Tófalvi Péter
A székelyudvarhelyi
Jézus kápolna
Eredeti változat: Székelyudvarhely, 1979 május.
© Tófalvi Péter, Budapest, 2003. október 24.
Székelyudvarhely központjától 4 km-re, a Nagy-Küküllő medencéjének felső teraszán egy - Jézus kápolnának nevezett - kis rotunda áll, mely az utóbbi időben, építésének időpontja körüli vita miatt, felkeltette az érdeklődést. A kápolna építését illetően eddig egyöntetűen az a vélemény tartotta magát, hogy az a XIII. században épült, de az 1973 nyarán végzett régészeti ásatások eredményeinek elemzése során Mariana Beldie megcáfolta az eddigi hipotézist, s az építés idejét a XVI. század végére helyezte.
De ne vágjunk a dolgok elejébe, lássuk, hogyan is néz ki e műemlék.
A Jézus-kápolna négykaréjos alaprajzú rotunda, amelynek négyzet alakú központi részéhez négy félköríves apszis kapcsolódik, hétköznapibb nyelven szólva az alap négylevelű lóherére hasonlít, a négy "levél" alkotja a kápolna négy hajóját. Ez az alaprajz a román kori építmények legfontosabb ismertető jele. A jelenlegi bejárat a kápolna belsejébe a déli apszison található, négyszögű, egyszerű nyílás, felső pereme enyhén boltívszerűen van kiképezve, fölötte keskeny, kissé trapezoid alakú ablak nyílik. Amint a régészeti kutatások kiderítették, a kápolna eredeti bejárata az északi apszison volt. A régi bejárat, ellentétben a mostanival, nem rendelkezik faragott kőkerettel, oldalsó része ugyanabból a folyami kőből készült, mint az alap, felső része enyhén ível, és vakolattal borított téglából készült. A keresztény templomoknál megkövetelt rend, ha nem szabály, hogy a bejárat nyugat, a szentély kelet felé essen. A Jézus-kápolna ilyen tekintetben kivételt képez.
A nyugati részen lévő ablakmélyedés ovális, míg a keletre néző a jelenlegi bejárat fölötti ablakhoz hasonlóan négyszögű, felső részén enyhe íveléssel.
Hasonló jellegű építmények a morvaországi és bohémiai kápolnák, a guraszádai kápolna, a gyergyószentmiklósi Szent Anna kápolna, a kézdiszentléleki Perkőn épült kápolna, a Száldoboson újonnan feltárt épületmaradvány, valamint az ösküi, kalocsai, bácsi, rábaszentmiklósi kápolnák, stb.
Az 1973 nyarán végzett régészeti ásatások a következő eredménnyel zárultak:
A Jézus kápolna az egész erdélyi medencében egyedülálló építmény, amelynek egy bizonyos korba, évszázadba való besorolását nagyban megnehezíti a díszítő elemek (freskók, domborművek, oszlopok, stb.) hiánya, amin nem lehet csodálkozni, hisz vidéki, szerény kápolnával állunk szemben, amelyet nem híres, nyugati, tehát sok pénzt is kérő mesterek építettek.
A műemlék besorolását valamely korba nagyban megnehezíti az a tény is, hogy írásos feljegyzésünk csak viszonylag későn van róla (XVIII. századból) és az eddig ismert és felkutatott adomány vagy más természetű levelekben sem esik róla említés.
Lakatos István jezsuita csíkkozmási plébános az, aki legelőször ír róla, 1702-ben. "A város környékén - írja Lakatos István - régidők óta teljes épségben áll az általában Jézus házának nevezett Jézus neve kápolna, amely különösképpen híres arról, hogy a katholikusok és az eretnekek igen nagy tömegben sereglenek oda és pedig nyilvános istentiszteletre évenkint egyszer, Úrnapján, magán ájtatosságok elvégzése céljából minden vasár- és ünnepnap hajnalhasadtakor. Ugyanott sóér és betegeket gyógyító forrás van, amelyben rengeteg ember nyeri vissza egészségét."
Amint a fenti idézetből kitűnik Lakatos István "régidők óta álló" kápolnáról beszél, és teszi mindezt legtöbb 141 évvel annak építése után, ha elfogadjuk Mariana Beldie datálási elméletét… Hogy mit jelent Lakatosnál a "régidők óta", azt nehéz lenne eldönteni, de véleményünk szerint legalább 300 évet kellett, hogy jelentsen. Egy másik érdekessége e leírásnak az, hogy a közelben lévő gyógyító forrás jótékony hatását elismerte úgy katolikus, mint eretnek, vagy pedig egy kevésbé valószínű feltevés lenne, hogy e kápolna olyan emléket idéz, amely előtt egyformán kegyelettel adózik úgy hithű, mint szakadár (gondolnék itt az 1562-es székely felkelésre).
