Pisco és a Ballestras szigetek
Dél körül indulunk Huacachina-ból a Szojuz busztársasággal, amelynek nevével ellentétben semmi köze a rakétákhoz, hacsak a zaj nem. Ez olyan közepesen felszerelt busz, ebben is van tévé, és természetesen filmet is vetítenek. Én a naplómat írom, így aztán csak annyit tudok megállapítani, hogy állandóan fokozódik benne a drámai feszültség, ahogy Nagy Feró is megígérte.
Huacachina kb.400 méterrel fekszik a tengerszint fölött, ezért aztán állandóan páramentes ragyogó szép id? van, nem mondható el viszont ez az óceán partján fekv? Pisco-ról, ahová délután háromra meg is érkezünk. Ennek ellenére Pisco egy fokkal jobb, mint Puno vagy Ica, mintha egy picit gazdagabbak lennének errefelé az emberek. Lehet, hogy az óceán közelsége teszi.
Letáborozunk a Luis ajánlotta f?téri Hostal del Pisco-ban. A f?teret ki sem találnátok, hogy Plaza de Armas-nak hívják. A recepciós néni önszántából lealkudja a szoba árát, f?leg mikor látja rajtunk, hogy gondolkodóba esünk a szoba láttán. Így csak 45 solt kér érte. Ugyanez kicsit jobb kivitelben 70 sol lenne Arequipában és lesz vagy 100 Limában. Az eléggé billeg? és kileng? emeletes ágy láttán én az emeleten helyezkedek el, mert ott biztonságos, ha összed?l, legalább puhára esek.
Kicsit körülnéznénk a városban, de alig lépünk ki a kapun, máris ránkszállnak az ügynökök, akik megpróbálják eladni az egyetlen dolgot, amit errefelé a turistáknak lehet a Ballestras-szigetekre való látogatást összekötve egy környéken tett körúttal. Végül a szállóban lév? utazási irodát választjuk, ahol büszkén mutatják, hogy magyarul is írtak már az ? vendégkönyvükben és dicsérték ?ket. A végén mi is írtunk, elvégre az nem kerül semmibe.
Megegyezünk fejenként 45 solban. Persze szokás szerint kiderül, hogy a busz nem éppen olyan, a csónak nem éppen olyan, az idegenvezetés sem éppen olyan, de már megszoktuk és kicsire nem adunk.
Délután megcsodáljuk, hogy semmi látnivaló nincs ebben a városban, de azért internetezünk és eszünk valamit, én például egy 3 emberes adag zöldséglevest, mert egyébhez még nem érzek túl sok kedvet, a gyomorrontást követ?en. Mivel ez többe kerül, mint a többiek teljes menüje, küzdök vele derekasan, de azért mégsem tudok egy részével mit kezdeni.
Estefele szerencsére megtaláltam a gyomorrontás igazi ellenszerét, néhány pohár pisco-t kellett csak magamhoz vennem. A pisco itt nem különösebben jó attól, hogy Pisco-ban vagyunk, de még csak nem is olcsó.
Van egy 100 méter hosszú sétálóutca is, ahol egy ötletes dolgokat áruló indiántól Ati vesz magának macsóláncot, de egyébként nincs sok látni való, inkább kimegyünk az óceán partjára. Eléggé intenek attól, hogy a parton császkáljunk estefelé, de azért nem akarjuk kihagyni. A part eléggé elhagyatott, olyan külvárosias jelleg? és apály idején jó messze van a víz. De végre elérjük és megáztatjuk a lábunkat a Csendes-óceánban. Attól eltekintve, hogy koszos, nagyon jó érzés, én legalábbis imádom a tengerpartokat és a hullámokat, így most is nagyon élvezem. A parton eleinte csak gyerekek vesznek körül és kéregetnek, de aztán, ahogy elindulunk visszafele, már nagyobbak is csoportokba ver?dve figyelnek. Lehet, hogy ?k sem bántanának, de azért gyorsan beugrunk egy taxiba és elhúzunk. Fene tudja, lehet, hogy a sötét képük teszi, lehet, hogy a koszos ruhájuk vagy a viselkedésük, de nem valami bizalomgerjeszt?k. És a környék sem valami megnyugtató. Ráadásul mindenütt szemét van. És nem csak itt a parton, hanem a városban, az országutak mentén és a sivatagban is. Egész perui utunk során egyetlen szemétszállító autót sem láttam, lehet nincs is, a látványból ítélve itt mindent kiszórnak, ahová érik.
