BECKETT CSÓKJA

Performansz a Café KÉK CENKben

Próbadráma  

Szokatlan dologra vállalkozott Bordos Annamária, amikor elvállalta, hogy az internet révén a ”szemünk láttára” írja meg Próbadráma címû alkotását.  A Brassó-Stockholm honoldal KÉK CENK címet viselõ webkávéháza  négy ”szegmentumban” közli a folyamatosan íródó és alakuló szöveget, melyet Gergely Tamás kérdéseivel próbálunk meg közelebb hozni, értelmezi az olvasó számára.

Próbadráma - 1. SZEGMENTUM

Próbadráma - 2. SZEGMENTUM

I.  Szeptember vége – ”MEG VAN ÍRVA”  

(Nem interjúról van szó, a kérdések e-mailben érkeztek a szerzõhöz, éppen ezért nem interjúról van szó, s a kérdések helyenként ”mereveknek” tûnhetnek. Az egyik szegmentum válaszaira a következõben vonatkoznak kérdések, így maga a kérdés-sorozat létrejöttének a folyamata is nyomon követhetõ).

1.     Miért próbadráma? Hogyan fogalmaznád meg röviden a mûfajt?

(a történet felfüggesztése)

Azért próbadráma, mert az elvárások ellenére nem csomagolható ki belõle egy klasszikus értelemben vett, egyenesvonalú cselekmény, hanem egy potenciális történet felfüggesztésének vagyunk a szemtanúi, amiatt,  hogy a szereplõk voltaképpen sem önmagukat, sem jelenvalóságuk mikéntjét, hogyanját nem bírják megfogalmazni, sem a nézõ, sem saját maguk számára. Ehelyett arra ítéltettek, hogy…

(az élet tétje – röviden)

…azzal próbálkozzanak, hogy valamit megtörténtté tegyenek. Röviden ennyi az emberi élet tétje, valamit megtörténtté tenni, még akkor is, ha eufemizmusokba burkolva ezt a ”küzdelmet” önmagunk megvalósításának, beteljesedésének szoktuk becézgetni. De, mivelhogy a szereplõk  ”arra ítéltettek, hogy…”, nyilván van valaki (az író) fölöttük, aki lehetõvé teszi az õk megtörténhetõségét, keretbe foglalva próbálkozásaikat. Valaminek a valóságossága csak valami más visszaigazolásában…

(mit keresnek a szereplõk?)

… nyer érvényt. És ez az, amit a szereplõk keresnek: létük és lényegük visszaigazolását.

(drámaelméleti abszurd)

Ami a mûfaját illeti, drámaelméleti abszurd, hiszen bonyolult viszonyokat érzékeltet vélt vagy valós szereplõi identitás, vélt vagy valós teremtett történet, írói vélt vagy valós jelenlét között. Továbbá megkérdõjelezi magát a drámai mûfajt, azáltal, hogy ennek születési folyamatát viszi színre, annak összes vélt vagy valós összetevõjével, mint konfliktus, katarzis, erkölcsi tanulság. Mindezek az összetevõk, valójában vita témáját képezve is jelen lehetnek a maguk eredendõ minõségében. A mûfaji megnevezés a címben feszesebbé és józanabbá teszi a mûvet.

2.     Miért nem dráma? Vagy vitadráma? Mi más lehetne?

Nem lehetne más, csak az ami. Természetesen van vita jellege, ám ez a vita túlmutat…

(a felsõbbrendû mint ismeretlen)

…a jelenvaló legitim erõk kohézióján és a felsõbbrendûvel, mint ismeretlennel kommunikál.

(megpróbál – próbára tesz - fõpróba)

3.     Több lenne a ”próba” mint a mûfaj megnevezése? Színházi próba, próbadráma lenne az élet? Szándékodban állt ezt is kifejezni a címmel?

A ”próba” elsõsorban rám vonatkozik. Megpróbálok drámát írni, de mivelhogy ezt a próbálkozást nem szeretném szigorúan mûfaji korlátok közt mozgatni, ezért a szereplõimet is keményen próbára teszem. Teljesen tõlem függnek, de ezt kezdik sejteni, és ez az a stádium, amikor nagyon óvatosnak kell lennem, nehogy õk kezdjenek el írni engem.

