Cusco 2002.09.07., Szombat

Kb. 1 óra a repül?út. Ennek megfelel?en nem halmoznak el enni-innivalóval, viszont ahogy felszállunk, rögtön meglátjuk a napot, amit már két napja nem láttunk, ráadásul gyönyör? a kilátás, ahogy az Andok havas hegycsúcsai között lavírozunk. A leszállás sem akármilyen élmény, mert a repül?nek nincs túl nagy helye szép nyugodtan körözni, hiszen Cusco az Andok közepén, hegyek közé ékelve fekszik.

A csomagjaink újra megérkeznek, miközben a váróban az Astoria aluljáróra emlékeztet? hangulat uralkodik, a reggel 7 óra ellenére, ugyanis indiánok zenélnek iszonyú hanger?vel. Közben meg újra ügynökök kérdez?sködnek, hogy van-e már szállásunk, nem akarunk-e taxit stb. Minket persze már a limai reptéren kiszúrt valaki, aki mindenáron a nevünket szerette volna, merthogy ? elintézi nekünk az ingyen fuvart Cusco-ban. Kata be is mondta a sajátját, gondolván sosem látjuk többet az illet?t. Hát nem úgy van az. Cusco-ban már táblára kiírva látjuk viszont a nevet, ha nem tudnánk, hogy mit akartak oda írni, rá se jönnénk, hogy mi az, hiszen ezek megkapták dróton az információt. Furcsa dolog, hogy a világ másik végén várnak minket táblával. Végül rövid tanakodás után úgy döntünk, hogy odamegyünk a táblásokhoz. Bemutatkozik. Ronaldo-nak hívják. Persze kiderül, hogy csak akkor ingyenes a fuvar, ha abban a szállóban szállunk meg, ahová ? visz. Ki van ez találva.

Itt is sok a biztonsági, de valahogy mintha nem csinálnák túl komolyan. Ha épp nem találod a jegyed, akkor továbbállnak. Végül kiverg?dünk a Ronaldo mikrobuszához, aki szép lassan rábeszél mindenre, hiszen jó perui szokás szerint mindent el tud intézni, ? egy egyszemélyes utazási iroda, az irodája egy aktatáskában van berendezve. Jelenlegi állás szerint elvisz bennünket egy félnapos és egy egynapos túrára Cusco környékén, múzeumokba, romokhoz, piacra, templomokhoz, majd egy 4 napos Machu Picchu gyalogtúrára, amihez ?k adják a sátrat és a kaját, amit ráadásul a serpák vinnének. Mindezt potom 200 dollárért fejenként. Sejtettük, hogy átver, de aztán utólag kiderül, hogy olyan nagyon nem, mikor körülnéztük különböz? utazási irodáknál. Ronaldo egyébként elég furcsa fajzat, csupa borvirág a képe, viszont eddig ? beszélt a legjobban angolul, dörzsölt figura, még kokateával is megvendégel, ami leginkább valami meleg mosogatóvízre emlékeztet, csak ott úsznak benne a zöld kokalevelek. A hatását sem nagyon érzem, de állítólag enyhíti a magashegyi leveg? okozta tüneteket. Ugyanis bármennyire nem hittem is a 3000-3300 métert érzi az ember, pedig 2500-on többször jártam, igaz, hogy ott nem tartózkodtam hosszabb ideig. Itt bizony kicsit nehezebben lélegzik az alföldhöz szokott ember, ha hirtelen pár lépcs?fokon fel kell mennie vagy a hátizsákokat az autóról leraknia, furcsa érzés, mert máskor ez meg se kottyan.

