Rio de Janeiro
A hosszas ellen?rizgetést követ?en végül csak feljutunk a repül?re, amelyik újra egy óriási Boeing, tele is van, de a legtöbben csak Sao Paolo-ig mennek, merthogy ez a járat is leszáll ott útközben. Aztán még egy ugrás és már újra Rio-ban vagyunk a jól ismert reptéren, az id?eltolódásból is visszanyerünk 2 órát. A múltkor az nem derült ki, hogy itt milyen érdekesen van megoldva a reptér, csak annyit észleltünk, hogy majdnem a vízbe szállunk le, aztán utolsó pillanatban valahonnan csak kerül egy leszállópálya. A reptér ugyanis egy félszigetre épült, szerintem félig-meddig mesterséges félszigetre és nagyon rövid leszállópálya fért el rajta. Ráadásul Rio a hegyek között terül el, így nem is lehetett olyan egyszer? jó helyet találni. Amúgy a le- meg felszállás is nehéz, mert még egy nagy kanyart is rögtön be kell vennie a repül?nek, ha nem szeretne a hegyeknek ütközni. Valószín?leg ezért lett Sao Paolo a f? légikiköt?, oda sokkal több járat megy, és a riói járatok is leszállnak, mint láttuk.
A Sao Paolo-i leszálláskor jól meglep?dtem, mert nagy nyugodtan hallgattam a zenét, meg nézegettem a kijelz?n, hogy milyen magasan járunk, hát mikor azt írta, hogy 700 méteren vagyunk egyszercsak nagyot döccent a gép, pár pillanatig nem is értettem, hogy mi történt, aztán hirtelen kiderült, hogy semmi, csak leszálltunk. Kissé le volt maradva a kijelz?, így aztán nem volt id?m izgulni, hogy szerencsésen földet érünk-e, izgult helyettem Ati szokása szerint.
Este 10 körül jár az id?, mikor megérkezünk Rio de Janeiro-ba. Kitaláltuk, hogy nem hurcoljuk magunkkal az összes csomagunkat, hanem leadjuk a meg?rz?be, meg a jegyeinket is konfirmálni akarjuk, pénzt is szeretnénk váltani és még szállásunk sincsen. Szerencsére van egy turista információ, ahonnan szereznek nekünk szállást, de a többi nem megy könnyen, mert portugálul nem értünk egy kukkot sem, márpedig ezek úgy beszélnek, de végül éjfélre megoldódik minden, végre taxiba szállunk és irány a szállás, ami a Copacabana-nak nevezett városrészben van elég közel az azonos nev? világhír? strandhoz. A szállás elég gyatra, igaz csak 7 dollár, de még külön fizetni kell a pokrócért meg a leped?ért is. A pokrócokat szerintem repül?kr?l lopkodhatták össze, némelyiken rajta is van a Varig neve, ráadásul amikor kés?n megérkezünk a portás nekem csak egy sötétít?t tud adni takarónak. Másnap aztán sikerül szerezni egy pokrócot. A luxus.
Rio óriási város, a hegyek alatt alagutakon bonyolódik egy része a forgalomnak, 4-5 sávos autópályák vannak, Peru után  ez már Európának t?nik, leszámítva, hogy sokkal feketébbek az átlagemberek és, hogy tele van pálmafákkal. Óriási a nyüzsgés itt is, csak azzal a különbséggel, hogy itt a legtöbben dolgoznak. Rengeteg öltönyös, aktatáskás vagy kiskosztümös brazil lót-fut a városban. És van mindenféle, fehér, néger, indián és ezek kölönböz? mérték? keveréke. Na és az autóik, állítom, hogy jobb és fiatalabb az autóparkjuk, mint a magyarországi. Itt döbbenek rá, hogy Peruban senkit nem láttam parkolni. Ott mindenki megáll ahol gondolja, arra megy amerre jólesik, lényeg, hogy dudáljon. Itt rend van, rendesen kitáblázva minden, civilizált város, tisztaság, legalábbis az eddigiekhez képest. Szóval a szállást leszámítva, kellemes meglepetés.
