Kristálykoponya
(Meleg, puha karosszék II.)

Laczkó Rajmund

ponyvaremény

A szerzõt inspirálta egy csontunalmas keddi délelõtt.

Könyvemet minden Karosszék-sorozat rajongónak és a "Galaxis útikalauz stopposoknak" ajánlom.

Esett az esõ. Nem is esett, szakadt, ömlött, zuhogott. Most már harmadik napja. Nem is ez zavarta igazán. Hanem a tény, hogy már harmadig napja nem mehetett napozni. Pedig le akart sülni. Barna, vagy még inkább rézbõrt akart magának. De nem ment. Szolárium meg nem volt a szigeten. Felesége figyelmeztette, hogy holnap reggel, ha törik, ha szakad (mármint az esõ), el kell indulnia a Gastes-hegy lábánál fekvõ kis kikötõvárosba, hogy elérje az egyetlen kompot, mely a fõváros felé tart.
Újra elkezdett pakolni. Gépies, automatikus mozdulatsorok követték egymást. Eleinte nem lelkesítette a gondolat, hogy anyósa lánya ismét csak a rózsaszín szívekkel díszített boxeralsóját tette felszerelései közé, de a fekete fémhuzalos fehérnemû elõzõleg is kikészítette a pöndölõjét. Több gatyája meg nem volt.
Élénkzöld öltönye alá citromsárga inget vett fel, hiszen ezek a színek azok, melyek a dzsungel mélyén is biztonságot nyújtottak neki. Fegyvereit közelharchoz választotta ki: egy túlélõkés, két 45-ös Beretta, egy Gillette-beretva, és két kínai bakelit yoyo, bár ez nem is fegyver.
A repülõteret nem volt nehéz megtalálnia. Egyrészt rengeteg közlekedési jelzõtábla jelezte a légi forgalmi központ földrajzi elhelyezkedését, másrészt a taxi egybõl odavitte. A vámnál ugyan nem tetszett a két tisztnek, hogy fegyverekkel akar a gépre szállni, de harmadik szemébe nézve tudták: jobb lesz nem kötni a négylábú házõrzõt a fabothoz.
A repülõút gyorsan eltelt. A Boeing-737 leszállását követõen magához vette csomagját, és bevetette magát a világváros forgatagába. Kapcsolata csak tizennyolc óra múlva fog jelentkezni, így a környék feltérképezésére elegendõ ideje maradt. A panzió, ahol szobát foglaltatott, a városközponttól 20 percnyire, észak-északkeleti irányban feküdt, és turisztikai szempontból nézve a társadalmi középréteg aktív turizmusának közkedvelt szálláshelyeként kategorizálható. Az ablakból kitekintve szembetûnõ volt Bor de Y'has diktátor emlékmûve, kirõl a város piroslámpás házait nevezték el. Neki is egy ilyen házban kell megtalálnia a kapcsolatát. Elõvette hát és bezsírozta maláj lufijait: ki tudja, milyen hosszan tart holnap a keresés.
A megadott címre megérkezvén rájött, hogy ma nem csak fizikális, de még vizuális szexigénye sem lesz kielégítve. Egy zárda magasodott elõtte.
- Ez nem lehet igaz! - mondta. Eszébe jutott, mikor évekkel ezelõtt egy tibeti kolostorból a dalai láma egy tincsét kellett elhoznia. A szent relikvia megszerzése nem bizonyult olyan könnyûnek, mint gondolta. Az istállóba befogott állat rúgkapált, köpködött és akkora ricsajt csapott, hogy csak gyors lábainak köszönhette menekülését. Nemesebbik felén még sokáig látszottak a patanyomok.
Eme gondolatok kavarogtak a fejében, miközben a kapu bal oldalánál kilógó macskafarokra taposott. Az áram teljes hiánya miatt kényszerültek arra az apácák, hogy e brutális és drasztikus mûködésû csengõt üzembe helyezzék. Egy idõs hölgy tárta szélesre a kaput:
- Kajajegyedet bedobtad?
- Lesz körömlakk a levesben?
Egymásra néztek és tudták, hogy azonos a rezgésszámuk. Ha nem egy zárda kapujában állnak, biztosan egymásra is mosolyognak, így azonban csak szeme csillogása árulta el: izgalmas éjszakában lesz része. Így is történt.
Egy teljesen különálló, a többi cellától hermetikusan elzárt helyiségben kapott éjszakai szállást. A kutató szempár rögtön megakadt egy állólámpán. Elektromos berendezés egy zárdában? Végigtapogatva a zsinórt eljutott a konnektorig. Lehet, hogy itt rejtõzik a titkos üzenet? Vagy a villanykörtére felírt "TUNGSRAM 60 W" lehet a titkos kód, mely a kristálykoponyához vezet?