Persze elfogadtuk az ajánlott szálláshelyet. Végülis csak 9 dollár fejenként és éjszakánként és a kétágyas szobákhoz fürd? is tartozik, meleg vizet is lehet csiholni egy óra alatt. Hostal del Inca-nak hívják. Lepakolunk, aztán körbejárjuk a f?teret meg néhány környez? utcát. Ezek nagyon szépek, persze itt is mindenütt árusok vannak, rend?r legalább annyi, rengeteg a bazár, alig tudjuk visszafogni magunkat, hogy mindenféle szuvenírt össze ne vásároljunk. Így is vásároltam egy dísztököt, meg indiános tollakat, egyebeket meg kinéztem, hogy meg kellene venni, de abban bízva, hogy majd a piacon olcsóbb lesz minden, inkább ellenálltam. A vásárlásoknál gyakoroljuk az alkudozást, ugyanis itt mindenre lehet alkudni, nekem is sikerül felére alkudni mindkét alkalommal, gondolom így is túlfizettem, de legalább sikerélményem van, no meg vásárfiám.

A város egyébként sokkal civilizáltabbnak t?nik, mint Lima, a forgalom sokkal kisebb, ráadásul a magashegyi leveg? és a szikrázó napsütés rögtön jobb kedvre deríti az embert. Szépen le is ég az arcunk, ugyanis azért eléggé be vagyunk öltözve, mert itt még tavasz van és bizony foga van a napnak. A városban rengeteg érdekes épület van, sokszor az alsó szinten felhasználták az inka épületek maradványait, a köt?anyag nélkül egymásra rakott, egymáshoz csiszolt k?tömböket. Az utcák is néhol a régi k?b?l vannak, mindez kombinálva a spanyol építkezési stílussal, csak ez a sok piaci légyre emlékeztet? árus ne lenne. Már csak röhögünk rajtuk, de ez ?k nem adják fel, ?k mindenáron képeslapot, dísztököt, fés?t, öveket, pulóvereket akarnak ránksózni. Persze mindent bevetnek. Például engem úgy próbáltak meggy?zni, hogy Tom Cruise-nak szólítottak. Mikor ezen rettent?en elkezdtünk röhögni, akkor, kijavította magát és Michael Jackson-nal próbálkozott tovább, erre aztán elhajtottuk.

Amúgy itt is 2 sol az internet, használatba is vesszük, csodás találmány. A város a központi tért?l minden irányban a hegyoldalakra épült, százméteres szintkülönbségek vannak, meredek utcák. Fel is mászunk egyik irányban a hegyre, ameddig a szuflánk kitart, de a város széle felé haladva egyre inkább cigánytelepre kezdett emlékeztetni, így aztán visszafordultunk. Egyébként is óva intettek, hogy nagyon eltávolodjunk a központtól. Egy kis kocsmát is kipróbálunk, igaz most csak a frissen facsart gyümölcsleveket kívánjuk, abból viszont adnak egy fél literrel. Délben 5 solért ebédeltünk valami nem túl kiadósat, de ahhoz már hivatalból kértünk kokateát, mert a fejünk is fájt kissé. Ez is a magashegyi betegség egyik klasszikus tünete, ami el is múlt, valószín?leg a teától.

Ati egy pánsípot is vett 20 solért és a fejébe vette, hogy megtanul rajta játszani. Adtak hozzá kottát is és legnagyobb sajnálatomra elég kitartóan gyakorolja az El Condor Pasa cím? dalt. Este is kimentünk a városba, olyankor már bizony elég hideg tud lenni, hiába magasan vagyunk, még ha közel is az egyenlít?. Ennek örömére beültünk egy kocsmába, ahol chilei bort ittunk meg gintonikot. Általában csak vörös chilei bort lehet kapni, nem is túl olcsón, hiszen egy decis pohárral 5-6 sol, azaz 3-400 forint. Ezenkívül van még helyi sör és persze mindenféle rövid italok. A sörön kívül a többit nem igazán a helyiek pénztárcájához méretezték. Az átlagkereset ugyanis Peruban 300 sol, azaz kb. 20 ezer forint. Persze ez változó vidékenként, Lima és Cusco a gazdagabbak közé tartozik, ez utóbbi f?leg az óriási turistaáradat miatt. A cél ma este 10-ig fennmaradni, nem könny?, hiszen az otthon már hajnali 5, de végül sikerül, aztán alszunk, mint a medvék.