Szeles János (1763-?) "Székelyudvarhely története" c. művében (Erdélyi Múzeum XV. kötet, Kolozsvár 1898) így ír:
"Gyárosfalva volt a kápolnán felyül a nagy völgyben, Czibrefalva a kápolnával általellenben a Küküllőn túl."
Majd: "Vagyon a Köszörűkő véginél a Soós patak partján egy régi formára épített kis kápolna, melyet a pápista nép Jézus házának nevez és igen nagy áhítatossággal tisztel. Eleitől fogva pedig Úrnapján az csíki és idevalók egész havasaljai pápista sokaság nagy processióval oda menvén, vitte végbe áhitatosságát, mint egy örvendezvén (ha az üdő megengedte), hogy a Jézus-házához mehetett, de már egy néhány esztendőtől fogva ezen régi atyáinktól reánk maradott szép rendtartás félbe szakadott."
Amint látjuk, Szeles János is megegyezik abban Lakatossal, hogy a szokást, így tehát az épületet is "régi atyáinktól" örököltnek mondja.
Benkő József (1740-1814) "Specialis Transilvania Terra Siculorum" (A székelyek és a Székelyföld) c. munkájában említést tesz a Jézus kápolnáról. Mint írja, a kápolnához búcsúk alkalmával "a katholikusok minden évben nagy tömegekben zarándokolnak egész Udvarhely- és Csíkszékből", Úrnapja alkalmából.
A lengyelfalvi születésű Orbán Balázs monumentális művében, a Székelyföld leírásában, részletesebben foglalkozik a Jézus kápolnával, és építészeti jellegzetességei alapján a XIII. századba helyezi emelésének idejét és "bizánczi" stílusról beszél. "Az elköltözött falunak (ti. Gyárosfalvának) ma semmi nyoma, de ott van helyén egy régi imaház, mely bizánczi modorban a négyeghez illesztett négykörszeletből van alkotva. A kápolna czifrán kifestett fa-mennyezetén 1677 van felírva, de ez csak a mennyezet készültét, és nem a kápolna építéséi korát jelöli, mert annak építési modora a XIII. század jellegét mutatja." (Jegyzet: A kápolna kerítését és remetelakot püspök Rudnai kegyajándékából udvarhelyi Simó János építette, ki egyszersmint kapitánya volt a templomi ünnepélyeknél díszlövést tevő úgynevezett «Jézus katonáinak»". Kissé odébb, Orbán Balázs így ír: "régi ez elnevezés, miként maga az épület is, s a hagyományok költészete egészen mythoszi alakba önti."
Orbán Balázs ismertet két népi mondát, amelyek a Jézus kápolna keletkezését magyarázzák.
Az első hagyomány szerint oda, ahol ma a kápolna fekszik hajdanában a "tuhudunok" (pogányok, talán Tuhutum vezérről neveztetve így) jártak áldozni. A közeli Budvár keresztény katonái közül egyik Jézust kiáltva röpítette feléjük nyilát, s a pogányok a bámulatos lövés hatására ijedtükben keresztényekké lettek.
A másik hagyomány szerint, a tatárdúlás idején a Budvárba menekült lakosság, élelme fogytán azzal menekült meg, hogy egy híres íjász a sátra előtt ülő tatár kánt szíven lőtte, s a megrémült tatár sereg szétfutott. E szerencsés menekülésnek állított állítólag emlékkápolnát a környék lakossága, s azt az íjász segélykiáltásáról Jézus kápolnának nevezték el.
Az első monda sajátosan vallásos színezetű, szűkszavúsága és naivitása (azaz, a "tuhudunok" hirtelen megkeresztelkedése) gyanút keltő, a második viszont, leszámítva a "csudás lövést", amely a tatár kánt leterítette, egy közismert történelmi eseményt, az 1241-es tatárjárás egyik epizódját meséli el a maga módján.
E mondák közös eleme a várat szorongató pogány sereg és a bennszorultak megmenekülése, és a nyílvesszejét messzire röpítő vitéz. A kápolna és a Budvár közti távolság majdnem 1 km (Orbán Balázs 1000 lábat mond) és nehezen hihető el, hogy íjjal ilyen távolságra lehetne lőni; egy ilyen lövés viszont valóban "csudás" lenne.
A fentebb leírtak, ha a népköltészet műhelyében is kovácsolódtak, föltétlen egy konkrét esemény emlékei, és mint sok más hasonló esetben bebizonyosodott, nem szabad őket teljesen a fantázia szüleményeinek venni. Hogy mennyi igaz belőlük, annak kimutatása a régészek hivatása és kötelessége.
