Prológus
Most kezdhetném én is mint Fülig Jimmy, hogy mitől van ez a naplóírás, de nem teszem, az oka egyszerűen csak az, hogy rögzítettem az örökkévalóság számára az út történetét, és mindezt , ha jól megy az interneten keresztül közkinccsé is reméltem tenni. Hát ezért.
Az egész jó néhány hónapja kezdődött, Ati szólt, hogy ő bizony elmenne Dél-Amerikába, merthogy ő ilyen világjáróvá alakult. S ahogy öregszik ez kijött rajta. Látta már Afrikát és Ázsiát, azóta már Dél-Amerikát is, gondolom az Antarktiszig meg sem áll. Azt is mondta, hogy menjek vele. És velem lehet beszélni. Olyankor is, amikor nem ütlegelnek. Hiszen én egy jó ember vagyok. Sőt bele is egyeztem. Gondoltam addigra úgyis kimúlik az egész tervezet. Hiszen ki hallott még olyant, hogy én ilyen helyeken megforduljak.
Akkor még Chile-Peru volt a terv. Ami szép lassan Peru-Ecuadorra változott, már csak azért is, hogy lábunk közé vehessük az Egyenlítőt. Mert az olyan jó lehet.
Az első aggasztó jelek, hogy ennek fele sem tréfa, akkor jelentkeztek, amikor Ati a Vistánál lefoglalta a repülőjegyeket. Akkor már csak 3 hónap volt hátra, mert eldöntöttük, hogy szeptemberben megyünk. Lassan a szabadságok ügyében is az ember kénytelen volt a főnökeihez fordulni, egyre többeknek előadtam, hogy mire készülök, így kezdett úgy kinézni, hogy nincs visszaút. Mert ugye micsoda lebőgés, ha az ember mindenkinek elmeséli, hogy Peruba készül, aztán mégis a Balatonon tölti a szabadságát. Gondolj csak kedves olvasó az ilyenkor szokásos kaján megjegyzésekre, amiket például én tennék fordított esetben.
Szóval a jegyeink várólistán voltak. Bécsből Madridba majd onnan Limába repültünk volna az Ibériával. Visszafele Quitóból terveztünk jönni ugyancsak Madridba, ahol 2-3 napot töltöttünk volna. Közben Atinak sikerült még további résztvevőket toboroznia Kata és Kriszta személyében. Már csak azért is, mert az ember azt gondolná, hogy ebben a naplóban mindig csak  Atiról lesz szó. Hát nem.
Ezután, hogy olybá tűnjék, mintha tényleg komolyan gondolnánk, tartottunk kb. két megbeszélést, hogy mégis mi lenne az útiterv. Ezt egy A3 méretű térkép felett eldöntöttük, majd sorra elvonultunk a Gyáli útra, ahol beoltattuk magunkat sárgaláz ellen ( ami kötelező).
Azért, ha már lúd legyen kövér, még kértünk hepatitisz és hastífusz  elleni oltást is, de felírtak malária elleni gyógyszert is. Aztán vásároltunk egy pár apróságot közösen, úgymint konzervek meg porlevesek, ami nélkül valószínűleg vígan meglettünk volna Peruban és ezzel indulásra késznek nyilvánítottuk az expedíciót.
A baj csak annyi volt, hogy 3 nappal indulás előtt még mindig várólistán voltunk, ami ugye nem valami biztató. Akkor már naponta jártunk a Vistába, ahol szerintem egy idő után már untak is bennünket meg sajnáltak is, úgyhogy végül csak megemberelték magukat és csak előálltak valami megoldással. Azaz mindent felforgattak, sokkal drágább is volt, de mehettünk. Az új útvonal Budapest-Frankfurt-Rio de Janeiro-Lima és vissza lett, és a Malévvel meg a brazil Varig légitársasággal repültünk, végül is lehet, hogy jobb is volt így.