Reggel nagy tanácskozással kezdünk, eldöntend? a további útvonalat, aztán úgy döntünk, hogy a dzsungeltúra fontosabb, mint a vadvízi evezés az Urubambán, ami ugyancsak szerepelt az el?zetes terveinkben, így hát elindulunk azt megszervezni. Két csapatra oszlunk, gondolván, hogy így több ajánlatot fel tudunk mérni, majd miután összevetettük az eredményeket, kiderült, hogy ugyanazt a túrát sikerült találni, s?t mi több, ugyanannyira lealkudni, két különböz? helyen. Vagy nem vagyunk elég tehetségesek, vagy ennek ennyi az ára. Puerto Maldonado-ba fogunk majd repülni, ha visszatérünk a Machu Picchu-ról, onnan hajóval visznek az ?serd?be, ahol 3 napot és 2 éjszakát töltünk, majd visszahoznak Cuscoba. Az eredetileg 170 dollárért kínált túrát 110-re alkudtuk, repül?jeggyel együtt 200 dollár. Egyúttal a továbbutazást is megszervezzük Puno felé, ami egy 6-7 órás éjszakai buszozást jelent ezt 40-r?l 25-re sikerül lealkudni. Tehát másfél hétre el?re letudva a szervezkedés.

Délben megelégelve a sok össze-vissza kaját beülünk a központban a Café Bagdad nev? vendégl?be, aminek a f?tér felé néz? teraszán megebédelünk. Többféle menüb?l lehet választani és egész jók az ételek. F?leg a zöldséglevesük volt nagyon jó, de a beefsteak és a gyümölcs is jólesik. A kiszolgálás kissé lassú, de szerencsére a várakozás alatt indián zenészek jönnek be és elszórakoztatnak, persze utána kalapoznak, de megérdemlik a kapott pénzt, mert nagyon jól csinálják. Aztán rohanunk a szállóhoz, ahol már várnak ránk, ugyanis délután visznek a befizetett fél napos Cusco és környéke túrára.

A félnapos túra

El?ször a cuscoi Nap templomába visznek. Ez lehetett a legfontosabb inka kegyhely, lévén Cusco az inka birodalom f?városa. A birodalom viszonylag rövid ideig állt fenn, mindössze 100 évig, ezért is hihetetlen, amit ezalatt létrehoztak. A legnagyobb kiterjedését éppen a spanyolok érkezésekor érte el, északon az ecuadori Quitóig, délen az argentínai Tucumanig, keletre az ?serd?, nyugaton a Csendes óceán határolta. Mind a 4 f? irányba jól karbantartott utak futottak, pihen?helyekkel, amelyeken óriási forgalom bonyolódott, hiszen az ország változatos domborzatából adódóan - amelyben sivatagtól, az ?serd?ig, a tengerszintt?l az 5-6000 méteres csúcsokig minden megtalálható ? eltér? módon éltek, más csereáruik voltak, amelyeknek el kellett jutniuk az ország minden sarkába. A Nap templomának az els? szintje látható, erre a spanyolok ráépítették a saját templomukat. A kövek tökéletes összecsiszoltsága és illesztése csodálatra méltó, egyébként a szabályos geometriai formák uralkodnak. Ezután a központi teret uraló spanyolok építette katedrálist nézhetjük meg. Az biztos, hogy volt aranyuk, ezüstjük és f?leg idejük, mert annyira kidolgozottak a díszek, látszik, hogy a pénzt nem sajnálták. De nem csak az inkák, a spanyolok sem, cédrusokat és köveket hozattak a világ végér?l és azokat használták.

