Bujdosó Iván
ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék
vaganto@ludens.elte.hu
Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája.
A én elméletem egy gondolatból született: elképzeltem, hogy van egy olyan világ, ahol egy könnyen megtanulható nyelv általánosan használt; a gyakorlat pedig az eszperantó, amit már több mint ötven éve művelek. Ha valaki ilyen hosszú ideje foglalkozik egy bizonyos dologgal, az talán már a pszichológusok kíváncsiságát is felkeltheti. Szerencsémre az utóbbi tíz évben nemcsak én foglalkozom az eszperantóval, hanem a nyelvvizsgáztatás adatai szerint több ezren évente.
Nekem ezres nagyságrendű a nyelvvizsgáztatási tapasztalatom. Megkérdezve az eszperantó középszintű elsajátítására fordított időt, sokan 100 és 200 óra közötti időtartamot adtak meg.
Azt tehát tudjuk, hogy az eszperantó könnyebben tanulható egy bizonyos szintig, mint a többi nyelv. De mint ahogy édes anyanyelvünket is holtunkig tanuljuk, ugyanúgy az eszperantó tanulását sem lehet egyszer s mindenkorra befejezettnek nyilvánítani.
Tisljar nyomán a következőképpen jellemezném a befektetett idő és a nyelvtudás kapcsolatát.
A meredekebben emelkedő görbe az eszperantót, a kevésbé meredeken emelkedő egy etnikus nyelvet jelent. A függőleges tengelyen az egymást követő osztások elnevezései lehetnének: elemi szint, folyékony beszéd, irodalmi szint. A vízszintes tengelyen a nyelvtanulásra fordított idő látható. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer majd egzaktul meg tudjuk határozni a görbéket egyetlen számmal jellemezhető mennyiséget, az időállandót.
Ha az eszperantó könnyebben elsajátítható nyelv, mint a többi etnikus nyelv, – maradjunk ennél a feltételezésnél, – akkor milyen tulajdonságai lehetnek ennek az oka?
Ennek vizsgálatához a nyelvi elemzést választottam, éspedig a közvetlen összetevős elemzést.
Ezt a módszert az amerikai indián nyelvek vizsgálatánál alkalmazták. A nyelvi egységeket a lehető legkisebb, még értelmes részekre bontották fel. Elemzésünk két csoportra bontható, az egyik a szavak mondaton belüli elhelyezkedése, a másik a szót alkotó összetevők, morfémák eloszlása.
Vegyük egy mondatot, amit valószínűleg mindenki ismer sokféle nyelven:
Szeretlek, I love you, mi amas vin, je t’aime, ti amo, kocham cię, ich liebe dich
Ha megnézzük ezeket az alakokat – az eszperantó nélkül –, azt látjuk, hogy formájuk kötött, de legalább is az ezektől eltérő alakok nem szokásosak. De nem így az eszperantónál: a három szó hatféle sorrendben kombinálódhat, és mind a hat mondat ugyanazt jelenti. Képzeljük el Jancsit és Juliskát egy olyan topológiával rendelkező erdőben, ahol minden út kitérő nélkül hazafelé vezet. És így még a gonosz boszorkány is életben marad.
A második elemzési rész a szavakon belüli elemzés. Ez szóalkotás illetve ragozás.
Szóalkotásakor a szóösszetételt, a szóképzést valamint a szókölcsönzést használjuk. Ha riválisaival hasonlítjuk össze, megállapíthatjuk, hogy az eszperantó, azoktól eltérően, mind a három módszert használja. A Basic Englishben csak 850 szó van és a szükséges új szavakat ezek definíciószerű összerakásával alkotja meg.
A Volapükben sok képző van, az alapszó is nyelvtanilag meghatározott épp azért, hogy a képzés egyértelmű legyen. Az interlingua tömegesen veszi át a az európai nyelvekben található szavakat, még ha azok nem is engedelmeskednek világos képzési szabályoknak.
Jelen dolgozatban a szóképzéssel foglalkozom. Ez a fajta szóalkotás túlsúlyban van a másik kettőhöz képest. A volapüktől eltérően itt egy egyszerű végződéscserével lesz a főnévből ige, melléknév vagy határozószó. Hasonló könnyedséggel, mint az angolban, csak itt jelöljük a szófaji változást. Sokan nem érezték ezt eléggé megalapozottnak, az ido nyelvtervezet főként abban tér el lényegileg az eszperantótól, hogy a visszafordíthatóság (renversebleco) elvét alkalmazta. Kalocsay Kálmán, aki mind a két nyelven írt költeményeket, kimutatta, hogy ez az eszperantóban is megvan (Kalocsay 1931).
Az eszperantó Zamenhofig visszanyúló hagyományainak megfelelően a toldalékokat is alapegységnek, morfémának veszem (kategória jelölők: o, a, i, e; többesjel: j; tárgyeset jele: n; igeidők jele: as, is, os; feltételes mód jele: us; felszólító mód jele: u). De már nem bontom tovább az igeragozást az időkategória szerint, úgyszintén a táblázatos szavaknál sem veszem észre azok apriori rendezettségét.
