Morfémakombinációk az eszperantóban

Bujdosó Iván

ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék

vaganto@ludens.elte.hu

 

Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája.

A én elméletem egy gondolatból született: elképzeltem, hogy van egy olyan világ, ahol egy könnyen megtanulható nyelv általánosan használt; a gyakorlat pedig az eszperantó, amit már több mint ötven éve művelek. Ha valaki ilyen hosszú ideje foglalkozik egy bizonyos dologgal, az talán már a pszichológusok kíváncsiságát is felkeltheti. Szerencsémre az utóbbi tíz évben nemcsak én foglalkozom az eszperantóval, hanem a nyelvvizsgáztatás adatai szerint több ezren évente.

 

Nekem ezres nagyságrendű a nyelvvizsgáztatási tapasztalatom. Megkérdezve az eszperantó középszintű elsajátítására fordított időt, sokan 100 és 200 óra közötti időtartamot adtak meg.

Azt tehát tudjuk, hogy az eszperantó könnyebben tanulható egy bizonyos szintig, mint a többi nyelv.  De mint ahogy édes anyanyelvünket is holtunkig tanuljuk, ugyanúgy az eszperantó tanulását sem lehet egyszer s mindenkorra befejezettnek nyilvánítani.

Tisljar nyomán a következőképpen jellemezném a befektetett idő és a nyelvtudás kapcsolatát.

A meredekebben emelkedő görbe az eszperantót, a kevésbé meredeken emelkedő egy etnikus nyelvet jelent. A függőleges tengelyen az egymást követő osztások elnevezései lehetnének: elemi szint, folyékony beszéd, irodalmi szint. A vízszintes tengelyen a nyelvtanulásra fordított idő látható. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer majd egzaktul meg tudjuk határozni a görbéket egyetlen számmal jellemezhető mennyiséget, az időállandót.

 

Ha az eszperantó könnyebben elsajátítható nyelv, mint a többi etnikus nyelv, – maradjunk ennél a feltételezésnél, – akkor milyen tulajdonságai lehetnek ennek az oka?

 

Ennek vizsgálatához a nyelvi elemzést választottam, éspedig a közvetlen összetevős elemzést.

Ezt a módszert az amerikai indián nyelvek vizsgálatánál alkalmazták. A nyelvi egységeket a lehető legkisebb, még értelmes részekre bontották fel. Elemzésünk két csoportra bontható, az egyik a szavak mondaton belüli elhelyezkedése, a másik a szót alkotó összetevők, morfémák eloszlása.

 

Vegyük egy mondatot, amit valószínűleg mindenki ismer sokféle nyelven:

Szeretlek, I love you, mi amas vin, je t’aime, ti amo, kocham cię, ich liebe dich

Ha megnézzük ezeket az alakokat – az eszperantó nélkül –, azt látjuk, hogy formájuk kötött, de legalább is az ezektől eltérő alakok nem szokásosak. De nem így az eszperantónál: a három szó hatféle sorrendben kombinálódhat, és mind a hat mondat ugyanazt jelenti. Képzeljük el Jancsit és Juliskát egy olyan topológiával rendelkező erdőben, ahol minden út kitérő nélkül hazafelé vezet. És így még a gonosz boszorkány is életben marad.

 

A második elemzési rész a szavakon belüli elemzés. Ez szóalkotás illetve ragozás.

Szóalkotásakor a szóösszetételt, a szóképzést valamint a szókölcsönzést használjuk. Ha riválisaival hasonlítjuk össze, megállapíthatjuk, hogy az eszperantó, azoktól eltérően, mind a három módszert használja. A Basic Englishben csak 850 szó van és a szükséges új szavakat ezek definíciószerű összerakásával alkotja meg.

A Volapükben sok képző van, az alapszó is nyelvtanilag meghatározott épp azért, hogy a képzés egyértelmű legyen. Az interlingua tömegesen veszi át a az európai nyelvekben található szavakat, még ha azok nem is engedelmeskednek világos képzési szabályoknak.

 

Jelen dolgozatban a szóképzéssel foglalkozom. Ez a fajta szóalkotás túlsúlyban van a másik kettőhöz képest. A volapüktől eltérően itt egy egyszerű végződéscserével lesz a főnévből ige, melléknév vagy határozószó. Hasonló könnyedséggel, mint az angolban, csak itt jelöljük a szófaji változást. Sokan nem érezték ezt eléggé megalapozottnak, az ido nyelvtervezet főként abban tér el lényegileg az eszperantótól, hogy a visszafordíthatóság (renversebleco) elvét alkalmazta. Kalocsay Kálmán, aki mind a két nyelven írt költeményeket, kimutatta, hogy ez az eszperantóban is megvan (Kalocsay 1931).

 

Az eszperantó Zamenhofig visszanyúló hagyományainak megfelelően a toldalékokat is alapegységnek, morfémának veszem (kategória jelölők: o, a, i, e; többesjel: j; tárgyeset jele: n; igeidők jele: as, is, os; feltételes mód jele: us; felszólító mód jele: u). De már nem bontom tovább az igeragozást az időkategória szerint, úgyszintén a táblázatos szavaknál sem veszem észre azok apriori rendezettségét.