4.     Egy történet, ami ”íródik miközben történik”, ez a Juszuf-Ükmük páros felfogása, illetve ami ”Megvan írva” – Aba-Zömfõ páros; jól értettem, hogy ez a szeptember 24-i Próbadráma-kezdet egyik lényege?

(Ükmük alibije látszat)

Hogy ”íródik miközben történik”, ez csak Ükmük alibije a káoszra, mert valamilyen magyarázatot találnia kell ebben a felállásban, amelyben õ az erõsebb fél. De természetesen, mivelhogy elhangzik, ennek a kijelentésnek is megvan a valóságértéke, ahogy a ”meg van írva” bölcs fölülhelyezkedés is jogos, lévén hogy az érkezõ ”betolakodók” papírról olvassák a dialógust, noha a történet felépítésében semmivel sem tudatosabbak az elõbbieknél, csak pontosabb instrukciókat kaptak. De hogy kitõl ? Ezt a kérdést szándékosan nyitva felejtem.

Máskülönben mindenki számára az a lényeg, hogy benne legyen egy történetben, mert minden, ami él, benne van egy történetben, amit nem (csak) õ csinál.

(a spontánul szerepet-játszás)

5.  Egyesek úgy tudják, hogy élik az életet, mások meg szerepet vállalnak benne?

Mindenki spontánul szerepet játszik, mégpedig azt, ami legközelebb áll személyiségéhez, vérmérsékletéhez, miközben egyáltalán nem színészkedik, de arról nem lehet szó, hogy racionálisan felvállalja a szerepét, mert nem engedhetjük meg a szereplõknek, hogy értelmezzék magukat. Velünk is ezt teszi valaki. Nem ?

(hatalmi harc)

6 .   Egyik énünk Juszuf-Ükmük, Aba-Zömfõ a másik…?

Szerintem nem olyan nagy a különbség köztük.

7 .  Ezen belül fut egy szál, mely azt mondja: ”ahol két ember van, hatalmi harc kezdõdik” – mennyire kap ez központi szerepet a Próbadrámában?

Bizony központi szerepe van, hiszen mindenki a létének visszaigazolását és minõsítését keresi. Ezt az igazolást pedig valaki másnak hordoznia kell. Ükmüköt és…

(dolgunk a világban)

…Juszufot az a megsejtés hozza színre, hogy valami dolguk van ebben a világban, olyan teendõjük, aminek foszlányosan emlékeznek az elõzményeire. Juszuf szolgalelkû, de látható módon az Ükmükkel való szimbiózis, interakció teszi azzá. A szolgalelkûség által körvonalazódik az õ helye a világban. Tehát számára is egzisztenciális probléma a hatalmi harc, mert õ attól válik létezõvé, érzékelhetõvé, hogy a másikat érvényre juttatja.

(mi a valóság?)

8 .   A Próbadrámában ”a valóság próbájá”-ról beszélnek, ”valóságos történet”-rõl, ”igazi csípésrõl”… Mi ez: az ”élni az életet” – ”szerepet játszani” vitája vagy külön szál lesz?

Érdekes, ha megkérdõjelezzük a valóságot, akkor feltételezzünk valami másnak a létezését…az ”igazi csípés” jelenet csak heccnek indult, de végül egészen jól felpörgött és meglelte a helyét ebben a világban, amelyben minden utasításszerûen történik.

9 .  Lépten-nyomon a Próbadráma ”erkölcsi tanulságá”-ról beszélnek – lesz erkölcsi tanulsága a Próbadrámának?

(erkölcsi tanulság)

Nem lesz erkölcsi tanulsága a drámának, csak ebben a formában, hogy tudomásunk van arról, hogy lennie kellene. A hiánya eléggé tanulságos.

10.    Mekkora lesz? Egyfelvonásos, mint ahogy az elsõ jelenetben elhangzik?

Igen. Ükmük nagyképû, de azért csak tud valamit. Na meg volt utalás arra, hogy valamikor játszottak tragédiát, csakhogy ez itt egy teljességgel új szituáció, talán a színház halála utáni színház, ettõl konfúz, mert nem bírja meghatározni magát.

