Korzika, avagy az autonómia anatómiája
írta Fodor György

A több mint húsz éve tartó "szeparatista erőszak" megfékezését várja Párizs attól a törvénytől, amely az eddigieknél szélesebb jogokat biztosít Korzikának. Nagy kérdés azonban, mit szólnak az igazi korzikai nacionalisták a felvizezett "regionális önállósághoz".

Korzika nem egészen 170 kilométernyire van Franciaország déli partjaitól, s éppen abban az évben - 1769-ben - lett Franciaország tartománya, amikor Bonaparte Napóleon a sziget fővárosában, Ajaccióban megszületett. Párizs azóta is küszködik a "gyarmatosító" szerepköre és a tisztelet között, amivel Napóleonnak tartozik. Még a néhai császár hírneve sem tudta eloszlatni azokat a félreértéseket Korzika és az anyaország között, amelyek több mint két évtizede véres szeparatista küzdelmekben csúcsosodtak ki. A korzikai nacionalisták bombákkal, gyilkosságokkal adtak nyomatékot függetlenségi óhajaiknak, Franciaország pedig megtapasztalhatta, hogy itt az ideje figyelni a kisebbségeire.

Lionel Jospin miniszterelnök baloldali kormányzata vetette fel először, hogy "különleges jogokat" kellene adni a korzikaiaknak. Olyan regionális önkormányzatot javasoltak, amelynek alapján a sziget csak olyan módok alkalmazza az anyaországi törvényeket, ahogyan lehetséges: fokozatosan és óvatosan, esetenként módosítva. Vagyis Jospin voltaképpen nem kevesebbet ajánlott fel Korzikának, mint azt, hogy szemelgessen a francia alkotmányból, "tetszik, nem tetszik" alapon.

Mivel Jospin jövőre Jacques Chirac jelenlegi köztársasági elnök ellenfele lesz az államfőválasztáson, könnyű volt felhozni ellene azt a vádat, hogy populista eszközökkel akar az Elysée palotába kerülni. Chirac igyekezett távol tartani magát a "részleges korzikai függetlenségre" vonatkozó szocialista tervektől, miközben tavaly még a baloldal vezető személyiségei is elhatárolódtak a kormányfőtől. Jean-Pierre Chevnement belügyminiszter például azért mondott le, mert, mint mondta, nem asszisztálhat ahhoz, hogy a francia állam "egy erőszakos kisebbség zsarolása miatt lemondjon az állam felelősségéről".

Chevnement azóta nincs egyedül, köréje csoportosult a jobb- és baloldalnak is ama része, amely szerint az efféle felelőtlen állami engedmény "veszélyes a köztársaságra és veszélyes Franciaországra". Az autonómia, a regionális önállóság valóságos akna, amely szétrobbantja az államot, a központi hatalmat, és feltartott kézzel várja az erőszakos kisebbség gyilkos golyóit. A Korzikával gyakorolt engedékenység olyan láncreakciót indíthat el, amelynek se vége, se hossza nem lesz. Ez a félelem gyakorlatilag beismerése annak, hogy Franciaország mégsem afféle egységes nemzetállam, amilyennek látszódni akar: a baszkok, a bretonok, a provanszáliak, az elzásziak és a többiek folyton kidugják a fejüket a "francia indentitás" maszkja mögül. Chirac elnök ezért mondhatta, hogy a korzikai terv ellentétes az alkotmánnyal és elindíthatja Franciaországot az "föderalizmus" útján, amelyet minden született francia szívből gyűlöl. Chirac nem mondta ki, de szavaiból kicsendül a félelem, hogy Franciaország is a darabjaira hullhat. Chevnement utóda, Daniel Vaillant ezt világosan ki is mondta: Korzika szerinte "nem lehet a decentralizáció laboratóriuma", hiszen a sziget földrajzi helyzete, különleges geográfiája és történelme merőben eltér attól, amelyet például Bretagne-ra vagy Elzászra rá lehet húzni. Vaillant szerint tehát Korzikában nem elég erős a francia identitás - legalábbis nem annyira, mint Bretagne-ban vagy Elzászban. A kísérlet ezért veszélyes lehet. Ami igazán ironikus: Korzika mintegy 300 ezer lakosának túlnyomó többsége egyáltalán nem akar elszakadni Franciaországtól - miközben mindannyian azt szeretnék, ha Párizs központi hatalma enyhülne felettük.

