Attila halála

Attila, a hunok nagy királya megtért Róma falai alól. Vissza, birodalrna székvárosába, övéi közé. Amerre útja vezetett, a hunok mindenütt öröm- ujjongással fogadták. Különös örömmel készült fogadására székvá- rosának népe. A sátrak közötti tért, ahol hétköz- napokon ügyes-bajos dolgaikban foglalatoskodó asszonyok és rabszolgák hada nyüzsgött , ahol öregek üldögéltek vagy gyermekek hancúroztak, játék közben tanulva meg bánni karddal, nyíllal, kopjával, most szabaddá tették: vesszönyalábok- kal tisztára söpörték, majd friss falevelekkel hin- tették be az útvonalat, ahol Attila és kísérete a pompás sátorpalotáig elhaladt. Az ünneplés ez alkalommal nem csak a haza- térö királynak és a seregnek szólt: Attila új asz- szonyt készült házába hozni. Réka királyné akkor már ott pihent a Rika erde- jében, nyugalmát a bükkerdök leveleinek susogá- sa, a patakok csobogása, a hüs patakvízre szom- jazó özek-szarvasok nesztelen lépte örizte. Ünnep volt az új feleség érkezése. Ünnep Attila lakodalma is. Delelön állt a nap. A király palotája tele volt ünneplö néppel. A pad- lót pompás szönyegek borították, a fából faragott oszlopokat virágok és zöldágak fonatai ölelték körül. *** Rabszolgák tucatjai hordták szét arany- és ezüsttálakon az ételeket, s helyezték mély meghajlással a vendégek elött álló arany- és ezüsttányérokra, töltötték a gyöngyözö bort az arany- és ezüstserlegekbe. A pompás öltözetü vendégsereg közepén, valamivel magasabban a többinél, külön asztal- nál ült Attila és új asszonya. Nyugodt, de eröt sugárzó arccal nézett le a vigadó vendégsereg- re, amelyben egyre magasabbra hágott a jókedv. De nemcsak ez különböztette meg a többiektöl, hanem öltözete is: az egyszerü, ösi hun viselet s a fatányér és fakupa, amely elötte állt. Késö este volt már, amikor a király új asz- szonyával, Mikolttal a belsöházba vonult. S már majdnem megvirradt, mire körös-körül elcsen- desedett a víg násznép. Reggelre azonban nagy-nagy szomorúságra éb- redtek a hunok: nászéjszakáján meghalt Attila. Aki Isten kardját forgatva oly sok csatából került ki sér- tetlenül, akiröl az a hír járta, hogy testét nem fogja fegyver, azt álmaban eleredt orra vére fojtotta meg. Az ébredö ifjú asszony, amikor észrevette, mi történt, sikoltva szaladt ki a sátorpalotából, s amerre futott, jajongás kelt a nyomában. Mély gyászba borult az egész hun nemzetség. A férfiak a gyász jeléül késsel hasogatták meg arcukat, a nök fehér ruhát öltöttek: a hunoknál a fehér volt a gyász színe. Torda fötáltos parancsot adott, hogy vezes- senek fehér lovat az áldozóhelyre. Meg kell tuda- kolni Hadúrtól, miképpen történjen a legméltób- ban Attila temetése. Amikor elöjött a ligetböl, ahol már magasra szállt az áldozat füstje, minden szem reá tapadt. A vén táltos pedig reszketö hangon tolmácsol- ta Hadúr szavait: Urunknak ekképpen legyen nyugovása: Víz alá, föld alá készüljön lakása, Fényes napsugárba, sápadt holdsugárba, Harmadiknak pedig sötét éjszakába. Melléje tétessék harci paripája, Fegyvere, sok kincse, szép arany marhája, Kísérje is el öt minden hív szolgája, Legyen véle ott is szépséges mátkája. *** Igy is történt. Nem messze Attila székvárosától folyt a Tisza. An- nak egyik ágát elzárták, s száz rabszolga ásta meg a sírt az üres folyómederbe. Aztán a holt király testét be- tették egy színarany koporsóba, a színarany koporsót egy ezüst koporsóba, az ezüst koporsót egy vasko- porsóba. A mélyre ásott sírba melléje került kedvenc harci ménje, odatették fegyvereit, kincsek sokaságát. S voltak, akik biztosan tudták, hogy a sírt ásó rabszolgákkal együtt az ifjú asszony, Mikolt is követte urát a halálba. Aztán visszaeresztették a Tiszát eredeti medrébe . Másfélezer évnél is több múlt el azóta. Népek jöttek, népek mentek a Duna-Tisza közén. Soka- kat kísértett a legenda Attila király mesés kin- cséröl, a színarany és az ezüst koporsóról. Sokan keresték, még többen találgatták a helyet, ahol nyugszik. De senki meg nem találta. Attila pedig most is ott pihen háborítatlan: víz alatt , föld alatt , napsugárban , holdsugárban , fekete éjszakában. ***

Vissza a föoldalra