Vissza
IV. FEJEZET

A keresztény család és a gyermekvállalás

     ’Ha az Atya ránevet a Fiura és az visszanevet, a nevelés jókedvet kelt, a jókedv örömet teremt, az öröm szeretetet szül, és a szeretet hívja elõ a Lelket, és teremti meg a Szentháromságot’

Eckhardt mester
4.1.”Kis egyházak” új szerepe
4.2. Keresztény család
4.3. Hány gyermek legyen a családban?
4.4. A családi élet mint hivatás
4.5. A családközösségek szerepe.A megerõsítés
4.6. A keresztény család tanuságtétele a gyermek vallásában.
ÖSSZEGZÉS
4.1.”Kis egyházak” új szerepe
     Az elõzõfejezetben több oldalról megismerhettük a családok helyzetét a mai társadalomban.Kivülrõl nézve azok a betegségek, melyek támadják, fõleg az idõ távlatából jól láthatók a családoknál. Korunk nagyon hasonlít az õsegyház korára, amikor a többistenhívõ mediterrán környezetben megjelentek és egyre szaporodtak mint „kis lámpások” a keresztény csládközösségek.Az ifjabb Plinius szerint a kereszténység úgy terjedt ????? mint valami „?????”, „puszte létezésükkel, organikus ????? idéztek elõ a keresztenyek számának növekedését”
     Ezért jó, ha a kersztények ott élnek közöttük, megosztják életünket!-mondta Pert????? Az elsõ valódi keresztényekrõl.(Apologeticum 39) Ugyanugy kell benne éljenek a társadalomban a mai keresztény családok is. Bár „a hit hallásból fakad” (Rom 10,17) mégis az egyház terjedésében mindig fontos szerepet játszott a tanuságtétel.(Mt 5, 13-16) „ Úgy világítson világosságtok az emberek elõtt, hogy lássák jótetteteket és magasztalják mennyei Atyátokat”.
     „Az ateizmus ellenszerét egyrészt a megfelelõképpen elõadott tanítástól, másrészet az egyházak, illetvetagjainak kifogástalan életétõl kell várni. Az egyház feladata ugyanis az, hogy a Szentlélek vezetése alatt szüntelenül megújítva, és megtisztítva önmagát, jelenlévõvé és szinte láthatóvá tegye az Atyaistent és emberré lett Fiát”. Mivel Aranyszájú Szent János „kis egyházának” (ecclesia) nevezte a családot, egyértelmû, hogy a nagy egyházra háruló feladatból részesedik a keresztény család is. Mindkettõ a Szentháromság életében részesül, Krisztus él bennük, és vele együtt tesznek tanuságot a világban Isten szeretetérõl.
4.2. Keresztény család
     Mitõl keresztény cslád egy család? Talán attól, hogy igyekszik Jézus kérését megvalósítani: „Szeressétek egymást, mint ahogy én szeretlek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15, 12-13). A keresztény családban a „barát”, akiért még életet is oda kell adni, a házastársat és a gyermekeket jelenti.
     Nietzsche hagyta ránk Lichtenberg aforizmáját, mely szerint „nem szereti az ember sem apját, sem anyját, sem feleségét, sem gyermekét, csak azokat a kellemes érzéseket, amiket tõlük kap”. Ennek mond ellent Jézusnak az a megelõlegezõ szeretete, mellyel minden embert szeretett és saját életáldozatával pecsételt meg. Ez a megelõlegezõ szeretet a keresztény család összetartó ereje.
     A kor minden kihívásának, erõpróbájának éppen úgy ki van téve a keresztény család, mint bármely más család. Tagjai éppen olyan esendõek, a benne élõ gyermekek pont olyanok, mint minden más családban. Nem is mindig a béke szigete, de mindent valahogy másképp old meg ez a család. Erõforrása a hitben van. A hétköznapokat pedig hívõ lélekkel fogadja el.
     A szentség rangjára emelt keresztény házasság más és több, mint a természetes házasság. Nem sajátosan keresztény szerelemrõl ????? és ugyanazokra a készségekre, erényekre van szükségük a keresztény házasoknak a házasság megvalósítására, mint a nemhívõknek. A szentség azonban felemeli a természetes házasság értékeit és új közösséget hoz létre, amely persze nem tagadja a természetes házassági közösség értékeit.
