A korai muszlim történetírók nagyon óvatosan kezelték a hagyományokat, igyekezték elkerülni a tévedéséket, különösen ami a Próféta életére, a Szírára vontakozhat. Az isnad segítségével állapították meg egy hagyomány hitelességét; ha a lánc nem volt megszakítva és a hagyományozók megbízhatóak voltak, a hagyomány is annak számított. Ez a módja a történelmi források rögzítésének a maga korában alaposabb és megbízhatóbb volt, mint a középkori Nyugaton.
A két fontos történelmi krónika a Szíra és a magázi.Mindegyik alapja az isznad, ami a habarra, vagy-a Próféta életének esetében- a haditra utalt. Ezeket nemsokára gyűjteni kezdték, különösen Irak és Medina tudósai. A szira korai forrása b.Isáqra vezethető vissza. A VIII. századi krónikásokra várt a feladat, hogy a rengeteg, néhol túl részletes habart kronológiai sorrendbe tegyék, s néha ezek a történetírók nem volrak egy véleményen.
A modern kutatás még nincs tisztában azzal, mennyire voltak ezek írásos források, illetve mennyiben alapultak az összeállított krónikák szóbeli hagyományokon. A hagyomány többnyire a dakara igével kezdődött (emlékezett, említette) vagy a qala-val (mondta), de ettől még elvileg le lehettek írva. Továbbá azt is tudjuk, hogy e kor bővelkedett könyvekben és könyvtárakban, ezért nincs okunk feltételezni, hogy a források többségükben ne írott anyagok lettek volna. Sajnos e könyveknek a nagyrésze mára elveszett.
Források és íróik:
-Szirat Nabi-b. Isaq írta (VIII.sz.)
-Kitáb al-magázi-Waqiditól
-Kitáb al-tabaqát al-kabir-b. Sa'dtól
-Tárih ar-ruszul wa-l-muluk Tabaritól
A nyugati tudósok ennek a hitelességét sokszor megkérdőjelezték, mivel a Koránon alapszik. Kritikáját Lammers (Le berceau de l'Islam, 1914), illetve Wansbrough (The sectarian milieu, 1978) fogalmazta meg; az utóbbi úgy gondolta, hogy a Szirában bizonyos események szántszándékkal lettek eltúlozva, mint pl. a vita a zsidókkal Medinában. Ebből kiindulva sokan odáig is elmennek, hogy az egész Szira csak fabrikáció, bizonyos vallási és történelmi alapokból kiindulva. Azonban ennek a cáfolatára is alakultak ki elméletek, mint pl. az, hogy a Szira és az Iszlám történelmi fejlődésének a körülményei túl jól ismertek, túl sok a hamisításhoz az adat, a leírás, illetve a már ismert körülmény. Ez tény.
A Szira és a Rásidun kalifák története néhány meghatározott krónikából vannak levezetve, ilyen pl. a már említett b.Isáq vagy Waqidi. Ibn Sa'd ad néhány leírást egy-két kortársról, de leginkább Tabari az, aki e korszak után is folytatja a történetírást.
A Rásidun kalifák, az Umayyádok és az Abbaszidák alatt sajnos a legtöbb munka elveszett és általános tendenciává vált, hogy csak későbbi tudósok munkáiból ismerjük őket; ezek közül a legfontosabbak voltak Abu Muhnaf (m..157/774), 'Awana b. al-Hakam (m.147/764), Szayf b. 'Umar (180/796), Al-Mada'ini (m.225/839) és Al-Haytam b. 'Adi (m.206/821). Mindenezek a forrsáok alapvetően az isznadra támaszkodnak. A munkák több részből állnak: ahbar (történetek gyűjteménye), illetve a ridda ellen viselt háborúk, továbbá történeti könyvek egyes időszakokról, pl. az Umayyad éráról. Az annalisztikus történetírás sokak szerint görög és szír hagyományokból lett átvéve.
***
Bizonyos történeti események látásmódja is befolyásolhatta a krónikásokat, pl. a csata Sziffinnél, Kerbalánál, stb., ezért ilyen történeti krónikáknál mindig célszerű megvizsgálni a krónikás pártállását is és azt, hogy milyen célból íródott a krónika: Ugyanakkor viszont az a tény, hogy egy krónikásnak általában véleménye van az adott tárgyról, a kutatók szemében olykor csak még érdekesebbé teszi a művet.
