A nemzetpolitika válsága
írta Mellar Mihály, Ausztrália

A sok évszázad búcsúztató/köszöntö közül kiemelkedik Hódi Sándor "Az évezred búcsúztatója" címü írása. Egyfelöl rámutat a jogos bizakodásra a magyar nemzet egésze részéröl a dolgos, nyugodt felemelkedés lehetösége felé, mert az uniós csatlakozás nemcsak visszahelyezi Magyarországot a fejlett európai államok sorába, de a nyugati, demokratikus társadalmi-politikai vívmányok gyors elsajátításának kényszerpályájára helyezi. Orbán Viktor miniszterelnök úr ezt a gondolatot úgy fogalmazta meg, hogy már a 30-40 évesek generációja is megérheti a nyugat-európai életszínvonal elérését.

Másfelöl: "Az etnikai pártokon alapuló kisebbségpolitika a magyar érdekek képviseletére alkalmatlannak bizonyult, arra viszont balszerencsénkre jó volt, hogy sorra legitimizálta azokat a lépéseket, amelyeket a románok, szerbek, szlovákok, ukránok a magyar nemzetrészek terhére és ellenére elkövettek az elmúlt tíz év folyamán. Mi több, az a körülmény, hogy a kisebbségi pártok nemcsak részt vettek a választásokon, hanem itt-ott díszletként kormányzati felelösséget vállaltak, azzal a következménnyel járt, hogy teljes egészében elvonta a nagyhatalmak figyelmét a magyar kisebbségek problémáiról. Ennek következtében az a fonák helyzet állt elö, hogy etnikai pártjainkkal szinte a magunk sorsát nehezítjük és a többségi nép érdekeit segítjük, hiszen azok nekünk köszönhetöen színlelhetnek demokráciát és egyenlöséget a világ elött, miközben jogfosztott helyzetben tartanak bennünket. Úgy tünik, hogy a nemzeti közösségi érdekképviselet csödjével nem vagyunk képesek szembenézni, hiszen az ezredfordulón ez a problémakör az, amit talán a legnagyobb hallgatás övez. Ugyanakkor nem vitás, hogy a magyar közösségi érdekképviseletet más alapokra kell helyezni, és sokkal határozottabbá kell tenni, ezen a téren azonban egyelöre nincs semmilyen elmozdulás. Elgondolás se nagyon."(Hódi)

Ha ehhez még hozzátesszük a Magyarok Világszövetségének teljes tehetetlenségét, akkor be kell látnunk, hogy nagyon sürgösen új alapokra kell helyezni a nemzetpolitikát.
A problémát én abban látom, hogy az egész nemzeti ügyben a döntéshozatal a politikai pártok kezében van. Hogy a határon belül politikai pártok alakítanak kormányt és maguk arculatára mintázzák a nemzetpolitikát, az rendjén van, de hogy a határon túlról is csak egy másik ország parlamentjébe bejutott párt vehet részt, például a Magyar Állandó Értekezlet munkájában azt fölöttébb furcsálom. Egy politikai párt mégha a nevében magyar is, amely például a szerbiai politikai arénában küzd Seseljjel, vagy Seselj ellen a hatalomért, nem mindig alkalmas a magyar nemzetpolitika megfogalmazására és végrehajtására. Miért? Mert az a párt és parlamenti képviselö a szerb politikai szférában építi pártja és önmaga hatalmi pozícióját, amely nem mindig egyezik a magyar nemzeti igényekkel és elvárásokkal. A pozicióba került magyar politikustól belgrádi politikai partnerei elvárják, hogy bagatellizálja, vagy legalábbis minimálisra csökkentse a magyarság jogos elvárásait. A jelenlegi helyzetben a magyar politikusok olyan tekintélyt és imázst nyújtanak a Milosevicsnél jottányival sem kevésbé nacionalista szerb hatalomnak amely, valószínüleg elegendö lesz a Nyugat, a szerbek felé amúgy is készségesen adott támogatására, a Koszovo feletti hegemónia visszaállitására és Montenegro függetlenségi törekvéseinek elnyomására. Tehát a délvidéki magyarság elöször is mások elnyomásának eszközévé kell, hogy váljon, hogy bármilyen - ha egyáltalán valamilyen - elönyhöz jusson. Elöször szállítani kell, aztán jöhet a fizetés. (De arra idö nem lesz, mert ez a 18 párti koalíció egy éven belül felbomlik - mondja Zs. Korács, az egyik miniszterelnökhelyettes a hét közül.) Ez már önmagában abszurdum, és az is, hogy erröl egyedül a hatalomban érdekelt párt dönt az egész szerbiai magyarság nevében, még akkor is ha nem minden magyar szavazott rájuk és más magyar pártok is vannak a Délvidéken, mert pusztán a nevükkel implikálják, eleve magukkal rántják az egész Délvidék magyarságát, söt politikai érdekeik szolgálatába állithatják az egyetemes magyar nemzetet akarva-akaratlanul a különbözö nemzeti fórumokon, például a már említett Magyar Állandó Értekezleten keresztül.

