RENÉ GUÉNON ÉS MAGYARORSZÁG
René Guénon neve mára, a 90-es évek második felére, néhány kiváló ember
fáradozásának köszönhetően már nem ismeretlen Magyarországon.
Mégis, a Kali Yuga mélypontja felé közeledve – tehát figyelembe véve
Guénon szemléletének ezen fontos szempontját –, nevének ismert volta korántsem
mindig a legkedvezőbb azok számára, akik tanításait egyedül, önállóan,
valóban elmélyülten kívánják tanulmányozni.
Bár a Világirodalmi Lexikon 19. kötetében néhány apró hiba mellett
elfogadható kommentárt kapott személye, miután ötödik magyar nyelvre fordított
műve, az L’ésotérisme de Dante, a Saint Bernard-dal közös kötetben 1995-ben
a Stella Maris kiadó kiadásában megjelent, a nagy társadalmi-politikai-kultúrális
befolyással bíró, „akadémikus” vallás-, filozófia- és irodalomtörténeti
körök már elérkezettnek látták az időt arra, hogy kifejezésre juttassák
a Guénon által képviselt szellemiséggel szembeni ellenségességüket, „más”-ságukat.
Noha a mű 1200 példányban (ami ilyen művek esetében Magyarországon nem
túl kis példányszám) két hónap alatt elfogyott, a kortárs magyar értelmiség
gondolkodásmódját egyik leginkább meghatározó folyóirat, a Budapesti Könyvszemle
(BUKSZ) 1996-ban éles hangú kritikában igyekezett Guénon könyvének „jelentéktelenségéről”
szólni, és leleplezni „az ezoterista érvelés bizonyos technikáit”, „felfedezni
azt a patternt, melyen a szóban forgó [guénoni] értelmező eljárások nyugszanak”.(1)
E pszeudo-kritika(2) megjelenése (a mű egyetlen pozitívumát sem említi)
a személyeket tekintve főként Umberto Eco-nak köszönhető. Eco korábbi ilyen
jellegű megjegyzései végeredményeképpen 1995-ben az Egyesült Államokban
felolvasta egy tanulmányát, amelyet a New York Review of Books készségesen
írásban is leközölt és világszerte ismertté tett. A tanulmány „ősfasizmus”-ról
vagy „örök fasizmus”-ról szól. E szerint: „Az ősfasizmus első jellemvonása
a hagyomány kultusza. ... Elegendő megvizsgálni bármely fasiszta mozgalom
névjegyzékét, hogy megtaláljuk a legnagyobb tradícionalista gondolkozókat.
A náci szellemet tradícionalista, szinkretista és okkult elemek táplálták.
... A szinkretizmus ékes bizonyítéka az a tény, hogy az olasz jobboldal
nemrégiben De Maistre, Guénon, és Gramsci munkáival szélesítette eszmekörét
avégett, hogy megmutassa mennyire nyitott.”
Az általánosan uralkodó modern nézetek szolgálatában álló politikai
pártok napilapjai Eco „téziseivel” legalább három alkalommal foglalkoztak
Magyarországon. Azt a szimplán igénytelen következtetést vonták le belőlük,
hogy akit a fentiekre fel lehet használni, az teljesen érvénytelen és értéktelen.
Hogy mennyire nyilvánvalóan a legnagyobb rosszindulat „antitézis”-eiről
és kifejezetten „antitétikus”-diabolikus magatartásáról van itt szó, azt
világosan mutatja, hogy elegendő lett volna Guénon bármely könyvét felütni
ahhoz, hogy meggyőződjenek magának Guénonnak a szinkretizmussal szembeni
határozottan elutasító álláspontjáról. Ily módon, csaknem azt lehetne mondani,
hogy egyes személyek már alig várták Magyarországon az első olyan Guénon
mű megjelenését, amely „nem olyan szélsőséges” mint a La rčgne de la quantité
et les Signes des Temps, szép és sikeres kiadás, s történelmi-kulturális
relációi révén, az üres „kultúrtudásra”, információkra és tényekre épülő,
semmitmondó akadémikus professzionalizmussal így immár „érdemes” is megtámadni.
