Elmenni mindig lehet, de a múlt kötelez
irta Virág István, 2001., A.D.

Mindig lehet tenni, ha az ember akarja - Beszélgetés az Aracs-díjas Cirkl Rudolf helytörténeti kutatóval


Aracsi romokban élünk. Létvár-maradékaink az egekbe kiáltanak oseink léleknyelvén. Hallja-e valaki is? Igen, és szerencsére, úgy tunik, egyre többen hallják. Hála azoknak, akik romjaink felkutatását és maradékaink megóvását életcélul tuzték ki. Mint a zombori Cirkl Rudolf, aki évtizedek óta él együtt múltunk tárgyi és szellemi hagyatékával, és aki az elsok között vett félelem-bátorságot megnyilatkozni az eföldi álmennyeiek tivornyaidejében. Lezsugorodott közösségünk háláját Aracs-díjba öntötte és az érdemesnek átadta.

A vajdasági magyarság legrangosabb díja óhatatlanul is összegezésre késztet mind az élet, mind a munka terén. Az interjú készítoje sem szabadulhat attól, hogy esszenciális képet kapjon-adjon.

- Különc gyereknek számítottam. Nem a ronngylabda után futkostam, hanem az élet titkai érdekeltek, de nem annak a "misztikája", hanem a mindennapi élet rejtelme: az ember-emberi viszonyok mibenléte. Ezt, talán, annak köszönhetem, hogy felvilágosult családból származom, nagyszüleim és szüleim világjárt és tanult, korukhoz képest modern felfogású emberek voltak. Anyai nagyanyám Triesztben tiszti kaszinótulajdonos volt, a világháború idején Zomborban fatelepet vezetett. Jómódú családból származó anyám Triesztben nevelkedett, Firenzében középfokú képzomuvészeti iskolát fejezett be, fiatalon technikai rajzoló volt a Lloyd Adriatic mammutcég alexandriai, majd athéni fiókjában, onnan került vissza Zomborba szüleihez. Itt a Weidinger- Stenfeld cégnél textiltervezo-rajzoló volt. Házunk ma is tele van szakkönyvekkel, rajzfölszereléssel, rajzokkal. Gazdag családi könyvtárral rendelkeztünk, a számos sajtótermék természetes velejárója volt mindennapjainknak. Ilyen családi körben nevelkedtem. Minden szabad idomben a lexikonokat bújtam, a városi könyvtárban lógtam. Zoológus szerettem volna lenni, sajnos sok minden közrejátszott ahhoz, hogy életem másként alakult, azonban szerelmem mind a festészet, mind a zoológia iránt megmaradt, és amatorként igyekeztem kielégíteni vonzalmam.

Túlzás nélkül állíthatjuk, nemzetközileg ismert díszmadártenyészto volt, de a környezetvédelem terén is pionírszerepet vállalt.

- Münchenben 1969-ben nemzetközi bíráló-iinstruktori vizsgát tettem, többedmagammal országos szövetséget alakítottunk. Beutaztam Európa nagy részét, nemzetközi kiállításokon "bíráskodtam", szemináriumokon vettem részt. Gazdag szakirodalommal rendelkezem, jómagam is írtam három könyvet, ezek közül az egyik az elso volt az országban szerb-horvát nyelvterületen. Nagy hasznát vehettem rajzkészségemnek, könyveimet saját rajzaimmal illusztráltam. A madártenyésztéshez természetesen fuzodik a környezetvédelem. Megalakítottuk az országos természetvédelmi szövetséget, amely 1973-ban csatlakozott a nemzetközi asszociációhoz.

Együtt kezdett festeni Sava Stojkovval...