Az idegenvezet?nk egy indián, akinek a szövegéb?l nem lehet mindent érteni, de azért sok érdekeset ki lehet hámozni. Például azt, hogy az inkák nagyon egyszer? emberek voltak, amit a vezet?ik is jól tudtak és kicsit a ?kenyeret és cirkuszt a népnek? mintájára, úgy kormányozták ?ket, hogy gondoskodtak a táplálékról és az elfoglaltságukról (építkezések, háborúk), így nem sok gond volt velük. A mai perui vezet?k szerinte ezt képtelenek felfogni, pedig ma sincs egyébre szüksége a népnek. Állítólag az inkák idejében tízszer ennyi krumplit termeltek az akkori technikával, most meg Peru nem tudja élelemmel ellátni a saját népét. Azt is elmeséli, hogy Limában - amit Pizarro azért alapított, hogy a hajózó spanyoloknak kiköt?je legyen a perui kincsek elszállításához - nem terem meg semmi, nincs semmi, sokkal szegényebbek az emberek, mint Cusco-ban és ez meg is látszik az arcukon. Tényleg, ha visszagondolok, ott nem láttunk vidám embereket, errefelé meg többnyire mosolygósak.

A következ? állomás, a Cusco fölötti hegyen elterül? Saqsayhuaman romjai, ahová Pizarro annak idején a bábkirályát bezárva tartotta, amíg az rá nem jött, hogy mi történik és fel nem lázadt. Egyébként sosem értettem, hogy hogyan volt lehetséges egy ekkora birodalmat 170 katonával elfoglalni, ennek is megvan a magyarázata. Ugyanis éppen a spanyolok bejövetele el?tt halt meg az egyik legnagyobb inka uralkodó, aki két fiára hagyta a birodalmat, egyiknek a déli, másiknak az északi felét. Persze ahogyan ez sokszor megesett a történelem során ezek rögtön egymás torkának estek. A háborúskodásnak akkor lett vége, amikor Atahualpa, az északi részek uralkodója, legy?zte és megölte a déli uralkodót.

Pizarroék pont ekkor érkeztek, északról Panama fel?l, így el?bb az északiakkal találkoztak, és a baráti találkára érkez? Atahualpát elfogták majd elindultak vele együtt Cusco felé, ahol óriási kincsekre számítottak, pláne, hogy Atahualpa is megígérte, hogy egy termet tele rakat arannyal, ha ?t szabadon engedik. Ahogy viszont a déli részekre értek, a frissen legy?zöttek felszabadítóként fogadták a spanyolokat, hiszen a legnagyobb ellenségük legy?z?jét látták bennük. A spanyolok biztos, ami biztos alapon azért megölték a váltságdíj ellenére az inka uralkodót, majd egy kiskorút tettek meg uralkodónak a fentemlített er?dítményben. Mire az inkák rájöttek, hogy ennek már fele sem tréfa, akkorra már egyre több spanyol érkezett, így már nem volt olyan egyszer? fellázadni. Egyébként a nagykorúságot elérve az uralkodó is eszmélt és meglépett, majd százezres sereg élén tért vissza. Sikerült is átmenetileg sikereket elérnie, de ahelyett, hogy végigvitte volna a háborút és Cusco felszabadítása után ki?zte volna teljesen a spanyolokat az országból, megelégedett a pillanatnyi helyzettel, a spanyolok pedig kis id? múlva, meger?södve visszatértek és visszavették a hatalmat. Persze óriási el?nyben voltak, ugyanis az inkák addig nem láttak t?zfegyvereket, nem ismerték a lovat és a kereket, ráadásul a spanyoloknak páncélos harcosaik voltak, és teljesen gátlástalanok voltak, csak az arany iránti vonzalom, a kapzsiság vezérelte ?ket. Ez volt az egyetlen idegenvezet?, aki azt állította, hogy azért az inkák eléggé utálják a spanyolokat, bár a keveredésb?l adódóan és a megélhetésüket biztosító turizmus hatására, már nem nagyon foglalkoznak a múlttal.