     A szentségi házasság új feladatokat hoz magával, melyeket majd a keresztény család valósít meg. Mindehez szervesen hozzátartozik a gyermek. Nélküle a házasság még ha szentségi is, nem lesz közösség, csak páros magány. Kivételt jelent, ha a házastársak nem zárkóznak el a gyermekáldástól, hanem más ok miatt nem születik gyermekük Ilyen esetben a keresztény házasság keresztény család marad akkor is, ha benne nem él gyermek.
4.3. Hány gyermek legyen a családban?
     „Éppen a jó házasságban fog hamarosan megmutatkozni, hogy még a két házasfél sem elegendõ egymásnak. Mélyebb egységüket csak akkor fogják megtapasztalni, ha olyan közös feladatnak szentelik magukat, amely mindkettõjüket igénybe veszi és boldoggá teszi. A legtermészetesebb és egyben legboldogítóbb ilyen közös feladat a gyermekek nemzése s felnevelése. A gyermekrõl való gondoskodásban saját életük is kibontakozik, és megvalósul az a dialektika, amelyrõl az Újszövetség beszél, hogy ti. Az ember akkor nyeri el életét, amikor a másikért odaadja.”
     A keresztény házasság egyik legerõsebb belsõ támasza a hûség, amely kötelez egyrészt a házastárs iránt, másrészt a Teremtõ parancsa iránt. A hívõ házastársak jól tudják, hogy miért vállalnak nem csak 1 – 2 gyermeket, hanem képesek elfogadni „ felelõsen” Isten több ajándékát. Minden ember más és más, két egyforma családot sem találunk, ezért van, hogy ami reális gyermekszám az egyikben, tulságosan megterhelõ lehet a másikban. Nem lehet elítélni az egyiket, vagy másikat, mert túl sok, vagy túl kevés gyermeket vállalt. „ Elsõsorban … az elkötelezett keresztény családokban kell megmutatkoznia annak, hogy –minden világra jövõ gyermeket elfogadnak-szeretnek-megbecsülnek-egységes testi-lelki nevelésben részesítenek, és még sokféle módon törõdnek vele.”
     A II. Vatikáni Zsinat hangsulyozza, hogy minden házaspárnak kell döntenie, közös tervezéssel, mindent megfontolva, és nemeslelküen. Ez a nagyon tudatos döntés nem egyik napról a másikra születik meg, hanem egy hosszú folyamatnak az eredménye: felismerhetõ benne mindaz, amit a férj és feleség gyermekkorában „beszippantott” a saját szülõi házban, befolyásolja a korszellem, a közvetlen környezet, a barátok. Ha vallásosságuk nem tradicionalizmus és él bennük a keresztény remény, akkor képesek lesznek arra, hogy családi életüket Isten rendelése szerint hivatásként éljék meg.
4.4. A családi élet mint hivatás 
     Miközben más hivatás több éves tanulmányt igényel, tapasztaljuk, hogz milzen készületlenül éri a szülõket az apai és anyai szerep. Szémos kísérlet történt a családi életre vaéó neveleés iskolában tantárgyként való bevezetésére, mégis ez valahogy mindig átsiklott pusztán szexuális nevelésbe.
     Azok akik szülõi szerepüket komolyan veszik, jól tudják milyen hatalmas feladat ez és hogy gyakran nem találni megoldást egy felmerülõ problémára. Akét szülõ másképp oldaná meg, de ilyenkor a közös hit a keresztény családban egységes szempontokat adhat a gyermekek neveléséhez is.
