Nazca és a vonalak

Az eddigiekben, ha nem tévedek elég gyakran Nasca-nak tituláltam ezt a városkát, pedig zével írják, tehát mostantól Nazca.

Reggel 7 körül érkezünk, és kialvatlanul, félálomban kászálódunk le a buszról, azt sem tudjuk, hol vagyunk, a csomagjainkat próbáljuk kiszedni a csomagtérből, amikor megrohannak az ügynökök. Hát ez már nekünk is sok volt, pedig már két hete edződünk. Mivel csak öten szállunk le, egy egyedül utazó amerikai leányzóval, hát csak minket tudnak letámadni. És mivel ők jóval többen vannak, körbevesznek, és egymást túlharsogva ajánlgatják magukat. Egyszerűen nem tudjuk, mihez kezdjünk, mire figyeljünk, a csomagokra, egymásra, vagy az ügynökökre. Kicsiben ez a limai reptér, annyira ordítoznak, hogy egymás szavát se értjük. Köztük van természetesen a beígért unokaöcs is, de ő se jobb a többinél. Szerencsére az út túloldalán felfedezünk egy szállodát, amelyről a Lonely Planet is említést tett, fogjuk a csomagjainkat és bemenekülünk oda, mindenkit faképnél hagyva. A buszmegállóban is csak nyugodtan végig akartuk gondolni, hogy mi is legyen a program, de ezeknek hiába mondtuk, hogy hagyjanak egy kicsit, így aztán ők üzlet nélkül maradtak, mi meg a szállodában próbáljuk végiggondolni.

A szállodás nagyon rendes, megengedi, hogy lepakoljunk, megmosakodjunk, megreggelizzünk, persze tudja ő jól, hogy bőven megéri majd ez neki, mert természetesen hozzá fordulunk a programszervezéssel, hát láss csodát, mindent el tud intézni. Én Peruban még nem láttam olyan szállodást, aki bármit ne tudott volna megszervezni, elintézni, talán a magyar szállodások is elmehetnének oda tanfolyamra, főleg azt megtanulni, hogy a vendégből élnek, tehát nem kell vele úgy viselkedni, mintha zavarná a köreinket. Persze vannak itthon is kis családias jellegű helyek, ahol igyekeznek a vendég kedvében járni, de a nagyobb szállodákban, ha nem nézel ki japán, amerikai vagy német turistának és nem szórod a borravalót, nem sok jóra számíthatsz. Na de ez nem ide tartozik.

Elkér fejenként 40 dollárt, kis alkudozást követően és ezért kivisznek bennünket taxival a reptérre, ahol kis Cesna géppel majd teszünk egy kört a Nazca vonalak felett, amiért tulajdonképpen ide jöttünk, illetve további helyi látványosságokhoz is elvisznek, például a sivatagi múmiákhoz.

A reggelizést azért nem vittük túlzásba, mert azt ajánlják, hogy a repülés előtt erre vigyázzunk. A reptéren hármasával pakolnak be bennünket a 4 személyes Cesnákba, a negyedik a pilóta, könnyű volt kitalálni. Sorsot húzunk, hogy ki megy egyedül, Kriszta húzza a rövidebbet, igaz ő előre megmondta, így ő megy idegenekkel, talán pont ezért az ő fényképei sikerülnek jól, az enyémből semmi nem látszik, Ati videóján se sok, Kata meg nem mutatta meg a fényképeket.

Elég sokat kell várni a sorunkra, vetítenek filmet ugyan, meg szabadon lehet nézelődni, de alapjában véve csak unatkozunk, miközben már baromi éhesek vagyunk, meg nem is aludtunk. Aztán végre értünk jön egy pilóta, egyenruhában, betessékel egy gépbe, és nemsokára felszállunk. Ilyen kis géppel még sosem repültem, féltem is tőle kicsit, mert olyan labilisnak és törékenynek tűnik, de érdekes módon, nagyobb a biztonságérzetem. Lehet, hogy azért, mert ott van mellettünk a pilóta, látjuk, mit csinál, és mivel ezt elég magabiztosan adja elő, hát nem félünk. Azért lehet egy viharban, ha hánykolódik a gép, akkor nem ilyen tiszta, száraz, biztonságos érzés, de ezt nem próbáltuk.

