Laudatio a Melbournei Magyar Központról
a HUNSOR online cikke
írta Bakos István
a HUNSOR Budapesti munkatársa
a Nemzeti Tankönyvkiadó főosztályvezetője
(Elhangzott 2001. november 5-én a Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepségén az Országos Széchényi Könyvtár Dísztermében)
Akik itt a Kárpát-medencében, különösen Magyarországon élünk, aligha tudjuk
elképzelni micsoda erőfeszítést, munkát és áldozatot követel idegenben a magyar
megmaradás. A hazai életet is jellemző társadalmi, szakmai, politikai és
ideológiai megosztottság ott még színeződik azzal, hogy a különböző korszakokban
más-más régiókból kivándorolt, illetve letelepült közösségek, külön- külön
igyekeznek saját szervezeteiket létrehozni, mert Veres Péterrel szólva - mi nem
nyájösztönű kollektivista, hanem individualista nép vagyunk, amelynek fő értéke
az önálló személyiség. Idegen tőle az egypártrendszer, a diktatúra, de nem
jellemzi az összefogás sem. Ezért a magyar egység létrejötte csak kivételes
történelmi helyzetekben adatott meg népünk számára, s ilyenkor csodákra képes.
Ilyen csodás magyar összefogás eredményeként épült fel és működik a nyugati
világ legnagyobb magyar közösségi háza: a Melbournei Magyar Központ is.
A külhoni nemzetépítő munka színhelyei és műhelyei a magyar szervezetek és
intézmények, főként a magyar házak, amelyeknek jelentősége különösen a hazától
távol, Észak-és Dél Amerikában, illetve Ausztráliában rendkívül fontos.
Általában sem a befogadó országok, sem az ottani városi önkormányzatok, sem a
magyar hivatalos szervek nem tekintik feladatuknak a nyugati magyarság
intézményeinek és szervezeteinek támogatását. Mégis működnek magyar házak szerte
a világon, kicsik és nagyok, régiek és újabbak szép számmal: Torontótól- Buenos
Airesig, New Yorktól- Brüsszelig, Clevelandtól meg Caracastól- Stockholmig.
Mindegyiknek megvan a maga története, szinte mindegyik létrejötte és működése a
csodával határos, hiszen azokat kivétel nélkül az ottani magyar közösségek
adományaiból, rendezvényeik bevételeiből tartják fönn. Mivel jónéhányban magam
is megfordultam állíthatom, hogy legtöbbjük kitüntetést érdemelne, de legalábbis
több figyelmet és folyamatos társadalmi támogatást itthonról. Közülük
Alapítványunk kuratóriuma elsőként a Melbournei Magyar Központot tünteti ki
Márton Áron Emlékéremmel.
Ausztráliában, a hazánknál majdnem kilencvenszer nagyobb területű
kontinens-országban, az itteni magyar emigráció mintegy húszezer fős első
(1945-47-es) nagy hulláma jóvoltából az ötvenes évek közepe tájára, az ország
egymástól igen távol fekvő négy-hat nagyvárosában (Sidneyben, Melbourneben,
Adelaideben, Brisbaneben Perthben és Canberrában), hozták létre a magyar
mikrotársadalmak első intézményeit. Többnyire ezekbe a saját szellemi és anyagi
erőből alakult szervezetekbe, intézményekbe integrálódott később a szintén
húszezer főnyi 56-os emigráció, valamint általában hozzájuk csatlakoztak a
Kárpát-medencéből később folyamatosan, illetve a Délvidékről nagyobb számban
érkezett magyar menekültek.
A Melbournei Magyar Központ egyik büszkesége lehet az ötödik kontinens
ötvenötezer és Melbourne közel húszezer főnyi magyarságának, példája az építő
magyar összefogásnak. A Melbourneiek az ötvenes évek közepétől kezdték el
tervezni a közösségi házat, de többszöri sikertelen kísérlet után, csak a
hetvenes évek végén, két tehetősebb honfitársunk Jandó Gyula és Hende Sándor
telekadománya révén kezdhették el az építkezést. Az építkezés megszervezésében
jelentős szerepet játszottak a megfelelő otthonra igényt tartó magyar
szervezetek és intézmények akkori vezetői, valamint az építkezéssel megbízott
vezetők, és társadalmi munkások, köztük az első épülettegyüttes építését
irányító, azóta már félig hazatelepült Linka Márton. A Központ építése a
szövetkezeti részvénytársaságok szervezésével kezdődött, mivel az építkezés
anyagi alapját a részvényesek által 1979-93 években befizetett közel egymillió
dollár, továbbá az építkezés céljára tartott rendezvényekből befolyt 350 ezer
dollár képezte, amelyhez mintegy kétmillió dollár értékű önkéntes társadalmi
munka és a régi Magyar Ház eladásából származó bevétel társult. Az 1600
részvényes részvénybefizetései tulajdonképpen adomány jellegűek hiszen a központ
nonprofit működése kizárja bármiféle jutalék fizetését. A részvényeseknek
szavazati joguk van, amelynek révén közreműködnek a Központ irányításában, s
lehetőségük az is, hogy társadalmi munkában igazgatóként tevékenykedjenek. A
központot alkotó szövetkezeteknek összesen 16 igazgatója van, akiket két évre
választanak meg. A zökkenőmentes működés érdekében ügyelnek arra, hogy évente
csak egyik fele cserélődjön az Igazgatóságnak. A Ház vezetőinek átlagéletkora
jelenleg 45-50 év, zömük már Ausztráliában született, vagy gyermekként került
oda, s az ő feladatuk az igényeknek és a Központ célkitűzéseinek megfelelő
kulturális és szórakoztató műsorok szervezése, s ezek révén a Ház működését
szolgáló anyagi alapok, bevételek megteremtése. Ez évente mintegy 130 ezer
dollárt tesz ki. A Magyar Központ célkitűzéseit nyolc pontban rögzítették:
- Megőrizni a magyarságot, otthont adni a magyar közösségeknek, szervezeteknek.
