Koherencia és kohézió egy publicisztikában
Alkalmazott nyelvészet 2006
Ebben a dolgozatban arra teszek kísérletet, hogy megmutassam,
hogy egy konkrét szövegben hogyan valósulnak meg a koherenciaviszonyok és
kohéziós összefüggések. Ennek során először a cikk általános adatait veszem sorra,
majd javaslatot teszek a szöveg tagolására. Ezután szót ejtek a koherenciáról,
majd pedig bemutatom a szövegben előforduló különböző kohéziós eszközöket és
szerepüket, végül pedig egy rövid összegzéssel zárom a dolgozatot.
Az elemzéshez kiválasztott szöveg Füzes
Oszkár tollából jelent meg 2006. október 18‑án a Népszabadság Álláspont
című rovatában „Nincs és lincs” címmel. A cikk műfaji szempontból leginkább
publicisztikának tekinthető, melyben a szerző az olaszliszkai tragédiával
kapcsolatban fejti ki, hogy mit gondol a roma kisebbség és a magyar többség
helyzetéről, egymáshoz fűződő viszonyáról, és a gyilkosság
következményeiről.
A cikk négy nagyobb tartalmi egységre
osztható. Az első a második bekezdés első mondatával („[...]„szigort” feszegetnek”) ér
véget. Ez a rész felvázolja a később kifejtendő gondolatmenet hátterét, vagyis
utal az olaszliszkai lincselésre, a szegénység kérdésére általában és a
cigányok körében tapasztalható szegénységre, valamint megemlíti, hogy vannak,
akik etnikai bűnözést vélnek felfedezni az eset hátterében.
A második részben, amely a második bekezdés
második mondatával kezdődik, és a negyedik bekezdés utolsó mondatával ér véget,
a szerző az ellen érvel, hogy létezne „cigánybűnözés”, és hogy védhető lenne a
borsodi bűntény etnikai konfliktusként való feltüntetése.
A harmadik részben, mely egybeesik az
ötödik bekezdéssel, a szerző azokat az utakat mutatja be, melyet szerinte a
többségi társadalom választhat a romákhoz, és általában a szegényekhez való
viszonyának kezelésében.
A negyedik, befejező egység, vagyis az
utolsó két bekezdés egyrészt azt mutatja meg, hogy a probléma mindeddig miért
maradt megoldatlanul, másrészt pedig levonja a végkövetkeztetést: egy
bűntettért nem lehet egy közösséget kollektíven büntetni.
A szöveg koherenciáját az teremti meg,
hogy miközben a háttér bemutatásától a konklúzióig halad, ütközteti a jelen
helyzetet (a roma kisebbség kirekesztését), illetve az eset kapcsán felszínre
került azon álláspontot, mely szerint szigorúbb romapolitikára volna szükség a
szerző helyzetértelmezésével és megoldási javaslatával.
A tartalmi koherenciát tükrözik a
felszínen megjelenő kohéziós eszközök is. A szövegben a leggyakoribb visszatérő
kifejezés a cigány, összesen
tizenhatszor fordul elő, tizennégyszer önállóan, kétszer szóösszetételben (cigánybűnözés és cigánypolitika). Emellett a parafrázisának tekinthető roma szó is megjelenik a szövegben
ötször, négyszer összetételekben (romapolitika
és romaügy), egyszer pedig önállóan. Mindez
azzal magyarázható, hogy a szöveg az olaszliszkai eset kapcsán a magyarországi
cigányok helyzetét tárgyalja, ezért középpontjában a romák állnak, ez a fókusz
pedig a szöveg felszínén szószinten is megjelenik.
A visszatérés illetve a részleges
visszatérés abból a szempontból is fontos szerepet játszik a kohézió
megteremtésében, hogy ezek segítségével köti a szerző a címet a szövegtörzshöz.
A nincs szó hétszer jelenik meg a
szövegben, a második és az ötödik részben, vagyis azokban a szakaszokban,
amelyekben a szerző amellett érvel, hogy nem szabad etnikai konfliktusként felfogni
a történteket; általában olyan érvekben, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy a többség
és a kisebbség közötti civil és törvényi kapcsolat hiánya vezet az etnikai
színezetű értelmezésekhez, melyeknek nincs létjogosultságuk (pl.: „Nincs kapcsolat.”, „De nincs türelem.”). A
cím másik szava, a lincs részleges
visszatérésekben bukkan fel újra és újra a szövegben. Különböző képzett alakjai
(lincsel, lincselés és ez utóbbinak ragozott formái) összesen négyszer fordulnak
elő, az első, a második és a befejező részekben, utalva a publicisztika
kiindulópontjára és a szöveg valóságbeli kontextusára.
Érdekes megfigyelni, hogy a lincs-csel szemben az olaszliszkai kifejezés csupán három
esetben tér vissza a harmadik bekezdésben illetve a negyedik legelején. Ebben a
gondolatmenet egyeditől az általános felé haladó jellege tükröződik, vagyis a
szöveg elején említi a szerző azt a konkrét esetet, melynek apropóján a
véleményét megfogalmazza egy adott társadalmi helyzetről. Később a kiindulópontul
szolgáló eseményre már csak a lincs szó
részleges visszatérése emlékeztet, maga a tartalom azonban általánosabbá válik.
A visszatérés és a részleges
visszatérés gyakori eszköze a bekezdésen belüli és a bekezdések közötti
kapcsolatteremtésnek is. Bekezdésen belüli kapcsolatteremtésre példa a második
bekezdésben ismétlődő szigor kifejezés
vagy a félni szó részleges
visszatérése félelem formában. A
bekezdések közötti kapcsolatteremtésre példa a türelem visszatérése az ötödik bekezdés végén és a hatodik
legelején, illetve az ötödik bekezdésben szereplő emancipáció részleges visszatérése a hatodik bekezdésben emancipálni formában.