Este újra visszatérünk a sétálóutcába vacsorázni, az ügynökök majd széttépnek. Nem is tudjuk eldönteni, hogy hová menjünk, így aztán, hogy igazságot tegyünk, pénzfeldobással döntünk. A gy?ztes ügynök boldogan vonszol be a vendégl?be, ígéri, hogy ingyen pisco jár majd. Mint kiderül nekem nem, mert én még lábadozó lévén csak fél adagot kérek. A polipból meg egyáltalán nem kérek. S?t a többiek ráadásnak kapnak még egy pisco-t a ház ajándékaként, de engem abból is kihagynak. Pedig én dobtam fel a pénzt.
Este még egy kis sörözés, amiben már teljes g?zzel részt tudok venni, aztán alvás, mert ezek imádnak hajnalban indulni az ilyen befizetett túrákra. Reggel így is alig tudunk elkészülni, már ott toporognak a kapu el?tt a busszal így indulunk is, le a kiköt?be.
A parton kb. 30 embert, zsúfolnak egy nagy kétmotoros csónakba, ment?mellényt adnak ránk, és nekivágunk az óceánnak. Eleinte csak vánszorgunk, de végül a rettenetesbe kapcsolunk, a csónak orra felemelkedik és csattogunk a hullámok tetején.
Sajnos párás a leveg? és hideg is van, így a szandál-rövidnadrág kombinációt ki kell egészíteni a vízhatlan és szélhatlan cuccokkal. Az els? állomás a partmenti hegybe ásott kandeláber vagy gyertyatartó. Csak messzir?l látszik a mérete 170-szer 40 méter, állítólag 40-50 cm mély, így nem tudja a 2-5 cm-es homok betakarni. Persze itt is rejtély, hogy kik, mikor és miért csinálták. Leginkább a Paracas kultúrát sejtik mögötte, aminek a nevét ez az egész vidék és a nemzeti park is viseli.
Innen nekilódulunk újra, és egyórás utat követ?en megérkezünk a Ballestras szigetekhez, ahol nagyon érdekes és gazdag állatvilág fogad. Kiszállni nem szabad, csak 8-10 évente a guanógy?jt? munkásoknak és a két ?rnek. A csónakokkal körözünk közöttük, ha az állatvilág nem lenne, akkor is érdekesek lennének ezek a sziklák az árkádjaikkal, barlangjaikkal.
De itt van az állatvilág is, amib?l a legérdekesebbek az oroszlánfókák, amelyek mindenfele a sziklákon lustálkodnak vagy kakaskodnak, ha tud egy fóka kakaskodni. A vízben is vadásznak mindenhol, aztán egy kis egyenesebb partszakaszon legalább ezer darabot találunk egymás hegyén-hátán iszonyú hangzavarban. Én els?re egy fiúöltöz?re asszociálok olyan ordítozás folyik.
A fókák fölött és a sziklákon ezer meg ezer madár fészkel, legalább 10 féle, de ebb?l én csak a sirályt ismerem fel egyértelm?en. Van még kormorán is, meg valami kesely?féle valamint egyéb kis és nagy madarak, mindannyian hangoskodnak, röpködnek vagy üldögélnek, halásznak vagy unatkoznak és tollászkodnak. Ja és van még pár pingvin is, de azok sunyi módon elbújnak a sziklákon a sirályok közt, kevesen is vannak, így nem könny? megtalálni ?ket, de az idegenvezet? megmutatja nekünk is, mint ahogy a repedésekben tanyázó rákokat is.
Visszafele a madarak vadászmódszerét élvezzük, ahogy lecsapnak, bemennek teljesen a víz alá, majd felbukkannak, miközben lenyelik valószín?leg a zsákmányt, mert a cs?rükben nem ficánkol. Vagy nem fognak semmit.
A motorcsónakok állapota itt sem kielégít?, egyiknek mi is segítünk, hogy magához térjen, aztán a miénk kezd el köhögni, többször is leáll, így már azon tanakodunk, látjuk-e még valaha a szárazföldet. De azért félg?zzel végül csak partot érünk, ahol a pelikánok és az árusok fogadnak. Szerencsére egy kiszolgált busz is vár, amivel elindulunk a sivatagban a part mentén.
El?bb egy kilátóhoz visznek, ahonnan egy csapat flamingót lehet megfigyelni. Igaz ugyan, hogy az állatkertben is láttunk már ilyent, de ez mégis más. Túl közel nem lehet menni, így csak egy rakás rózsaszín folt látszik, a távolban álldogáló flamingók akár gipszb?l is lehetnek.