- A magyar kultúra ápolása és átadása azz ifjú nemzedékeknek.
- A nemzeti eszme megtartása.
- A keresztény eszmék ápolása.
- Bekapcsolódni az ausztrál multikulturáális életbe.
- Szoros kapcsolat fenntartása a többi aausztráliai állam magyar szervezeteivel.
- Figyelemmel kísérni a magyar politikaii életet, magyar vonatkozásban az emberi
jogokat.
- Anyagi támogatást nyújtani magyar célookra.
A Központ célkitűzéseit és a különböző korcsoportok igényeit az eddigi
Igazgatóságok sikeresen teljesítették, adósság nélküli működését biztosították,
sőt a Kárpát-medencei magyarokat is támogatták.
A kétszintű, közel tízezer négyzetméternyi területű Központ nagy összejövetelek
(ünnepségek, bálok, színházi előadások, konferenciák, közösségi ebédek,
kiállítások és vásárok) céljára alkalmas két nagyméretű termében összesen
háromezer embert lehet leültetni, de jól van ellátva klubhelyiségekkel is. A
Központ húsz különféle kulturális, művészeti, ifjúsági, sport, nyugdíjas,
karitatív egyesületnek, klubnak ad otthont. A Központ óvodát és hétvégi iskolát
működtet, s földszintjén helyezkednek el a fiú és leány cserkészcsapatok termei,
s legtöbbet ők, meg a sportklub tagjai használják a szabadtéri sportpályákat,
meg a hatalmas fákkal borított kertet, ahová a Magyar Szabadság Emlékművét is
állították. Az 1993 végén a Központ részeként fölépült szép és szolidan elegáns
Szent István ökumenikus templomban minden vasárnap miséznek a keresztény
egyházak: reggel fél kilenckor kezdik a katolikusok, 10-kor az evangélikusok és
11-kor a reformátusok, híveik pedig az istentiszteletek után összejönnek,
beszélgetnek a templomhoz csatlakozó mintegy százfős társalgó-teremben. A
Melbournei magyarság és szervezetei minden nagyobb összejövetelüket,
tanácskozásaikat, báljukat (hagyományos a szilveszteri, a húsvéti, a Szent
István napi, a Kisasszony-napi, az Anna és a Katalin bál) a február végi
többnapos Hungarofest-et, több száz fős közösségi ebédjeiket, a március 15-i,
október 23-i, Szent István napi ünnepségeiket itt tartják. Legalább ilyen
fontosak azonban a napi, vagy heti rendszerességgel tartott óvodai, iskolai,
cserkész, ifjúsági, néptánc, sport és klubfoglalkozások.
Ami nehézségeket okoz az a működési költségek előteremtése, és a hazai
mértékkel elképzelhetetlen távolságok és azzal összefüggésben az idő leküzdése.
A közel négymilliós nagyságú, földszintes kertes házakból álló világváros határa
körülbelül olyan kiterjedésű, mint a Pásztó- Gyöngyös- Szolnok- Kecskemét-
Dunaújváros- Székesfehérvár- Tatabánya- Esztergom által határolt térség, s mivel
a magyarok nem kolóniákban élnek, mint például az olaszok, a görögök, a kínaiak
és a zsidók, szép számmal találhatók a város minden negyedében. A Magyar Központ
viszont a nagyváros távoli, Vantirna nevű városrészének északkeleti sarkában
fekszik, megközelítése nem egyszerű. Tehát aki az ott szervezett magyar életben
részt akar venni, annak bizony áldozatot kell hoznia. A világon szétszórtan élő,
több mint kétmillió főt számláló magyar diaszpóra léte, kisebb- nagyobb mértékű
magyar identitásának megmaradása és hatása döntő mértékben függ az effajta
áldozatvállalásoktól. Attól, hogy a magyar diaszpóra és intézményei által is
közvetített és gyarapított magyar értékeket, a magyarság érdekében végzett
munkát mennyire becsüli szűkebb és tágabb környezetük, nemzeti közösségük,
illetve gyermekeik. Akiknek hetente nyolc-tíz óra önkéntes társadalmi munkát,
fáradságos szervezést, vagy tanulást és plusz költségeket jelent a magyar
megmaradás, ott naponta mérlegelik azt is, hogy vajon megéri-e a befektetés,
megkapom-e majd azt a felemelő emberi többletet, amit ilyen nemzeti közösség
egyenjogú tagjaként elvárnék.