 

A szóképzés rendszere elméletileg nagyon sok új szó megalkotására ad lehetőséget. Ismeretes, hogy a ’sano’ szóból Zamenhof ötvenhárom értelmes új szót vezetett le. Az új szavakhoz összesen 20 új szóelemet használt fel. Így az egy morfémából képezhető szavak száma 2,5-re tehető. De az nem várható, hogy ez minden szónál így legyen és a képzett szavak egyenlő gyakorisággal forduljanak elő! Az informatika fejlődésének hála, ma már megnézhetjük, hogy egy korpuszban mi a valós helyzet.

Zamenhof ezt a megállapítását az ’Ekzercaro’ mintamondat gyűjteményben tette. A szöveg 5147 szóból áll, ez 1652 szó egyszeri vagy többszöri előfordulása; a morfémák száma 9467, melyek 877 különböző morféma egyszeres vagy többszörös előfordulásai.

Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egy korpuszban egy morfémából átlag 1,88 szót tudunk képezni, kissé kevesebbet, mint az előbbi 2,5 körüli érték.

Vizsgálódásomba más nyelvű szövegeket is bevontam.

Erre a célra Baghy Gyula La verda koro című regényének kilencedik fejezetét választottam. A regényt – szemináriumi feladatként – Király Anna és Cristian Bacosca Ţarna eszperantó szakos hallgatók lefordították magyar, illetve román nyelvre. A román nyelvű szöveg morfológiai elemzése még nem fejeződött be, itt csak egy részeredményt közlök, 2312 szónyi szövegben 978 féle egyszer vagy többször előforduló szó található.

 

Az eszperantó és a magyar szövegek elemzésénél az alábbi eredményeket kaptam:

 

 

eszperantó

magyar

darab szó

2441

2171

féle szó

916

1063

darab morféma

4483

3669

féle morféma

591

845

szó/morféma arány

1,55

1,26

 

A táblázatból az alábbi következtetéseket lehet levonni a nyelvekre:

Első sor:           A magyar kissé szintetikusabb, mint az eszperantó

Második sor:    A magyar rendhagyóbb ragozású

Harmadik sor:  A magyarban kevesebb a szóképzés, szóösszetétel

Negyedik sor:  A magyarban alakváltozatok vannak

Ötödik sor:      Az eszperantó morfémákból több szó képezhető

 

A bal oldali táblázatban kigyűjtöttem azokat a morfémákat, amelyek tipikusan képzőként szerepelnek. A táblázatban a rang az aktuális szövegben előforduló szó gyakoriságban elfoglalt rangját, a gyakoriság pedig a számszerű értéket jelenti. A jobb oldali táblázat a morfémák gyakoriságát mutatja, látható, hogy a kategóriavégződések, valamint tárgyeset, többes szám, igeidők vannak a rangsor elején.

 

 

 

képző

rang

gyakoriság

 

morféma

rang

gyakoriság

 

 

 

 

 

 

 

mal

27

20

 

o

1

495

in

29

19

 

a

2

281

ig

31

18

 

n

3

261

46

12

 

j

4

249

et

50

11

 

is

5

195

ant

64

10

 

la

6

194

ist

69

10

 

as

7

111

it

70

10

 

mi

8

111

re

74

10

 

kaj

9

86

ebl

78

9

 

li

10

78

ej

79

9

 

e

11

71

pro

94

8

 

ni

12

49

ge

119

6

 

ne

13

45

130

5

 

est

14

44

an

132

5

 

en

15

43

il

166

4

 

i

16

35

int

167

4

 

de

17

33

ul

187

4

 

al

18

31

ar

195

3

 

U

19

25

eg

199

3

 

ĝi

20

24

ek

201

3

 

kor

21

24

ec

266

2

 

nur

22

24

em

267

2

 

sur

23

22

id

414

1

 

kiu

24

21

 

Mindezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szóképzés, szóösszetétel – bár a magyarnál nagyobb gyakorisággal szerepel – nagyságrendileg nem nagyobb, mint az etnikus nyelveknél. Egyéb nyelvstatisztikai vizsgálatok is ezt támasztják alá, amelyek az eszperantó helyét a szláv és a germán nyelvek közé teszik (Bujdosó 2006, Pennacchietti 1981). 

 

Az eszperantó fő erőssége ragozásának szabályosságában rejlik.

 

Irodalom

Bujdosó, I. 2006: Néhány nyelvstatisztikai módszerrel végzett elemzés összehasonlítása. IV. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia; Szeged. p. 351-353.

Kalocsay, K. 1931: Esperanta vortfarado in: Lingvo stilo formo. Literatura mondo. Budapest.

Pennacchietti, F. 1981: Ne-hindeŭropaj trajtoj de la internacia lingvo, in: Sprachkybernetik, Paderborn. p.95.