A pánszerb törekvések történelmi "titka"
HUNSOR Hírfigyelő Köszpont
A Monarchia épülete roskadozóban volt mar a Balkánon gyújtott tűz következtében, amikor 1918-ban, elkésett vészkiáltásként egy könyv jelent meg Bécsben. A mű bevilágítót abba a sötét balkáni helyzetbe, amelyben
Bizánc megszállottjai hallatlan tervszerűséggel dolgoztak az egész délszláv
világ hatalmukba kerítésén.
Elfelejtett vészkiáltás
E hatalmi birkózásban Szerbia főszerepet játszott. A könyv két fejezetben e
szerep indítékait, titkos részleteit, bizántikus jellemvonásait világította
meg olyan szakszerűséggel és oly lenyűgöző erővel, mint semmilyen más mű
annak előtte.
E nagyszabású munka a rövidesen bekövetkezett összeomlás következtében már
nem kerülhetett a nagyközönség kezébe. A Bécsbe érkezett Entente
Fegyverszüneti Bizottság ugyanis - szerb közbelépésre - elrendelte a könyv
összes árusítás alatt lévő példányának elkobzását, s zúzdába küldését.
Később a szerb királyi követségek követtek el mindent az, esetleg még
fellelhető példányok eltüntetésére. Az ily módon halálraítélt könyv sorsa az
összeomlást követő idők zűrzavarában nem is keltett különösebb feltűnést.
Halálraítélt szerző
De nemcsak a könyvet ítélték halálra, hanem annak szerzőjét, egy horvát
származású bécsi funkcionáriust, dr. Pilari is, aki művét - a balkáni
Viszonyok ismeretében - L. v. Südland álnéven jelen- tette meg.
A halálos ítéletet: nem bíróság, hanem a balkáni bosszúszomj mondotta ki; a
végrehajtás azonban több mint tíz évet váratott magára. Ennyi ideig tartott
ugyanis, amíg fáradhatatlan üldözői felfedték a szerző igazi nevét és
hollétét. - A kivégzés módja egyszerű volt és a balkáni stílusnak mégfelelő.
Zágráb egyik mellékutcájába csalták, s ott egy ház harmadik emeletéről
kidobták az utcára, majd miután még volt benne élet, agyonverték.
A halott író halálraítélt művét közös érdekünk megmenteni az enyészettől s
drámai mementóként felidézni. Annál inkább, mert a szerbek és országukban az
utóbbi tíz évben ismét fellángoló gyűlölet a pán-szerb és avagy nagy-szerbia
gondolat megszállottja-ként háborúba indult Slovénia, Horvátország, Bosznia
és Koszovó ellen. Aki még azt hitte, hogy a történelem nem ismétlődhet meg,
az nem ismeri a történelmet. Valaki mondta, hogy a gyilkolás mindig
megismétli magát. Az események időpontja és a színhelyek ugyan változtak a
szörnyedelmes mészárlások, népirtás, etnikai tisztogatás, deportálások,
koncentrációs táborok, megerőszakolt nők és fiatal lányok, faluk és városok
szétlövése, tömeges kivégzések sora a balkáni népek utóbbi tíz év életében,
de azok történelmi és lélektani gyökerei rendszerint ugyanazok maradtak a
balkánon. Ha ismerjük ezeket a gyökereket, akkor könnyebben és biztosabban
feltehetjük a jelen és jövő kilátásait, igazíthatjuk szemléletünket a dolgok
történése felett.
L. v. Südland (A délszláv kérdés) ("Die südslavische Frage") című könyv, a
szerb kérdés alaposabb megvilágítása érdekében íródott, s felölelte az egész
dél- szláv problémát. Mint a bevezetőben írja, a gyermek- kora ót, a szerző,
többször bejárta a Balkán országait, megismerte nyelvüket, szokásaikat,
gondolatvilágukat.
Bizánc szelleme
"E sok fáradozás és részletismeret ellenére - úgy - mond - az első
évtizedben sehogy sem akart sikerülni a délszláv fejlődésről való összkép
kialakítása... Csak amikor a Balkán-félsziget vallástörténelmébe mélyedtem
bele, midőn meghitt ismeretségbe kerültem a bizánci történelemmel és a
bizánci szellemi élettel, annak tartalmával és fogalmával, akkor esett le a
hályog' a szememről, és akkor láttam meg az éppen olyan borzasztó, mint
lebilincselő igazságot a maga teljes meztelenségében - írja Südland.
Ennek az igazságnak a felderítése húzódik végig a könyvön, amely azt mutatja
be, miként befolyásolta Bizánc a szerbek történelmét. - "E könyv egy
megkínzott lélek kiáltása, kimutatása" - írja továbbá előszavában a szerző.
A múlt tíz fejezetét lehetetlen, akár dióhéjban is, egy cikk keretében
ismertetni, s csak arra szorítkozhatunk, hogy bekezdéseket, vagy sorokat
idézzünk.
A Katolicizmus és orthodoxia" című fejezetben a szerző rámutat azokra a
történelmi okokra, amelyek a két egyház különállásához vezettek. Ennek
elsősorban nem vallási, hanem politikai okai voltak.
Amikor az erősebb Róma meghódította Hellast, akkor keletkezett a gyűlölet és
megvetés a rómaiak és görögök között. A görög államfelfogást az egyénnek az
állam érdekében való alárendelése jellemzi.
A római államfelfogás ezzel szemben vallotta az egyéniségnek és az
önrendelkezésnek megőrzését a törvényektől megszabott korlátokon belül.
