hdimg0.gif img99.gif timg0.gif

HUNSOR Közlemény: A Nemzeti Erőkért a Polgári Magyarországért!!
a HUNSOR online cikke
HUNSOR medencefigyelő 2002.,

- A HUNSOR szerkesztőségének közleménye -

Tisztelt barátaink, magyarok ország és világ szerte!

A család, a nemzet, hit és a fiatalság előtérbe helyezése és a 15 milliós magyarság határok felett ivelő újraegyesítése mellett vagyunk.

A magyarság kárára történő és a határon túli magyarság feje felett, a szomszédos országokkal kötött és kötendő szerzödések ellen kiállunk és ellenezünk mindennemű erre irányuló erőfeszítéseket. Most és mindig!

Ugyancsak elitéljük azon jelenlegi, határon túli, legitim magyar politikusok féle hozzáállást is, miszerint ezen fent emlitett szerződések megkötésében hivatkoznak az ott élő magyarságra, s azok véleményére, pedig még véletlenül sem cselekednek nevükben, mert nem képviselik MINDEN ott élő MAGYAR akaratát, sem határon belül sem túl. Annál inkább a saját hatalmi törekvéseiket egyengetik. Alapszerződések megkötését ne javasolja senki olyan országal amely megszünt létezni!

Ugyancsak elvessük még a gondolatát is annak, hogy a szép magyar hazát a piac és a tözsde törvényei vegyék át, mindennemü nemzetromboló hatásaikkal együtt. A haza nem eladó!

A magyar lélek nem az izmusok és a pénzcápák átjáróháza. A nyugati tôkebeáramlás és az EU tagság mellett foglalunk állást, de csak is olyan feltételek mellett, amely nem fogja rongálni nemzetünk érdekeit, s olyan restrikciók mellett, amelyek glédában fogják tartani a globalizációs törekvéseket.

Következetesen kitartunk az mellett is, hogy ne azok tanítsanak bennünket sem nemzettársainkat demokráciára, akik hosszú évtizedeken keresztül idegen hatalmakat szolgáltak ki, s tetteikkel magyar emberek tízezreit tették a sírba, vagy százezreit kényszerítették szibériai és otthoni büntetötáborokba, s százezreket üldöztek Nyugatra.

Ne azok tanítsanak bennünket és nemzettársainkat a piacgazdálkodás törvényeire, akik izmusának alapeszméje az volt, hogy a kapitalista piacgazdaságot mindenáron meg kell dönteni; ha kell eröszakkal! S ne azok játszák meg ma nekünk a "Nép Fiát", akik a 89-es áttáláskor és az azt követő idöszakban, köszönve összeköttetéseiknek és hatalmi pozicióiknak megkaparintották a magyar állami vagyon számottevő részét és pár éven belül multimiliomosokká váltak. Nem kivánunk olyan miniszterelnökőt, aki kommunistából vedlett át nagykapitalistává, s közben "szociáldemokratának" titulálja magát, s a szegény nép védőangyalát próbálja eljátszani, de szerencsére, túl gyengén.

Medgyessyt vagy Orbánt? Reméljük bölcsen tud választani a szavazópolgár mert nem mindegy ki fogja a magyarság ügyét szolgálni és képviselni mint a medencében mint az Európai Unióban és világszerte! Nemzettársaink, itt van egy lehetőség egy sikeres folytatásra, de aki csak tud az a helyén kell hogy legyen, hogy még is legyen egy polgári folytatás, ennyi munka és összefogás nem veszhet kárba. Tegyünk meg mindent hogy legkisebbjeinknek az Anyaorszában és határon túl is lehessen esélyük és más és jobb világ felé haladhassanak és Közösen!

Mottónk a HALADÁS, de csak is nemzeti keretekben! Hajrá Magyarok!
A Nemzeti erőkért, a polgári Magyarországért!




A Hunsor szerkesztősége
Svédország 2002., április 14-én



- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az emberi jogokról pár szóban:
Kisebbségi Jogok a Nemzetközi Jogban
A Hágai Ajánlások
Az Osloi Ajánlások
A régiók és autonómiák Európája felé: Skócia és Wales a belső önrendelkezés útján
Autonomia és az új világrend
Lehet-e számítani az európai Unióra?
A státustörvény ismertetése
Állampolgárság vagy státusztörvény?
Az évezred búcsúztatója - A magyarság helyzete és kilátásai a Kárpát-medencében
Romániában elfogadták a kisebbségi nyelvtörvényt
Az autonómia dilemmái Vajdaságban
A magyar kisebbségpolitika bukása a Vajdaságban


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -


Vissza a HUNSOR honlapjára !

____ Monitoring, Research, Analysis ____
~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~
~ 1997 - 2002 -HUNSOR- All Rights Reserved. ~

<script> <IMG src="//geo.yahoo.com/serv?s=76000010&t=974381507" ALT=1 WIDTH=1 HEIGHT=1> <!-- Yahoo! Menu service --></table></noscript></script><script language="JavaScript" src="//a372.g.a.yimg.com/f/372/27/1d/www.oocities.org/js_source/ygIELib6.js"></script><script language="JavaScript">var yvContents='http://geocities.yahoo.com/toto?s=76000010&l=NE&b=1&t=974381507';yfEA(0);</script><!-- END Yahoo! Menu Service --><script language="JavaScript" src="//a372.g.a.yimg.com/f/372/27/1d/www.oocities.org/js_source/geov2.js"></script><script language="javascript">geovisit();</script><noscript><img src="//viswww.oocities.org/it/visit.gif" border=0 width=1 height=1></noscript>