A romok itt is egymáshoz csiszolt óriási k?tömbökb?l állnak. Némelyik több száz tonnás. Senki nem tudja, hogyan sikerült ezeket mozgatni, idehozni, egymásra rakni. Azt mondják, hogy egyszerre 35 ezer ember is dolgozott ezeken az építkezéseken. Vízvezetékek is voltak, állítólag egész Cusco-ban folyóvíz ellátás volt. A romoktól nagyon jó kilátás nyílik a városra és a környez? hegyekre. Érdekes szokás, hogy a kopár hegyoldalakra kövekb?l feliratokat raknak ki, ami kilométerekr?l látszik. A túra részeként elvisznek még további romokhoz is, mindenfélét mesélnek róluk, de igazából senki nem tudja a történetüket, mert az inkáknak írása nem volt, az inka birodalmat lefejezték, az irányító uralkodó osztályt és papságot kikészítették, így leginkább csak találgatás az is, amit az idegenvezet?k mesélnek. A kipu, azaz a csomóírás, valójában nem írás, csak számolóeszköz volt, a birodalom minden sarkából elindították az ?bevallást? a zsinórok színe, vastagsága, a bogok száma jelentette az állatok és a termés mennyiségét, amelyeket kisebb központokban nagyobb zsinórokra kötözve összesítettek, majd a végösszesen jutott el a központba egy-egy óriási kipu formájában. Így aztán az uralkodók mindig tisztában voltak a rendelkezésre álló er?forrásokkal, amelyeket a pillanatnyi igények szerint átcsoportosítottak.

Kisebb er?dítmények, menedékhelyek, kegyhelyek látogatása következett: Q?engo, ahol egy puma alakú sziklát használtak áldozati helynek, aztán Puca Pucára (itt nem kell semmi perverzióra gondolni) ami a Cusco bejáratánál fekv? ellen?rz? pont volt, majd Tambomachay, ahol egy forrás is található, aminek a helyiek fiatalító hatást tulajdonítanak, nekünk viszont csak fert?tlenítést követ?en ajánlották. Kérdés persze, hogy nem vész-e el ett?l a varázsereje. Mi nem próbáltuk ki, viszont a lányok a forrás környékén kialakult zsibvásárban vettek egy-egy ponchót. Peruban ez elég gyakori öltözék, kíváncsi vagyok azóta idehaza hányszor vették fel.

Este aztán újra választunk egy vendégl?t, ahol megvacsorázunk. Rengeteg vendégl? van, mindenfélét kínálnak és mindegyik el?tt van egypár fiatal lány, aki próbál berángatni. Kipróbáljuk a pénzautomatákat is és csodák csodája adnak pénzt, a Visa is m?ködik meg a Eurocard-Mastercard is. Aztán aludni térünk, mert holnap egész napos rom- és piaclátogatás következik. Sajnos aludni nem nagyon lehetett, mert a közeli kocsmák valamelyikében szombat este lévén inka rock-estet tartottak kb. hajnali kett?ig, de olyan hanger?vel, hogy zeng minden.

Az egész napos túra

Reggel újra értünk jön a busz, amellyel el?ször Pisaq-ba megyünk, ahol a vasárnapi piac a nagy attrakció. A nagy alkudozásban elszalad az id?, ennek ellenére mindenfélét összevásárolunk. Annyi szép dolog van, az ember legszívesebben mindent megvenne. Én például indián sz?nyegeket és pólókat vettem, de a többiek sem adták alább táskát, maszkot, pulóvert vettek. Pisaq egyébként az Urubamba folyó völgyében fekszik, amit szent völgynek is neveznek és az inka mez?gazdaság legfontosabb vidéke. A környez? hegyek 4-5000 méteresek, a második sorban szerintem 5-6000-esek is vannak, mert azokat hó fedi. Az inkák nagyon ügyesen használták ki a természet adta lehet?ségeket és, hogy több term?földhöz jussanak teraszosították a hegyoldalakat, kiegyenesítették a folyót és virágzó, gazdag falvak éltek a földm?velésb?l. Ma is a földm?velésb?l élnek, bár nem legyintette meg ?ket a modernizáció, traktort például még mutatóba sem láttam, tehenekkel szántanak, igazából szekereik se nagyon vannak, lerobbant terepjárókat és tricikliket használnak. A házaikat sártéglából építik, k?házra csak a leggazdagabbaknak futja. Sártéglából építik a kerítés is, s?t még emeletet is építenek bel?le. Lefestve nincs egyik se, így elég ronda látvány. Ahol lefestik, ott azt csak választási plakátok ráfestése miatt teszik.