Megtámadni természetesen abból a célból, hogy a mű ismert témáján keresztül
nehogy néhányan ama tradícionális szellemiség irányába fordítsák figyelmüket,
amely képes még „átbújni a modern világ tű-fokán”, s kicsúszni annak „ellenőrzései”
és egyáltalán nem kívánatos hatásai alól.
***
De a társadalmi és kifejezetten korhoz kötött helyzetről fordítsuk tekintetünket
180 fokkal oda, ahol – annak a tanításnak az értelmében amit adott – tisztelik
Guénont.(3)
Nevét és munkáit Magyarországon Hamvas Béla (1897-1968) említette először
1935-ben,(4) az a Hamvas Béla, akit előtradícionalistának és mindenekelőtt
spirituális orientálódású írónak tekintünk. Hamvas éppen Guénon révén fogalmazta
meg Magyarországon a Tradíció ideáját először. Egy magas, intuíció révén
szerzett, de alapvetően logikai – olykor nagyon magasrendű – szinten interpretálta
azt. Írásai révén Magyarországon világossá lett Guénon szerepe a Tradíció
ideáinak autentikus és csaknem teljeskörű kifejtésében.(5) Világossá:
olyan ember számára, aki „az újkor egész filozófiáját és tudományát végignyomozta,
de az ötszáz év egész világában egyetlen abszolút gondolatot, egyetlen
szilárd kiindulópontot, egyetlen kétségbevonhatatlan igazságot sem talált.”
„... Guénon csak azok számára a jelenkor legelhatározóbb és egyetlen lehetséges
lépése, akik tíz-húsz-harminc évi munka után az újkori ember egész tudományos
és filozófiai törekvésében csalódtak és azt kiábrándultan félretették.
Ilyen ember ma természetesen kevés van” – írták Hamvast idézve,(6) 51
év múlva, a Magyarországon másodikként és harmadikként megjelenő Guénon
könyvek hátsó borítóira (ámbár az idézet előbbi első felét elhagyták).
A II. világháború után, 1948-tól Hamvas Béla nem publikálhatott. Írásainak
gépelt fénymásolataiból, amelyek kézről-kézre terjedtek az országban, és
nem kértek engedélyt arra, hogy lehessenek, értesülhettünk csak arról,
hogy noha Guénont továbbra is mesterének tekinti, ellenvetései is vannak
a Nagy Tanítóval szemben. 1989 után, miután életművét kiadni kezdték, alkothattunk
csak többé-kevésbé pontos képet arról, hogy milyen mértékben, milyen szinten
ismerte meg Hamvas Béla René Guénon életművét. Nem ismerte azt teljes egészében,
és valami elzárta őt attól, hogy amit ismer, azt teljes mélységében és
magasságában, ezoterikus jelentőségében megismerje. Rendkívül sajnálatos,
hogy a Hamvas személyével kapcsolatos elfogultság a mai napig nem engedte
kimutatni, hogy azok a kritikai észrevételek, amelyeket a 60-as években
megfogalmazott, egyáltalán nem komolyak és igazak Guénonra.(7) Szerencsére,
amikor ezek a 90-es években Magyarországon nyomtatásban megjelentek, Guénonnak
és az általa képviselt tradícionalitásnak már Hamvas genie-jétől részben
szabadulni tudó tisztelői is voltak.
A Guénon neve körüli világháború utáni csendet László András (sz. 1941)
világviszonylatban is páratlan spiritualitású Anthropokosmos Gnoietikos
c. disszertációja törte meg 1974-ben, amelynek Prológusában a szerző újra
említi Guénon nevét, mint a tradícionalitás „generalis restauratio”-jának
egyik „hatalmas súlyú személyiségé”-ét. László András Hamvas ifjú barátja
volt, aki Hamvasnál magasabban és szorosabban kapcsolódott a tradícionális
spiritualitás lényegéhez. Tehát a maga ezoterikus távlataiban értette meg
a tradícionális spiritualitást, nem csak mint – például – értékrendet.