     Szóltunk már az apa szerepérõl a családban, most ugyanezt tesszük az anyai hivatásról. A nõ szervezete tökéletesen vanmegalkotva a mag befogadására, a magzat kihordására, világrahozására, táplálására. “A nõi test egész külsõ alkata, sajátságos szempontjai, tulajdonságai… elválaszthatatlanok az anyaságtól. Csodálatos az a folyamat, ahogy a benne megindult élet gyarapszik, mozdul, éled, emberré válik. “Az asszony is amikor szül, szomorkodik, mert eljött az órája, de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.” (Jn 16,21)
     Az anyai ösztön nem azonnal jelentkezõ érzés, így fordulhat elõ hogy egyes anyak képesek gyermeküktõl lemondani a szülést követõen. Nagyon fontos, hogy az újszülöttet szülei és fõleg edesanyja nagy szeretettel várja. Meves neves ????? német gyermekpszichológus beszámol ezirányú tapasztalataitól. “ A kartotékban szereplõ 450 bûnözõ megszületését egytõl egyig nem kívánták és késõbb nem fogadták el szeretettel.” Beszél annak fontosságáról, hogy az anya szoptassa minnél tovább gyermekét és ne engedje át másnak a gyermek gondozását. “Ezek az összefüggések a lelkileg és szellemileg ingatag emberek fejlõdéstörténetében részletesen kimutathatók’ Mind csendes, szeretetteljes, békés, családi élet, a sok sok szülõi figyelem, ugyanakkor a védettség a médiák hangos világától és a “divatos örvénytõl”, Meves szerint elengedhetetlen ahoz, hogy egy gyermek egészségesen fejlõdjön.
     Az anya gyermekéhez fûzõdõ kapcsolata nagyban függ attól, hogy mennyire van megelégedve házasságával, milyen támogatást kap házastársától, mennyire tudatosult benne az anyai szerep fontossága. Sajnos egyre több édesanya “unatkozik” gyermeke mellett, boldogtalan, magányos (gyakran alkoholistává vállnak) mert már az õ édesanyjuk sem adta át a mintát, hogy hogyan kell egy gyermeket igazán nevelni. Talán sohasem fogják megérezni, milyen feledhetetlen boldogságot jelent egy kisgyermek. Éppen a tapasztaltabb keresztény édesanyák feladata lehetne az, hogy tudatosítsák ezekben az anyákban milyen fontos ez a korszak, egy kisgyermek életében és azt, hogy nincs a világon még egy olyan fontos hivatás, mint az anyai: visszamosolyogni a kicsi elsõ mosolyára, megtanítaniaz elsõ szavakra, anyanyelvre, óvni elsõ lépéseit, megvigasztalni, ha szomorú, és ha boldog, együtt örülni vele. Mindig ott lenni mellette, amikor szüksége van jelenlétünkre, és el tudni engedni, amikor kinyitja szemeit a világra. Éreztetni kell a gyermekkel, hogy elfogadják õt, hogy fontos számunkra, és akkor, amikor vele foglalkozunk, akkor mindennél fontosabb a ?????. Csak így születik meg benne az a bizalom, ami nélkül ember nem élhet boldogan, bízni fog önmagában, és az emberekben, nyitott lesz az emberi kapcsolatokra, nem pedig visszahuzódó, magányos, és boldogtalan. A szülei által, a szülõi szereteten keresztül fogja megismerni Isten igazi arcát is.
     A szülõknek figyelniük kell a helyes szeretetre, mely nem játéknak tekinti a gyermeket, nem kényezteti, nem teljesíti a gyermek minden kívánságát, hanem fel tudja mérni mi az ami valóban szükséges neki lelkileg és testileg egyaránt.
     A szülõk nem szabad sajnálják az sem idõt, sem az energiát a gyermektõl, fontosabb és értelmesebb ez minden kész játéknál. Csak így tudják gyermekeiknek átadni az erkölcsi értékeket, így tudják közvetíteni saját kersztény nézeteiket. Nem helyes amikor egyes szülõk nnem gondoskodnak ennek továbbadásáról, mivel õk maguk is bizonytalanok ezekkel kapcsolatban. Ilyenkor az történik, hogy a gyermek sem fog kialakitaniegyéni véleményt, bizonytalan marad, és késõbb egészen másfajta külsõ hatásra lesz fogékony. Statisztikák mutatják a gyermekkorú bûnözõk egyre nnövekvõ arányát, galerik ténykedését, fiatalkorúak kábítószerfogyasztását, az álvallásokban keresett boldogulás szomorú következményeit.

