Státusztörvény: Avagy hol is vannak otthon a határon túli magyarok?
írta Sinkovits Péter

Az utolsó simításokat végzik a határon túli magyarok különleges magyarországi jogállását és a különféle kedvezmények rendszerét összesítő dokumentumon. Mint ismeretes, az úgynevezett státustörvény tervezetét a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) a múlt év decemberének közepén fogadta el, a szöveget -- az azóta beérkezett javaslatokkal egyetemben -- a Határon Túli Magyarok Hivatalába folytatott minapi megbeszélésen tovább finomították, s azt immár közigazgatási egyeztetésre továbbították. A megállapított menetrend szerint a törvénytervezet várhatóan márciusban kerül a kormány, majd a parlament elé, s 2002. január elsejétől válik érvényessé.

A dokumentum országgyűlési elfogadása nem lehet kétséges, hiszen ahhoz elegendő az egyszerű többség, ám nem mindegy, milyen hangnemben vitatják majd a kérdést a honatyák. Ezért tartotta szükségesnek Mádl Ferenc a héten meginvitálni -- Áder János országgyűlési elnök és Martonyi János külügyminiszter jelenlétében -- a parlamenti pártok vezetőit. A munkareggeliről kiadott közlemény szerint az államfő hangsúlyozta: kívánatos lenne, ha a parlament -- demonstrálva a nemzet egységét -- nagy többséggel szavazná meg a törvényt. Úgyszintén reményét fejezte ki, hogy a pártok a megegyezés lehetőségét keresik, és nem a szembenállást hangsúlyozzák majd.

Mádl Ferenc jószándékú, s idejekorán megtett felhívása nyilván nem véletlen. A MÁÉRT decemberi ülésének zárultával a jelenlevők többsége történelmi lépésnek nevezte ugyan a tervezetet, hiszen nyolcvan esztendő elteltével első ízben történik kísérlet a magyarság jogi közösségként való megfogalmazására, ám az aláírással a szabad demokraták az utolsó pillanatig kivártak, a szocialisták pedig csak csatolt különvéleményükkel együtt voltak hajlandóak azt megtenni. Az "akadékoskodó" ellenkezés okairól méltán eltöprenghetünk, hiszen mindenki számára nagyjából világos, hogy a státustörvény -- kezdeti lépésként -- mindenekelőtt gesztus, s megvalósítása rendkívül csekély mértékben "terheli" majd a magyar költségvetést. A legkézenfekvőbb válasz a "csak", azaz a mindenkori ellenzék nem szívesen asszisztál ahhoz, hogy simán útjára engedjen egy várhatóan népszerű, jószerével a kormányzó pártok által indítványozott törvényt. De megéri ez ebben az esetben is? Talán igen, így mérhették fel, gondolván, a politika amúgy sem az érzelmek kérdése. Néhány felmérés és körkérdés azt igazolja, hogy a magyarországi állampolgárok többsége (mintegy hatvan százaléka), elfogadhatónak tartja a különféle kedvezmények és a "magyar igazolvány" megadását a határon túli magyarok részére. Különösen a már jól kommunikáló, 30 év alatti fiatalok, valamint az idősebb, hatvanon felüli korosztály, amely más idők történelemszemléletében nőtt fel. A középkorúak egy rétege azonban (különösen, amely szociális gondokkal küzd) mintegy az "életterét" félti az "idegenektől", őket sem árt tehát "megszólítani".

Az eddigi viták alapján az is nyilvánvaló, hogy a Fidesz, az FKGP, az MDF és a MIÉP inkább nemzetben, míg az MSZP és az SZDSZ inkább államban gondolkodik. A két koncepció persze másban is ütközik; a fenntartások többsége Bauer Tamás szabad demokrata országgyűlési képviselőnek a Népszabadság közel teljes oldalán közzétett írásából olvasható ki. Bauer fő ellenvető tézisét röviden úgy fogalmazhatnánk meg, hogy (szerinte) a státustörvény nem azt a hangoztatott célkitűzést valósítja majd meg, hogy a magyar kisebbségek helyben keressék boldogulásukat, és ott alakítsák ki az ehhez szükséges létfeltételeket, hanem egyenesen a Magyarországra való betelepülést fogja serkenteni. A szerző emlékeztet arra, hogy a szocialisták és a szabad demokraták kormányának szomszédsági politikája (beleértve az alapszerződéseket is) abból indult ki, hogy a szomszédos országok magyar kisebbsége az adott állam gazdasági, szociális és politikai közösségének része. Ezzel szemben -- folytatja a cikkíró -- az Orbán-kormány státustörvény-tervezete ettől eltérő, sőt ezzel ellentétes jövőképet "lebegtet a kisebbségi magyarok előtt", s a MÁÉRT létrehozásával meg a magyar igazolvány kibocsátásával" bevonja őket a Magyarországgal való politikai-közjogi közösségbe, tehát -- korlátozott mértékben ugyan, de -- a magyarországi politikai nemzetbe".

A készülő dokumentumból Bauer Tamás két üzenetet vél kiolvasni. Az egyik, a magyar kisebbségeknek szóló: "a ti voltaképpeni hazátok a magyar állam, és nem az, amelynek polgárai vagytok." A másik: "A szomszédos országok többségi lakosságának pedig azt üzeni: a veletek élő magyarok nem hozzátok tartoznak, tekintsétek őket továbbra is idegeneknek, jöttmenteknek, mint Funar, Slota vagy Seselj hirdeti." A cikkíró nehezményezi azt is, mely mércék alapján állapítódik majd meg, a határon túl ki számít magyarnak, s ez szerinte egyébként is megkérdőjelezi a szabad identitásválasztás jogát. Vélekedése szerint ugyanakkor diszkriminációnak számít Magyarországon különbséget tenni más országok állampolgárai között nemzetiségi vagy nyelvismereti alapon, ez ellenkezik az Európai Unió jogfelfogásával, de: "a magyar alkotmánnyal sem egyeztethető össze, hogy két potenciális munkavállaló vagy orvosi ellátást kereső között aszerint tegyen különbséget magyar törvény, hogy magyar vagy román, szlovák, szerb nemzetiségű-e".

Írásunknak nem célja vitába szállni ezen tézisekkel, hiszen a fenntartások és aggályok mindegyikének puszta felsorolása is jóval több helyet igényelne. Inkább szemléltető: illúzió azt hinni, hogy a határon túli magyarok helyzetének megítélésében a magyar közvélemény (teljesen) egységes lenne, a bizonyos fokú megosztottság nyilván tükröződni fog a parlamenti viták során is. A státustörvény a közeljövőben mégis megszületik, de: az adott, jelenlegi erőterek keretében.

írta Sinkovits Péter
forrás: Magyar Szó (Újvidék)

» Szórványmagyarság