mert mi velük vagyunk. Ez fontos:
mi velük vagyunk, és ez fontos, nagyon fontos, de nem elég! Örülök, hogy a
Testnevelési Egyetemen tett első vállalásunkat, sikerült teljesítenünk. Hiszen
akkor abban állapodtunk meg, hogy ismét találkozunk, és mindenki hoz magával
legalább egy embert, és mindenki hozott magával legalább egyet. Ez fontos,
nagyon fontos, de még mindig nem elég, mert a döntő pillanat április 21-én,
vasárnap érkezik el, amikor választ adunk a legfontosabb kérdésre: nem vagy
igen? És nem csak itt kell igent mondanunk, azon a napon, el kell hoznunk
mindenkit, aki igent akar mondani. Ott kell lenniük azoknak is, akik most itt
vannak és mindenkinek vasárnapra magával kell hoznia legalább még egy embert. A
választásokig minden nap többen kell, hogy legyünk. Amit a Testnevelési
Egyetemen elkezdtünk, és ma itt folytattunk, annak tovább kell élnie, mert
április 21-én nem csak minden eddiginél többen, hanem éppen elegen kell
lennünk.
Ha elegen leszünk, s talán ez a legfontosabb, ha elegen
leszünk, meg fog történni. A polgári erők győzni fognak, és Magyarország nyerni
fog.
És most, - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! –
mielőtt elköszönnék Önöktől, szeretném elmondani azt, ami a legfontosabb. és
aminek az érvénye talán jóval erősebb, mintsem csak egyetlen választásra
vonatkozzék. Kérem, hallgassanak meg és ha tudják, vigyék magukkal a következő
gondolatot. Mindig lehetnek olyanok, akik gyűlölnek. De csak akkor győzhetnek,
ha te is gyűlölöd őket. Ezért mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében.
Mi tehát hiszünk és higgyünk továbbra is a szeretet és az összefogás erejében.
Isten áldja mindannyiukat! Hajrá Magyarország! Hajrá
magyarok!