Ma többen a Tradíció újabb nagy európai Mesterének tekintik. Mint Hamvas
írásai, az említett mű is fénymásolt formában terjedt az országban, s a
szerző lakásokban, majd a 80-as évek közepétől immár nyilvánosan tartott
előadásai révén gyakorlatilag Hamvas Béla személyétől függetlenül is kialakult
egy érdeklődés Guénon tanításai iránt. Buji Ferenc esetében ez látható
formát is tudott ölteni: 1988-ban elkészített egy szamizdat gépiratot,
amely a Le symbolisme de la croix öt fejezetét (IV., VII., XVI., XVIII.,
XXIX.) foglalta magában, A középpont szimbolizmusa címen. Ennek Ami centrális
és ami perifériális című fordítói bevezetésében mérvadó sorokat írt Guénonról:
„mindent onnan vizsgál és onnan fog egységbe és egyetemességbe, ahonnan
az ered.”(8)
Már ez az első szamizdat is említést tesz a La rčgne de la quantité
et les Signes des Temps egy létező magyar fordításáról, ami Szigeti Árpád
és az Őshagyomány Iskolája (Tradícionális Szellemi Műhely) kiadásában 1992-ben
az első magyar nyelven megjelent Guénon könyv lett, és további Guénon művek
lefordításainak, megjelenéseinek sorozatát indította el. Szintén Buji Ferenc
fordította, a könyv Utószavát pedig László András írta:
„Guénon ... nem csupán a tradícionális tanítások elmélyült ismerője,
kutatója és interpretátora volt, hanem Beavatott és a megvalósítás útján
messzire és magasra jutott Mester”.(9)
Ennek az Utószónak nem kis jelentősége volt még, hogy – abc-sorrendben
– az összes "kiemelkedő jelentőségű" nagy tradícionális gondolkozót megemlítette,
amiből is az olvasó számára egy kiterjedt és szoros láncolat képe válhatott
láthatóvá (Titus Burckhardt, A. K. Coomaraswamy, Julius Evola, Matgioi,
Marco Pallis, André Préau, Leo Schaya, Frithjof Schuon).(10)
A La rčgne de la quantité et les Signes des Temps megjelenését 1993-ban
a La métaphysique orientale és az Les états multiples de l’Ętre megjelenése
követte egy kötetben, Darabos Pál sok vitát kiváltott („A Lény sokféle
állapotának metafizikája”) fordításában, utószavával, név- és fogalommutatójával,
Farkas Lőrinc Imre kiadásában. 1993-94-ben ugyanitt jelent meg a Le roi
du monde Baranyi Tibor Imre fordításában és előszavával, utószóként Ernst
Küry két írásával (Der König der Welt és Vor Hundert Jahre kam zur Welt
René Guénon). 1995-ben a már említett L’ésotérisme de Dante és Saint Bernard
(Bódvai András illetve Orosz László Vladimir fordításában), majd szintén
egy kötetben ugyanebben az évben a La crise du monde moderne és a Le symbolisme
de la croix, Baranyi Tibor Imre fordításában és utószavával, Szigeti Árpád kiadásában.
A könyvek megjelenését Guénon további művei egyes fejezeteinek és cikkeinek
fordításai kísérték párhuzamosan. Ezek 1992 és 1996 között az Őshagyomány,
illetve az Arkhé folyóiratokban jelentek meg. Az Arkhé a „Tradíció” fogalmát
tisztázó és alapszimbólumait bemutató írásokat közölt, míg az Őshagyomány,
a korábbi folyóirat(11), Guénon modern világ kritikájával foglalkozó írásait,
általában „a tradícionális világot” bemutató tanulmányait és néhány tradícionális
problémával foglalkozó cikkét (így például a „Tantrizmus és mágiá”-t) közölte.
