Webpage designed by: ALVIS
Ada-Kaleh szigete.
Kerékpártúra az Al-Dunához
írta: Szatmáry Károly
    1938-at írtunk, amikor elhatároztam, hogy a nyári szabadságom idején biciklitúrára szeretnék menni. Egyedül nem lehet, és ezért társat kerestem magamnak.
 Andréka Pali régi farkaskölyök, majd cserkésztársam. Most pedig, mivel ö is a textilszakot választotta és velem együtt inaskodott a Romitexben, könnyü volt rávenni, mivel ö is szeretett biciklizni, hiszen naponta tette meg az utat biciklivel, a városból ki az Aradi-úton levö Romitex textilgyárba.
           A túrát úgy terveztem, hogy Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Déva, Lippa útvonalon megyünk. A biztonság okáért elmentem a megyeházhoz, hogy igazolványt kérjek.
Akkoriban már építették a nyugati árokrendszert. Ott azt felelték,
hogy nem mehetünk, mert Lippán hadgyakorlatot tart a hadsereg.
Erre megkérdeztem, hogy a Dunához le lehet-e menni Orsováig vagy Újmoldováig. Azt felelték, hogy arra mehetünk.
 Ekkor elmentem Paliékhoz és sikerült engedélyt kapnom Andréka nénitöl, hogy elengedje velem Palit. Õ 16, én pedig 18 éves voltam.
Azért mentünk csak ketten, mert úgy mondták, hogy ha hárman vannak
a túrazók, akkor kettõ mindig összeszövetkezik a harmadik ellen, és nincs megértés.
           Nos, mi ketten Palival egy szép augusztusi nap, kora reggel elindultunk a következõ útvonalon: Temesvár, Nagyremete, Izvin,
Rékás, Topoly. Azért tértünk le Sanovica felé, mert útba akartam ejteni Vásárost (Tergovestet), a szülöfalumat és aztán megyünk Lugosra.
De megjártuk, mivel elözö éjjel nagy záporesö esett és a hegyoldalról a sok víz lemosta a kukoricasorokból a földet a dülõútra.
Így nekünk a bicikliket vállra kellett vennünk, és úgy cipelnünk jó
darabaon, mert az út csupa iszap volt. Így aztán Babsán keresztül eljutottunk Vásárosra.
 Ott a falu közepén levõ ártézi kútnál lemostuk a bicikliket, és indultunk tovább Bálincra, majd innen Lugosra. Ott Pali egyik rokonánál szálltunkmeg.
 Ez a bácsi másnap elvitt a vágóhídra, hogy megmutassa, hogyan vágnak le egy marhát. Elöször egy rövidcsövü pisztollyal lyukat lönek a marha homlokába, egy bottal megsértik az agyvelejét, erre a marha elesik és csak ezután vágják el a nyakát.
 Délután a temetõben megnéztük egy rokon sírját. Miután egy napot Lugoson töltöttünk, másnap korán reggel elindultunk Karánsebes felé.   Az úticélunk, hogy megnézzük Herkulesfürdöt, Orsovát, a Vaskaput, Ada-Kalehot, a Kazán-szorost, amelyen végig eljussunk Oravicára és onnan haza.
           Lugos után Sacu, majd Valea Boului, Karánsebes, Buchin, Slatina
Timis, Armenis következett, de itt már a hegyek között elég meredeken ment az
út. Elértük Teregovát. A falu jobbra bent a hegyek felé, a völgyben feküdt.
           A faluban érdeklödtünk, kinek van tehene. Ha tehén van, ott tejet is kapunk, meg a szénapadlason alhatunk. Így is lett, a gazda a bicikliket bezárt a kamrába,mi pedíd felmentünk a szénapadlásra, ahol a pokrócainkba betakerózva, nagyon jót aludtunk. Reggelre kipihenve, friss tejet kapva, jól bereggeliztünk és továbbmentünk.
A gazda nagyon barátságos volt. Még egy pár szót magyarul is beszélt, mert azt mondta, hogy õ a magyar hadseregben szolgált az elsö
világháború idején.
Általában nagyon szívesen fogadtak a román falvakban végig az egész útvonalon.
