Puerto Maldonado és a dzsungel
A 4 napos túrát követ?en mindössze egy szusszanásnyi id?nk maradt Cuscoban, egyet aludtunk, hiszen másnapra már befizettünk, és már indulhattunk is a dzsungelbe. Persze el?bb megküzdöttünk a szagunkkal, voltak ott büdös zoknik, bakancsok és pólók. A csomagjaink szerencsére megvártak, aztán kisebb átszervezést követ?en újabb 3 napra megváltunk t?lük.
Reggel tehát indulás a reptérre, a taxissal 13 solban egyeztünk meg, mert mint említettem errefelé a taxióra ismeretlen fogalom, aztán a reptéren mivel nem tudott visszaadni 8 sollal is beérte. Spanyolul ezt occsó-nak mondják, szerintünk is elég olcsó volt.
A reptéren másfél órát bámészkodtunk az üzletekben és elhatároztam, hogy majd veszek szuvenírnek pisco-t, ami az indiánok törkölypálinkája és a hülye turistáknak mindenféle díszes palackokba teszik jó pénzért. Végül beszálltunk egy Boeing 727-be, és huss elrepültünk. Összeszámoltuk, az utunk alatt 12-szer repültünk, Ati mindig rettegett, amin mi nagyon jól szórakoztunk. Mivel csak 40 perc az út, itt nem jár semmi ellátmány, viszont gyorsan alszom egyet, ugyanis már épp ideje.
Puerto Maldonado a dzsungel közepén fekszik, ez a tartomány székhelye. A táj teljesen megváltozik, elt?ntek a hegyek, megjelentek a nagy fák, hiszen ez már az Amazonas medencéjének része, a Rio Madre del Dios (isten anyjának a folyója) vízgy?jt? területe.
De nemcsak a táj változik meg, hanem az éghajlat is, ahogy kiszállunk a gépb?l rögtön mellbevág a 30 fokos h?ség és a 93%-os páratartalom, ami egyrészt a trópusoknak köszönhet?, másrészt annak, hogy hirtelen 2000 méterrel alacsonyabban vagyunk.
A reptéren kissé nagykép?en ki van írva, hogy mindez nemzetközi, pedig összesen egy hangárból áll, de ett?l eltekintve minden rendben m?ködik, a csomagjaink is el?kerülnek és várnak minket egy EcoAmazonia feliratú táblával. Van ott, aki Don Carlos Hotel feliratú táblát emel a magasba, de legnagyobb sajnálatunkra mi nem oda megyünk, ugyanis az illet? egy modellalkatú indián lány, igen kihívó öltözékben. Azért is csodálkozunk rá annyira, mert sokkal magasabb a megszokottnál.
Ránk egy teherautóból kialakított busz várakozik, ami nagyon jópofa, nyitott, fából készült hátsó résszel rendelkezik, ami iszonyúan nyikorog. De rá van festve az ?serd? összes állata, és keményen falja a kilométereket, óránként harmincat is.
A város is teljesen különbözik az eddig látottaktól, iszonyú por és kosz van, a növényzet is teljesen más jelleg?, a földszintes és egyemeletes épületek dominálnak. Akár egy amerikai filmben, amelyik Mexikóról szól. Ja, és mindenki motoron közlekedik Olyan, mint egy állandósult motorverseny. Autók csak a taxik, ezen kívül vannak még buszok, mikrobuszok és motoros riksák. A duda egyébként errefelé is fontos kellék. A város Atiék szerint olyan, mint Afrikában. Ati ugyanis Krisztával már egy Dél-Afrika, Botswana, Zimbabwe körúton is járt.
Megállunk 10 percre az úgynevezett irodánál, ahonnan a pár lépésnyire lév? piacra megyünk vizet és filmet venni, és nagy meglepetésünkre kiderül, hogy itt nem lehet alkudni. Már elszoktunk t?le.
Aztán kivisznek a kiköt?be, a folyópartra, ahol vár ránk egy motoros csónak, ami kb. 15 méter hosszú, keskeny és fedele is van, a padok kétoldalt hosszában helyezkednek el, a motor pedig a csónak hátsó végében. Adnak ment?mellényt is, és egy másfél órás út következik a folyón felfelé, miközben elpusztítjuk a maradék pálinka jó részét. Ez azért nem olyan igazi dzsungel, mint a filmekben, inkább ritkásabb dzsungel, de azért elég buja a növényzet.