1996-97-ben Guénon tanulmányainak és könyveinek a megjelenése megtorpant.(12)
Részben jogi problémák miatt (a Gallimard magyarországi képviselőjének
nem válaszol Guénon örököse), részben kétes és kérdéses okok miatt. Érdeklődés
hiányáról nem nagyon lehet szó, hiszen az Introduction générale ŕ l’étude
des doctrines hindoues és a La Grande Triade időközben elkészült teljes
terjedelmű magyar fordításai nem erre utalnak. Egy szent iratok és tradícionális
kommentárok fordítására és tanulmányozására létrejött csoport (Ârya Mantra
munkacsoport) pedig a Etudes sur l’hindouisme és a Symboles fondamentaux
de la Science sacreé több fejezetét fordította magyarra.
Legalábbis cikkek tekintetében, 1997-98-ban egy politikai folyóirat,
a Pannon Front folytatta Guénon bemutatását. Közölte az Introduction générale
ŕ l’étude des doctrines hindoues utolsó fejezetét, összegyűjtve Guénon
tanácsait a nyugati civilizáció maradék szellemi elitjének újjászervezéséhez;
majd kritikáját a „klasszicitással” kapcsolatos nyugati előítéletről, továbbá
Ungern-Sternberg báró illetve az „Ördög hét tornya” iszlám mítosza kapcsán
írt recenzióit. Az egyetemes, metafizikai és szellemi megvalósítás-centrikus
orientáció tekintetében egy nemrég megjelent kiadvány – a Tradíció évkönyv
– pedig az Introduction egyik fő fejezetét közölte.
***
A folyóiratokbeli közléseket tendenciáknak tekinthetjük, amelyek vagy
Guénon tanításai teljes körének tiszteletén belül jelentkeznek, vagy a
tanítások teljes körétől elszakadva. Guénon minden tanítása fontos. Egyetlen
kérdés, hogy az ezek különböző típusaira irányuló érdeklődések tanításainak
teljes körén belül mennek-e végbe, avagy ezek teljességét elveszítve, kizárólagossá
váló értelemben. De természetes, hogy az utóbbi is messze több, mint Guénon
eleve elutasítása, írásainak „nehéz nyelvezete” avagy más fent említett
és mondvacsinált okok miatt.
Néhányan sajnos – világszerte – arra az abszurd következtetésre jutottak,
hogy Guénon „hivatalos-akadémikus” mellőzése, el nem ismerése „azoknak
köszönhető”, akiket Guénon csupán társadalomkritikai-politikai értelemben
érdekelt. Ezt állítani valóban abszurdum és a mai kor (Kali Yuga) sötétségének
nemismerésére vall. Mindazok, akik nem hajlandóak Guénon korkritikájának
szellemi-ezoterikus értelmét keresni – minthogy Guénon végső soron ezért
és nem másért kutatta az „eltévelyedéseket”, ezért és nem másért leplezte
le a „felforgatás” erőit (vagyis, hogy saját útját teljesen mentessé tegye
ezektől) –, mindazok e hiányosságukért maguk fognak felelni. Guénon „mellőzése”
azonban nem nekik köszönhető, ők általános értelemben sokkal inkább „lépcső”
lehetnének Guénon megismerése felé. Guénon felé, akit mi a leginkább ezoterikus
nyugat-európai guénoniánus körök szempontjai és megjegyzései alapján is
Az ismeretlen René Guénon-nak tekintünk.