Néhány történelmi munka már ebben az időben sem az isnadot helyezi előtérbe, sőt, lerövíditi azokat. Ilyen pl. b.Hayyat (m.240/855) Tarih-ja, az első iszlám történeti munka, vagy Al-'Umari-é 1967-ben Nagafban. De ilyen Al-Ya'qubi(m.284/895) híres Tarih-ja is, ami pártállását tekintve síita krónika.
Tabari mellett az iszlám történetírás másik nagy alakja Ahmad b. Yahya al-Baladhuri volt (m.279/892). Tőle két fontos művet ismerünk:
-Futuh al-buldan-Ez a Rásidun, az Umayyadok és az Abbaszidák idejét dolgozza fel.
-Ansab al-asraf-genealógiai mű, a kalifák biográfiáját tartalmazza és elsődleges forrás az Umayyád korszakhoz.
A Rasidun és az Umayyádok történetét leginkább Tabaritól ismerhetjük meg, méghozzá úgy, hogy a szerző használja az ahbart és az isnadot is. Az ő munkája az imént említett Abu Mihnafon és Szayf b. 'Umaron alapul. Tabari Tarih-jának eredeti példányai sajnos elvesztek és később állították össze újra.
A Rasidun és az Umayyád korszakot megismerhetjük továbbá b.A'tam Kitáb al-futuh c. munkájából is; míg Baladhuri hasonló nevű munkája földrajzi helyek szerint osztja fel az eseményeket ő kronológiailag teszi ezt, említ továbbá katonai eseményeket is, pl. a Muhtar-féle felkelést. Ő az iszlám történetírás klasszikus iskolájának egyik nagy alakja, művei ahbaron és isnadon alapulnak.
Az általános történetírásban nem kevésbé fontosak az irodalmibb jellegű munkák, pl. Al-Mas'udi (m.345/956) Murudzs al-dahabja, ami a korai kalifátus anekdotikus leírása, vagy Al-Iszfahani (m.365/975) Kitab al-aganija; ez költőkről és énekesekről szól, s tele van életrajzokkal, amikből sokat megtudhatunk az adott korról. Egy másik könyvét is ismerjük, ennek címe Maqatil al-Talibiyyin, ami az alidák meggyilkolásáról szól. (Érdekes, hogy Goldziher szerint Isfahani nem volt síita). Egy másik, történelmi szempontból érdekes munka a Waq'at Siffin, Nasr b. Muzahira al-Minqaritól (m.212/827), ami Ali és Moawiya konfliktusáról szól, isnaddal.
Az Abbászida periódus forrásai
Az abbaszida korszakkal vége van az arab historiográfia klasszikus korszakának, ahol a történelmi munkákat az ahbar határozza meg, a hozzávaló isnaddal. Itt meg kell említeni Al-Baladhurit és Al-A'tamot.
A történetírás megváltozása leginkább Tabarinál észrevehető: abbahagyja a klasszikus technikát, ahol mindegyik eseményről más és más ahbart kell megadni, hanem vagy egy narrációval vezeti be, vagy nincsen hozzá egy narráció sem. Tabari forrásai is mások: régebben az információháttaret vallási emberek adták, vagy olyanok, akik önálló jövedelemforrással rendelkeztek és függetlenek volta; Tabari inkább támaszkodott az udvari bürokráciára, a kuttábra. Ők lettek a korszakok új "hősei" is, pl. a Barmakidák. Ugyanakkor Tabari nem az abbászida kalifák eltartottja volt, ő is rendelkezett saját anyagi forrásokkal, így megengedhette magának az objektivitást.
A bürokrácia előtérbe kerülését bizonyítja még Gahsiyan (m.531/942) Kitáb al-Wuzará' c. munkája is, amelyben nagy figyelmet fordít többek között a pénzügyekre. Hilal Ruszum Dar al-Hilafa-ja az udvari ceremóniákkal foglalkozik.
A kuttab képviselve van az adminisztratív földrajzi jellegű történelmi munkákban is, mint pl. hurdadbeh Kitab al-maszalik wa-l-mamalik c. művében a III./IX. században. Ezt követte Ya'qubi Kitáb al-buldánja, amely Bagdad és Szamarra leírását tartalmazza. Talán a leghasznosabb földrajzi munka Qudam b. Dzsa'far (m.4./10.sz.) Kitab al-haradzs-ja, ami a kalifátus területeinek az adózási szokásairól szól. Sajnos ez csak részben maradt fenn.
Vissza a főoldalra Következő oldal