11.    Mikorra leszel kész vele, terved szerint?

Október végén. Hagyom, hadd érjen.

12.   Mikor kezdted el írni?

Szeptember elején.

13.    Hol élsz, amikor ezt írod?

Budapesten lélek.

(Beckett csókja?)

14  .  Beckettet emlegeted, hogy nem olyan lesz, állítja legalábbis Ükmük. Az olvasónak mégis az lehet az érzése, hogy ”kiköpött” Beckett az elsõ jelenet legalábbis, sõt a második is…

Á, nem Beckett, ezt a saját védelmemre írtam bele, mert én is éreztem hasonlóságot, de inkább Pirandello hatása alatt szeretnék állni.

15.    Gombrowicz nem ihletett meg? Õ is illúzióromboló, õ is mûfaji megnevezést használ címben…

Lehet, nem tudom egyértelmûen visszakeresni a hatását. A mûfaji megnevezés a címben nekem mindig rideg komolyságot közvetít és nagyon hatásosnak éreztem ezt a Szobadráma esetén.

16 .   Elképzelésed szerint ki fogja ezt játszani, milyen színpadon?

Nem gondolok ilyesmire, elsõsorban olvasásra szánom.

17.   Írtál már drámát?

Igen. Tavaly megjelent egy a Színház nevû kritikai és elméleti folyóiratban.

18  .   Más színpadi mûfajban próbálkoztál?

Nem.

19  .  Tudok film-tervedrõl…

(film)

Van egy pár. Októberben, ha az idõjárás is megsegít, Brassóban forgatunk általam írt forgatókönyv alapján és általam játszott rövidfilmet, Bálint Ferenc rendezésében. És közelebbrõl, talán a jövõ héten, szertnék egy kombinált filmet az érzékekrõl, ami részben groteszk portré-film jellegû, részben pedig animáció, másrészt hang-tanulmány.

20 . Írsz prózát, mit, mikor?

Hogy mikor, azt nem is tudom, úgy közbe-közbe. Néha nem tudok ellenálni. Rendszerint csattanós rövid prózát.

21.   Mennyiben kapcsolódik a Próbadráma ahhoz, amit eddig írtál?

Nem igazán, és ez számomra a varázslatos, hogy ennyire hosszú pórázra bírtam…

(trilógia)

…engedni a fantáziámat. Tény, hogy szeretnék egy dráma-trilógiát, amelynek az elsõ darabja már megvan, három egy felvonásost, amelyek tartalmilag vagy tematikailag nem követik egymást, elsõsorban a címük (amelyben benne a mûfaji megnevezés) fogja majd össze õket.

(2000. szeptember – részletek)

Ükmük és Juszuf tesznek-vesznek egy asztalnál. Nem látni tisztán mesterkedésük tárgyát, de valami papírokat tologatnak – mindenesetre. Ükmük és Juszuf nemtelenek, noha korántsem angyalok, ahogy gondolnánk, inkább bábuk. Maguk sem tudják pontosan mirõl kellene szóljon ez a történet, de ha már a reflektorfény rájuk világít, kötelességüknek érzik, hogy valamit produkáljanak. Fõleg Ükmük.

Ükmük: Úgy veszem észre, hogy benne vagyunk egy történetben, amit nem mi kezdtünk el, aminek csak történetesen vagyunk a szereplõi, és ami minket nem is érdekel igazán. Hogyan juthattunk idáig?

Juszuf: Véletlenül.

Ükmük: Talán, talán. Bár a törzsfejlõdés magasmûvészetében nem találkozunk véletlenekkel, csupán szükségszerû folyamatokkal.

(…)

Juszuf: Mindjárt sírni fogok.

Ükmük: No, jól van. Elmesélem mi történik. Lelkem ugyan nincs, de arról hallottam, hogy sírni nem jó dolog. Amint már mondtam, benne vagyunk egy történetben, amit nem mi választottunk. Ha kizárjuk a véletlenek létezését -márpedig ki kell zárnunk- akkor azt mondhatjuk, hogy szükségszerûen vagyunk benne egy történetben, ami megállíthatatlanul zajlik itt és most és mindent magába foglal, ami velünk történik.

Juszuf: Ezt is?

