Oromhegyes/Szabadka;
két nappal a doroszlai (ez nem melléírás) Kisasszony-napi
búcsú előtt
Miért is voltam eddig szűkszavú?
Nagy munkát fejeztem be, ugyanis elkészültem
Teleki Júlia legújabb könyve (amit már elküldtem
Nektek) után Keszég Károly néhai barátom
egyetlen könyvének átszerkesztésével is
(ezt pedig most mellékelem). Ha élne, Karcsi is a billentyűket
kopogtatná, s írná a leveleit a Naplóba (vagy
abba, az eredetibe, vagy pedig ide, Zolinak), így tudatom veletek
azt is: sem Léphaft Pál barátomtól – akit mellesleg
Zoli megkereshetne egy telefonhívás erejéig, mivel
mégiscsak (szerintem) a legnagyobb élő magyar karikatúrista,
s mint ilyennek a vajdasag.net oldalain a helye –, sem pedig Tóth
Livitől nem kértem engedélyt az úgymond „utóközlés”-re.
Azt még elmondom, miben is segítkezem, most fejezem be a
Térzene Irodalmi és Művészeti Társaság
(Zenta) antológiájának szerkesztésével,
de ezt már nem ajánlom fel, mivel elfogadom Kaslik Péter
szakértelmét, neki kell eldönteni, egy ilyen Tisza-menti
gyűjteménynek itt-e a helye.
Fokozódik-e?
Imádom Bástya elvtárs alakját
a Tanú című filmből, mivel itt, minálunk
most élhetné ki igazán magát. A gulyáskommunizmus
kutyaf...a – látjátok, még önmagamat is cenzúrázom
– volt ahhoz képest, amit ma szerencsésen megélhetünk.
Látszólag csend van, az ellenzéknek nevezett valamik
nemigen hallatják a hangjukat, habár lejárt a 15 nap,
de szokás szerint ez is könnyelmű ígéret
lett csupán. A hatalom pedig építőipari munkálatokkal
van elfoglalva, betonoz. Ha mást nem, hát önmagát.
Ismét a szokásos réteghez, tehát a nyugdíjasokhoz
fordult, csak nem pénzzel – annyit már nem lehetne kinyomtatni
infláció nélkül –, hanem fedezet nélküli
papírokkal. Három hónapi nyugdíj összegét
ráírták egy papírlapra (igaz, én még
csak TV-n láttam ezekből a papírokból), ezzel
lehet majf törleszteni az áram árát, meg ha minden
igaz lesz, szenet és fát vásárolni. Egyedül
csak azt nem tudom, melyik kereskedő, melyik bánya, melyik
fakitermelő... lesz az a hülye, amely pénz helyett megelégszik
az értéktelen cetlivel? Az új szövetségi
kormány intézkedései nagyon hatékonyak, amióta
visszaállították a szén és a tűzifa
árát, sehol sem lehet azokat vásárolni. De
kit érdekel ez, a nyugdíjasok már fennen hirdetik
szeretett és bölcs elnökünk gondoskodását,
s ez még a tanügyi munkásokat is meghatotta, hiszen
a már régen bejelentett általános sztrájk
helyett, alig akad néhány iskola, ahol nem dolgoznak. Egyetlen
szerencsém, hogy az állami tévé csatornáit
hetente egy fél óra ideig – amikor jók a vételi
viszonyok – nézhetem „élvezhetően”, mert különben
rám is átragadna ez a mértéktelen optimizmus.
Szeressük egymást gyerekek....
Nem mondom, nem nagyon vagyok oda a közcímnek
választott dalért (s a hozzá hasonlókért),
de kénytelen vagyok ezt leírni, látván azt
a nekifeszülést, a vitának nevezett ledorongolás-párbajt,
amit a kapott e-mail üzenetekből olvashatok ki. Mivel a Zoli
levelében foglaltak 90%-val tökéletesen egyetértek,
valami hasonlót mertem leírni a Jegyzetek 9. oldalaira, nem
fogom magamat ismételni. Adalékként azért két
– úgy érzem – fontos dolgot írok ide:
1. Nem vagyok mimózalélek, tehát
bárki véleményét el tudom fogadni, még
akkor is, ha az nem hízelgő számomra, Ezt valamikor
egyszer úgy fogalmaztam meg egy érdeklődő újságírónak,
hogy engem nem zavar, hogy szeretnek vagy útálnak; egyedül
csak azt nem bírom kiállni, ha közömbösek
az emberek irántam.
2. Ezt a pontot csak azoknak szánom, akik
Csapody Tamás barátomhoz furcsábbnál
furcsább leveleket írtak. Tudnotok kell, hogy a határon
túli magyar nemzeti közösségeket számtalan
esetben segítette, minket, vajdasági magyarokat pedig abban
az időben, amikor még az anyaországban, de nyugaton
is a deklaratív támogatáson – ha durvább lennék,
azt írnám: handabandán – kívül másról
még csak hallani sem lehetett. Ez a segítség nemcsak
gyakorlati, mindennapi dolgokból állt (habár a „kisemberek”-nek
talán ez a legfontosabb), hanem hónapokig itt élt
közöttünk. Jól jegyezzétek meg, ha őt,
Farkas Henriket vagy olyanokat, akik ebben az időben az Alba
Körben, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájában
és a Bokor Bázisközösségekben tevékenykedtek,
esetleg azokat a művészeket, akik 1992-ben a Zitzer Clubban
együtt voltak velünk (Hevesi Tamás, Dinnyés
József, Kalapács József, Waszlavik Gazember
Petőfi... stb.) bántatok, ezt úgy élem
meg, hogy személyemet sőt, az egész vajdasági
magyar nemzeti közösséget sértegetitek.
Ha van előhang, legyen véghang is!
Ismét átolvasva az imént leírtakat,
most jöttem rá: tudok még impulzív lenni. Úgy
tűnik, úgy látszik még nem fásultam el
teljesen (esetleg mondjam úgy eléggé?). Arra szeretnélek
kérni mindnyájatokat – persze, ha van elegendő időtö
rá – olvassátok el figyelmesen Keszég Károly
Közegellenállását, mert akkor sok mindenre
választ kaphattok, még azokra a kérdésekre
is, amiket velünk kapcsolatban még önmagatoknak sem mertek
feltenni. (e könyvet itthon is ajánlatos lenne sokaknak
újraolvasni, hiszen most a legidőszerűbb: megalakult
az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács – Karcsi egyik álma –,
mégis sztrájkol a Magyar Szó szerkesztősége,
s akár a végtelenségig is sorolhatnám)
