1997. május 2, Budapest Sportcsarnok

 

Kora reggel óta rajongók csoportjai szállingóztak a Budapest sportcsarnok felé, ahol ezen a napfényes, gyönyörű tavaszi napon került megrendezésre az első magyarországi  -- régen várt -- Kelly Family koncert. A leghűségesebb rajongók ekkor még elég türelmesen várakoztak a bejáratok előtt, halkan beszélgettek, napoztak. Ezt a csendes, ugyanakkor belül türelmetlen várakozást csak néha-néha törte meg izgatott lányok beszámolója arról, hogyan találkoztak Joeyval a Kempinszky szálloda előtt, amikor -- testőrök nélkül -- futni indult. A lányok azt mesélték nagyon alacsony, vörös és kedves volt, autogrammot adott, és hagyta magát lefényképezni. A család többi tagja sajnos nem került elő. A beszámolókat mindenki irigykedve hallgatta, -- bárcsak ő is ott lehetett volna -- és magában azon imádkozott, hogy a koncerten legalább a színpad közelében lehessen. Három óra körül lezárták mindkét oldalon azt a részt, ahol a korán érkezett rajongók ültek, mivel ekkorra már számuk erősen megnőtt, és az emberek egyre csak jöttek, jöttek, és jöttek. Öt órakor már nem lehetett tovább kibírni ülve a várakozást, mindenki a kapuknál tolongott, míg végre -- hat órakor -- elkezdték beengedni az embereket. Hajrá futás be!!! Akik nagyon fürgék, és kellőképpen "erőszakosak" voltak, még éppen be tudtak jutni előre a kűzdőtérre, majd a biztonsági őrök lezárták az ide vezető utat. Itt bent tovább folytatódott az idegőrlő várakozás még két órán át, fulladozás a tömegtől, a  levegőtlenségtől. Többször is felhangzott a "Happy Birthday" Barby - nak, aki valószínűleg nem hallotta, mivel sajnos később a koncert folyamán nem volt túl jókedvű. Hét órára a kb. 14 ezer embert befogadó sportcsarnok lelátói és kűzdőtere szinte teljesen megtelt: emberek és emberek amerre a szem ellát. 7.59 - kor megkezdődött a visszaszámlálás, majd 8 óra lett, de semmi nem történt. 8.05 - kor azonban elsötétült a csarnok, majd felgyúltak a fények, a színpadon ott állt : a  Kelly Family !!!

A koncert elkezdődött, s elsöprő erővel hangzott fel a "When The Boys Come Into Town" forró ritmusa. Majd sorra következtek a jobbnál jobb számok, -- mint az várható volt -- nagyrészt az "Almost Heaven" és az "Over The Hump" című albumokról. Kellyék a koncert elején nem voltak túl jó hangulatban, -- Jimmy és Maite kivételével -- ami érthető is, hiszen idő kell amíg az ember beindul. Maite és Jimmy azonban az első perctől kezdve szédületes volt, táncoltak, pörögtek, forogtak, ugráltak a színpadon. A "Proud Mary"-nél az együttes legalább ötször próbálta meg befejezni a számot, de Jimmy nem hagyta, mindig újrakezdte azt. Később fantasztikus átéléssel adta elő a "Nanana", és a "Thunder" című dalokat, énekeltette a közönséget, nagyon jókedvű volt. Maite a már ismert csúcsformáját hozta, hatalmas energiájával nagyon jól uralta a színpadot, érzelmes és megható számait:  az "Every Baby"- t és a "Roses Of Red"-et mindenki vele énekelte. Patrícia gyönyörűen dalolta a "You Belong To Me"-t és a "First Time"- ot, de még mindig látszott rajta betegsége, amiből -- a jelek szerint -- még nem lábalt ki teljesen. Sovány volt, gyakran tette fel sötét szemüvegét a bántó fények miatt, és többször le is ült, úgy gitározott. Barby sajnoss nem volt túl jó formában, pedig a közönség mindent megtett, hogy érezze mennyire szeretik. Ő azonban alig-alig mosolyodott el, és csak egy keveset táncolt a "Baby Smile" éneklése közben. Angelo -- rajongói nagy bánatára -- csak ritkán bújt elő a messzi dobok mögül, de amikor előrejött énekelni, mindenki Paddyvel és vele énekelte talán a mai napig legnépszerűbb számukat, az An Angelt. Az egyik rövid kis pihenő alatt pedig fantasztikus dobszólóval kápráztatta el az embereket.

