(Részlet Murtada Mutahhari „A nő és a jogai” c. könyvéből)
A monogámia, vagyis az, hogy egy férfinek csak egy felesége van, a házasság legtermészetesebb formája, amelyet áthat az a szellem, hogy a pár mindkét tagja érzi a kizárólagosságát a másikra, ami még közelebb hozza őket egymáshoz. A monogámia ellentétei a poligámia és a szexuálkommuna; a poligámiának is több fajtája van, a poligínia és a poliandria, azaz a többnejűség, illetve többférjűség. Az Iszlám a felsoroltakból csak a poligíniát fogadja el. Egyfajta szexuálkommuna létezik/létezett Tibetben, ahol a fívérek nővéreket vesznek el és mindegyik igényt tarthat a feleségére/férjére. Az Iszlám elutasítja a poliandriát, mint olyasvalamit, ami ellentmond a nő természetének: pszichológusok kimutatták, hogy a legtöbb nő jobban vágyik monogám kapcsolatra, mint a férfi.
Arab házassági szokások a preiszlám érában
Az iszlám hadithaiból (hagyományok) megtudjuk, hogy az Arab-félszigeten a preiszlám érában négyfajta házasság létezett; az egyik az volt, amit ma a violág minden táján elismernek és ami ma is gyakorlatban van. A következő fajta az ún. „isztibzá” volt, amikor a férj-hogy a „vérvonalat” erősítse-maga kér meg egy erős és jókötésű férfit, hogy ejtse teherbe a feleségét. A következő fajtában férfiak egy csoportja lépett házasságra egyetlen nővel, ez volt a poliandria. Hogyha ebből a kapcsolatból a nő terhes lett, összehívta a „férjeit”, s megnevezte azt, akit az apának tartott, ő pedig köteles volt a feleség döntését elfogadni és attól kezdve felelőssé vált a gyermekért. A következő forma a prostitúció volt; a korabeli szokások szerint a prostituáltnak zászló lengett a házán.
Poligámia az Iszlámon kívül
A többnejűség akkoriban bevett szokás volt a világ több pontján, például a Szasszanida Perzsiában. Montesquieu írta, hogy a római császár, II. Valentin törvényben engedélyezte a poligámiát, azonban az éghajlat nem volt kedvező, s a későbbi császárok visszavonták ezt az engedményt. Sa’id Nafisi és Christensen ír a perzsa házassági szokásokról, amelyek erősen támogatták a poligíniát és egy férfinek korlátlan számú feleséget engedélyeztek. Montesquieu beszámol könyvében, hogy több római filozófus élt a sahhok udvarában, akik elámultak a poligínián, illetve azon, hogy egy férfinek más feleségével is lehetett nemi kapcsolata.
Az Iszlám és a poligámia
Az Iszlám nem tiltotta meg a poligámiát-a poliandriával ellentétben-, azonban határokat szabott neki. A feleségek számát maximum négyre korlátozta és feltételekhez kötötte a nősülést. A muszlimok számára különös az az egyre inkább teret hódító nyugati berendezkedés, ami engedélyezi a homoszexualitást és megtiltja a poligámia intézményét, noha éppen a Nyugat pszichológusai állítják azt, hogy a férfi a természeténél fogva inkább poligám és a monogámia ellenkezik a természetével, s ugyanezek a pszichológusok jelentések százait írják (pl. Kinsey-jelentés), amiben felméréseket közölnek a hűtlenségek statisztikájáról.
Dr. Husayn Heykel, aki a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) életéről írt könyvet, a poligámiával kapcsolatos Korán-verseknél azt írja:
„Ezek az áyák tulajdonképpen a monogámiát hozzák előtérbe, mert azt mondják ki, ha nem tud a férfi igazságos lenni az asszonyaival, jobb neki, ha csak egyet vesz el. […]A Próféta maga akkor nősült meg többször, mikor nagyszámú asszony vesztette el a férjét a csatákban; lehetséges-e azt mondani, hogy ilyen helyzetben, vagy katasztrofális járványok idején, háborús időkben a monogámia jobb, mint a poligámia azzal, hogy ez kivételes és kkötelező a feleségekkel való igazságos bánásmód? …”
A hangsúly tehát a megszorításon és az igazságon van. A Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) idejében élt több ember, akik-miután muszlimok lettek-elbocsátották a feleségeiket és csak négyet tarthattak meg. Imám Szádiq (béke vele) idejében élt egy zoroasztriánus, akinek hét felesége volt. Mikor felvette az Iszlámot,e lment az imámhoz (béke vele), megkérdezte, mit tegyen a feleségeivel. A válasz az volt, hogy hármat el kell bocsátania.
A régi Perzsiában és más helyeken a poligám házasságokban többnyire volt „egy” kedvenc feleség, vagy éppen többnek is ez volt a hivatalos jelzője, akik teljes vagy több jogot élveztek, mint társnőik. Perzsiában az alacsonyabbrangú feleségeknek csak a fiúgyermekei voltak a család teljes jogú tagjai. Az Iszlám ezeket eltörölte és nem engedte, hogy egyik feleség előbbrevaló legyen a másiknál, továbbá minden gyermeket teljesjogú családtaggá tétetett.
Egy hadith (prófétai hagyomány) azt mondja:
„Az, akinek két felesége van, de nem bánik velük egyenlően, úgy támad fel az Ítélet Napján, hogy a teste egyik oldalát a föld magafelé húzza, s ő a Pokolba hajíttatik.”
A Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) a csaták után, Medinában nősült meg, amikor a nők száma több volt, mint a férfiaké és a feleségei többnyire idősek vagy özvegyek voltak. Feljegyzésekből tudjuk, hogy a napjait egyenlően osztotta meg velük, ahogyan az éjszakáit is. Mikor imám Alinak (béke vele) Fatima (béke vele) halála után két felesége volt, az ima előtti mosakodást is annál végezte, akinek éppen aznap a sora volt. Egyszer imám Báqirt (béke vele) megkérdezték, lehetséges-e az, hogy a férj és a feleség közös megegyezéssel csak a hét bizonyos napjait vagy a hónap bizonyos heteit töltik együtt, de ő azt mondta, az ilyen nem érvényes még a feleség beleegyezésével sem, mert lehet, hogy a feleség kényszerből egyezett bele.
Ezzel a sok megszorítással és erkölcsi kötelességgel a poligámia terhekkel, nemcsak örömmel jár.
Vissza