Liba, kacsa, réz (Meleg, puha karosszék III.)
Laczkó Rajmund
agyradír
A szerzőt inspirálta egy in-spirál.
Könyvemet rajongóimnak és a Kispál-rajongóknak ajánlom.
Szivarjával teljesen befüstölte
már a kis helyiséget, de ő csak bámult ki az ablakon - rendületlenül, mozdulatlan.
Magányosan teltek napjai, már csak a múltra gondolt, az elmúlt másfél évre,
melyet felesége nélkül élt le. Harminc évi házasság után felesége asztmatikus
rohamban halt meg. Ő akkor is ugyanígy szivarozott, és gondolataiba merülve
- előző akcióját elemezve - azt se vette ésszre, hogy felesége hörögve sikítja:
"Megfulladok!". Csak azt tűnt fel neki, hogy a padlón lila fejjel görcsölő
nő ennyi sok év után újra azt mondja "Oh, boy!". Ám ekkor már késő volt.
A temetés nagyon megviselte.
Másnap képtelen volt lehúzni a WC-t maga után. A bűz miatt meg a rokonság
is itt hagyta. Hetekig csak kószált a hegyekben, majd visszatért a házba
és lehúzta a WC-t. Rájött, hogy vagy csinál valamit, vagy megőrül. Belépett
hát a titkosszolgálathoz, melyet röviden TSZ-nek hívtak, sok bonyodalmat
okozva ezzel a bemutatkozások során. Ő ugyanis a kolhozt részesítette előnyben.
Magas kora ellenére sokáig kacérkodott a titkárnővel és a gondolattal,
hogy az akciócsoporthoz lépjen be. Végülis kiképzőtiszt lett, ezredesi
rangban, ennek megfelelően ezrekben mérték a fizetését. Szakterületeként
a közelharcot, a lövészetet és a yoyozást választotta. Különösen ez utóbbival
volt nagy sikere, hiszen a szakterület bemutatásánál több magas rangú tisztet
is röhögőgörccsel szállítottak át a bázis egészségügyi részlegébe. Az e
mögött megbújó cinikus véleménynyilvánítást persze ő nem látta meg, így
boldogan gondolta:
- Nem volt hiába a Skriba-féle
harcművészeti tanfolyam.
Bár egészségügyi okokból a
dohányzástól eltiltották, e szenvedélyéről mégsem tudott leszokni. És ez
a döntése - bármilyen furcsán is hangzik - egy kitüntetés birtokosává tette:
évekkel később egy tüdőszűrés után kiderült, hogy a tető szigetelését tüdőváladékának
kátránytartalmából meg tudják oldani, megtakarítván ezzel annyi pénzt,
hogy kimenőre az általa kiválasztott maláj lufikkal láthatták el a srácokat.
Az ezredes a saját szexuális
életét a minimumra csökkentette - afrikai bevetések során futtában elkapott
még ugyan egy-két struccot, de ez már igazi kielégülést nem okozott neki,
a grizzly-medvék pedig már kihalóban voltak.
Egy esős éjszaka kapta meg
a KOTAJROGU parancsot. Indulniuk kellett. A parancs megfejtése nem volt
nehéz (olvasd visszafelé!), elindulni már nehezebb. Az átalakított DC-10-es
különlegesen kialakított belső tere a tizenkét tagú egység részére volt
berendezve. A belső burkolatok fegyverekkel voltan megrakva, a hátsó hangárban
pedig a szállítójármőveket helyezték el.
Feladatuk világos volt: felkutatni
és megsemmisíteni egy bantu-törzset, mely olcsó ebihal-csont hajkeféjével
több sikeres merényletet is végrehajtott már nyugati politikusok ellen.
Köztük volt Mamár Tesenyitszki lengyel gazdasági miniszter, illetve Békés
Csaba magyar honvédelmi miniszter is.
A leszállás után az ezredes
rövid megbeszélést tartott a helyi rendfenntartó-erők még életben lévő
tagjaival, akiktől megtudta, hogy a bantu-törzs a településtől délre elterülő
sivatagba vetette be magát, így felkeresésükhöz nem tudnak elegendő embert
biztosítani. Az ezredes persze csak mosolygott. egyrészt, mert a televíziós
társaságok élőben adták a megbeszélést, és szerette volna Amodent fogkrémét
reklámozni, másrészt szorosra húzott copfja is hátrahúzta arcbőrét. Megbeszélésüknek
egyetlen haszna volt: megtudták, hogy csak éjszaka érdemes támadni, a nappalokat
a törzs a homokba visszahúzódva tölti és csak éjszaka indul útjára (homokosoknak
is nevezik őket).
E hír hallatán az ezredest
furcsa érzés töltötte el. Visszaemlékezett a "La calda, tenera poltrona"
című kedvenc regényére, melyben a hős mindig az éj leple alatt vitte győzelemre
kis csapatát.