- Az 50-es évek elején többedmagammal képpzomuvészeti társaságot hoztunk létre. Közülünk többen híres festok lettek, említsem csak Sava Stojkovot, aki világhírnévnek örvend, vagy Kanuric barátomat, aki a mukedvelok körében emelkedett a magasba. A zombori autodidakták 76-ban csoportot alakítottak, ennek tagjaként több mint száz kollektív és harminc önálló tárlatom volt itthon és külföldön. Plakátokat, könyvborítókat, vinyettákat is készítettem. Állatgrafikáimért díjat is kaptam. Az ENSZ fegyverleszerelési kampányát népszerusíto plakátversenyen bekerültem a tize keretbe az országban, Vajdaságból másodmagammal díjat is kaptam.
Idovel aztán ezeket a területeket egy kicsit a háttérbe szorította a történelem, pontosabban a helytörténeti kutatás.
- A történelem még gimnazista koromban meegfogott. Hamar rájöttem, hogy az emberek közötti rossz viszonyok megértéséhez és az okok elhárításához ismerni kell az ideologizált politikától mentes történelmet. Jó pedagógus, Wellenreiter Pál foglalkozott velem, magával vitt az ásatásokra és megfertozött a múlttal. Még inkább a könyvekbe vetettem magam, de beláttam, mivel nincs módomban tudományos utat kijárni, a helytörténetre kell szukítenem érdeklodésköröm, ahol sok fehér foltot tapasztaltam. Például a Zomborról szóló kiadványokból rendre hiányzik a középkor, esetleg valami fikarcnyi található. Különösen a magyar vonatkozásban nagy az ur. Megállapítottam, nem igaz, hogy hiányos a történelmi nyom és csendben kutatni kezdtem egyebek között a pesti, bécsi, isztambuli levéltárban. Hihetetlenül sok adatra bukkantam, és ezeket igyekszem publikálni, egyrészt azzal a jószándékkal, hogy felkeltsem a szakkörök figyelmét, másrészt hagy magyarjaink számára is felhozzak ismereteket, amelyekrol nem tudnak.
A helytörténeten belül olyan állhatatosan foglalkozik a Zombor szülte aradi vértanú emlékével, hogy immár Schweidel-kultusz alakult ki.
- Sokat kutattam Schweidel József életútjja után és sokat publikáltam róla. Zombor neki emelte az elso köztéri szobrot, a Megyeháza elotti téren állt. Emléktáblája is volt szüloházán (ma: Testvériség-egység Általános Iskola), de eltunt. Nem látom okát annak, miért ne kerülhetne vissza. Elindítottuk a törvényes procedúrát, és reménykedem.
Tíz éve alakult meg a hagyományápoló és muemlékvédo egyesületünk, hogy "intézményesen" foglalkozzunk történelmünk egy-egy szeletével. Karbantartjuk azon nagyjaink síremlékét, akik Zombort híres várossá tették meg. Kilátás van arra, hogy anyagi támogatást kapunk a honvédsírok megmentésére: az elesett katona ember és áldozat, s kötelezi az élo embert a végtisztességre. Tervünk még elkészíteni a zombori muvelodési egyesület alapító tagjainak emléktábláját. Közöttük is olyan egyének vannak, akik a város életének érdemes hordozói voltak.

Sokan, túl sokan közülünk elmentek. Ön családjával maradt. A sok-sok tárgyi és szellemi érték értelmet adott életének. Ez marasztalta?

- Ragaszkodom a szüloföldemhez, oseim sírrja számomra szent, nem hagyhatom el a feltételezett jobb élet reményében. Ilyen szellemben nevelkedetem. Úgy érzem, még tudok tenni, úgy vallom, mindig lehet tenni, ha az ember akarja. Eddigi tevékenységemmel kiegészítettem az életem. Nem számítottam rá, de számos elismerésben részesültem itthon és külföldön. Rájöttem, hogy érdemes odafigyelni az emberekre, érdemes racionálisan megélni az életet, hasznosan kitölteni az idot.

Az Aracs-díj sokat jelent számomra, mert sajátjaimtól kaptam. Jó érzés tudni: számon tartják munkásságomat. Ez kötelez is. Boldog vagyok, mert szeretem az embereket, de boldogtalan is vagyok, mert csalódott vagyok az emberekben. Szerény, kiegyensúlyozott családi életet élek, és másoknak is tudok örülni. Elmenni bármikor lehet, de a múlt kötelez - fejezte be a közszerepléstol egy kicsit tartó, tiszteletet érdemlo szerénységérol ismert Aracs-díjasunk, Cirkl Rudolf.

forrás://Zombori Újság, Zombor