A kilátó szomszédságában van a Paracas nemzeti park látogatói központja és múzeuma. Az el?bbiben az állatvilág és a környezet bemutatóját megnézzük, a múzeumba már nem megyünk be, mert ott is csak múmiákkal kecsegtetnek, olyant meg már láttunk.
A következ? állomás a katedrálisnak nevezett érdekes sziklaképz?dmény, amely a parton fekszik, és a hullámok vájták ki ilyen érdekes formájúra. A part itt már homokos, rengeteg érdekesre csiszolt k?, valamint kagylók mindenfelé, gy?jtünk is bel?le emlékbe egy rakással.
Aztán tapicskolunk a vízben, szórakozunk a hullámokkal, bujkálunk a katedrálisban, amelyet id?nként elönt a víz, tényleg érdekes, bár talán kell kis képzel?er? ahhoz, hogy a katedrálist felfedezd benne.
Végül megállunk egy Lagunillos nev? helyen ebédelni, ahol az egyetlen magyarral találkozunk utunk során. Állítólag már 2 és fél éve van Dél-Amerikában, többször kirabolták már, el is meséli hogyan, egy id? után már nem is tudom, hogy felét nem álmodta-e.
Kulturális antropológiát tanult és Brazíliába jött egy ösztöndíjjal, majd mikor lejárt nem akart visszajönni Magyarországra, így inkább átment Peruba, ahol alkalmi munkákból tartja fenn magát, és örömmel elfogadja az általunk fizetett söröket. Leginkább egy holdkóros és egy hippi keverékének t?nik, de az is lehet, hogy neki van igaza, és így is lehet élni, minden kötöttség és gond nélkül. Aranyélet?
Aztán vissza Pisco-ba és indulunk is Limába. A Szojuz újra a szállítónk, a taxi benne van az árban, ez már csak egy ilyen kompánia. A PanAmerican autópálya mellé visznek, innen vesz fel a busz, amellyel megyünk estig, sötétben érünk Limába.
Még egy gondolat erejéig visszatérve Pisco-ra megjegyzend?, hogy itt is baromi szegények az emberek, errefelé sem nagyon látni magánautót, sokáig azt hittem nincsenek is autókereskedések Peruban. Se gyárak, se ültetvények nem tolonganak, hogy mib?l élnek az emberek nem tudom. Egy részük árulgat ezt azt, de hogy a többiek ezt mib?l tudnák megvenni, sejtelmem sincs.
Újra itt van tehát az undorító Lima, újra a Plaza Francia Inn-ben szállunk meg. Este még meglátogatjuk a nagyáruházat, amely itt is Metro névre hallgat, de szerintem nem ugyanaz, mint otthon. Ennek ellenére bevásárolunk otthoni jelleg? kajákat, aztán a b?séges választékból bezabálunk. Már semmilyen ijesztgetést nem vennénk figyelembe, a sonka, a sajt, a paradicsom, a paprika, a tej földöntúli élvezetet jelent.
Másnap délben van a repül?nk, idejében ki is megyünk a reptérre, ahol kellemetlen meglepetésben van részünk, 25 dollárt gombolnak le rólunk illetékként. Hiába tiltakozunk, ez ?ket nem érdekli. Meg is mondom nekik, hogy már nem is szeretem Perut, de inkább úgy értem ezt, hogy nem szeretem a svindlerséget. Miután egy csomó pénzt elköltöttünk az országban, van pofájuk mohó, kapzsi módon még egy utolsó összeget akarnak a turistákból kiszedni. Talán ezt kihagyhatták volna a végén, hogy ne távozzunk rossz szájízzel. Tanulság, hogy ezt érdemes el?re megkérdezni, és erre pénzt tartalékolni. Persze ett?l még szeretem Perut, van benne minden, sivatag, óceán, ?serd?, vulkánok, romok stb., hogy ebb?l, hogy nem tudnak virágzó országot csinálni számomra rejtély.
A reptéri ellen?rzés hihetetlen alapos, legalább 10 emberen kell átjutni, háromszor nézik át a csomagokat, Katától és Krisztától még a szemöldökcsipeszt is elszedik. Végre az oltási papírnak is hasznát vesszük, mert mikor kiderül, hogy Brazíliában 2 napot töltünk, ezt is számonkérik. Aztán néhány szuvenírt is begy?jtünk, és végül elindulunk SaoPaolo irányába.
Vége a perui nagy kalandnak, az ember el se hinné.
Az utolsó felvonás következik: Rio de Janeiro.