A fentiekben leírt forgatókönyv csak a lehetöségek ábrázolására szolgál minden gyanúsítás vagy rágalom szándéka nélkül és a szerb vonatkoztatások áttehetök román, szlovák stb környezetbe, múlt, jelen és jövö idöben.

A probléma megoldása érdekében a határontúli részekben a jelenlegi pártos képviselet helyébe magyar kisebbségi tanácsokat kellene létrehozni, amelyek személyi és érdekközösségi vonalon fognák össze az elszakított részek magyarságát. Mik ezek az érdekközösségek? Azok a magyar kulturális szervezetek, tánccsoportok, dalárdák, színjátszócsoportok, irodalmi körök stb amelyek életben tartják a magyar kultúrát; diáksegélyezö szervezetek, diákszövetkezetek, privát és felekezeti iskolák stb amelyek biztosítják az utánpótlást; magyar bankok, kölcsönzök, jogsegélyezök amelyek biztosítják a magyar vagyon magyar kézben maradását, visszaszerzését; magyar szövetkezetek, céhek, iparegyesületek, amelyek életben tartják a magyar parasztságot, polgárságot és elönyben részesítik a magyar dolgozók alkalmazását szülöhelyükön; magyar szakegyesületek: tanítók, tanárok, orvosok, mérnökök, könyvelök, anyakönyvvezetök és így tovább. Végezetül a keretet, az utódállamok szintjén, az ezeket koordináló érdekképviseletek adnák, összefogva a személyi alapon megszervezett magyar kisebbségi tanácsokba.

Bármilyen együttmüködés, tehát a magyar-magyar is, csak kölcsönös érdekeken alapulhat. A kölcsönös érdekek felkutatása, ápolása csak az érdekközösségeken keresztül valósulhat meg, közvetlen vonalakon az anyaországi és elszakított területek 'érdekeltjei' között. Ezeknek a vonalaknak a hálózatát kell nemzeti keretbe foglalni. A vonalak anyaországi vége az a nemzeti fórum, amely az igazi nemzeti érdekeket képviseli egy csúcsszervezetben, a mai MVSZ, MÁÉRT, HTMH helyett. A vonalak másik végén azok az országos csúcsszervezetek, magyar kisebbségi tanácsok vannak amelyek fórumot adnak a kisebbségi érdekek kikristályosodásának, ahol az egyes országok kisebbségi politikája konszenzust nyer, ahol a pártpolitika egy nemzeti fórumon megmérettetik. Ez utóbbira ugyanis a választási kampány, a többségi nemzet médiájának nyilt vagy burkolt ferdítései, a szétszórtság stb miatt nem alkalmas.
Tehát, a Kárpát-medence régióban közös érdekekre már rátalált, illetve azokat keresö egyének, vállalatok, szervezetek, érdekeltségek hálózata adhatja csak azt a szilárd és maradandó alapot amelyben egyfelöl Magyarország nemzetpolitikája fogalmazódik meg, másfelöl pedig biztosítaná, hogy csak olyan politikai pártok tudják maguk mögött az utódállamok magyarságát, amelyek ezt a politikát elfogadnák, mint minimális nemzetpolitikai platformot.

