~Ghadeer Kumm~Ali a Próféta utódja lesz és az első imám
"Ezen a napon kiteljesítettem nektek a vallásotokat, teljessé tettem számotokra a kegyelmemet és kiválasztottam nektek vallásotok gyanánt az Iszlámot."           (5:3)
A hidzsra utáni 10. évben, 632-ben Dúl Hiddzsa hónapjában a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) mekkai zarándoklatáról visszatérve megállt egy kis dombnál, aminek a neve Ghadeer Kumm, ami egyben a karavánok pihenőhelye is volt. Ekkor tartott egy beszédet, amelyben vejét és unokatestvérét, Ali Ibn Abu Tálibot(béke vele) tette meg utódjául. Egy hadithból, amely imám Dzsafar Asz-Szádiqtól (béke vele) származik (de a szunniták is elismerik), így tudjuk meg, mit mondott a Próféta:
"Ezen a napon Allah megparancsolta nekem, hogy nevezzem ki Alit vezetőnek a közösségem (umma) fölött. Vele az emberek megtalálják az irányítást és a megváltást. Ezen a napon Allah kiteljesítette a vallást és teljessé tette a kegyét rajtuk."
A szónoklat ennél sokkal hosszabb volt és sok ezer ember hallgatta, köztük Ali(béke vele) is, mikor egyszercsak a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) feléje fordult és ezt mondta:
"És akinek pedig én az ő maulája (mester, vezető) vagyok, annak Ali is a maulája. Két nagyon fontos és megbízható értéket hagyok nektek hátra: az egyik Allah könyve a másik pedig az én családom (ahl al-bayt); amíg kitartotok mellette, sosem lesztek eltévelyedettek. És ez a két dolog nem válik el egymástól egészen addig, amíg el nem érnek engem a Kautharnál ."( a Paradicsom egyik fokozata).
Ez a hadith megtalálható szunnita gyűjteményekben, úgymint , Tirmidinél, Hanbalnál és Hakímnál, aki megemlíti, hogy ez a tradíció Muszlim szerint is "zsahíh", azaz kifogástalan volt, de nem említette (valószínűleg aki ismeri a történelmet tudja, hogy a Muszlim alatti politikai helyzet ezt nem engedte meg, mivel az akkori kalifák nem szívesen láttak volna egy ilyen haditht). Fontos továbbá megemlíteni, hogy a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) akkor mondta el ezt a beszédét, mikor már közel volt a halála, és ezt tudta is, többször említette. Itt volt tehát az ideje gondoskodni az utódjáról.
Továbbá így folytatta:
"Ó, emberek! Hátrahagyom nektek a kalifátust az imamátus (viláya) formájában, ennek a generációnak örökségéül egészen az Utolsó Ítélet Napjáig. (...) Legyen ez a bizonyíték (hudzzsat) azoknak, akik jelen vannak és azoknak is, akik hiányoznak, azoknak, akik már megszülettek és akik még csak ezután fognak megszületni. Ígyhát kötelező ezt az üzenetet továbbítani, s az apák adják tovább a fiaiknak egészen az Utolsó Ítélet Napjáig!"
Korán-kommentátorok szerint ekkor nyilatkoztatott ki a fent idézett vers, az 5. szúra 3. áyája. Az Iszlám tehát így teljes, az imamátus pedig nem újítás a vallásban, hanem annak szerves része, amelyet csak nyomatékosít ez a Korán-vers.
Under construction