***
A „szektarianizmust” szinte kötelező elkerülni Guénon tisztelete nyomán,
de Magyarországon talán sikerült elkerülni a „guánoniánus skolaszticizmust”
is, amelynek Nyugaton azért jócskán tapasztalhatók a negatív megnyilvánulásai
(ezek a Hagyomány metafizikai doktrináit és lehetőségeit a pusztán Guénon
által kifejtettekre redukálják). Persze, kérdés, hogy az efféle guénonianizmus
„elkerülésének szándéka” nem jár-e együtt a guénoni életmű lehető legteljeskörűbb
és pontos ismeretének a hiányával is. Ezt a kérdést azonban önmagunknak
kell feltenni, és mindennemű „kötelező” jelleg nélkül. Darabos Pál egy
írásában(13) részletes, többé-kevésbé pontos keresztmetszetét adja Guénon
két általa fordított művének (Les états multiples de l’Ętre; L’Homme et
son devenir selon le Vedanta). Elvben elvárható lenne, hogy legalább tartalmilag-analitikusan
ennyire ismerjék Guénon munkáit mindazok, akik számára tanításai fontosak.
Mégis, egy ilyen részletes tartalmi ismeret sem „biztosíték” a tradícionális
szellemiségre. Jól mutatják ezt Darabos fantáziálásai és illúziói a kereszténységgel
kapcsolatosan, amely állítólagosan „minden más hagyománynál mélyebben nyitja
meg az alapállást”, továbbá az ilyen abszurd állítások: „Guénon esetében
csak az a meggondolkoztató, hogy nem ismervén fel a keresztény vallás és
a keresztény hagyomány közötti különbséget {?}, úgy vélte, hogy a kereszténységen
belül nem érhető el a metafizikai realizálás, és ezért áttért a mohamedán
vallásra. Ez tévedés {sic} volt a részéről és Hamvas Béla példája mutatja,
hogy a megoldás az ezoterikus kereszténységen belül érhető el! {sic}” –
Dúl Antal hasonló illúziói szintén idetartoznak: „Hamvas Guénonhoz mindvégig
hű maradt, de mesterét logosz-erőben valóban felülmúlta {sic}. Szavai a
szó születésének forrásához közelebb állnak. ... Hamvasnál tárgyi tévesztést
igen, de elért tudatszintjének (egységtudatának) megingását soha {sic}
nem tapasztaljuk.”(14)
Ezektől a nyilvánvaló túlzásoktól eltekintve, ami Guénon tisztelete
tekintetében talán kifejezetten magyarországi jellemzőnek mondható, az,
hogy itt elkerültek maradtak azok az eleve ön-leleplező és szegénységi
bizonyítványt kiállító szerencsétlenségek, amikor is egyes körök – talán
bizonyos szabadkőműves behatásra – arra kényszerültek, hogy a kiemelkedő
és írásunkban is idézett tradícionális szerzők közötti nézet- és felfogásbeli
különbségeket eltúlozzák. Tudjuk, hogy vannak Nyugaton állítólagos tradícionalista
körök, sőt állítólagos ortodox tradícionalista körök, akik csak akkor érzik
magukat szemléletük „biztonságában”, ha Guénon nagyságát mondjuk Evola,
vagy Schuon nagyságának és tekintélyének a kifejezett rovására hangoztathatják.
Láthatóan elveszítik lábuk alól a talajt, nem látják ezeknek a tanítóknak
általában egyaránt jótékony hatását. A jelenkori világnak e szerzőkről
egyaránt pozitív értelemben kellene tudnia, akiket egy egységes szuprarealitás
láthatatlan módon köt össze. És mindez – amint azt egy jegyzetben fentebb
jeleztük – egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne látnánk a tradícionális
szerzők között lévő – alapvető egység melletti – különbségeket.(15)
Végül, Magyarországon egyenesen páratlan az, hogy Guénon metafizikája
és a Primordiális Tradíció ideája, László András révén, Shrî Râmana Mahârshi
tanításainak-szemléletének egyidejű bemutatásával került megvilágításba.
Ez a par excellence Primordiális Tradíció megértéséhez és megismeréséhez
ténylegesen hozzá segítő körülmény lehet, amely mély megismerés a Hagyomány
logikai értelme és levezetései mögött Nyugaton gyakran elsikkad.