***
2003. októberi kiegészítések:
I. Tudunok, székelyek
A tudun népnév megfejtésében segítségünkre lehet az, hogy – akárcsak később a honfoglaló magyaroknál a kende/kündü, a gyula, és a horka – a Kárpát-medencét kb. 567-820 között uralmuk alatt tartó avaroknál is három főméltóság létezett: kagán, tudun és jugurrus. A hatalom megosztásának lehettek gyakorlati okai is, de véleményem szerint a szövetségre lépő törzseknél természetes igény volt, hogy a régi törzsfők nem mind, és nem azonnal mondtak le vezető szerepükről, és valamilyen tisztségre igényt tartottak. (Gondoljunk csak a mai választási koalíciókra, amelyek, ha sikerül megnyerni a választásokat, a hatalomgyakorlás első lépéseként szépen – vagy csúnyán – elosztják a miniszteri tárcákat.) Sőt, i.sz. 795-803 között az avarok fejedelmének neve Kajd Tudun, i.sz. 826 körül pedig szintén Tudun.
Vigyük tovább a gondolatmenetet.
Az i.sz. 670-es években az avarok által uralt Kárpát-medencébe új népcsoportok érkeznek. Fontos megjegyezni, hogy Kubrát bolgár kán halála után (i.sz. 651-ben) az akkor még az Azovi-tengertől északra élő bolgárok öt részre szakadnak, épp ennyi fia volt ugyanis az elhunyt kánnak. Kubrát kán fiainak nevei:
Számunkra az öt bolgár törzs közül a kabarok az érdekesek, mert bennük a bolgárok óhazájában még eszkil néven ismert törzset sejtjük, mely törzset a mai székelyek őseinek vélünk. A bolgár törzsszövetségbe tartozás egyébként nem jelenti azt, hogy a székelyek ősei bolgárok is voltak, bizánci onogur és wangar elnevezésük inkább a magyar rokonság felé mutat.
Az Avar Birodalom a VIII. század végén menthetetlenül meggyengül, és 791 őszén hadereje vereséget szenved a Bécsi erdőnél Nagy Károly csapataitól. A frankok ekkor nem nyomulnak előbbre, de, - ahogy az ilyenkor lenni szokott -, a vereség nyomán az avarok között fellángolnak a belső ellentétek olyannyira, hogy a belháborúba a kagán és a jugurrus is belepusztul. A nyugati részek fejedelme, a tudun, Aachenbe megy, meghódol Nagy Károly előtt, és 795 végén felveszi a kereszténységet. 799-ben azonban – mintha csak a későbbi magyar Koppány történetének filmkockái peregnének a szemünk előtt – az avarok fellázadnak, és visszatérnek a pogányságra. 803 elején Krum bolgár kán délről támadja meg az avarokat, akik emiatt végleg elfogadják a Karoling birodalom fennhatóságát, és ezzel együtt a kereszténységet. Fontos megjegyezni még azt, hogy a 796 óta uralkodó kagán Theodorus néven felveszi a bizánci kereszténységet (akárcsak később a magyar Ajtony), és keleti keresztényként menekül 804-ben a Dunántúlra, ahol hamarosan meghal. Utóda Ábrahám néven már a latin kereszténységet veszi fel. A kereszténység felvétele ellenére az avar birodalom fokozatosan széthullik, és Erdély déli, dél-keleti részeit Omurtag bolgár kán 827-832 között a bolgár birodalomhoz csatolja. Az Avar Birodalom többi részére a bolgárok (nándorok) nem tudják rátenni kezüket, dél-erdélyi sikereik valószínű oka az, hogy az ott élő félig-meddig rokon, és régi szövetséges székelyekkel újból szövetségre lépnek, így megvan a kellő katonai erő a terület megtartásához, a sóutak, aranybányák, vízi útvonalak ellenőrzéséhez. Az Árpád vezette magyarok 895 körüli honfoglalásakor a székelyek előtt két választási lehetőség volt: 1.) kivonulnak Erdélyből déli irányba, és csatlakoznak azokhoz a bolgárokhoz, akik felvették a bizánci kereszténységet, óbolgár rovásírásukat cirill betűkre cserélték, nyelvükben elszlávosodtak, vagy 2.) veszteg maradnak a Kárpát-medencében, és csatlakoznak a rokonnyelvű, szokásaikban, hitvilágukban hozzájuk közelebb álló magyarokhoz. A székelyek, bölcsen, a második lehetőséget választották, és ebbéli döntésükben kitartottak mind a mai napig.