A Poarta Oriental  szoroson, ahol a vonat párhuzamosan haladt az úttal, Domasneán, majd Cornea falun mentünk keresztül.
A kapaszkodókon mindenütt toltuk a bicikliket, hogy aztán a lejtökön nekieresszük szabadon.
    Erröl a szorosról mesélt a nagytatám, aki a háború alatt itt volt hídörségen, két alagút között volt a híd, amit öriztek. Érdekes, hogy itt a hidak íve nem felfelé, hanem lefelé hajlott. A következö falu Plugova, majd Mehádia következett, majd balra eltértünk Herkulesfürdöre.
    Jól felmentünk a Cserna völgyébe. Itt kaptam egy nagy durrdefektet. Megragasztottuk folt nélkül a két véget összefogva.
Közben az úton, láttunk egy viperát is. Nem nagyon jól sikeriilt a ragasztás, sokszor kellett pumpálni.
    Még aznap este elértünk Orsovára azon az új betonúton, amit mintának csináltak a franciák Mehádia és Orsova között (30 km).
Orsován megkerestük a volt osztálytársam, Gyüjtö Sanyi szüleinek az üzletét. Sanyi nem volt otthon, de a szülei nagyon szívesen fogadtak. Náluk aludtunk.
Másnap vettem egy új gumibelsöt és beszereltem a kerékpár hátsó kerekébe. Kibicikliztünk a Vaskapuhoz.
Itt megnéztük, hogyan vontatták fel a szerb oldalon levö töltés között a hajókat. Egy mozdony segítette felhúzni a vontató hajót, amely után négy slepp volt kötve.
Itt a Duna tele volt sziklákkal, és borzasztóan örvénylett.
Ezt hívták Kataraktának. A Dunaparton egy halásszal beszélgettünk,
aki kukoricalisztbe forgatva parázson sütött halat. Nekünk is adott belöle. Akkor ettem életembe elöször kecsegét, amelynek nincs szálkája, a külsö páncélja tartja össze a húsát.
    A part mellett török csónakos várt, hogy ha akarjuk, átvigyen
a szigetre(Ada- Kaleh). Jól felevezett a part mellett és jóval a sziget vége fölött indította el a csónakot. Az áíral szemben evezett és éppen a sziget kikötõjéhez értünk.
Megnéztük a várromokat, a tornyokat.
(Lásd: Ada Kaleh kép fennebb az oldalon.)
 Ezután a bazársoron mentünk végig.
Itt láttuk, hogyan fözik  vagy négy óra hosszat - a híres rahátot, és vagy tízféle ízesítövel és festékkel színesítik.
           A rahátból vettünk pár skatulyával, meg hosszú, tíz centis cigaretát, amit a szigeten levõ dohánygyárban készítettek.
Pár levelezölapot is vettünk a sziget látképéröl. Ezután visszavitt a török a csónakon a halászhoz, ahol a biciklijeinket hagytuk. Innen azután visszamentünk Orsovára. Másnap indultunk tovább a Kazán-szoros felé. Ogradena, Plavisevita volt az útvonal.
Itt a Kazán-szorosban a Széchenyi-úton haladtunk.
Az egyik szakaszán, ahol a sziklába volt vésve az út, megláttuk a Széchenyi-feliratot. Be volt cementezve, és csak egy kis márványtábla volt a közepére téve a Széchenyi-felirattal.
A túloldalon, a szerb parton látszottak a Római útnak, az oszlopoknak, gerendáknak kivésett lyukak. Ott is volt egy emléktábla. Egy helyen ki volt írva, hogy ECO, átkiabáltunk a másik partra és vagy két szótag után visszaszólt a visszhang. A Duna mind keskenyebb helyre szorult össze, és persze mind mélyebb lett, azt mondták, egyes helyeken a száz méter mélységet is eléri, a szélessége meg alig 200 méter. Erösen örvénylett, ezért hívják Kazán-szorosnak, mert mintha forrna, olyan a Duna.
 Elértünk Plasevicára, majd pedíg Svinicára. Ezután láttuk a Duna közepén a Babadag-sziklát, amit ma már elöntött a vaskapui tó. Ezután Berzascára értünk.