A szerző a visszatérés mellett gyakran
él a párhuzam eszközével is. Ezt a választás is tartalmi alapon magyarázható,
mivel a cikk két világot (a többséget és a kisebbséget) és két álláspontot
állít szembe. A párhuzam ebben a szembeállításban lehet nyomatékosító vagy kontrasztív
funkciójú is. Az előbbire mutat be példát az alábbi két idézet.
„A "több" szigor
valójában több előítélet és még nagyobb jogegyenlőtlenség volna. Még kevesebb
esély és együttérzés jutna a rászorulóknak, akiknek még több okuk lesz
félni.”
„Nincs igazi szegénypolitika,
és nincs valódi cigánypolitika sem.”
A kontrasztív párhuzamra többek között
az ötödik bekezdés kínál példát.
„A többség előtt két logikai út áll.
Az egyik, hogy eltorlaszolja a maga életét a szegényekétől (cigány vagy nem,
egy határig mindegy). Ez csak erősen korlátozottan sikerül, viszont a
kirekesztettek tömegét és nyomását növeli. A másik út a szegények, köztük a
cigányok társadalmi befogadása, felemelkedésük, beilleszkedésük szisztematikus
támogatása. Ám sokáig ez is csak korlátozottan sikerül, közben növeli a
befogadók anyagi és szellemi terheit.”
(A párhuzamos szerkezeteket aláhúzás jelöli.)
A
nyomatékosító párhuzamot illusztráló második példából az is kiderül, hogy két
különböző kohéziós eszköz össze is kapcsolódhat. Ebben az esetben a párhuzam és
a részleges visszatérés (igazi/valódi) együtt jelenik meg, így a
szerkezet még hangsúlyosabbá válik.
A
publicisztika jelenségeket, álláspontokat ütköztető jellegéből fakad az
ellentétes kötések gyakorisága is. Összesen tíz alkalommal fordul elő
ellentétes értelmű kötőszó (de, pedig, ám, viszont) a szövegben. Ehhez képest kapcsolatos kötés (és) egyszer, alárendelő kötés (közben, ha) kétszer bukkan fel a cikkben.
Feltűnő az is, hogy a szöveg túlnyomó
többsége jelen idejű, kijelentő módú alakokat használ. Ez ismét a tartalomra
utal vissza, vagyis arra, hogy az aktuális problémából, a jelenlegi helyzetből
indul ki a szerző. Amikor ettől eltér, akkor mindig hipotéziseket, lehetséges
következményeket vet fel, ahogyan az alábbi példák is szemléltetik.
„Erkölcsileg és jogilag érdektelen,
hogy elkövetői cigányok, áldozata nem cigány. Fordítva is érdektelen lenne.” (feltételes mód)
„A "több" szigor valójában
több előítélet és még nagyobb
jogegyenlőtlenség volna. Még kevesebb esély és együttérzés jutna a rászorulóknak, akiknek még több okuk lesz félni.” (feltételes
mód; jövő idő)
Találkozhatunk
olyan kohéziós eszközökkel is a szövegben, amelyeket nem a tartalom, hanem
inkább a szöveg gazdaságossága és hatékonysága motivál. Ilyen eszköz az anafora
és az ellipszis.
Néhány példa az anaforára:
„[A szegények, az esélytelenek óriási többsége]i, cigány vagy sem, soha nem lincsel meg
senkit, még "megélhetési bűnözésre" sem adja [magát]i.”
„Annyi esetleg, hogy [a nyomorgó cigányok]j még a
nyomorgó nem cigányokénál is súlyosabb szociális problémát
"képeznek". Élethelyzetük [nekik]j
kilátástalan, a többség számára azonban közömbös, amíg nem zavaró.”
„A nem roma, sőt a nem szegény,
"átlagos" magyarok polgárosodási ügye is [elintézetlen]k. Ha nem volna [az]k, akkor nagyobb igény lenne bennünk a cigányok
beemelésére.”
(A koreferencia viszonyokat a zárójelezés és az
indexek jelölik.)
Példa ellipszisre:
„A szegények, az esélytelenek óriási
többsége, cigány vagy sem, soha nem lincsel meg senkit, még "megélhetési
bűnözésre" sem adja magát. Aki mégis [t.i.
meglincsel valakit és/vagy megélhetési bűnözésre adja magát], az átlépi a
társadalom, sőt az emberiesség néhány normáját.”
„Pedig a hasonló helyzetűek körében
bűnéletben sincs nagy különbség a romák és a nem romák között. De abban van
[t.i. különbség], hogy a cigányok
elleni előítélet még vastagabb.”
„A cigányokat a magyar társadalom
többsége nem is akarja emancipálni a maga konkrét szintjén, a saját lakó- és
munkakörnyezetében. [t.i. a magyar társadalom többsége] Nem
feltétlenül tudatosan rekeszti ki [t.i. a
cigányokat] - csak éppen [t.i. a magyar társadalom többsége] nem
fogadja be [t.i. a cigányokat]. [t.i. a
magyar társadalom többsége] Nem bízik benne, hogy a cigányok többsége 1.
szeretne, 2. képes lenne beilleszkedni.”
Összefoglalásképpen elmondható, hogy
még egy ilyen viszonylag rövid szöveg is számos kohéziós eszközt alkalmaz a
szöveg koherenciája kifejezésének elősegítésére. Ezek elrendezése korántsem
önkényes, ellenkezőleg, a kohéziós eszközök logikusan beszerkesztettek,
egymásra épülnek, egymás hatásait erősítik, ezzel segítve az olvasót a szöveg mondanivalójának
mind könnyebb és teljesebb megértésében.