Egy kis faluban az otthonról hozott májkrémekb?l megebédelünk, bár már eléggé unjuk ?ket, aztán napozunk egy kicsit a falusi focipálya szélén, ahol a vasárnapi pihenés keretében a helyiek játszanak nagy lelkesedéssel. Innen az utunk Ollantaytambo-ba vezet, ami az utolsó, befejezetlen inka er?dítmény. Ide vonult vissza II. Manco inka uralkodó és itt próbált ellenállni. A völgyet gátakkal zárták el, amit a spanyolok támadásakor átvágtak, így volt idejük elmenekülni, mégpedig nem a Machu Picchu felé, hanem egy hágón át a hegyekbe. Ugyanis nagyon vigyáztak arra, hogy a spanyolok ne találják meg a szent várost. Állítólag nem is találták meg soha, s?t az inkák is megfeledkeztek róla és csak az 1900-as évek elején talált rá egy amerikai felfedez?. Ahogy az idegenvezet? fogalmazott ezért nincs a Machu Picchu-n katedrális. A spanyolok ugyanis mindenhol azonnal katedrálisokat építettek, sokszor az inka er?dítmények anyagából. Ollantaytambo egy máig lakott inka falu fölött helyezkedik el a hegyoldalban, több száz lépcs? és több tíz terasz fölött vannak a megkezdett Nap-templom, az uralkodó osztály házai és sok egyéb, amir?l csak spekulációkat hallunk, hogy minek is épültek. A köveket bizonyíthatóan a folyó túlsó partján a hegyekben bányászták. Legurítani egyszer? volt, csak azt nem tudja senki, hogyan hozták fel. Hiszen a pár száz tonnás kövek mozgatásához több száz ember kellett, akik nem férhettek mind a k?höz egyszerre, miközben kötélnek nyomát sem találták. Miel?tt Manco inka idemenekült itt is egy pihen?hely volt, ahol élelmiszer és takarmány lerakatok voltak, mint sok száz másik helyen a birodalomban az állandó karavánok útvonalai mentén, a Titicaca tótól Quitóig, Cusco-tól Limáig vagy Tucumanig. A karavánokban ugyanis lámák vitték a rakományt, de a láma csak kb. 20-25 kilót hajlandó cipelni, ha többet raknak rá, nem mozdul, így aztán a karavánok nagy létszámúak voltak, és az állatok élelmezését is meg kellett oldani.

Délután Chinchero-ba visznek bennünket, ahol éppen egy indián ünnepséget tartanak, körmenettel és kirakodóvásárral. Az indiánok ott mulatnak, többségük rendesen be van csiccsentve, sütnek-f?znek, táncolnak. A táncba a bámészkodó turistákat is beveszik, Krisztának is van olyan szerencséje. Az indián nők mulatság közben is viszik a hátukon a gyermekeket. A vásárban megkockáztatunk egy cs? f?tt kukoricát, ami egészen jó, és még egy szelet sajtot is csomagolnak hozzá. Két csontból faragott pipát is vettem. Persze azért minden ilyen csecse-becse csak a turisták hülyítésére van összetákolva, de a turisták azért örömmel alkusznak rá és vásárolják.