A végcél az EcoAmazoniaLodge nev? szálláshely, ahol vár minket a tulaj, aki valami kesernyés üdít?vel szolgál, sajnos ezt a vízparton fogyasztjuk el a moszkitók legnagyobb örömére. Végül csak bemenekítenek az ebédl?be, amit kétszeres moszkitóháló véd.
Itt rögtön kapunk ebédet, ami valami rizse-zöldséges hús, banánlevélbe csomagolva, majd kiosztják a bungalókat. Ezek a házikók lábakra vannak építve, fából készültek és moszkitóháló van az ablakok helyén. Pontosabban egész körben az ablakok magasságában.
Az el?szobában két függ?ágy, aztán egy hálószoba, amit még külön moszkitóhálóval kerítettek be. Hátul mosdó, vécé és zuhanyzó. A légtér az közös, s?t a teljes táboré az, mert a külvilágtól csak a hálók választanak el, este, mikor petróleumlámpát gyújtanak a delikvensek kívülr?l nyugodtan lehet kukkolni, hiszen nincs hová elbújni. Mint kiderül kissé lódítottak, amikor melegvizet ígértek, de mostantól már tudom, hogy ez a trópusokon fölösleges is, ugyanis az ember izzad, mit egy ló, még ha félóránként lezuhanyozik is és olyankor a legkevésbé forró vízre vágyik.
A moszkitók sajnos össze-vissza csíptek, ezért aztán be is kentük magunkat az összes rendelkezésre álló büdös szúnyogriasztó krémmel, de szerintem nem sokat használt. A moszkitók egyébként olyan kis muslica-szer? lények, nagy rajokban és egyénileg támadnak, de a csípésük ugyanolyan, mint a szúnyogé, csak kicsit jobban ég talán, meg viszket természetesen.
Délután a Majmok szigetére visznek, ami épp a folyó szállással egy vonalban a folyó közepén terül el, és mint kiderül 35 majom lakozik rajta, 5-6 féle. Az idegenvezet?nk ezúttal is egy bennszülött, akit Marco-nak hívnak, és elég jópofa, csomót magyaráz, egyetlen probléma csak, hogy szimultán spanyolul is, így aztán szerintem csak feleannyit mond el, mint amennyit lehetne. Átcsónakázunk a szigetre, majd bevesszük magunkat a s?r?be, persze csak egy kitaposott ösvényre megyünk, ahol minden érdekesebb növényr?l mesél, meg beígér többféle majmot is, csak ennek az az átka, hogy angolul se értem a fajtájukat, érvényes az a madarakra és a növényekre is. Az ösvényen haladva megbámuljuk a buja növényzetet, de majom egy szál se, már épp arra gondolunk, hogy átvertek minket, pedig már ki is vagyunk képezve, hogy ne mozduljunk, és ne essünk pánikba, ha a majmok a vállunkra ugranak. Ez egyel?re nem fenyeget, mert sehol egy majom. Egy id? után Marco elkezd viszont kiabálni, hogy ?Platanuuuk!!!?, ?Platanuuuk!!!?, ami ha minden igaz banánt jelent, valószín?leg ezt a majmok is értik, és a hátizsákjából el?szed néhány banánt, hogy a majmok is lássák komolyan beszél. Ez tényleg hatással van, mert végre el?merészkednek a majmok, amelyek elég jól idomítottnak t?nnek. Van egy nagyobb fekete, aki állítólag agresszív és amúgy ? a f?nök, akinél vámot kell fizetni, Marco szerint annyi banánt ahányan vagyunk. Kicsit azért átverjük szegény f?nököt, mert a legkisebb fajta banánt hoztuk. Mire ? jóllakik, jönnek a többiek, egy kicsi, azt hiszem oroszlánmajomnak hívják, aztán kapucnis majmok feketék és világosak, meg valami ?squarell? majmok is. Mindegyik megkapja a banánját, amit nem túl kultúráltan azonnal felzabálnak. Aztán jön egy borzféle állat, amit Marco quatimundinak nevez. Na ez különösen agresszíven követeli jussát, még Marco-ra is felmászik.