Ükmük: Mindent. Még azt is, amit te nem tapasztalsz.

Juszuf: Mire jó? Eszik vagy szagolják ezt a történetet?

Ükmük: Ízléstõl függõen nézik vagy hallgatják.

Juszuf: Akinek véletlenül nincs tévéje, az hallgatja.

Ükmük: Hallgatja, de nem véletlenül.

Juszuf: Hogyhogy?

Ükmük: Úgy, hogy ez egy olyan történet, amit mindenki látni vagy hallani akar. A pszichológiai tényállás a legkedvezõbb ahhoz, hogy bárki szívébõl élvezze a történetünket. Én vagyok az erõs, te a gyenge, én az okos, te a buta, én a szép, te a rút. Kontrasztban az igazság. Ezért kedvelik ezt a történetet és ezért fogják újra meg újra nézni, mert a velem való imaginárius azonosulás megerõsíti bennük az önmagukban való hitet, felfegyverzi õket ötletekkel a hétköznapi viadalok túlvészeléséhez, valamint érdekes öteleteket ad a másik kifigurázására. Továbbá egy történet fogyasztásakor, a legstabilabb és építõ jellegû élmény akkor jön létre, amikor a félelem és részvét érzete feltör a fogyasztóban.

Juszuf: Te a félelmet, én pedig a részvétet keltem. De hol a történet?

Ükmük: Itt az asztalon. Le van írva azokra a papírokra.

Juszuf: Ki írta?

Ükmük: Nem írta senki. Le van írva. Akár a sors nagy könyvében, érted? Meg van írva.

Juszuf: Na jó, hát akkor kinek a keze írta?

Ükmük: Figyelj ide, tulajdonképpen az is meglehet, hogy nincs is leírva, hanem íródik miközben történik. Az is lehet, hogy mi csináljuk ezt a történetet, és eközben õ írja magát.

(…)

Juszuf: Mi legyen a történettel?

Ükmük: Ki kell találni. Mindenestetre, annál az alaphelyzetnél fogva, hogy ketten vagyunk, biztosan lesz benne dialógus.

(…)

Juszuf: És mikor kezdõdik a történet? Szeretnék jobban odafigyelni.

Ükmük: Már elkezdõdött. Az erõviszonyok már rögzítve vannak. Semmiféle szabotázs nem mûködik. A figyelem rám van kiélezve.

Juszuf: A konfliktust még nem találtuk ki.

Ükmük: Létezik egy eredendõ konfliktus, amit mindenki, aki ember, nagyon jól érzékel, és ez abból fakad, hogy ketten vagyunk, és ahol két ember van, ott hatalmi harc keletkezik még akkor is, ha a közös vagyon néhány idegen nyelven telefirkált papiros, azaz megfelezhetetlen, mert nincs értéke. Ettõl függetlenül hallgatólagos módon igenis jelen van a konfliktus, intellektuális konfliktus formájában.

Juszuf: És mi lenne akkor, ha én egy ugrással megerõsíteném magam és veled egyenértékûen erõs, okos és szép lennék?

Ükmük: Vitadráma lenne belõle, amelyben a felek egyformán legitim jelenléte, egyforma minõségû fellépése és egyenrangú problémakezelése nem vezetne katartikus eredményhez.

Juszuf: Akkor szerepcserét javasolok. Legyek én, Juszuf a bölcs, aki minden kérdéshez hozzá tud rendelni egy választ, sõt, aki úgy gondolja, nem is létezik válasz nélküli kérdés.

Ükmük: Ahogy gondolod, egy biztos, ebben a történetben téged éppen az ostobaságod tesz értékessé. Ezért választottak ki.

Juszuf: Aha, értem már. Akkor váltsunk témát.

(…)

Ükmük: Nem vagyunk egyéb, mint a teremtõ kétségbeesett probálkozása.

Zömfõ és Aba jönnek, de csendben maradnak, amíg Ükmük önreflektáló kijelentése meg nem emésztõdik. Mindkettõjük kezében papírtekercs. Olvasva mondják, amit mondanak. Úgy tûnik, mintha felülbírálnák a benne foglaltakat, de mi tudjuk, hogy ez az egyetlen szerepük.