Ezeknek a magyar kisebbségi tanácsoknak a vezetöségi tagjai nem vállalhatnának politikai szerepet, sem képviselöi helyet országuk parlamentjében, sem az esetleges autónom területek parlamentjeiben. Képviseletre, azonban szüksége van az utódállamok magyarságának, mert önrendelkezési és más demokratikus jogokat csak ezeknek az államoknak a törvényhozó testületeiben lehet kiharcolni, megvalósítani. Ezt Budapest, Brüsszel vagy New York nem tudja szállitani. A képviselet három változata is rendelkezésre állhat az önrendelkezési törekvések megvalósítására:
· a ma is müködö magyar pártokon keresztül,
· független magyar vagy más nemzetiségü képviselök révén,
· más országos vagy tartományi pártokon belül állított magyar (esetleg más nemzetiségü) képviselök álltal.

A képviselöi helyeket minden választás elött a kisebbségi tanácsoknál nyilvánosan meg kellene pályázni, a kérelmeket megvitatni, és a megméretés után a tanácsok megfelelö szinten döntenének arról, hogy tagságukon és az érdekközösségeken keresztül kiket ajánlanak a szavazók támogatására, kiket és milyen feltételek mellett támogatnak. Ezzel megszünne az a visszás helyzet, hogy amíg a magyar kormánypártot köti a koalicíós partnerekkel kötött egyezség, a parlament vitafóruma, a szükséges abszolút, illetve 2/3-os többség, addig az utódállamok magyar pártjai még szavazóiknak sem tartoznak elszámolással, mivel az ultranacionalista érzelmektöl fütött többségi nemzet elleni 'protest vote'-t enélkül is megkaphatják.

Ezek a kisebbségi tanácsok delegálnák a küldötteket az MVSZ-be, vagy/és más nemzeti szervekbe, lehetöleg kerülve, hogy a politikusok túlsúlyba kerüljenek és a nemzeti szférába is átvigyék pártos terhüket. A nemzeti felemelkedéshez elsösorban anyagilag tehetös közösségekre van szükség, amelyek csökkenö arányszámukkal szemben, anyagi súlyuknál fogva képesek nyomást gyakorolni országaik demokratizálása és egyben kisebbségi jogaik maradéktalan megvalósítása felé. Egy nemzeti Széchenyi tervre lenne szükség, amelynek végrehajtására csak az így megszervezett, politikátlanított, az érdekközösségekben és azokon keresztül kiteljesülö magyarság képes. Egy ilyen megszervezödéshez, valószínüleg az anyaországi magyarság is több bizalommal fordulna, különösen ha sikerülne a kölcsönös érdekeket közkinccsé tenni, ha a meddö politikai vitákat eredményes munka, sikerélmény, kölcsönös haszon, gyarapodás váltaná fel - erre az érdekképviseletek sokkal alkalmasabbak, mint a pártok.

Hogyan valósulhatna meg ez az átszervezödés? Úgy, hogy a Magyar Kormány és egy új MVSZ, - vagy más kiemelt és egységesített nemzeti csúcsszerv magáévá teszi -hogy nemzeti kérdésben csak így megszervezett tanácsokkal tárgyal, ha az ügyre úgy tekint mint egy nemzeti Széchenyi tervre. Az utódállamokban vannak olyan szervezetek amelyek könnyen át tudnának alakulni a fenti feladatok végrehajtására. Az MVSZ országos tanácsai, vagy más országos szervezetek, szövetségek, söt politikai pártok is vállalhatnák önmaguk át- vagy újraszervezödését a fenti követelményeknek megfelelöen. A nagy és látványos alakuló kongresszusok ideje lejárt, de egy csendes átalakulás is hozhatna nagyszerü eredményeket.