Aztán az ösvény egy kör alakú részre vezet, ahol félkörben padok, vele szemben ugyancsak félkörben asztalok vannak. Ezekre rakja ki Marco a banánokat, majd leülünk és várunk. Lassan összesereglik minden majom a szigetr?l, és szépen bekajálják az összes banánt. A quatimundi viszont nagyon barátkozó fajta, leginkább Atit szemelte ki magának, felmászik az ölébe, meg akarja enni az övtáskáját, szagolgatja, szerintem egyértelm?en szerelmes. Ati meg csak zavarban van, nem tudja mire vélni e hirtelen vonzalmat els? látásra, de azért jól esik neki. Irul-pirul, de hát tudja, hogy a szívnek nem lehet parancsolni.
Ezután kikeveredünk az erd?b?l a partra, ahol néhány milliárd moszkitó társaságában megcsodáljuk a naplementét, majd visszacsónakázunk a szállásra. Jó kis vacsorát kapunk, leves, második és desszert, valami zselé, amit más a hajára szokott kenni.
Ez az idegenvezet? az els?, akinek úgy t?nik humorérzéke is van, leginkább magában mulat és kuncog, amikor valamir?l mesél, néha nem is lehet eldönteni, hogy viccel-e vagy komolyan beszél, a vacsoránál viszont mikor felszolgál, minden hülyeséget összehord, hogy ez kígyóleves, meg tekn?shús, meg majom, amit?l persze mindenki meghökken egy pillanatra. Jól bevacsorázunk, aztán indulunk kajmánlesre csónakkal az éjszakába. Felmotorozunk a folyón vagy fél órát, aztán kikapcsolt motorral ereszkedünk lefelé. Érdekes módszerrel találják meg a kajmánokat, méghozzá reflektorokkal világítják a partot. A kajmán szeme meg messzir?l fénylik. Ebb?l is látszik, hogy a kajmán, a macska és a bicikli közeli rokonságban vannak, ugyanis mindegyiknek macskaszeme van. Aztán ahogy közelebb megyünk hozzájuk, szépen beslisszolnak a vízbe, úgyhogy nagyon nem lehet ?ket megcsodálni. De láttunk vagy 10-12 darabot, olyan 2-3-4 métereseket, de lehet, hogy nincs jó szemmértékem. Aki nem hiszi, járjon utána.
Este azért még beülünk a kocsmába és próbáljuk a h?séget sörökkel enyhíteni, s?t még a pisco-t is megkóstoljuk, de mivel az pálinka, hát az sem oltja a szomjat.
Aztán visszahúzódunk a házainkban, ahol még a függ?ágyban dumálunk, mikor Ati közli, hogy csótány van a hátizsákomban. Persze ezen csak nevetek, meg különben is mit matat benne, egészen addig, amíg a fogkefémért én is bele nem nyúlok, és végig nem fut a kezemen egy példány. Lett nagy káromkodás és nekiláttunk a csótányvadászatnak, mert a hideg rázott arra a gondolatra, hogy ezek itt éjszaka fogócskázni fognak rajtam. Kiderítettük, hogy a kenyerünk vonzotta ?ket, amit nagyon okosan és el?relátóan kibontva hagytunk, miután ezt felfedezték és jóllaktak bel?le, szétrajzottak és onnan kószáltak be az én zsákomba is. A többségüket elemlámpával vertük agyon, ami annál is dicséretreméltóbb, mert ugyanazzal kerestük és találtuk meg, majd a végével próbáltuk agyonütni, ilyenkor viszont meg kellett fordítani és a sötétben lesújtani. Jobb esetben reccsent a kitinpáncél, rossz esetben kezd?dött újra a hajtóvadászat. Kb.6-8 darabot cserkésztünk be, a többi elmenekült, mindenesetre a kenyeret kitettük a folyósóra, hogyha netán megéheznének újra, ne jöjjenek a nyakunkra. Ezek a csótányok valószín?leg csak valami vadonél? távoli rokonai az otthoni lakótelepieknek, mert nem olyan csenevészek, hanem szép, egészséges, pirospozsgás példányok, de ugyanúgy ropognak a talpad alatt.