A keresztény család sem mentes ezektõl a problémáktól. Igényli szakemberek segítségét, de erõs fegyvere az ima.

     Sokszor tapasztalják keresztény szülõk is, hogy gyemekeik felnõve elfordulnak tõlük, és nem veszik át szolgai módon a családi “hagyományt”. Ilyenkor maguk a szülõk kell felülvizsgálják saját életvitelüket, beismerjék tévedéseiket, és értékrendszerük “elavult” elemeit. Ugyanakkor el kell fogadják, sõt rokonszenvvel kell tekintsenek gyermekük érettségére, melynek a jele éppen az elfordulás. Ha a gyermek megérzi, hogy bátorítóan tekintenek rá, akkor nem fog megszûnni a már korábbi érzelmi kapcsolat. Hatalmas károkat tehet viszont a gyermek semélyiségében az álcázott ellenséges magatartás, a szótlan üzenet.
     Nem azt jelenti, hogy a szülõknek helyeselniük kell a gyermek bíráló magatartását, hanem, hogy ne tekintsék életmódukat tökéletesnek, megváltoztathatatlannak. A keresztény szülõk szeretnék megfoghatóvá és hitelessé tenni gyermekeik élõtt a szeretet ígéretét, azt, hogy érdemes élni, idõt szentelni egymásra, ugynakkor fel kell tegyék maguknak a kérdést, hogy valóban az sugárzok-e belõlük, amirõl tanuskodni szeretnének.
     A keresztény család is mindig fel kell tegye magának a kérdést, hogy valóban Istenre figyel, Õhozzá igazodik-e, számára Isten a mindent meghatározó valóság? Ettõl függ, milyen tanuságot fog tenni a világban Istenrõl, és csak akkor él benne igazi tanuságtétel, ha Isten él benne.
     A keresztény családnak nyitottnak kell lennie a többi ember felé. “ A világi hívõknek nincs joga önmagába zárkózni, lelkileg elkülönülve a közösségtõl, haneminkább folytonos érintkezésben kell élnie a többiekkel a testvériség aktív inditása révén, örömben a mindenkivel azonos méltóság fölött…” (Christifideles Laici 20).
     Rosemary Houghton teológusnõ, 9 gyermek édesanyja írja, hogy “ketten kellenek egy olyan otthon megteremtéséhez, amely nem menedék a világtól, hanem a reménységes élet központja, ahová sokan jönnek és ahonnan sokan kapnak vigasztalást és magabiztosságot.”
     Valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy a sokgyermekes katolikus családok jelenléte sokakat megérint. E családok ugyanakkor gúnyos megjegyzésekben is részesülnek környezetüktõl, sok gyermekükért. De a megjegyzések érdeklõdést, kérdéseket is takarnak. Nem véletlen, hogy más családok gyakran éppen olyankor fordulnak hozzájuk, amikor pld. Egy nem várt terhesség bekövetkezik…, sokkal nagyobb azoknak az eseteknek a száma, amelyekben egy-egy hitvalló keresztény család úgy válik a környezetében élõ emberek, vagy családok számára jellé, bíztatássá, hogy azt semmiféle konkrét visszajelzés nem árulja el.”
     Bár elsõsorban az anya feladata a gyermekekrõl való gondoskodás, és ez több gyermek esetében nem kevés idõt és munkát igényel, mégsem jelenthet ez teljes lemondást az igényes szellemi tevékenységrõl, mert ez gondolatszegénnyé, sekélyes gondolkodásúvá, egyoldaluan “konyhai szemléletûvé” silányítja a többre hivatott embert. Egyrészt ez veszélyt jelenhet a házastárshoz fûzõdõ kapcsolatban, másrészt az egyre jobban értelmesedõ gyermekek majd nem szellemileg is képzett partnereket, barátot, okos segítõt látnak szüleikben, hanem csak ellátót.Biztosítani kell a feleség számára is a házasság, a család keretein kívülre való tekintés lehetõségét-érdeklõdésének ébrentartására, szellemi töltekezése érdekében, az egész család javára.