A repülés 35 perc, ezalatt megtekintjük a rajzokat a levegőből, mivel azok több négyzetkilométeren szóródtak szét, és csak repülőből láthatóak. A pilóta egyúttal az idegenvezetőnk is, minden rajz fölött tesz egy pár kört, sőt van, ahol balra is meg jobbra is, hogy minden oldalról lássák az utasok, miközben jól bedönti a gépet. Így aztán megnézzük a majmot, a pókot, a kutyát, a papagájt, az egyéb madarakat, ja és az asztronautát. Ez leginkább egy gyerekes rajznak tűnik, a fején van valami sisak, ebből aztán Erik von Däniken messzemenő következtetéseket vont le, miszerint ez az egész egy űrhajó leszállópálya volt és a földönkívülieknek készült, vagy ők készítették. A figurákon kívül rengeteg vonal, háromszög meg egyéb geometriai alakzat is látható, a rajzok mérete több 10 m-től több száz méterig terjed, és igazából senki nem tudja, hogy mi a fenéért csinálták, leginkább valami vallási vagy rituális szerepük lehetett. Hogy ebben az ufók ittjártának bizonyítékát lássa valaki, ahhoz kell egyrészt sok fantázia, meg mindenben a saját teóriád igazolását kell látni. Ha mindezt sok szép fényképpel kiegészíted, és egy jó drága könyvben kiadod, veszik majd, mint a cukrot, te meg életed végéig csak a kamatból is megélhetsz.

A régészeti kutatások szerint a vonalak még az inkák előtti időkből valók, a Nazca kultúra hozta létre őket, és mint kiderült nem csak itt, hanem sokfelé a környéken, de csak a polgári repülés beindulását követően fedezték fel őket. Aztán csak a Nazca-vonalak lettek híresek, pontosan az Erik von Däniken könyvének köszönhetően, így végül is csak jót tett ennek a vidéknek az írásaival. Amúgy egy iszonyú koszfészek az egész város, főleg Arequipa után nagyon lehangoló.

A vidék persze tökéletesen alkalmas ilyen rajzok készítésére, hiszen kősivatag az egész, így nem mossa el az eső, a szél sem tudja elmozdítani. 3 féle technikával készültek ezek a rajzok:

- főleg a figurák esetében egy 10-15 cm mély, 40 cm széles árkot ástak, így az alsóbb rétegek más színe miatt jól láthatóak és az idő nem tudta betemetni őket

- főleg a hosszú vonalak és geometriai alakzatok esetében csak kihordták a köveket a szélére, így ugyancsak előtűntek az alsóbb rétegek

- az asztronautának nevezett gnóm esetében, pedig a sziklába karcolták.

Aztán szerencsésen földet érünk, és indulunk múmiákat nézni a sivatagba. Ez itt már tényleg sivatag, itt már homok is van bőven. Ehhez képest az Arequipa környéki növényzet buja őserdő. Itt semmiféle növényzet nincs.

A sírok a sivatag közepén vannak, egy régi temetkezési helyen. Egymástól néhány méterre 10-15 darab 1,5-2 méter mély sírt lehet megnézni, a köztük vezető ösvény mentén meg mindenfele szétdobált lábszárcsontok, bordák szóval egy gusztusos hely. A múmiák a gödrökben ücsörögnek, törökülésben, néha egy gödörben többen is, rajtuk vannak még a ruhamaradványok, meg a hosszú hajuk is jól látszik, néha térdig ér, azt mondják ez nemesi kiváltság volt. A bőrük az nem mindig van meg, viszont cserealkatrésznek minden sírban van még néhány tíz koponya meg lábszárcsont, csak úgy gúlába rakva. Állítólag a sírrablók szokták előszeretettel turkálni a sivatagot, 10 sírból 9-et ők találnak meg, aztán kifosztják, amit érdemes, majd otthagyják a régészeknek, hadd vesződjenek azok velük tovább. Addig is biztos, ami biztos, a csontok egy részét szétdobálják. Egyébként nagyon jónak mondják a múmia utánpótlást, ugyanis a környéken vagy 200 múmiát találtak, amiből itt kinn a szabadban csak vagy 20 teljesít szolgálatot, a többiek a múzeumban várnak bevetésre és időnként cserélik is őket.

A konzerválást nagyon egyszerűen megoldották, mert olyan szárazság van itt mindig, hogy a hullák egyszerűen nem rohadnak el, hanem kiszáradnak. Lehet, hogy még valami kezdetleges balzsamozást is alkalmaztak, de erről nem szólt a fáma. Mindezt már a Nazca kultúrában észrevették, majd az őket követő Vari kultúra is folytatta az ilyen temetkezést, de ők már adtak a látszatra, akár több szobás sírkamrákat is készítettek, gondolom rangnak megfelelően. Feltételezem, hogy ilyen hirdetések lehettek abban az időben, hogy: másfél szoba, összkomfortos, sivatagra néző, csendes sírhely eladó. Ügynökök kíméljenek.