A harc megsz?ntével végre mi is alhatunk, bár elég meleg van és az ember nem mer kitakarózva aludni, mert a moszkitóktól és a csótányoktól is fél. Sajnos pont akkor ébresztenek, amikor kezdene kellemes h?vös lenni és épp az igazak álmát aludnánk, azaz 5 órakor hajnalban. Fél 6-kor ugyanis indulunk egy hosszabb dzsungeltúrára a s?r?be.
Itt is kitaposott ösvényen haladunk, eleinte még elviselhet? a h?mérséklet, de aztán beáll a fülledtség és izzadunk becsülettel, miközben a moszkitók és szúnyogok sem tétlenkednek, de azért megyünk rendületlenül.
Az ösvény mentén buja növényzet, szokás szerint, némelyik fánál vagy érdekesebb növénynél Marco megállítja a csapatot és elmondja, hogy az épp micsoda és mire használják az ?slakosok. Azt is mondja, hogy errefelé nem dívik a malária és a sárgaláz, azt inkább a Peru északi ? az Egyenlít?höz közelebb es? részén - található Iquitos körüli dzsungelben keressük. Itt viszont el?fordul egy ugyancsak a moszkitók által terjesztett betegség, a ?laysmania?, ami a leprára hasonlít és nem gyógyítható, a végs? stádiumban már a csontokat is megtámadja. Remélhet?leg olyant nem sikerült összeszedni.
A dzsungel egyébként pont olyan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, Rejt? nagyon találóan jellemzi, mikor azt mondja rá, hogy ?b?zös, rothadó, egészségtelen része ez a világnak?. Persze ett?l még érdekes, a növényeken kívül rengeteg rovar, pók, tücsök, hernyó és ezek kombinációi tanyázik errefelé, vannak mindenféle hangyák, termeszek is, amelyek el?szeretettel fészkelnek a fákon, akárcsak a madarak, amelyek állandóan rikoltoznak, de nem nagyon látszanak, néha majmok is felbukkannak és állítólag errefelé honos a jaguár is.
Látunk liánokat is, egyiken még hintázni is lehet, van amelyik megfojtja a fát, majd ? maga is fává alakul, van amelyik csak használja a fát támasztéknak. Mindenesetre vannak néhány száz éves fák, 20-30 méteres törzskerülettel, akár az egész csoport is eléállhat fényképezkedni, úgyis csak egy kis pontnak látszik a fához képest.
3 óra alatt gyalogolunk vagy 8 kilométert, aztán megérkezünk a végcélhoz, ahol egy óriási fa alatt lév? pihen?helyen kétfelé oszlunk. Az egyik csoport levonul pallókon a néhány száz méterre lév? Elveszett Tó-hoz, a másik csoport pedig hármasával megmássza a fát, amelynek a törzsére egy csigalépcs?t szereltek, fent pedig kilátó van. A fa olyan 40-50 méter magas lehet, elég félelmetes, fentr?l viszont meg lehet csodálni a dzsungel tetejét. Utána cserélünk és a másik csoport is levonul a tóhoz. A tónál csónakba szállunk és körbejárunk, miközben kussban kell maradni, ugyanis állítólag errefelé lehet anakondát meg kajmánt is látni. Na mi nem láttunk, lehet más se, de a hülye turistáknak bármit be lehet adni. Mi például elhisszük, hogy szoktak lenni, így inkább új mondásokat találunk ki, mint például: elbújt, mint anakonda a nádasban. Azért vannak madarak, halak, tekn?sbékák, érdekes a növényzet és a hangok, amit az állatok kiadnak, meg a csónakázás is.
Aztán elindulunk a folyópartra, ami innen már csak 5 kilométer, ahová értünk jön a motorcsónak. Útközben sikerül el?csalogatni a lyukból egy tarantulát, ami elég jámbor állat, vissza is menekül a vakuk el?l a házába, egyébként meg a délel?ttihez hasonló ösvényen, a mocsarasabb részeken pallókon haladunk egész a partig.
Egy kis csónakázás, ebéd, ami a reggel ötórai reggeli után már igazán aktuális, zuhany és rövid pihen?, aztán délután átvisznek egy helyi farmer családhoz, hogy lássuk hogyan is élnek errefelé az emberek.