Kétségek gyötörték, életében elõször nem tudta, hogy mit lehetne egy 1.80 m magas állólámpával csinálni. Végül felkapcsolta az égõt, és körülnézett. Nem volt egyedül, és õ ezt elõre tudta. Õ volt az, 900. Westel, a kapcsolat. Nem is teketóriázott, belekezdett mondanivalójába:
- Tudom, a konnektort bámulva nem tudta, ez most egy belsõ kommunikációs csatorna, vagy egy snassz egérlyuk, világi módon elfedve! Most láthatod: a szerkezet rendeltetésének megfelelõ alkalmazásban van. De ne errõl beszélgessünk: teljes nevem Elveszt Elek, ennek rövidítésébõl alakult ki Westel fedõnevem. Én leszek a kapcsolatod. Feladatod megszerezni a diktátor központi széfjében õrzött kristálykoponyát. Élõ embernek eddig még nem sikerült, a halottak meg még nem üzletelnek velünk. Semmi segítségre ne számíts. Ahoj popacsek!
Nem várt egy percet sem. Tudta, ez lesz élete nagy feladata! Érezte, ahogy a gondolatra végigfutott a hátán a hideg. Kapkodva vette fel ruháját, ám ekkor háta mögött harsány röhögés hallatszott. Westel kililult fejjel, térdét csapkodva vihorászott.
- Mi van? - kérdezte a harcos.
- Fordítva vetted fel a ruhádat!
- Miért, kívül van a csipke?
- Nem, belül az oxigénpalack!
Végigfutott a tetõn. Tudta, hogy lentrõl képtelenség behatolni. Mármint az épületbe. Így fentrõl próbálkozott. Mozdonyszõke ruhájában még egy darabig észrevétlen maradhatott volna, de õ még az éjszaka folyamán be akarta fejezni az akciót. Profi volt, profin gondolkodott, profingott egyet elmélkedés közben. Óvatosan nyitotta ki a csapóajtót. Órájára pillantva tudta, hogy kilenc perce van leérni a harmadik emeletre úgy, hogy közben rejtve marad. Fegyverére felerõsítette a hangtompítót. Beleharapott a kolbászába, nyelt egyet és nekivágott. Végigrohant a folyosón, magasba tartott kolttal. Az emberek rémült arccal ugrottak félre, utat nyitva ezzel a harcos széles, szõrös, szagos testének. A felvonóhoz érve hatástalanította a liftaknát, majd feltépve a lépcsõház ajtaját lerohant a lépcsõkön. A harmadik emeletre érve kifújta magát. Ereiben érezte a száguldó adrenalint. "Én marha - gondolta - kávéra Red Bull-t?" Csak bírja a szíve. Évekkel ezelõtt egy ilyen futás annyi lett volna, mint magáévá tenni egy vízilovat.
Fegyverét kibiztosította, de teste mellett tartotta. Nem akart felesleges vérengzést. Ma nem. Ha jobban belegondol, holnap sem. Ám holnapután... Ha idõben hazaér, felesége beef steak-kel várja. És õ véresen szereti.
De most a feladatra koncentrált. Erõteljes lépésekkel ment végig a folyosón. Az egyik ajtó mögül halk csilingelést hallott. Bizonyossá vált számára, hogy az ajtó mögött megtalálja létezésének értelmét. Hirtelen halk beszédet hallott. Ketten vannak. Az egyik a terem túlsó végében, az ajtóval szemben, a másik vele szemben, a harcosnak háttal. Nem számított váratlan reakcióra, pláne nem ellenállásra, így a napalm-bombát betette a hátán lapuló fridzsiderbe. Arcáról lehúzta a maszkot. Jobb szerette, ha látják a harmadik szemét. Mindenkiben rémületet okozott. Így volt édesanyjával is, mikor elõször meglátta. Aztán megmagyarázták neki, hogy a fia mutáns, és õ lesz a megváltó, így elfogadta gyermekének és felnevelte. Azóta rájött, hogy ez csak duma volt, de most már mindegy. Hátralépett, és teljes erõbõl belerúgott az ajtóba, mely darabokra szakadva zuhant be a kis térbe. A két férfi várakozó arccal fordult felé.
- A kristálykoponyáért jöttem.
Az asztal mögött álló férfi szemében tétova fény villant, majd megszólalt:
- Ön jött a Margaréta Csomagküldõ Szolgálattól?
- Nem. - szólt a harcos ridegen - A Quelle ügynöke vagyok.
- Akkor az öné a bal oldali, egészen fent a sarokban.
- Becsomagolná, ajándék lesz.
- Szívesen.
A kijárat felé ballagva azon gondolkodott, mit fog nyugdíjazása után csinálni. Mindig csak üldögélni a meleg, puha karosszékben.