Zömfõ: Ésszerûen kell adagolnunk az információkat. Ne tálaljunk mindent a prológusban, hagyjuk, hadd derüljön ki szép sorjában, miért vagyunk itt és milyen erkölcsi tanulságot hordoz történetünk.

Aba: Több síkon zajló, kusza történetünkbõl ne lehessen kiolvasni a drámai végkifejletet a színrelépés elsõ fázisában.

Zömfõ: Menet közben derüljön fény a lényegre, amely felé haladunk. Érdemes lenne beékelni epizódtörténeteket, kulisszatörténeteket, fényeffektusokat és példabeszédeket.

Aba: Hogy a nézõ ne távozzon a hiány érzetével.

Zömfõ: Bár a hiány felismerése is önmagában mentális munka, valamint arra enged következtetni, hogy a felfedezõ tudatában van annak, hogy itt valaminek lennie kell.

Aba: Ezt nevezzük gyûjtõnéven erkölcsi tanulságnak, de magunk között, mesterségbeliek között, ennek a mûfajnak a profán neve átverés.

Zömfõ: A törzsfejlõdés történetében gyakran akadunk olyan példákra, hogy valaki azt hiszi valamirõl, hogy az valami más.

Aba: A szimulátororok virágkorát éljük.

Zömfõ: De ez a történet amiben benne vagyunk, ugye ez valóságos?

Aba: Ízlés kérdése.

Zömfõ: Tegyünk próbát!

Aba: Jó.

Zömfõ: Ha megcsíplek és az neked fáj, akkor legyen ez a valóság próbája. (Megcsípi, közben követi a papíron a rendezõi utasításokat.)  Na mi van? Nem szólsz?

Aba: Nem éreztem semmit. Ez egy virtuális csípés volt.

Zömfõ: Hogyhogy virtuális, hát itt írja, hogy igazi. Neked pedig azért nem fáj, mert kikapcsolták a központi idegrendszeredbõl a fájdalomközpontot.

Aba: (Nõies hangot imitálva) Halló, halló, fájdalomközpont. Tessék kikapcsolni a fájdalomra történõ spontán reakciókat a P 324-ben. P, mint „persona”. Köszönöm.

Zömfõ: A súgó azt súgta,  hogy legyen már valami lényeg. Hol a cselekmény? Unatkozik a nézõ.

Aba: Hol a nézõ?

Zömfõ: Tényleg, mi volt elõbb: a nézõ vagy az elõadó?

Ükmük: Bocsánatot kérek, de mi is itt vagyunk. És nem szertnénk, ha nézõknek tekintenének.

Aba: Tudunk róla. Itt írja. Maga teljesen utasításszerûen lépett közbe. Ennyire jól ismeri a szerepét?

Ükmük: Nem voltam biztos benne, hogy szerepnek hívják. Van még valaki velem.

Aba: Tudunk róla. Az is meg van írva, de õ majd késõbb fog színre lépni.

Zömfõ: Figyeljünk csak oda a történetünkre, egyre szövõdményesebb, egyre rejtélyesebb. Itt van két ismeretlen alak, akik csakis azért vannak itt, ezen a helyszínen, mert a történetbe bele vannak írva. Közös történetünk, nagyon örülünk.

Ükmük: Miénk már elõtte elkezdõdött és ment a maga útján, önök nem voltak beleírva, erre nem számítottunk. Köztünk már kialakultak az érzelmi, társadalmi, morális konfliktuális viszonyok, és ebbe nehéz lenne beleépíteni egy másik történetet.

Aba: Szerintünk pedig az van, hogy ez a történet közös, csakhogy mi kicsit késõbb léptünk be, de annál nagyobb szeretettel.

Ükmük: Én így nem szertném folytatni. Amikor végre lett egy elképzelésem arról, hogy mi is legyen a dráma erkölcsi tanulsága, akkor, abban a pillanatban megjelentek önök, mint valami maskarák és kitúrták a történetemet.

Aba: De hiszen ez utasításszerûen történt, meg ez is, hogy maga hergelõdik, meg ez is ahogyan én erre reagálok. Még mindig nem világos? Van valaki fölöttünk, ez az igazság.

Juszuf: Nagyon unom.