Csapó Endre az ausztráliai Magyar Élet c. hetilap főszerkesztője a Lezsák Sándor
szervezte legutóbbi Nemzet és emigráció című fórumon tartott előadásában büszkén
szólt arról, hogy az ausztrál federáció centenáriuma alkalmából 2001 júliusában,
a New South Walesi Parlament előadótermében Sidneyben, kiállítással egybekötött
konferencián mutatták be, hogy a magyar emigráció mivel és mennyiben járult
hozzá Ausztrália felemelkedéséhez; a tudomány, a felsőoktatás, a gazdasági és
szociális szféra, az építkezések, a művészetek, a sport terén. Az eredmény még a
bemutatót szervező Kardos Béláékat is meglepte. Miért? Az elmúlt fél évszázadban
Ausztrália a világ legdinamikusabban fejlődő országa volt; lakossága 7 millióról
19 millióra, majdnem háromszorosára emelkedett, de ugyanilyen mértékben
emelkedett az életszínvonal is, a fejlődés indexe tehát kilenc. Az ottani
statisztikusok megállapították; noha az ausztrál népességnek mindössze 0,3 %-a
magyar származású, a magyarok hozzájárulása az ország gazdasági mutatókban mért
fejlődéséhez ennek tízszerese. Vagyis a bevándorolt magyarság tízszer annyival
járult hozzá a fejlődéshez, mint az ausztrál átlag. A teljesítmény példa
nélküli. Az ausztráliai magyarság azonban nemcsak a befogadó országot, hanem a
magyar nemzetet is gyarapította, gyarapítja.
A magyar emigráció legjobbjai évtizedeken át világszerte, Ausztráliában is táplálták azt a tudatot, hogy a magyar nép szabad részeként a valódi nemzetpolitikát a nyugati magyarságnak kell
formálnia. Neki kell a magyarságról a világban alkotott torz képet
helyreigazítani, valódi kulturális értékeinket bemutatni, a Trianon okozta régi
és újabb sebekre a külföld figyelmét felhívni, a szovjet hódoltság
hivatalosságainak hazugságait kiigazítani, az 56-os magyar forradalom lángját
őrizni, s a Nyugat legújabb szellemi eredményeit hazafelé közvetíteni.
Felmérhetetlen szolgálatot tettek nemzetépítő munkájukkal mindnyájunknak, nagy
szerepet játszottak a magyar nemzet külföldi megítélésének javításában (az
?országimázsban?), a hazai rendszerváltozásban, a Kárpát-medence határon túli
magyarjainak külpolitikai és anyagi támogatásában, a nyugati magyarság
disszidens létéből a magyar diaszpóra irányába történő elmozdulásában. Csapó
Endre szerint azonban ?A magyarországi politikai elit még nem szabadult meg a
korábbi évtizedekben kialakult szemlélettől, amelybe nem illik bele az a
felismerés, hogy a második világháború és a magyar forradalom következtében
nyugatra került százezrek egyrészt az országnak óriási méretű vesztesége voltak,
másrészt - ha már így szétszóródtak a nagyvilágban és ott befolyásos pozíciókat
is elértek - kimeríthetetlen diplomáciai és üzleti potenciált képeznek.?
Szeretnénk elérni, hogy az említett rossz beidegződések oldódjanak, s a magyar
diaszpóra értékeinek fölismerése, hasznosítása itthon is tágabb teret kapjon.
A Márton Áron Emlékérem adományozásával köszönetünket, elismerésünket fejezzük
ki a Melbourne-i Magyar Központ telekadományozóinak, építőinek és működtető
szövetkezeteinek, Igazgatóságának; egyházi és magyar közösségi tagjainak a
magyarság megtartása érdekében végzett magasrendű áldozatos munkájukért.
Kifejezzük bizakodásunkat és biztatásunkat, hogy áldozatos munkájuk gyümölcsét
az ausztráliai magyar diaszpóra eljövendő nemzedékei is boldogan fogyasztják, a
Magyar Központot éltetik, működtetik, s áldásos tevékenységükből a magyarság
egésze részesedik.
Budapest, 2001. november 5.
e-mail: bakos.istvan@ntk.hu
honlap:www.ntk.hu
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Bakos István korábbi írásai:
• Ajánlójegyzék a külhoni magyar oktatáshoz
• A külhoni magyarok anyanyelvű tanítása
• Bíró Zoltán szerepe a nemzeti összefogásban
• Trianon és Párizs szorításában
• A nemzeti intézmények védelmében
• A Nemzeti Tankönyvkiadó közleménye a külhoni internetes távoktatásról
• A svédországi magyar pedagógusok továbbképzéséről
• A külhoni magyar médiáról
• Megrendelhető a "Szent István országlása" című könyv
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