Lábjegyzetek:
1.) Kelemen János: A "rózsakeresztes" Dante, in: BUKSZ folyóirat ("Kritikai írások a társadalomtudományok köréből"), 1996. nyári szám, 168-174. o. (168, 170. o.) A cikk gúnyolódik Guénon "beavatottságán" és "ezoterizmusán", végkicsengésében pedig anti-judaistának, az összeesküvéselméletek és inszinuációk képviselőjének állítja be - René Guénont. Különösen jellemző, hogy a "kontemplatív" szemlélet hiányát veti Guénon szemére (171. o. 2. hasáb, 172. o. 1. hasáb). Már 1989-ben Sz. Farkas Jenő elkövette azt a mindennél nagyobb tévedést, amit azután - úgy tűnik - az összes magyarországi "akadémikus entellektüel" átvesz, nevezetesen, hogy GUÉNON EZOTERIZMUSÁT A MODERN VULGÁR-EZOTERIZMUSSAL VAGY VALAMIFÉLE SZEKTARIANIZMUSSAL AZONOSÍTJA - HOLOTT GUÉNON EGÉSZ ÉLETÉBEN MÁST SEM TETT, MINT EZEK ELLEN ÍRT - megóvva, konzerválva és fenntartva a tradícionális ezoterizmus lehetőségét és eredeti "komoly tisztaságát" (V.ö.: Sz. Farkas Jenő: Drakula vajda históriája, Akadémiai, Budapest 1989, 123-124. o.).
2.) Pszeudo-kritika, merthogy a kritikos, az igazi kritika gyakorlója eredetileg olyan ítélőképességgel rendelkező személyt takart, akinek ítélőképessége analógiában áll az "utolsó ítélet" alkalmával megjelenő "istenítélet"-tel, az igazat a hamistól megkülönböztető és szétválasztó "második krisztusi tett"-el.
3.) Fontos megjegyzés ezzel kapcsolatosan, hogy egy olyan "ortodox guénonianizmus", amely nem venné tekintetbe a társadalmi-politikai realitást, az valójában nem tudna 180 fokkal, tehát teljesen elfordulni attól. Azon egyszerű oknál fogva nem, hogy egy szó szoros értelemben vett megfordulás előzetes értelemben megköveteli annak a pontos figyelembevételét, amihez képest teljes, 180 fokos fordulat. Így, e figyelembevétel nélkül, nemcsak, hogy nem jöhet létre az időbeli és társadalmi realitásoktól való függetlenség, hanem ráadásul pontosan azért nem jöhet létre, mert már ahhoz való szoros kapcsolódások, azzal való rokonságok, egybevágások, annak jellemzőihez való hasonlóságok alakultak ki. Nem ritkán nem egy "felsőbb" szempont, hanem pusztán ez vezet ahhoz, hogy a társadalmi-politikai realitásra nem figyelnek.
4.) Hamvas Béla: Modern apokalipszis (A világkrízis irodalma), in: Társadalomtudomány folyóirat, 1935. ápr-szept. szám, 113-127. o.