A szóképzés rendszere elméletileg nagyon sok új szó megalkotására ad lehetőséget. Ismeretes, hogy a ’sano’ szóból Zamenhof ötvenhárom értelmes új szót vezetett le. Az új szavakhoz összesen 20 új szóelemet használt fel. Így az egy morfémából képezhető szavak száma 2,5-re tehető. De az nem várható, hogy ez minden szónál így legyen és a képzett szavak egyenlő gyakorisággal forduljanak elő! Az informatika fejlődésének hála, ma már megnézhetjük, hogy egy korpuszban mi a valós helyzet.
Zamenhof ezt a megállapítását az ’Ekzercaro’ mintamondat gyűjteményben tette. A szöveg 5147 szóból áll, ez 1652 szó egyszeri vagy többszöri előfordulása; a morfémák száma 9467, melyek 877 különböző morféma egyszeres vagy többszörös előfordulásai.
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egy korpuszban egy morfémából átlag 1,88 szót tudunk képezni, kissé kevesebbet, mint az előbbi 2,5 körüli érték.
Vizsgálódásomba más nyelvű szövegeket is bevontam.
Erre a célra Baghy Gyula La verda koro című regényének kilencedik fejezetét választottam. A regényt – szemináriumi feladatként – Király Anna és Cristian Bacosca Ţarna eszperantó szakos hallgatók lefordították magyar, illetve román nyelvre. A román nyelvű szöveg morfológiai elemzése még nem fejeződött be, itt csak egy részeredményt közlök, 2312 szónyi szövegben 978 féle egyszer vagy többször előforduló szó található.
Az eszperantó és a magyar szövegek elemzésénél az alábbi eredményeket kaptam:
|
eszperantó |
magyar |
darab szó |
2441 |
2171 |
féle szó |
916 |
1063 |
darab morféma |
4483 |
3669 |
féle morféma |
591 |
845 |
szó/morféma arány |
1,55 |
1,26 |
A táblázatból az alábbi következtetéseket lehet levonni a nyelvekre:
Első sor: A magyar kissé szintetikusabb, mint az eszperantó
Második sor: A magyar rendhagyóbb ragozású
Harmadik sor: A magyarban kevesebb a szóképzés, szóösszetétel
Negyedik sor: A magyarban alakváltozatok vannak
Ötödik sor: Az eszperantó morfémákból több szó képezhető
A bal oldali táblázatban kigyűjtöttem azokat a morfémákat, amelyek tipikusan képzőként szerepelnek. A táblázatban a rang az aktuális szövegben előforduló szó gyakoriságban elfoglalt rangját, a gyakoriság pedig a számszerű értéket jelenti. A jobb oldali táblázat a morfémák gyakoriságát mutatja, látható, hogy a kategóriavégződések, valamint tárgyeset, többes szám, igeidők vannak a rangsor elején.
képző |
rang |
gyakoriság |
|
morféma |
rang |
gyakoriság |
|
|
|
|
|
|
|
mal |
27 |
20 |
|
o |
1 |
495 |
in |
29 |
19 |
|
a |
2 |
281 |
ig |
31 |
18 |
|
n |
3 |
261 |
iĝ |
46 |
12 |
|
j |
4 |
249 |
et |
50 |
11 |
|
is |
5 |
195 |
ant |
64 |
10 |
|
la |
6 |
194 |
ist |
69 |
10 |
|
as |
7 |
111 |
it |
70 |
10 |
|
mi |
8 |
111 |
re |
74 |
10 |
|
kaj |
9 |
86 |
ebl |
78 |
9 |
|
li |
10 |
78 |
ej |
79 |
9 |
|
e |
11 |
71 |
pro |
94 |
8 |
|
ni |
12 |
49 |
ge |
119 |
6 |
|
ne |
13 |
45 |
aĵ |
130 |
5 |
|
est |
14 |
44 |
an |
132 |
5 |
|
en |
15 |
43 |
il |
166 |
4 |
|
i |
16 |
35 |
int |
167 |
4 |
|
de |
17 |
33 |
ul |
187 |
4 |
|
al |
18 |
31 |
ar |
195 |
3 |
|
U |
19 |
25 |
eg |
199 |
3 |
|
ĝi |
20 |
24 |
ek |
201 |
3 |
|
kor |
21 |
24 |
ec |
266 |
2 |
|
nur |
22 |
24 |
em |
267 |
2 |
|
sur |
23 |
22 |
id |
414 |
1 |
|
kiu |
24 |
21 |
Mindezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szóképzés, szóösszetétel – bár a magyarnál nagyobb gyakorisággal szerepel – nagyságrendileg nem nagyobb, mint az etnikus nyelveknél. Egyéb nyelvstatisztikai vizsgálatok is ezt támasztják alá, amelyek az eszperantó helyét a szláv és a germán nyelvek közé teszik (Bujdosó 2006, Pennacchietti 1981).
Az eszperantó fő erőssége ragozásának szabályosságában rejlik.
Irodalom
Bujdosó, I. 2006: Néhány nyelvstatisztikai módszerrel végzett elemzés összehasonlítása. IV. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia; Szeged. p. 351-353.
Kalocsay, K. 1931: Esperanta vortfarado in: Lingvo stilo formo. Literatura mondo. Budapest.
Pennacchietti, F. 1981: Ne-hindeŭropaj trajtoj de la internacia lingvo, in: Sprachkybernetik, Paderborn. p.95.