4.5. A családközösségek szerepe.A megerõsítés
     A mindennapokban számos probléma merülhet fel a keresztény családban is. Egyesekre sikerül megoldást találni a család keretein belül, máskor pedig hasonló gondolkodású családok közösségére van szüksége. Ezekben férjek-apák, feleségek-anyák nyujthatnak egymásnak támaszt gondjaik megbeszélésében, megoldás keresésében, és néha csak annak felismerésével, hogy máshol is elõfordulnak hasonló problémák.
     Hatalmas szerepük lehet ezekkel a családközösségeknek az egyházközségek életének a feltámasztásában, mely napjainkban egyre sürgetõbb feladat. Ugyancsak a plébániák körül szervezõdhetnek azok a ifjúsági csoportok, ahol a keresztény családok gyermekei jól érezhetik magukat hasonló korúak társságában és így elkerülhetõ, hogy kallódó fiatalokká, negatív hatású közösségek tagjaivá válljanak. Ezek a csoportok elõsegítik, hogy a hívõ családokban felnõtt és szülõi kötõdésbõl felszabadulni vágyó fiatalok folyamatosan olyan ????? társaságában legyenek akik között az alapvetõ normák és értékek megõrzése és az ezeknek megfelelõ magatartás biztosítva látszik.
     Egyházközösségen belül a másokért tenni akaró keresztény családok számtalan a zsinat által is felkínált lehetõség közül választhatnak, mindegyik a neki megfelelõ feladatot. Foglalkozhatnak veszélyeztetett, elhanyagolt, állami intézetben nevelkedõ gyermekekkel, mint nevelõszülõ, örökbefogadó, hivatásos nevelõ, vagy patronáló. Szervezhetnek családprogramokat, zarándoklatokat, közös ünnepléseket, kirándulásokat, a kisgyermekes anyáknak baba-mama találkozókat és megbeszéléseket, sporttevékenységeket.
     “ Az egyház a keresztény családokban születik meg és azok tartják fenn, hiszen mindenki, még a nõtlen pap is, családból származik….Ezért elodázhatatlan feladatunk, hogy helyi közösségeink életét úgy alakítsuk; minden segítséget meg tudjon adni a családoknak a keresztény élet formálásához.” Ez jelenti az összefogást azokért a családokért, akik valamilyen szükséget szenvednek és a nevelésben való segítséget is. Például házasság elõkészítõ kurzusba való bekapcsolódás, melynek során tapasztaltabb kereszténz családok lesznek a fiatal családok apostolai.
     A családközösségekrõl szólva ilyen szavakkal buzdítja II. János Pál pápa a keresztény családokat: „ Feladatuk az, hogy felébresszék a másokkal való összetertozás érzését, támogassák az Evangélium és az Egyház hite szerinti életformát; a keresztény erények és ne a közvélemény szerint formálják a lelkiismeretet, buzdítsanak a felebaráti szeretet gyakorlásásra, valamint a másik felé nyitott lelkületre, melyre a keresztény családokat a többiek számára valóban erjesztõ kovásszá és fényforrássá teszi.”
4.6. A keresztény család tanuságtétele a gyermek vallásában.
     Az igazi keresztény családnak valóban jellé kell vállnia. A világban ma mindenki sikerre és boldogságra áhítozik, de ezeket soha vagy csak rövid idõre tudják megszerezni éppen mert nem ott keresik, a boldogságot ahol meg is találhatnák. A keresztény ember már megtalálta élete értelmét és boldogságát. Tudja, hogy csak a másokért élt élete lehet teljes élet.
     A keresztény házaspár élete pedig attól lesz teljes, ha gyermekeket vállalnak, örömmel fogadják õket és a lehetõ legjobban nevelik, hogy majd könnyen rátaláljon az öröm igazi okára Istenre.
     A tudatos keresztény szülõk azéert tartják “érdemesnek” a gyermekek vállalását, mert nem az evilági teljesítmények sarkallják õket, nem is torpannak meg a veszélyek és nehézségek elõtt, tudják és gyermekeikkel is éreztetik, hogy az életnek igenis van értelme. Ezt az életörömet, életszeretetet, ami végül is az Istenszeretetban gyökerezik, nagyon jól kisugározzák környezetükben, és így bíztatást, reménységet tudnak adni másoknak is. Ezért nem lehet a vallásos család egy lezárt világ, hanem nyíltnak kell lennie sokak fele.