Bizánc ezután az utolsó bizánci császár lányának III. Ivánnal történő
házasságával átadta saját világuralmi örökségét Oroszországnak.
"Számíthatunk-e arra valaha, hogy Oroszország bárminő okból fel fogja adni
saját imperializmusát?" - teszi fel a kérdést a szerző, majd felel is
rá: "Nem! Semmi esetre sem! Sőt, inkább e törekvések erősödésével és
további terjesztésével kell számolnunk".
Amikor Bizáncban a kereszténység 324-ben államvallás lett, Nagy Konstantin
megrendelte, hogy az egyház feltétlenül szolgálja az állami érdekeket és
célokat. Így győzött azután az egyházzal szemben is az a görög felfogás,
amely az egyén feláldozását vallja az államért, hiszen az állammal szemben
maga az egyház sem volt más, mint egy nagyobb individuum.
Ebből következik, hogy az ortodox állam alattvalóit sokkal inkább ki tudta
zsákmányolni és sokkal rosszabbul kezelheti, mint egy katolikus állam.
Regeneráló ereje szinte hihetetlen. Példaként Südland a magyarokat hozza
fel, akiknek államát a törökök feloszlatták, de századok múlva a nép újra
felkelt, hogy egy csapásra újra visszaállítsa az államot. Erre azért voltak
képesek, mert nemzeti egyházuk által egy láthatatlan, de századokon át
szüntelenül működő hajtóerő biztatta őket államuk helyreállítására.
Tehát az ország regeneráló ereje hihetetlen, és évszázadokon át az ország
regenerálását követte a tekintélyének visszaállítása.
Südland ezután Oroszországra utal, s az alábbi prófétai szavakat írja,
megokuIván Oroszország szüntelenül ismétlődő kísérletét
Konstantinápoly felé - a bizánci örökség megszerzésére.
"Miért tette ezt Oroszország ilyen ritka állhatatossággal? Azért, hogy a
szláv nemzetek 'római birodalmát' teremtse meg s megszerezze Európát is
birtokul. Jaj Európának, ha ez sikerül!"
Az ortodox állam kiszolgáló képességének okairól írva, Südland megint
előveszi a test és lélek kánonilag lefektetett elméletét. Eszerint az
állam és az egyház viszonya akkor normális, ha az ortodox egyház, a lelket,
a testet és az államot bírja lakhelyül. Mármint az ortodox államot!
Erdélyi párhuzam
Azonban fordítva is áll a tétel: a más vallásúak egy ortodox államban
tulajdonképpen sohasem számítanak teljes értékű polgároknak. Miként az
ortodox állam a nem ortodox polgárát nem ismeri el, az ortodox polgár éppúgy
nem ismeri el a nem ortodox államot, amelyben élni kényszerül, teljes értékű
államnak. A más országokban élő ortodoxok millióiban ez tudat alatti
törvényszerűségben él, és a Bizánc hagyatékának kell számítani. Mint Szerbia
Horvátország elleni hadjárata bizonyítja, ez a tulajdonság az ottan élő
(élt) szerbek lelkében, napjainkban is felszínre került, amikor Belgrád
rohamcsapataivá váltak a horvát krajinákban élő szerbek, az eladdig
"testvér- ként" tekintett horvát nép ellen.
Meglepő módon az ortodox papság az állam politikai életében, tartózkodik a
nyílt részvételtől, mert normális körülmények között szerintük ez nem fér
össze a papi méltósággal.
Südland megemlíti azután az erdélyi helyzetet, ahol a románok
feltartóztathatatlanul nyomulnak előre úgy, hogy a különben energikus
magyarok velük szemben nem tudnak eredményeket felmutatni, legfeljebb
politikailag. Etnikailag és vallásilag a románok azonban feljövőben vannak,
mind a magyarokkal, mind a szászokkal szemben. A bizánci veszély keretében -
írja Südland - a délszláv kérdés tulajdonképpen egy frontszakasza annak az
óriási küzdelemnek, amely a Balti tengertől Dalmácia déli csücskéig
állandóan folyik. Kétségtelen, ezen az óriási fronton folyó harcoknak faji,
nemzetiségi, politikai, szociális és gazdasági jellegük van, mélyükön
azonban ott húzódik a legrégibb és legerősebb motívum, a vallási kérdés. Jó
példa erre Románia esete, amelynek az első világháborúban gazdasági és
politikai okokból meg kellett volna maradnia a központi hatalmak oldalán, és
mégis kezdettől fogva rokonszenvével oda vonzódott, amelyiken Bizánc állott.
Senki sem fogja megérteni Kelet- és Délkelet- Európa történelmét, sem pedig
nem lesz képes betekintést nyerni a jövő alakulásába, aki nem tudja
felbecsülni a szörnységekre képes ortodox bizánci állam és hitfelfogás
iszonyú hatalmát.
A fejezet utolsó részében Südland látnoki erővel utal azokra a veszélyre,
amely Oroszország felől fenyegeti a világot, s amely nem pánszlávizmus,
hanem a pán-orosz eszme jegyében fog rohamra indulni, hogy bizantinikus
állameszméjével fenyegesse Europa jövőjét. Ezt a látnoki jóslatát a
történelem ki is mutatta, hiszen a pán-orosz eszme más változatában
megtestesítő Szovjetunió majd ötven éven át vaskézzel tiranikusan uralta
Európa népeit.
(-)
Kelt Délvidéken
(forrás://Napló (a "Rendkivüli")
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A témával kapcsolatos oldalak:
• Délvidéki Fejlemények
• Balla Vajdasági Tudósításai
• Délvidéki Infótár
• Délvidéki Források
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