Sajnos volt egy hosszabb szünet is a koncert alatt, mivel alig 45 percnyi játék után a csapat eltűnt a színpadról. Az emberek türelmetlenül követelték vissza őket. Húsz perc után újra megjelentek, többen közülük átöltöztek, Jimmy befonta haját, s folytatták a showt. Egy perc sem kellett, és már senki sem emlékezett a hosszú szünetre. Hogyan is emlékezett volna, amikor szünet nélkül követték egymást a jobbnál jobb számok. Johnny a "White Christmas" alatt forgószélkén száguldozott a színpadon, pörgött, ugrált, majd később a "Good Neighbour" közben ő táncoltatta legjobban a közönséget. Joey vadabb számai sem hiányozhattak, a koncert elején a "Staying Alive", később Paddyvel a "Why Why Why" és végül a "Wolf". Ennél a számnál felmászott a magas hangfalakra, hogy aztán onnan nyaktörő, hatalmas ugrásokkal egy másodperc alatt lent legyen ismét. Szaltózott is mindenki megelégedésére, bár a másodiknál igencsak kibillent egyensúlyából. Kathy számait hatalmas siker fogadta, különösen a "Nothing Like Home" bűvölt el mindenkit, és páratlan hegedűjátéka. Gyanítom, hogy ebből a dalból is klipet készül a közeljövőben, hiszen egy kameraman egész végig Kathleen körül ugrált. A gyorsabb számoknál szinte az egész csarnok táncra perdült, hisz nem is lehet az olyan daloknál, mint a "Wearing Of The Green", a "Papa Cool", a "Hey Diddle Diddle", vagy az "Ares Qui", ülve maradni. Paddy a koncert elején a többiekhez hasonlóan egy kicsit visszafogottab volt, de később bepótolta mulasztását. Az elmaradhatatlan "An Angel" után sorra énekelte dalait, a "Fell In Love With An Alien"- t, majd a "One More Freaking Dollar"- t, amit a Queen közismert "We Will Rock You" nótájával folytatott. A "Take My Hand" közben az emberek megfogták egymás kezét, és így énekeltek vele. Ő -- mint már megszokhattuk -- lejött a színpadról, és az elöl állóknak mind megérintette a kezét. A "Swing Low" alatt sorra bemutatta családját, majd a jól ismert párbeszéd hangzott el közte, és a közönség között. Miután előénekelt egy dallamot, a közönség engedelmesen utána dalolta azt. Később azt kérte csak a fiúk, majd csak a lányok énekeljenek. A biztonság kedvéért, ha valaki nem ismerte volna a "girl" és a "boy" szó jelentését, megmagyarázta. A girl olyan lény, mint Maite (Maite ekkor csábos pillantásokat vetett, szempilláit rezegtette, csípőjét ringatta), a boy pedig olyan mint Angelo. Az éneklés az előre várt eredménnyel végződött: mivel a fiúk sokkal kevesebben voltak, így csak halk énekük hallatszott. Csodálkozva néztek egymásra, mintha nem értenék a dolgot: hogy lehet ez? Majd megegyeztek abban, hogy a fiúk szégyenlősebbek mint a lányok, nem kiabált mindegyikük, ezért voltak halkabbak. Sean tizedik emberként majdnem az egész koncert alatt a színpadon volt, szórakoztatta a közönséget, szaladgált, ugrált játszott. Először a feldobált plüssállatokat vette szemügyre, majd néhányat ledobott a közönség közé. Örömmel nyugtázta, hogy ez milyen sikert arat közöttük, így a kis csibész elkezdte sorba az összeset ledobálni a rajongóknak. Repült a sok nyuszi, maci, Micky egér! Miután a játékok elfogytak, Seanie új elfoglaltság után nézett, hasalva nézte az ugráló, tapsoló tömeget. Később talált egy levelet, amit ki is bontott, és huncut képpel nevetett a benne lévő képeslapon. Többször Maiténak kellett őt biztonságba helyezni, mint Joey ugrásai alatt, nehogy valaki átessen rajta. Látszott, hogy teljesen megszokott, természetes dolog számára a több tízezres nézősereg, a zene, a tánc. Egy csöppnyi szégyenlősség nélkül állt a színpadon, néha huncutul le-lepillantott a tomboló nézőseregre. Később, amikor az összes Kelly egymást átölelve előrejött meghajolni, már mindenki tudta, hogy a koncertnek hamarosan vége lesz. A színpad elsötétült, de nemsokára feltűnt Johnny, majd Patrícia, Jimmy és sorra a többiek is, hogy elénekeljék a "We Are The Word"-öt. A dal végén integettek, majd eltűntek a színpadról, ahova már csak Paddy és Angelo tért vissza egy gitárral, hogy lezárják a koncertet gyönyörű balladájukkal, az "I Can't Help Myself"- fel. Ez volt az utolsó szám, így hiába kiabált utánuk a tömeg, többé nem jöttek vissza a színpadra. Az első budapesti koncert így véget ért, de mindenki számára felejthetetlen élmény maradt.

* * *

Köszönet Emesének, amiért hangulatos beszámolójával segített felidézni az első pesti koncert eseményeit!

 

Vissza

1