     Tagadhatatlan, hogy a nemhívõ családokban is születhetnek, nevelkedhetnek igazán értékes emberek, mert a “lélek ott fuj ahol akar” ????? , vagy éppen ahol elhatalmasodik a bûn ott túlárad a kegyelem . Hogy egy példát említsünk a magyr történelembõl: Merániai Gertrud, a pazarló királyné és leánya Árpádházi Szent Erzsébet akit egész Európa tisztel.
     És ha már az árpádházi szenteknél vagyunk, náluk számos példát találunk a több gyermek vállalására ????? sokat tisztelunk szentként, boldogként.
     “Nagy emberek egész sora sokgyermekes családból származott: ????? Vranney Szent János negyedik gyermeke volt syüleinek…, Shakespeare a harmadik, Mozart a hetedik, Bach a nyolcadik, Benjamin Franklin a tizenhatodik, Loyolai Szent Ignác a tizenharmadik…az emberiségnek ez igen nagy vesztesége lett volna” ha szüleik úgy döntenek, megelégszenek kevesebb gyermekkel is.
     Merjenek tehát a szülõk több gyermeket vállalni, mert ezáltal õk is tannulnak, nevelõdnek és sok örömben lesz részük, a családban pedig közösségibb lesz a légkör. Az ilyen keresztény családban nem a gyermek áll a középpontban, hanem Isten.

ÖSSZEGZÉS

     A demográfia határtelületeire számos más tudománnyal ????? és nélküle lehetetlen lenne beszélni az emberrõl , a családról. Kutatási eredményei segítettek minket ebben a dolgozatban hogy megértsük a családeszmény alakulását az emberiség kezdetétõl napjainkig.
     Egészen a mult századig a családok nem gyermekeik számát, a gyermeknek pedig családi értéke volt. Az ipari forradalom számos változást hozott a családok életében, melyek nem mondhatók mind pozitívaknak, mégis igazi visszatérést jelentett a bibliai családeszményhez, melyben a nõ nem alárendeltje többé férjének és a gyermek is megfelelõ helyet találhatott magának a családi közösségben.
     Korunkban a születések számának visszaesése igen sok tényezõvel függ össze és nem lehet leegyszerüsíteni a választ arra, hogy ennek oka a szülõk önzése, a nehés anyagi körülmények, vagy a közsszellem ?????. Közvetlen ok természetesen a fogamzásgátlók elterjedése de számos más tényezõ is szerepet játszik a családnagyság alakulásásban: az asszonyok generációs hovatartozása és iskolázottsága például az eg
     Nagyon szegény családok és a nagyon jómódúak több gyermeket vállalnak, miközben a közöttük levõ „közepes” anyagiakkal rendelkezõk kevesebbet. Negyedik kategóriának nevezhetnénk ????? a keresztény házaspárokat. Õk eseménynek tartják a nagycsaládot s lehetöségeikhez mérten több gyermeket vállalnak, akár nagyobb áldozatok árán is. Más az értékrendjük, és ügy tartják, hogy a gyermek nagyobb érték mint az anyagi jólét.
     A keresztény szülõk tudatában vannak nevelõi feladatuknak is és igyekeznek megadni gyermekeiknek azt a nevelést, amit értéksemleges világunkban az iskola elmulaszt közvetíteni. Tudatában vannak , hogy gyermekeik csak „talentumok”, melyekkel jól kell „gazdálkodni”, és a jövõre felkészíteni , hogy teljes életet éljenek. A keresztény szülõk készek számot adni gyermekeik nevelésérõl önmaguk elõtt, a gyermek elõtt az emberiség elõtt és Isten elõtt is.
     „ Ez a felelõs nevelés fogja elérni azt, hogy jó legyen a kéz, amelybe a világ holnap kerül, hogy a világot szeretõ és értékelõ fej kormányozza az ember kezét és olyan szívvel éljen, amely megbecsüli a teljes, az isteni csírákat is hordozó emberi életet.”