5.) 1941-ben Hamvas a következőket írta: "Mi ez a tradíció? A hagyomány az ember és a transzcendens világ között lévő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak, mint az emberi sors egyetlen feladatának a megőrzése. ... A hagyomány értelme pedig az, hogy az ősidőkben történt kinyilatkoztatás az ember tudomására hozta származásának isteni voltát, s ezt a kinyilatkoztatást minden következő emberiség számára fenn kell tartani és meg kell őrizni." Hamvas Béla: Scientia Sacra. Írás és hagyomány, in: Tradíció évkönyv, 1998, 19, 20. o. (2. megjelenés) "Ziegler és Guénon nemcsak a hagyományok közötti levő párhuzamos megértés lehetőségét teremtette meg, hanem először fejtette ki, hogy vallás sok van és még több képzelhető el, mert a vallás a történelemben keletkezik és a történelemben fel is oszlik. Hagyomány azonban csak egyetlenegy van, és minden vallás a hagyománynak az időben megjelent alakja. Ziegler és Guénon tette lehetővé, hogy az ember status absolutusát fel lehessen tárni." Hamvas Béla: Scientia Sacra II. (1960-1964), in: Hamvas Béla művei 10., Medio, Szentendre 1996, 33-34. o. Főművében, a Scientia Sacra I. (Az őskori emberiség szellemi hagyománya) című nagyműben, 1943-1944-ben Hamvas a következőket írta: "Guénon ... először tisztázta véglegesen azt, hogy mi a hagyomány. ... a valódi éberséghez Guénon áll legközelebb." Hamvas Béla művei 8., Medio, Szentendre 1995, 101. o. (2. megjelenés)
6.) Hamvas Béla: René Guénon és a társadalom metafizikája (1942), in: Hamvas Béla 33 esszéje, Bölcsész Index, Budapest 1987, 191. o. (2. megjelenés)
7.) Már Hamvas általunk legkiválóbbnak tartott életidőszakából, az 1933-1943 közötti időszakból egy nagy félreértés származik Guénonnal kapcsolatosan: az, hogy Guénon meghatározó és lényegi értelemben a "szent iratok szövegei alapján restaurálta" volna a Tradíciót. Hamvas Béla élete végéig "mester"-ének nevezte Guénont, és lényegében lehetetlen volna az összes olyan helyet idézni tőle, ahol Guénon nevét a legpozitívabb értelemben említi. A nem teljes körű ismerés és a nem teljes mélységű értés jelei egy idő után mégis egészen nyilvánvalóvá lesznek nála: Amit szeretnék megvalósítani - mondja -, az az őskori és a keleti egyszerűség és tisztaság, de "mindezt nem teóriában, mint Guénon tette és nem mint szubjektív heroizmust, mint Kierkegaard és Nietzsche, mert Guénonnak nincs egzisztenciája, csak szelleme, Kierkegaardnak és Nietzschének csak egzisztenciája van, de nincs objektív stabilitása." Hamvas Béla: Interview (1958-1964), in: Hamvas Béla művei 3., Életünk, Szombathely 1992, 249. o. {Kiemelések tőlünk} "Guénon és Ziegler a modern európai gondolkozó életét élték {sic}, polgári életkörülmények között, jó könyvtárakkal, anyagilag biztosítva, szabad utazási lehetőséggel, értelmi munkában, morális és materiális fenyegetések nélkül. ... Guénon és Ziegler és más, aki hasonló teóriát dolgozott ki, a modern létrontással nem állt konkréten szemben {?}, vagyis magatartásában polgári maradt (tudós, kutató, író)." Hamvas Béla: Megjegyzés az életműhöz (1964-1966), in: Hamvas Béla művei 4., Életünk, Szombathely 1992, 194, 196. o.
8.) René Guénon: A Középpont szimbolizmusa, Fénymásolt gépirat, Nyíregyháza 1988, 3. o.
9.) René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei, Szigeti ("Az Őshagyomány könyvei I."), Budapest 1992, 247. o.
