Morfémakombinációk az eszperantóban

Bujdosó Iván

ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék

vaganto@ludens.elte.hu

Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája.

A én elméletem egy gondolatból született: elképzeltem, hogy van egy olyan világ, ahol egy könnyen megtanulható nyelv általánosan használt; a gyakorlat pedig az eszperantó, amit már több mint ötven éve művelek. Ha valaki ilyen hosszú ideje foglalkozik egy bizonyos dologgal, az talán már a pszichológusok kíváncsiságát is felkeltheti. Szerencsémre az utóbbi tíz évben nemcsak én foglalkozom az eszperantóval, hanem a nyelvvizsgáztatás adatai szerint több ezren évente.

Nekem ezres nagyságrendű a nyelvvizsgáztatási tapasztalatom. Megkérdezve az eszperantó középszintű elsajátítására fordított időt, sokan 100 és 200 óra közötti időtartamot adtak meg.

Azt tehát tudjuk, hogy az eszperantó könnyebben tanulható egy bizonyos szintig, mint a többi nyelv.  De mint ahogy édes anyanyelvünket is holtunkig tanuljuk, ugyanúgy az eszperantó tanulását sem lehet egyszer s mindenkorra befejezettnek nyilvánítani.

Tisljar nyomán a következőképpen jellemezném a befektetett idő és a nyelvtudás kapcsolatát.

A meredekebben emelkedő görbe az eszperantót, a kevésbé meredeken emelkedő egy etnikus nyelvet jelent. A függőleges tengelyen az egymást követő osztások elnevezései lehetnének: elemi szint, folyékony beszéd, irodalmi szint. A vízszintes tengelyen a nyelvtanulásra fordított idő látható. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer majd egzaktul meg tudjuk határozni a görbéket egyetlen számmal jellemezhető mennyiséget, az időállandót.

Ha az eszperantó könnyebben elsajátítható nyelv, mint a többi etnikus nyelv, – maradjunk ennél a feltételezésnél, – akkor milyen tulajdonságai lehetnek ennek az oka?

Ennek vizsgálatához a nyelvi elemzést választottam, éspedig a közvetlen összetevős elemzést.

Ezt a módszert az amerikai indián nyelvek vizsgálatánál alkalmazták. A nyelvi egységeket a lehető legkisebb, még értelmes részekre bontották fel. Elemzésünk két csoportra bontható, az egyik a szavak mondaton belüli elhelyezkedése, a másik a szót alkotó összetevők, morfémák eloszlása.

Vegyük egy mondatot, amit valószínűleg mindenki ismer sokféle nyelven:

Szeretlek, I love you, mi amas vin, je t’aime, ti amo, kocham cię, ich liebe dich

Ha megnézzük ezeket az alakokat – az eszperantó nélkül –, azt látjuk, hogy formájuk kötött, de legalább is az ezektől eltérő alakok nem szokásosak. De nem így az eszperantónál: a három szó hatféle sorrendben kombinálódhat, és mind a hat mondat ugyanazt jelenti. Képzeljük el Jancsit és Juliskát egy olyan topológiával rendelkező erdőben, ahol minden út kitérő nélkül hazafelé vezet. És így még a gonosz boszorkány is életben marad.

A második elemzési rész a szavakon belüli elemzés. Ez szóalkotás illetve ragozás.

Szóalkotásakor a szóösszetételt, a szóképzést valamint a szókölcsönzést használjuk. Ha riválisaival hasonlítjuk össze, megállapíthatjuk, hogy az eszperantó, azoktól eltérően, mind a három módszert használja. A Basic Englishben csak 850 szó van és a szükséges új szavakat ezek definíciószerű összerakásával alkotja meg.

A Volapükben sok képző van, az alapszó is nyelvtanilag meghatározott épp azért, hogy a képzés egyértelmű legyen. Az interlingua tömegesen veszi át a az európai nyelvekben található szavakat, még ha azok nem is engedelmeskednek világos képzési szabályoknak.

Jelen dolgozatban a szóképzéssel foglalkozom. Ez a fajta szóalkotás túlsúlyban van a másik kettőhöz képest. A volapüktől eltérően itt egy egyszerű végződéscserével lesz a főnévből ige, melléknév vagy határozószó. Hasonló könnyedséggel, mint az angolban, csak itt jelöljük a szófaji változást. Sokan nem érezték ezt eléggé megalapozottnak, az ido nyelvtervezet főként abban tér el lényegileg az eszperantótól, hogy a visszafordíthatóság (renversebleco) elvét alkalmazta. Kalocsay Kálmán, aki mind a két nyelven írt költeményeket, kimutatta, hogy ez az eszperantóban is megvan (Kalocsay 1931).

