A többnejűség már több évezrede ismert bizonyos társadalmakban. A régi izraeliták közül sokan éltek poligám házasságban, többszáz feleséggel. Salamonnak (béke vele) több, mint hétszáz felesége volt és háromszáz ágyasa. Dávidnak (béke vele) kilencvenkilenc, Jákobnak (béke vele) négy felesége volt. Néhány bölcs ember a zsidók közül akkoriban azt a tanácsot adta a házasulni kívánó férfiaknak, hogy ne nősüljenek megh négynl több asszonnyal, azonban igazán egyetlen korai civilizáció sem alkalmazott megszorításokat a feleségek lehetséges számával szemben, s a poligámia a 17. századig elfogadott volt a keresztény egyházban is; a mormonok elfogadták és gyakorolták a többnejűséget.
A monogámia intézményét a keresztény vallásba Pál apostol vitte bele, akinek az idejében több reform is született. Ez az intézkedés azért emelkedhetett jogerőre, hogy a keresztény egyház eredetileg keleti szelleme jobban illeszkedjen a greko-román kultúrkörbe, ahol a férfinek elvileg egyetlen felesége, azonban korlátlan számú rabszolgája, ágyasa lehetett: vagyis ez tulajdonképpen egy el nem ismert poligámia volt.
A korai keresztények poligámok voltak, követve a zsidó tradíciókat, s nem találni olyan adatokat, miszerint Jézus (béke vele) a monogámiára hívta volna fel követőit, szent Ágoston pedig nyíltan kijelentette, hogy nem ítéli el ennek a gyakorlatát. Luther maga is megértően nyilatkozott róla és éppen emiatt nem szólt semmit a korabeli fejedelem, hesseni Fülöp bigámiája ellen. 1531-ben az anabaptisták azt hirdették, hogy egy jó kereszténynek több felesége kell, hogy legyen. 1650-ben néhány keresztény egyházfő megengedte híveinek, hogy két feleséget tartsanak, s feljegyzések vannak arról, hogy a német reformátorok egészen a 16. századig engedték a három feleséget, ameddig a férj igazságosan bánik mindegyikkel.
A korai kereszténységben született meg az az elmélet is, miszerint a nő „bűnös teremtmény” és jobb a férfinek, ha sosem nősül meg; azonban ez az emberiség végét jelentette volna, s tekintve az ösztönöket, kivitelezhetetlen volt, így végül „megegyeztek” egyben.
A modern nyugati társadalmakban tulajdonképpen háromfajta többnejűség létezik:
-sorozatos többnejűség, vagyis házasság-válás, házasság-válás, házasság-válás…
-a férfi egy nőt vesz el, de többet tart ki, szeretői vannak
-nőtlen férfinek van több szeretője
Az Iszlám megengedi, azonban nem ajánlja az elsőt, illetve megtiltja a másik kettőt.
A háborúk során a nők száma jóval meghaladja a férfiakét; a monogám társadalmakban ezek az asszonyok segítség és oltalom nélkül maradnak, kiszolgáltatva olykor a megszállók kényének-kedvének, akár prostitúcióba is kényszerülve. Néhány nyugati férfi azt az álláspontot vallja, hogy a monogámia a nőt védi a jogaiban, de kérdés, vajon ezek a férfiak valóban a nőket védik-e? A társadalomnak megannyi eszköze van a nő elnyomására, különböző, hozzá nem illő szerepekbe kényszerítve a nőt, értve ezen akár a szélsőséges feminista mozgalmakat.
Az igazság az, hogy a monogámia a férfiakat védelmezi, teret adva nekik a „szórakozáshoz”, minden felelősség nélkül. Az egyszerű fogamzásgátló eszközök és a születésszabályozás drasztikus eszközei teret nyitottak a nő „szexuális felszabadulásának”, amennyiben ez valóban „felszabadulás”, beletaszítva ezzel sokszor megalázó szerepekbe. De még mindig ő az, akinek kényelmetlenségei támadnak számos fogamzásgátló szer használatától, vagy éppen el kell viselnie az abortusz fizikai és-főképp-lelki kínjait. Ha nem számítjuk a nemre való tekintet nélkül támadó nemi betegségeket, a férfiak szabadon élvezhetik a házasság-azaz felelősség nélküli-kapcsolatot minden gyönyörét, ők azok, akik a monogámia védelmezői, míg a nők továbbra is sokszor esnek áldozatul a férfiak vágyainak. A poligámia ugyanis felelősséggel és hűséggel jár, amely továbbá kötelezi a férfit arra is, hogy az ilyen kapcsolatból származó gyerekeket ne csak törvényesnek ismerje el, hanem gondoskodjon is róluk.
Azokban a társadalmakban azonban, amely engedélyezte a poligámiát, nem volt egy sem, amelyik megszabta volna a feleségek számát, egészen az Iszlám eljöveteléig.
„Ha attól féltek, hogy nem tudtok méltányosan bánni a [női] árvákkal, akkor házasodjatok meg a néktek tetsző nőkkel: kettesével, hármasával, négyesével! Ám ha féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni [egyszerre többhöz], akkor [vegyetek feleségül] csak egyet….” [4:3]
A korán e versei megengedik a poligámiát, azonban csak abban az esetben, ha a férj egyformán bánik mindegyik feleségével. Egy másik vers azt írja, hogy ez nagyon nehéz, így az engedély meg van adva, azonban nem Allah nem buzdítja erre a hívőket:
„Képtelenek lesztek arra, hogy igazságosak legyetek asszonyaitok iránt, bármennyire is törekednétek erre. [Ám] ne forduljatok el teljesen [valamelyik feleségetektől] úgy, hogy bizonytalanságban hagyjátok őt. Ha békés megegyezésre juttok, és istenfélők vagytok, [akkor] Allah megbocsátó és könyörületes [irántatok]. [4:129]
Tehát a lehetőségek meg vannak teremtve az Iszlámban a poligámiára, azonban azt sem lehet mondani, hogy ez volna az ajánlott életstílus: Mohamed próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) 25 évig élt monogámiában Khadidzsával, s csak az ő halála után, mikor már betöltötte az ötvenet, élt poligámiában, mégpedig azért, hogy házasságaival özvegyeket vegyen a védelme alá, illetve, hogy más törzsekkel szövetséget kössön.
A Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) egész élete, mondásai és cselekedetei beletartoznak a szunnába, ami az Iszlámban a Korán mellett az egyik alap. Az ő életvitele a mérce minden jámbor muszlim számára, így gyakorlatban is megmutatkozik, hogyan kell a poligám házasságokat megkötni, illetve milyen jogai, kötelességei vannak benne a férjnek és a feleségeknek. A férjre ebben az esetben nagy felelősség hárul, mert nem könnyű dolog kettő-vagy több-háztartást ellátni, fenntartani, s ebbe minden épeszű ember csak hosszas megfontolás után menne bele, amibe nem tartozik bele a szexuális vágyakozás.
A korán több helyen kiemeli a házasságban a szeretet és az egymás iránti megbecsülés érzéseit, amiknek jelen kell lenniük a poligám házasságokban is. Az Iszlám azt várja el a hívőktől, hogy megnősüljenek/férjhez menjenek, s akik megözvegyültek, vagy elváltak, másodszorra is vállalják a házasság kötelékét. Egy hadith, azaz prófétai mondás szerint egyik muszlim sem igazhívő, ameddig nem kívánja a testvérének azt, amit maga számára kíván, s ez az, amit a feleségeknek egy poligám házasságban szem előtt kell tartani, hogy jó kapcsolatuk lehessen a másik asszonnyal.