Aba: Pontosan errõl van szó, az unalom, mint esztétikai élmény. Történetünk központi témája és létrejöttének motivációja egyben. (A szept. végi változat vége)  

II.         "Dohota nárem kaviszu "

(2001. NOVEMBER – FOLYTATÁS)

Zömfõ: (olvasva közeledik Juszufhoz, átöleli vállát és sétáltatja) Üdvözöljuk köreinkben. Bemutatom történetünk menetét. Essen át egy rövid beavatási szertartáson. Újdonságokat fogok mondani önnek, olyasmit, amivel eddig még nem találkozott.

Juszuf: (igerülten ledobja magáról Zömfõ karját) Ki a szerzõ?

Zömfõ: (olvas) Milyen szerzõ?

Juszuf: Aki megírta önöket, és minket is bemártott ördöngös olvasztótégelyébe. Aki karba tett kézzel bambul azon, hogy itt nõttön nõ a feszültség.

Zömfõ: (olvas) Milyen feszültség?

Juszuf: Maga nem látja, hogy itt különbözõ történetek keresztezik egymást? Nem látja hogy két szuverén történet keresztezte egymást, és hogy ez minden bizonnyal baleset. Két szükségszerûen önállóan zajló folyamat metszéspontja egyenlõ a balesettel.

Ükmük: Volna egy javaslatom, ha megengedik.

Aba: (olvas) Megengedjük. Noha elõre látjuk, hogy maga valami olyasmit szeretne javasolni, hogy ne cselekedjünk utasításszerûen. Maga nyilván nem látja, hogy ez a mi bensõ lényünk lényege, ami a többi állatfajtától megkülönböztet, vagyis, hogy képesek vagyunk utasításszerûen akár egész életünket leélni.

Ükmük: (mint aki a fentieket nem hallotta) Ne kezeljük szentírásként azokat a megírt utasításokat, hiszen ilyen módon nyilván elbeszélünk egymás mellett. Hanem, és itt a javaslat, engedjünk szabad teret a spontán reakcióknak.

Aba: (olvas) A különbség köztünk valójában csak annyi, hogy mi tudjuk, hogy meg vagyunk írva, önök pedig nem tudják. A nemtudás a spekulációk termõtalaja. Nem vagyunk hajlandóak trágyázni azt.

Ükmük: Alkossunk új történetet, a mi történetünket.

Juszuf: Saját történetet, amely alapjánál nem balesetek állnak, hanem az önként vállalt sors.

Ezek után egy összeesküvés folyik Ükmük és Juszuf között. Egyetértenek abban, hogy másik két társuktól el kell venni a papírokat. „Mi lesz az Emberrel, ha megszûnik a Szerepe?” –tragi kuss közjáték.

Zömfõ: Keretye muhu numi ranem zuhu fárisokol valána néma berzekedi dongol lehe.

Aba: Dohota nárem kaviszu

Stb. Folytatódik a halandzsa (pár?)beszéd.

Ükmük Ha arra gondolok, hogy mindez utasításszerûen zajlik, akkor nyilván arra kell gondolnom, hogy ez itt mûvészet. „Berzekedi dongol lehe”, azaz gondolkodni berzenkedik. És ez mûvészet.

Juszuf: Én azért azt nem értem, hogy az a valaki „aki fölöttünk van”, hogyan tûrheti teremtményei halandzsáját. Úgy néz ki, nem vértezte fel õket minden lehetõségre. Miért gondolhatta, hogy nem tartózhat a „koreográfiához” egy olyan mozdulat, amelynek szükségszerû következménye az utasításoktól való megfosztottság. Nevetnem kell. Ez a teremtõ egy korlátolt fickó.

Ükmük: Igyunk erre, mondanám.

Juszuf Ez nem az a hely.

Ükmük: Szerinted van morál?

Juszuf: Nem van.

Ükmük: Mert ha van morál, akkor vissza kellene adnunk a papírokat.

Juszuf: Ez eddig nem morál, csak logika. Premissza és konklúzió, vagy hogyan is volt?

Ükmük: Nagyon megokosodtál. Rád különösen jó hatással volt, hogy õket megszüntettük. Mintha mindöröktõl fogva a szerepek létezésétõl lettél volna elnyomva…

(A részlet vége)