Végül visszatérünk Cuscoba, ahol jól bevacsorázunk és lélekben elkezdünk a Machu Picchu túrára készülni, meg nem csak lélekben, hanem testben is. Szerencsére itt lehet hagyni a fölösleges csomagjainkat, hiszen sikerült tekintélyes mennyiség? szuvenírt felvásárolni, így aztán hosszas tanakodás után 3 kis és egy nagy hátizsákba csomagolunk. A ruháinkat kell vinnünk, vizet, hálózsákot és esetleg az étrendet kiegészít? rágcsálnivalókat. Az árban benne van ugyanis az élelem, a fekhelyként szolgáló polifoam és a sátrak. Holnap tehát indulás a 4 napos gyalogtúrára. Irány a Machu Picchu.

Ati mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy az általa írt alábbi kiegészítést ide bef?zzem.

Ati kiegészítése, Cusco

Nos a történeti h?ség kedvéért megemlítem, hogy a rockzene csak azoknak hangos, akik aludni próbálnak.

Megel?zve a bosszúságot és otthagyva a két papírkutyát (Zsoltot és Katát), fogtam Krisztát vagy Kriszta fogott engem, és irány, ahonnan az inka rock szólt...

A bejáratnál még vacilláltunk picit, mert azért a mi korunkban bevállalni ezt a dübörgést, ráadásul Cusco-ban a világ végén (vagy közepén?)!!!

Ahogy beléptünk rögtön láttuk milyen az, ha vágni lehet a füstöt.

Ahogy kb. 40 félrészeg, marcona indián nézett ránk, ahogy lányos zavarunkban körültekintettünk.

Látván, hogy nemhogy szabad asztal, de még ül?hely sincs sehol, próbáltunk a legközelebbi sarokba vonulni felt?nés nélkül. Persze azért ütemesen ráztuk a fejünket a ritmusra, nehogy azt higgyék, hogy nem vagyunk idevalósiak. Nos amint elértünk egy biztonságos sarokba és felmértük a terepet,

(fiatal zenekar játszott nagyon vad trash metált, a közönség vagy vedelt vagy

pogózott) Kriszta kitalálta, hogy elküld sörért.

Nos én nem vagyok papírkutya: tehát annak ellenére, hogy át kellett verekednem magam az egész tömegen a pultig (aki ismer, az tudja, hogy a fal mellett somfordáltam felt?nés nélkül), vettem két sört a kisebbik fajtából.

A helyiek, barátságuk vagy tiszteletük jeléül a király iránt hoztak nekünk egy asztalt és két széket. (Aki még nem tudná: teljes nevem AAK, azaz Ati, a Király). Minden csoda csak három percig tart: miután látták, hogy turista mivoltunk ellenére mi is sört iszunk és élvezzük a zenét, már csak a társaság negyede leste minden lépésünket.

Az id? múltával, a második sör után mi is felbátorodtunk, és attól kezdve egy szúrós nézés a pultosra, vagy jelentkezés, mint a kisiskolások, és már hozta is a két újabb sört, vitte az üres üvegeket.

Összességében jól sikerült az este és még pogózásra is "vetemedünk" ha vége nem lesz a koncertnek.

Koncert után, hogy szó ne érje a ház elejét, azaz ha már lúd legyen kövér alapon, átvonultunk egy zenés táncos szórakozóhelyre. Itt csak röviden annyit a srácoknak, hogy ha Cusco-ban járnátok, és diszkóba mentek, feltétlen vigyetek magatokkal lányt.

Kés?bb le lehet passzolni, de az els? benyomás nagyon fontos.

Nem tudom mit?l volt ez, a jóképem, a Kriszta jelenléte, és els? osztályú tánctudása miatt vagy a titokzatos elérhetetlen férfi miatt, de minden inka lány velem szeretett volna táncolni.

Húúú, és nem akármilyenek ezek a szívós, formás, genetikailag szolizott indián lányok sem.

Azt hiszem ez az éjszaka után tért vissza az élet a kisharcosba, hogy reggelente megnyugtató merevséggel jelezze: 3000 méter felett is van élet!!!

De az éjszakák azok nagyon zúzmarásak ám...