A csapatot három fekete Chio
dzsipbe ültették. Ezeknek előnye volt az átlátszó szélvédő, a négy kerék
és a vonóhorgot díszítő fél teniszlabda. Extráknak számítottak a nyitható
ajtók és a tekerhető kormánykerekek.
A települést elhagyva dél
felé vették az irányt. Mindenki viselte a bubósisakot, melyet bubópestis
ellen vettek fel, illetve egy speciális infravörös látókészüléket. A feltételezett
rejtekhely közelében minden gépkocsi tetején megszólalt a jeladó, mely
a Family Frost jellegzetes dallamát sugározta. Ez a csel bevált. Megjelent
az egész bantu-törzs, kezükben bevásárlókosár és a jól ismert buksztárca.
Ám a különleges egység tagjai elkövettek egy óriási hibát: levetették a
különleges páncélzatot takaró denevérember-jelmezt. A bantuk túl közel
voltak ahhoz, hogy ne vegyék észre, de túl távol ahhoz, hogy el lehessen
őket fogni. Ezt az ezredes rendkívül hamar felismerte, és elkezdett ordítani:
- Tűz, tűz!
Az egység dohányzó tagjai
öngyújtójukkal szaladtak az ezredes felé, míg a nemdohányzók kovakő és
tapló után kutattak a sötétben. Az éktelen haragra gerjedt bantu-homokosok
kihasználva a zavarodottságot, ellentámadásba mentek át. Az ezredes hideg
fejjel körülnézett, majd letört egy jégcsapot a füléről, fogai közé kapta,
elővett egy sorozatvetőt, és elvetett egy sorozat sárgarépát. Mikor látta,
hogy a fegyver tüze elől hasra feküdt társaira ennek ellenére is rávetik
magukat a homokosok, úgy döntött: szégyen a futás, de fárasztó. Így beindította
az egyik Chio-t és elropogott.
Bár padlóig nyomta a gázt,
a bázis mégsem akart közelebbinek tűnni. Így beindította a motort és újra
próbálkozott.
Visszatérve a DC-10-hez újra
felfegyverezte magát, és hogy fegyverzete megfeleljen az éjszakai harcmodornak,
eltett egy kispárnát is. Mivel tudta, hogy az ellenség tábora hol fekszik,
nem vesztegette az időt, kapcsolta az ötödik sebességet, és meghallgatta
a Petőfi rockzenei válogatását. Elérvén a rejtekhelyet, kikapcsolta a motort,
összeszedte fegyvereit és bátorságát, és közelebb lopódzott. Egy magaslatra
felmászva elővette éjszakai látókészülékét és körülnézett az alatta húzódó
kis táboron. Miután benézte az őrök helyét és mozgását, elővette kedvenc
Mauser 222-es mesterlövész fegyverét, felerősítette rá infraibolya-ultravörös
célzókészülékét, és munkához látott: rövid, egymáshoz közel fekvő sorokat
ásott, egy-egy ásónyomás helyébe 4-5 szem kukoricát szórva. Meglocsolta
őket, visszatemette a kis gödröket és szeretettel nézte munkáját.
Célzásra emelte fegyverét,
majd bekapcsolta az infrát. A kis fénypont hűvös nyugalommal söpört végig
a tájon, rubinvörös fénye azonban a bantuk számára láthatatlan maradt.
A távolságmérő rohamosan közeledett az ötszázas határhoz. "Ideális távolság"
gondolta az ezredes. Nagy levegőt vett, és magasba emelte fegyverét. Fejmagasságba.
Végignézett a puska csövén, mely pontosan a bantu silbak tarkójára mutatott.
Ujja az elsütő-billentyűre szorult. Elég volt egy tíz dekagrammos nyomás,
és a lövedék 800 m/s sebességgel tartott célja felé. És talált. Az őr egy
hang nélkül csuklott fel, ivott egy pohár vizet, összeesett és meghalt.
A közelebbi őrt egy gyors
műtéti beavatkozással segítette a túlvilágra - gégét metszett. És mert
más bantut nem látott társai közelében, hozzálátott kiszabadításukhoz.
Miután az első köteleit elmetszette, kissé habozott, hogy mit is mondjon,
aztán kivette a szájából a habfürdőt. Kettesben kiszabadították a kommandó
összes tagját, felfegyverezték magukat és az egész tábort foglyul ejtették.
Eme magasztos tettükkel kivívták az egész világ elismerését, plusz egy-egy
láda paprikás turista-sajtot a nyomós fajtából, a Vöröskereszt Nemzetközi
Bizottságától pedig egy-egy kacsát, az "Ágytál, amire vágytál" felirattal.
Ezek után a kis csapat felszállt
a Mut-Air menetrendszerű járatára, és hazarepültek. Otthon már várta őket
családjuk és a meleg, puha franciaágy...
|