Itt megint a tej és a szénapadlás meséjével kaptunk szállást. Este a falusi
vendéglö nagytermében filmvetítés volt. Némafilmet játszottak, és amikor a szöveget vetítették, az operatör mindíg lassított, mert az egész terem hangosan olvasta a feliratot. Itt a faluban még tudtunk venni friss kenyeret.
Másnap a Duna-parton hajtottunk tovább, és elértük Coroninit, majd Ómoldovát, innen elkanyarodtunk Újmoldova felé. Itt már a hegyek közé kerültünk Oravica felé.
Sajnos nálunk nem volt semmiféle üveg tartalékvíznek. Mindíg ittunk a forrásból. Itt az út egy fennsíkon haladt tovább. Dél felé már nagyon meleg volt és sehol egy árnyék vagy víz. A szomjúságtól képesek lettünk volna a kocsikeréknyomban összegyült esövizet is meginni. Végre eljutottunk Carbunariba. Itt már volt víz egyik háznál, de ök is a völgyböl hozták fel. Megpihentünk, majd a Gyorgye nevü hegy tetejéröl, a magaslatról kellett lekerekezni. Ez az egyik legmeredekebb szerpentín.  Fenn a hegyen egy-egy hosszú faágat kötöttünk a kerékpárok alá és
elindultunk lefelé. Óriási porfelhõt vertünk, majd a szerpentín felénél megálltunk egy forrásnál. A torpedókra vizet öntöttünk, ami csak úgy sistergett a fékezés miatt. Lefelé behajtottunk a falu közepéig olyan porfelhöt csapva, mint egy autó.
Ez Sasca Montana volt. Innen tovább, Slatina Nerába mentünk, ahol megint a tej és a szénapadlás alapján kaptunk szállást. A kenyerünk elfogyott, de itt nem kaptuk kenyeret. Ezért puliszkát vettünk és így indultunk tovább, nagyon jó volt a szalonnával, meg hagymával. Innen mentünk Racajdián keresztül Oravicára.
Miután megnéztük a várost, továbbindultunk Klopodia felé. Ciacova után csak dülöúton tudtunk tovább haladni. Térképünk nem volt, ezért, csak úgy találomra fordultunk balra az egyik dülöúton.
Megkérdeztünk egy kukoricát kapáló házaspárt, hogy jó felé megyünk-e Klopodiára. Õk leállítottak és megmutatták, hogy amerre haladtunk, pont a határállomás piketjéhez értünk volna.
 Gyorsan visszafordultunk és most már biztosan haladtunk Klopodiára, ahol a következö éjjelt akartuk eltölteni. Klopodián Streleczki Sándor volt a tiszteletes. Õt az "Én kicsinyeim" címü gyermekújságból ismertük. Ö volt Sándor bácsi.
    Annak idején én is írtam levelet Sándor bácsinak, és válaszolt is olyan levélpapíron, amelyen rajta volt az ö fényképe. Comoriste falu után következett Klopodia.
Sándor bácsi és a felesége nagyon szívesen fogadott. Megvacsoráztunk, majd elvitt bennünket az ottani malomba. Ott láttunk elöször hogy indítanak el egy óriási Diessel-motort.
Nagyon érdekes volt, ahogyan az óriási lendkereket beállították az inditáshoz.
    Másnap reggel elköszöntünk és elindultunk hazafelé, az útvonal
Nagyzsám, Gherman, Moravica, Denta, Detta, majd Voiteg, Zsebely és Ságon keresztül végre hazaérkeztünk.
           Nagyon szép és érdekes volt az út. Mivel az ingeket levetve bicik-
liztünk, a tíz nap alatt egészen lebarnultunk. Az ujjaink fehérek maradtak, mivel azzal fogtuk a kormányt. Volt mit mesélnünk otthon. Átadtuk az ajándékot, az Ada-Kaleh-i rahátot, cigarettát.
    Ezt a gyönyörü kirándulást nem lehet elfelejteni.
Andréka Palival nagyon jól megértettük egymást, és igazán sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.
 

Temesvár 1998. áprilisa                           Szatmáry Károly

HOME