Persze szokás szerint félünk, hogy kirabolnak, nem mozgunk olyan otthonosan, mint a vége fele Peruban, szokatlan ez az új környezet, de végülis ezek sem bántanak. Ja és sokkal kevésbé agresszívak a portékájuk kínálgatásában, bár itt is van árus elég.
Reggel nekivágunk a városnak, bemetrózunk a belvárosba, a metró ugyancsak nagyvároshoz méltó színvonalú, aztán belevetjük magunkat a forgatagba. A belvárosban rengeteg a magas épület, óriási a forgalom, hömpölyög a tömeg és természetesen itt is választásra készül?dnek. Végül némi keresgélést követ?en megtaláljunk egy információs irodát, de sok hasznunk nincs bel?le, annyit tudnak elmondani, amit eddig is tudtunk, hogy a Corcovado-ra és a Cukorsüvegre érdemes felmenni, igaz elmondják, hogy hogyan jutunk el oda. Közben pénzt is próbálunk váltani, de mikor kiderül, hogy a Citibankban a 100 dolláros átváltásáért 10 dollár jutalékot szeretnének felszámítani, szinte dobunk egy hátast, aztán otthagyjuk ?ket és inkább az automatákból veszünk ki pénzt. Nagyon büszke vagyok a kártyámra, mert sikerül vele brazil realhoz jutni, ezek szerint külföldön is m?ködik, eddig még sosem próbáltam.
Aztán elindulunk a Corcovado-ra, amelyen az a bizonyos Krisztus szobor áll, amelyet minden Brazíliáról szóló m?sorban mutogatni szoktak. A hegy 700 akárhány méter magas és nagyon szép kilátás nyílik róla a városra, a szobor óriási, giccses és betonból van, ha jól emlékszem 38 méter magas, a széttárt kezeivel 28 méter széles. Jó drágán lehet felmenni, fejenként 20 real ( kb. a perui sol-lal egyenérték?, azaz kb. 70 forint). Sikerül egy keveset alkudni bel?le, cserébe viszont egy olyan szakadt Chevrolettel megyünk fel, hogy nem fogadnék rá, hogy valaha feljutunk. Ez némileg ellentmond a jó autóikról szóló elméletemnek, de ez talán csak a szabályt er?sít? kivétel volt. Végül csak feljutunk, a végén még gyalogolni és lépcs?zni is kell, amíg felérünk a szoborhoz és a kilátóra, de megéri. Fennséges látvány onnan a város, ahogy a hegyek és az óceán öblei közé ékel?dik. Ennek örömére gyorsan iszunk is egy sört a Krisztus árnyékában, aztán irány a Cukorsüveg hegy, Rio másik jelképe. Azt tanácsolták, hogy a naplementét onnan érdemes megnézni, hát áttaxizunk oda. A felvonó 24 realba kerül, de rászánjuk, mert erre a sziklára másképpen nem lehet felmenni, hacsak nem vagy alpinista, mert azok a falon másztak épp. Így is csak két részletben lehet feljutni a dróton billeg? felvonóval, félelmetes mikor elindul meredeken fel és el?tted ott tornyosul a 300 méteres sziklafal. A felvonó bejárata mellett van egy kirakat, ahová a világbajnok brazil válogatottak mezei vannak kiállítva, a focisztárok aláírásával. Így elmondhatjuk, hogy ha Ronaldo-t meg Rivaldo-t nem is láttuk, de az aláírásukat igen.
A Cukorsüveg hegy, ami mily meglep?, cukorsüveg formájú, csak 3-400 méter magas, viszont nagyon jó kilátás nyílik róla a Corcovado-ra, amely mögé a nap lenyugszik.
Persze még másoknak is elárulták, hogy ilyenkor érdemes ide feljönni, így kicsit a kesely?lesre emlékeztet a rengeteg fényképezget? turista.