Az idegenvezető felhívja a figyelmünket az egyik ott üldögélő csontváz-múmiára, amelynek az arccsontján egy nagy lyuk éktelenkedik. Azt mondja, hogy az az ember bizonyíthatóan a dzsungelben járt, ahol egy moszkitó csípte meg és petézett egyúttal a bőrébe, majd a kikelő lárvák rágták szét az arccsontját. Hátborzongatásnak nem rossz, de nem biztos, hogy el kell hinni. Némely sír bejáratánál bébimúmiák is láthatók, amelyeket állítólag azért tettek oda, hogy ártatlanságukkal védelmezzék a bentlévőket a gonosz szellemektől, meg gondolom a kísértetektől. Ha jobban meggondoljuk ezek ők maguk voltak, tehát saját maguk ellen védekeztek. A gyerekmúmiák, azt mondják, nem áldozatok voltak, hanem tuberkulózisban haltak meg, csak felhasználták őket a temetésekhez. Mondjuk, azt nem tudom, hogyan egyeztették a temetéseket a tüdőbajban elhunyt csecsemőkkel, bizonyára csak én nem értem. Lehet, csak utólag pótolták, addig a gonosz szellemek ki-be jártak, mint a sicc.

Még azt is elmesélik, hogy itt évszázadokig alig esett az eső, ezért maradtak meg ilyen jó állapotban a múmiák, de pár éve, az El Nino jelenség hatására, óriási esőzések voltak, a sírok megteltek vízzel, szegény múmiák jól eláztak, ha lenne nekik, mondhatnánk, hogy bőrig áztak. Ezért aztán építettek föléjük fedelet, messziről úgy néznek ki, mint valami vásári bódék. Persze ide is belépőt kérnek 4 solt, mint ahogy a reptéren sem úsztuk meg az illetéket.

Elvisznek még egy agyagműveshez, aki kisebb edényeket készít, végignézhetjük, ahogy csinálja. Megpróbálnak elsózni párat belőlük, persze jó drágán, merthogy ősi módszerekkel készíti a sírokban található kerámiák pontos másolatát. Nem csúnyák egyébként, csak a logikát nem számomra nem egészen nyilvánvaló: ha másolatok, akkor miért drágák. Így ők maradnak a drága másolatokkal mi meg a látvánnyal. Ja és még azt is állítják, hogy az ősi módszernek megfelelően csecsemőhajszálakkal festik az edényeket. Hát ez is olyan, ha akarom hiszem, ha nem nem kategória.

A Nazca és környéke túra utolsó állomása az aranymosó üzem. Itt egy pofa maketteken mutatja be az aranymosás technikáit. Egyik módszer a tányérozás, ahogy a filmeken látni, az arany nehezebb lévén, hosszas mosogatási eljárás végén ott marad a tányér alján. A másik módszer, amit kicsit nagyobb méretben alkalmaznak, de elég kezdetleges gépekkel és emberi erővel, a higannyal történő aranykivonás, amely több bonyolult kevergetési és szétválasztási szakaszból áll. Ez azon kívül, hogy baromi egészséges lehet a munkásoknak, meg úgy általában a környéknek, állítólag egész jól kigyűjti az aranyat az őrleményből, utána már csak a higanyt kell az aranytól elválasztani. Úgy kell nekik. Minek keverték bele. A makettezést követően ő is megpróbál némi borravalót bezsebelni, amitől a mutatvány értéke alapján mi inkább eltekintünk, aztán körbevezetnek az üzemnek nevezett poros udvaron, ahol 4-5 munkás szerintük aranyat mos. Azt is mesélik, hogy a tulajdonos nem fizet nekik, viszont cserébe megkapják az első kevergetés és szétválasztást követő salakot, amiben benne van még az arany 40%-a. Hát nem néznek ki valami jólszituáltnak, se túl boldognak, se túl egészségesnek, de ez persze lehet csak a látszat..

Alig érünk vissza a szállodába a csomagjainkhoz, amikor egyszercsak nagy ordítozás közepette megáll egy busz, ami Ica-ba gyűjt utasokat. Nosza rohanás, nehogy elmenjen az orrunk előtt, mert nem szeretnénk itt már több időt tölteni, pláne itt aludni, aztán a felszállást követően kiderül, hogy fölösleges volt a nagy rohanás. A buszvezető és néhány segítője még félóra múlva is ott kántál az utcán, reklámozza a buszt, folyamatosan ordítva, hogy Ica-Ica-Ica-Icaaaa, körülbelül olyan hangon és hangsúllyal, ahogyan a szumó meccseken szoktak a bírók rikoltozni. Aztán csak elindulunk át a sivatagon, a busz száguld, ez már a Panamerican Highway-nek nevezett autópálya, mi pedig végre kiélvezhetjük az amolyan filmekből ismert igazi dél-amerikai buszozás örömeit. Óriási tömeg, állandóan árusok szállnak fel, vagy a megállókban az ablakok alatt kínálják a portékájukat, mindenki zsákokkal, ketrecekkel, tarka összevisszaságban. Egyébként meg a sivatagnak megfelelő mértékben marha melegünk van, főleg, mert a nagy rohanásban nem volt időnk a bakancsainkat és hosszú nadrágjainkat lecserélni. Na de ez már nem is lényeges, néhány óra múlva még sötétedés előtt vár ránk Ica, ami nem egy hölgy, hanem a Lima felé vezető utunkon az utolsóelőtti város, ahol megszállni szándékozunk.