Az eszperantó Zamenhofig visszanyúló hagyományainak megfelelően a toldalékokat is alapegységnek, morfémának veszem (kategória jelölők: o, a, i, e; többesjel: j; tárgyeset jele: n; igeidők jele: as, is, os; feltételes mód jele: us; felszólító mód jele: u). De már nem bontom tovább az igeragozást az időkategória szerint, úgyszintén a táblázatos szavaknál sem veszem észre azok apriori rendezettségét.

A szóképzés rendszere elméletileg nagyon sok új szó megalkotására ad lehetőséget. Ismeretes, hogy a ’sano’ szóból Zamenhof ötvenhárom értelmes új szót vezetett le. Az új szavakhoz összesen 20 új szóelemet használt fel. Így az egy morfémából képezhető szavak száma 2,5-re tehető. De az nem várható, hogy ez minden szónál így legyen és a képzett szavak egyenlő gyakorisággal forduljanak elő! Az informatika fejlődésének hála, ma már megnézhetjük, hogy egy korpuszban mi a valós helyzet.

Zamenhof ezt a megállapítását az ’Ekzercaro’ mintamondat gyűjteményben tette. A szöveg 5147 szóból áll, ez 1652 szó egyszeri vagy többszöri előfordulása; a morfémák száma 9467, melyek 877 különböző morféma egyszeres vagy többszörös előfordulásai.

Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egy korpuszban egy morfémából átlag 1,88 szót tudunk képezni, kissé kevesebbet, mint az előbbi 2,5 körüli érték.

Vizsgálódásomba más nyelvű szövegeket is bevontam.

Erre a célra Baghy Gyula La verda koro című regényének kilencedik fejezetét választottam. A regényt – szemináriumi feladatként – Király Anna és Cristian Bacosca Ţarna eszperantó szakos hallgatók lefordították magyar, illetve román nyelvre. A román nyelvű szöveg morfológiai elemzése még nem fejeződött be, itt csak egy részeredményt közlök, 2312 szónyi szövegben 978 féle egyszer vagy többször előforduló szó található.

Az eszperantó és a magyar szövegek elemzésénél az alábbi eredményeket kaptam:

	eszperantó	magyar
darab szó	2441	2171
féle szó	916	1063
darab morféma	4483	3669
féle morféma	591	845
szó/morféma arány	1,55	1,26

A táblázatból az alábbi következtetéseket lehet levonni a nyelvekre:

Első sor:           A magyar kissé szintetikusabb, mint az eszperantó

Második sor:    A magyar rendhagyóbb ragozású

Harmadik sor:  A magyarban kevesebb a szóképzés, szóösszetétel

Negyedik sor:  A magyarban alakváltozatok vannak

Ötödik sor:      Az eszperantó morfémákból több szó képezhető

A bal oldali táblázatban kigyűjtöttem azokat a morfémákat, amelyek tipikusan képzőként szerepelnek. A táblázatban a rang az aktuális szövegben előforduló szó gyakoriságban elfoglalt rangját, a gyakoriság pedig a számszerű értéket jelenti. A jobb oldali táblázat a morfémák gyakoriságát mutatja, látható, hogy a kategóriavégződések, valamint tárgyeset, többes szám, igeidők vannak a rangsor elején.

képző	rang	gyakoriság	morféma	rang	gyakoriság
mal	27	20	o	1	495
in	29	19	a	2	281
ig	31	18	n	3	261
iĝ	46	12	j	4	249
et	50	11	is	5	195
ant	64	10	la	6	194
ist	69	10	as	7	111
it	70	10	mi	8	111
re	74	10	kaj	9	86
ebl	78	9	li	10	78
ej	79	9	e	11	71
pro	94	8	ni	12	49
ge	119	6	ne	13	45
aĵ	130	5	est	14	44
an	132	5	en	15	43
il	166	4	i	16	35
int	167	4	de	17	33
ul	187	4	al	18	31
ar	195	3	U	19	25
eg	199	3	ĝi	20	24
ek	201	3	kor	21	24
ec	266	2	nur	22	24
em	267	2	sur	23	22
id	414	1	kiu	24	21

Mindezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szóképzés, szóösszetétel – bár a magyarnál nagyobb gyakorisággal szerepel – nagyságrendileg nem nagyobb, mint az etnikus nyelveknél. Egyéb nyelvstatisztikai vizsgálatok is ezt támasztják alá, amelyek az eszperantó helyét a szláv és a germán nyelvek közé teszik (Bujdosó 2006, Pennacchietti 1981). 

Az eszperantó fő erőssége ragozásának szabályosságában rejlik.

Irodalom

Bujdosó, I. 2006: Néhány nyelvstatisztikai módszerrel végzett elemzés összehasonlítása. IV. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia; Szeged. p. 351-353.

Kalocsay, K. 1931: Esperanta vortfarado in: Lingvo stilo formo. Literatura mondo. Budapest.

Pennacchietti, F. 1981: Ne-hindeŭropaj trajtoj de la internacia lingvo, in: Sprachkybernetik, Paderborn. p.95.