Egyébként egész körbe innen is nagyon jó kilátás nyílik, látszik például a reptér, minden repül?nél végig lehet izgulni, hogy eltalálja-e a leszállópályát vagy a vízben köt ki, de látszik a Copacabana strandja is, meg az összes városrész körbe, amelyeknek a neve egy teljes brazil focibajnokságot kitesz. Sose tudtam, hogy a Flamengo vagy a Botafogo riói városrészek.
Estére visszaverg?dünk a szállásra, majd kimegyünk vacsorázni. A pincérek körbeugrálnak bennünket, de a kaja sem rossz, én csak a pálmalevesig merészkedem, de Ati újra valami tengeri szörny?ségeket eszik. A polipot ugyan megkóstoltam és nem volt rossz, de a többib?l nem kértem. Iszunk hozzá brazil fehérbort, amir?l eddig életemben nem hallottam és arról is kiderül, hogy megüti a szintet.
A bortól felbátorodva aztán kimegyünk a Copacabana sétányára, a partra. Hát ez csodálatos, nem véletlenül ez a világ leghíresebb strandja, a szállodasoron képviselteti magát a világ minden valamirevaló szállodalánca, finom homok van, pálmafák, széles napozósáv, jó kis parti kocsmák. Egyiket végül csak kipróbáljuk, a lányok kókuszt isznak, amit ott vágnak fel el?ttünk és szívószálat adnak hozzá, mi meg maradunk a jól bevált sörnél. Ha nem lennénk folyamatosan betojva, hogy jajistenem, mindenki biztosan ki akar minket rabolni, jobban lehetne ezt élvezni.
Az utolsó napot aztán a strandolásnak álcázott döglésnek szenteljük, reggel kivonulunk a standra, a vakító fehér homokra kitesszük a díjnyertes testépít? testünket, és megfürdünk az Atlanti óceánban.
A Copacabana egyetlen hibája, hogy folyamatosan özönlenek az árusok, mindent megpróbálnak ezek is rásózni a turistákra, így aztán megkeserítik a pihenésünket és persze  végül csak bevásárolunk egy pár pólót, csecsebecsét, miegymást.
Ami viszont érdekes volt, hogy rögtön ahogy letáboroztunk, odajött egy alak és figyelmeztetett, hogy vigyázzunk a cuccainkra, nehogy meglopjanak, ajánlkozott, hogy ? majd figyel és mellékesen azt is megjegyezte, hogy egyébként meg nála lehet sört, üdít?t meg egyebeket rendelni. És tényleg bevált a dolog. Csak annyit kellett tennünk, hogy felemeljük a kezünket és már hozta is a jéghideg sört, ráadásul nem is drágán, hiszen 2 real volt a 3 decis dobozos sör, ami testvérek között sem több 140 forintnál.
Hülyülünk egy pár órát a parton meg a vízben, ugrálunk a hullámokban, aztán mire észrevesszük már le is égtünk mint a rák, délutánra be is menekülünk az árnyékba, de akkor már kés?. Egészen hazáig fáj minden porcikánk, se állni, se ülni nem tudunk, annyira leégtünk, pedig még át kell repülni az óceánt és az vagy 10 óra szokott lenni.
Délutánra már csak a készül?dés marad és a tanulságok levonása. Mindenki egyetért, hogy ez a két nap megérte itt Rióban, én még azzal is megtoldanám, hogy ha egyszer majd gazdag leszek, akkor majd itt töltöm az otthoni ?szt. Hogy a többi 3 évszakkal mi lesz, az még egyel?re nincsen kidolgozva, talán majd további utazások során kapjuk meg rá a választ.
Pechünkre visszafele pénteken utazunk így zsúfolásig tele a repül?, nincsen se gintonik, se tequila, se semmi, csak az ég? b?rünk, és Atinak a hasmenése, szerintem napszúrást kaphatott, bár nála ezt sosem lehet tudni, de végül csak elérjük Frankfurtot, aztán pár óra múlva Budapestet. Igen, azt hiszem kicsit már hiányzott. Igazoltan. És ezzel vége, egy id?re, Budapestr?l majd egy másik naplóban mesélek.