A mostani állapotok mindenesetre sok visszáságot tartalmaznak, a legrosszabb közöttük az, hogy az elszakított területek magyar pártjainak nincs egy fóruma (parlamentje) ahol a magyarságot érintö politikájukat érdemlegesen megvitathatnák a más véleményen levökkel. Ez az állapot hosszú távon nekik sem kedvez, mert elveszítik választóikkal is a dialógust és elöbb-utóbb egy politikai vákumba kerülnek. Sokszor egy magyar pártnál többet tehet egy másik (többségi) párt képviselöje, ennek felmérését azonban nem lehet egy képviselöi helyekért küzdö pártra bízni, de elmulasztani az ilyen lehetöségek kiaknázását is vétek lenne. A szórványmagyarság szavazata többnyire elvész, pedig könnyen lehetne alku tárgya, különösen ott, ahol az ö szavazatuktól függ, hogy melyik nem magyar párt jut mandátumhoz. Ezekröl a szavazatokról, azokban az országokban amelyekben több magyar politikai párt van érdemlegesen egyik sem alkudozhat. Pedig ügyes taktikázással még az is elérhetö lenne, hogy a magyarság létszámán felüli arányú támogatottsághoz jusson. Sok érdekes tanulság vonható le a legutóbbi romániai választások eredményeiböl. Álljon itt három önmagáért beszélö idézet Bakk Mihály - Székely István: Az RMDSZ és az önkormányi választások címü írásából:
"- … hogy a jelöltállítás kikerült (az RMDSZ hatásköréböl) ... növeli az önkormányzati mandátumszerzés lehetôségét a közösség érdekében eddig is eljáró, az RMDSZ szervezeti életében azonban feladatokat nem vállaló személyek számára. Tehát tovább csökkenti a szervezeti életben való részvételt, a jó értelemben vett "aktivista" szerep vonzerejét. Az adott közösség elvárásai és a szövetség testületeinek rekrutációs elvei közötti feszültséget minden bizonnyal nem lehet feloldani, az RMDSZ-nek azonban arra kell törekednie, hogy e kettô ne kerüljön élesen szembe egymással.
- ... helyi és megyei szinten nôtt a koalíciókötés szabadságfoka, s ez nagymértékben megnövelte az alpolgármesterek, valamint a megyei elnökök-alelnökök számát. Az önkormányzatokban tapasztalható mozgástér-növekedés hátterét véleményünk szerint az etnikai tényezô részleges depolitizálódása adja. A választói magatartást egyre kisebb mértékben befolyásolja a "magyar kérdés", aminek következtében a pártok nem tartják e témát szavazatnövelô tényezônek.
- A Szövetségi Képviselôk Tanácsának döntése értelmében minden olyan választókerületet alkotó településen, ahol a magyar lakosok számbeli többséget alkotnak, a szövetség jelöltjeit elôválasztások során választják meg. Ehhez alapul az a felismerés szolgált, hogy a szövetséget célszerű olyan szervezeti keretként értelmezni, amely az önkormányzati jelölések során lehetôséget teremt a közösségen belüli érdekcsoportok képviselôinek a megmérettetésre. Az elôválasztások kötelezôvé tételével az RMDSZ a független jelöltek és potenciálisan más pártok színeiben jelentkezô helyi csoportok választásokon való indulását próbálta megelôzni. „

Visszatérve Hódi Sándor megállapításához én nagyon remélem, hogy az agyon-politizálgatás mondott csak csödöt, nem az önszervezödés, az önsegélyezés, az összefogás, az élni akarás, és a dolgok újraértékelésével meg egy kis átszervezéssel lehetne még csodát müvelni… ha azt nem az égböl várnánk. Mint minden másban, úgy a nemzeti kérdésben is csak a kölcsönös érdekeken nyugvó kapcsolatok maradnak meg. Lehet, hogy a politikusok számára kölcsönös érdek néha összeülni és tanácskozgatni, én azonban nem ilyen érdekekre gondolok, hanem a kárpát-medencei régió magyar-magyar kapcsolat hálózatának a kiépítésére.

Befejezésül egy példán illusztrálnám ezt az egész fejtegetést: A magyarság nagy része az utódállamokban megrekedt a mezögazdaságban. A Magyarországon már beindult falusi illetve bioturizmus növekedésének természetes iránya az utódállamok, sokszor elsö világháborús szinten tengödö falvai felé mutat. Az ebben az ágazatban terjeszkedni tudó magyarországi vállalkozók, tehát, kölcsönös gazdasági érdeket találnak határontúli nemzettársaikkal, ami sokkal maradandóbb nemzeti (érdek)összekapcsolódáshoz vezet, mint amilyet politizálással és tanácskozgatásokkal el lehet érni. Az ilyen kapcsolatok létrehozását elösegítö szervezet egy nagyon eredményes befektetés lenne országba, nemzetbe egyaránt.



írta Mellar Mihály, Ausztrália