10.) "Általában a tradícionális - és körükön belül a kiemelkedő jelentőségű tradícionális - szerzők a leglényegesebb, a leginkább centrális fontosságúnak tekinthető alapkérdések megítélésében - mondhatjuk - teljesen egyetértenek." (László András: Utószó, in: R. Guénon: Op. cit., ibid., 248. o.) Ezután a szerző röviden érinti azokat az "olykor lényeget is érintő" kérdéseket, amelyekben a tradícionális szerzők véleménye különbözött (248-249. o.). Mindezeket azonban nagy önuralommal tárgyalja: Ha nyilvánvalóan ki is kell derülnie annak, hogy az ember mivel ért egyet és mivel nem, egy igazán megalapozott meglátás valójában olyan mély, benső és szilárd, hogy nem kényszerül más tekintélyek és vélemények értékeinek a lerombolására. Guénon véleményünk szerint egyébként határozottan figyelembe vette a tantrizmust, erről több nézőpontja, de írása is tanúskodik, csak éppen a tantrizmus "védelme" és "adekvációja" értelmében nem hangsúlyozta ezt. Máskülönben nehezen értelmezhető helyesen annak a Guénonnak a "vallásossága", aki világosan látta a metafizika és a vallás közötti nagy különbséget, s az utóbbiban levő "devocionális" összetevő veszélyeit. El kell felejtenünk azokat a külsőségeken alapuló meglátásokat, amelyek egyikének például még S. H. Nasr is hangot ad, amikor is azt állítja, hogy Guénon "soha nem gyakorolta a hinduizmust" (An interview with Seyyed Hossein Nasr, in: Gnosis Magazine, 1995 őszi szám, 54. o.). Lásd e probléma tekintetében, René Guénon: Études sur l'hindouisme, Editions Traditionnelles, Paris 1968.
11.) Az Őshagyomány az első, 1991 márciusa és 1995 júniusa között megjelent magyarországi tradícionális folyóirat volt. Történeti-szellemi jelentősége és szerepe Magyarországon lényegében akkor is vitathatatlan, ha szerzőinek a fele egy határozottan pszeudotradícionális, nacionális "hagyományoskodást" követett.
12.) Ekkoriban egy kis kiadvány formájában megjelent Eckhart Mester öt prédikációja, amit René Guénon emlékének ajánlottak ("Regulus Kollekció II.", Camelot, Budapest 1997.).
13.) Darabos Pál: René Guénon élete és életműve a hagyomány gondolatának szolgálatában (1994), in: Hamvas Béla Kör (szerk.): Gyémántnál keményebb. 100 éve született Hamvas Béla, Budapest 1997, 170-200. o.
14.) Hamvas Béla Kör (szerk.): Gyémántnál keményebb. 100 éve született Hamvas Béla, ibidem, 200. és 11. o. A szóban forgó szerzők egyáltalán nincsenek tudatában a tradícionális szerzők és iniciatikus irányzatok közötti mély benső feszültségeknek. Így például nem tudják, hogy Guénon neheztelt Schuonra, amiért a kereszténység "ezoterikus" jelentőségét eltúlozta. Mindezek megértését persze nem lehet mindenkitől elvárni, így - mint erre utaltunk - hangoztatni sem kell mindig, minthogy a tradícionális szerzők mindegyike egytől-egyig kimagasló jelentőségű, általában a világ számára pedig alapvetően egy spirituális egységet reprezentálnak. A téves, hamis és jelentéktelen kategoricizmusoktól azonban mindig tartózkodni kell. Ami fontos, abban pedig informáltnak kell lenni. Hamvas Béla egyáltalán nem nevezhető "dilettáns" szerzőnek, de - művei alapján - nem csatlakozott és tartozott egyetlen igazi és határozott beavatási irányhoz sem, hogy "univerzalisztikus" tudását megfelelően integrálja és hogy a fent említett dolgokban kompetens legyen - normális és elégséges hivatkozási alappá válva.
15.) Vannak egymást - a meghaladás értelmében - kizáró különbségek, és vannak a komplementaritás értelmében fennálló különbségek. Nyugat-Európában bizonyos körök Guénont és A. K. Coomaraswamy-t tekintik "komplementer mestereknek". Magyarországon a meghatározó jelentőségű szellemi körök René Guénont és Julius Evolát fogják fel ilyenekként. Ez nem tűnik alaptalannak, minthogy az igazi komplementerek között mindig jelentős, de inspiratív értelemben fennálló feszültségnek is lennie kell.
RENÉ GUÉNON MŰVEI MAGYAR NYELVEN
vissza a honlapra |