Hát ez is érdekes volt. A kert leginkább egy dzsungelre emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy n? benne banán, kakaó, citrom, ananász (ez bokron terem, nem fán, ha valaki nem tudná), s?t még citromf? és jukka is. A házuk leginkább egy pajtára emlékeztet, a fala valamilyen pálmából készült, a fedele valami levelekb?l, amit pár évente cserélni kell.
Valami szerencsétlen szuveníreket is próbálnak elsózni, nem túl sok sikerrel, ezügyben tanulhatnának a Cuscóiaktól, például képeslapot árulhatnának.
Marco elmeséli, hogy 3 féle megélhetési forrás van errefelé. Az els? az aranymosás, amit a folyó iszapjából próbálnak kinyerni, ehhez speciális hajókkal járják a folyót, ami felkotorja az iszapot és átmossa. Sajnos nem túl hatékony a módszer, átlagosan havonta 200 gramm aranyat tudnak mosni, ami alig fedezi a m?ködéshez szükséges benzint és a megélhetésüket. A másik lehet?ség a mez?gazdaság, annak is a növénytermesztés része, ami megint csak nem kifizet?d?, mert messzire kell szállítani a termést, igaz sok munka a megtermeléssel nincsen. Így leginkább csak a saját fogyasztáshoz szükséges mennyiséget termelik.
Ami leginkább megéri az a halászat, csak ki kell tenni a hálót, pipázni egész nap aztán beszedni, csónakkal bevinni a piacra és eladni. Kérdeztem, miért nem tenyésztenek állatokat, de Marco szerint errefelé nagyon lusta emberek laknak, akik legszívesebben egész nap semmit sem csinálnak. Mintha nekem találták volna ki. Egyetlen probléma az iszonyú páratartalom, valamint a h?mérséklet: száraz évszakban 22-40 Celsius fok, es?s évszakban 15-32 fok. Ja és persze a moszkitók is csípnek, és nem csak minket, a bennszülötteket is.
Este aztán újra vacsora és sörözés, aminek jó rendesen megkérik az árát, hiszen máshol nem tudod megvenni, de hát egyszer élünk felkiáltással iszunk, mint a gödény. Aztán alvás, mert valami érthetetlen okból másnap megint 5-kor kell kelni. Pedig semmi tennivalónk, csak visszacsónakázni Puerto Maldonadoba, ahol szabadon császkálhatunk, amíg el nem indulunk a reptérre.
Kicsit a dél-romániai településekre is emlékeztet, és nem gy?zök ámulni a tarka összevisszaságon, a motorokon, a bódészer? épületeken. Az Edda is innen inspirálódhatott, mikor azt énekelte, hogy ?hajszolt kutyák futnak az út menti porban, új filmeket adnak a régi moziban?. Persze ha van itt mozi egyáltalán. Piac és Titanic-os törölköz? az van. A piacon óriási a választék, rengeteg déligyümölcs, a húsok viszont csak úgy ki vannak akasztva a napra, lepi a por, f?leg a kopasztott csirkék nyújtanak felemel? látványt, ahogy a nyakuktól összekötve lógnak a pulton. Valami bódéban iszunk valamit, de a 100 sol-ból alig tudnak visszaadni, az egész utcából összeszedik hozzá az aprót. Nagy errefelé a szegénység, de azért nekem tetszik ez a hely, igaz dögmeleg van.
Aztán a reptér és repülés vissza Cuscoba. A reptéri illetéket azért csak legombolják rólunk, itt épp 12 sol, Limában 25 volt, ha jól emlékszem, nem hiába nemzetközi ez a repül?tér. Az ablakban újra felt?nik az Andok, a havas csúcsokkal, vége a 3 napos nyaralásuknak.
Végülis megérte, legalább ilyent is láttunk. Igaz, hogy az egésznek elég átverés jellege van, hiszen teljesen úgy van kitalálva, hogy az ember azt kapja a pénzéért, amit a filmekben látott, azaz buszozás, csónakázás, bungalók, félig idomított majmok, minden pont olyan, ahogy azt a naiv turista elképzeli, amikor dzsungeltúrára indul. Aki látni akarja, próbálja ki.