Jospin eredetileg egyébként azt akarta, hogy a sziget önkormányzata általánosságban dönthessen arról, hogy a francia törvények miféle módosításokkal alkalmazhatóak Korzika különleges viszonyaira. A kormányfő ettől azt remélte, hogy még a legvadabb korzikai nacionalistákat is kielégíti. Ám mivel a "különleges engedmények" terve főképpen a francia nacionalistákat dühítette fel, Jospin enyhített a nemzetgyűlés elé kerülő törvénytervezet szövegén: eszerint Korzika esetről esetre köteles megvizsgálni, mely törvényeket óhajtja adaptálni. A végső olvasat azonban még ettől is eltér kissé, ugyanis Párizs - illetve a nemzetgyűlés - határozhatná meg, Korzika mely központi törvényeket vethetne egyáltalán alá a felülvizsgálatnak. Korzika nyelvét például ezentúl csak azok tanulják majd az iskolákban, akik akarják - nem lesz kötelező tantárgy, ahogyan az eredeti szövegben szerepelt.

A nagy kérdés most az, vajon az igazi korzikai nacionalisták mit szólnak a felvizezett "regionális önállósághoz".

Vélhetően semmi jót. Jospin kompromisszumos elképzelése még azokat a mérsékelt nacionalistákat is felbőszítette, akik valójában nem akarnak elszakadni Franciaországtól. A "vad nacionalisták" pedig - akik Korzikát független szigetországként akarják látni - álarcosan felvonultak Ajaccióban és közölték, hogy az eddigi négy, radikálisan függetlenséget követelő pártból egyetlenegyet csinálnak. Jean-Guy Talamoni, a mérsékelt nacionalisták egyik bajnoka kijelentette: ő személy szerint semmiben sem biztos, semmit sem képes szavatolni - a békét végképp nem.

Párizs csak 2004-től engedélyezi Korzika különleges státusát. Mélyen él a hatalom berkeiben a "korzikai" (Napóleon) víziója, aki Franciaországot csak központosított vezetés alatt volt képes elképzelni, s aki minden regionális elképzelésben szakadár törekvéseket látott. A különleges korzikai státust is csupán a franciák kisebbsége, 41 százaléka támogatja, a többség szerint Párizs a központ, az állam minden, Korzika pedig a maga két megyéjével (Felső-Korzika és Dél-Korzika) álljon be a sorba - ezt kívánja a napóleoni hagyomány. Korzikán sokan úgy látják, hogy Lionel Jospin és szocialistái látszólagos engedményekből akarnak politikai tőkét kovácsolni. Ajacciói újságírók szerint Jospin terve nem sikerülhet, mert mindig akadnak olyanok, akik Párizs engedékenysége láttán többet követelnek majd. Sokan máris Tony Blair és Nagy-Britannia példáját emlegetik: ha ott lehetséges volt walesi és skót parlamentet csinálni, akkor ez miért lehetetlen Korzikán, kérdezik. Ha viszont a szigeten a nacionalisták megtörik a francia szentséget és kivívják regionális autonómiájukat, akkor mi lesz Franciaországban, teszik fel a kérdést Párizsban azok, akik nagyon is jól ismerik Franciaország etnikai térképét.

A jövő évi francia elnökválasztáson Chirac és Jospin között az egyik vitapont biztosan Korzika lesz. A sziget azonban nehezen törődik bele abba, hogy mindkét fél csak "dobókockának" használja. Közép- és Kelet-Európában pedig el lehet tűnődni azon, hogy a boldog Franciaország, amely a föderalizmust prédikálja a régió, de nem az Európai Unió számára, közben saját - jó - borát iszogatja.


írta Fodor György
forrás://Magyar Hírlap