Következtetés: a tuhudunokat, tudunokat az avarokkal, a székelyeket a bolgár törzsszövetséghez tartozó eszkilekkel azonosítjuk (mely utóbbiakat vezérük után később kabaroknak is neveztek).
***
II. Íjászat
1979-ben, 18 éves diákként a következőt írtam:
“A kápolna és a Budvár közti távolság majdnem 1 km (Orbán Balázs 1000 lábat mond) és nehezen hihető el, hogy íjjal ilyen távolságra lehetne lőni; egy ilyen lövés viszont valóban "csudás" lenne. “
A témát jobban tanulmányozva, a következő kiegészítések szükségesek:
A hagyományos nagy íjjal kb.180 méterre lehetett pontosan lőni, de hatótávolsága elérte a 230 métert is.
A számszeríj már i.e. 500 körül megjelent Kínában, készítésének technikáját átvették a hunok, így valószínű, hogy az óbolgárok és ómagyarok is. A számszeríjjal kb. 320 méterre lehetett lőni.
A fent említett hatótávolságokat növelni lehet úgy, hogy a célzók nyílvesszőiket egy magaslatról repítik ki, ballisztikus röppályán (tehát felfelé célozva). A korabeli ábrázolásokon egyébként világosan látható, hogy csata idején az íjászok nem célra lőttek, hanem felfelé, és a romboló hatást nem a pontos célzás, hanem a nyílvesszők sokasága biztosította. A pontos célzásnak a közel- és párharcban volt jelentősége.
***
Virgil Vătăşianu, Entz Géza, Eugenia Greceanu és Anežka Merhantova Sivorova egyöntetűen a XIII. századra teszik a kápolna építésének idejét, Vasile Drăguţ műemléklexikona viszont már a XVI. században való építés hipotézisét fogadja el. Ifj. Hermann Gusztáv, a Kolozsvár-Napocai Babes-Bolyai Egyetem történelem-bölcsészet kar hallgatója az 1561-es veretű és az északi apszis alapkövei mellett talált ezüstpénz problémáját a kápolnát övező védőfal jóval későbbi, illetve századunkhoz közelebb álló időben való építésével magyarázza. Szerinte a "védőfal által bekerített rész kiemelkedik a környezetből, a védőfal maga is kissé magasabban áll az őt övező lapályhoz viszonyítva. A fal jóval régebbi, mint az általa bekerített épület, tehát a belsejében levő, a környezetből kiemelkedő földréteg csakis a későbbi, a fal építése utáni feltöltődés eredménye. ez a réteg tartalmazza az említett érmét. Feltehető, hogy az érme a felszínen, esetleg ehhez nagyon közel volt a feltöltés kezdete előtt, és nem az építés idején került oda. Tehát a védőfal sokkal a kápolna építése után épült, és semmi esetre sem értelmezhető úgy, hogy a kápolna építését időben megelőzte volna, mint ahogy a «későbbi» szó helytelen használata lehetővé teszi."
Amennyire homályos a kápolna építésének időpontja, olyannyira homályos az is, hogy mi volt eredeti rendeltetése. Van aki várkápolnának, mások főúri, temetkezési kápolnának, ismét mások a sóerek gyógyító hatásáért emelt kápolnának tartják. Leghihetőbb viszont az az elmélet, amely e szerény, egyszerű kápolnát a ma már nem létező Czibrefalva és Gyárosfalva közös templom-kápolnájának tartja (ezt a véleményt vallják Ferenczi István és Ferenczi Géza történész-régészek).
A következőkben Mariana Beldie egyik érvelésére szeretnék kitérni. Szerinte "amíg a nemesség a Reformáció híve volt, érdekelt lévén a katolikus egyház hatalmas gazdagságainak megkaparintásában, addig a székelység (a köznép) hű maradt a katolicizmushoz, ellenszegülvén ezáltal is a nemesség nyomásának. Ilyen értelemben terjengett széles néptömegek körében egy vezetőben, az "Úr emberében" való hit, amely felmentené őket a nehézségek alól. Az udvarhelyi kápolnához való búcsújárást éppen ezzel lehetne összefüggésbe hozni."
Mariana Beldie tehát azt állítja, hogy a kápolna a reformáció idején épült, a nagy székely felkelés után nem sokkal, s alapozza ezen állítását az 1561-ből származott ezüst pénzérmére. Közismert tény azonban, hogy a felkelés leverése után az 1562. június 26-án tartott segesvári országgyűlés királyi vár emelését rendelte el Székelyudvarhelyen, amely a Székely Támadt néven vonult be a történelembe. E vár építésének terhét nyilvánvaló, hogy a most már megzabolázott közszékelység viselte. Hogy éppen a vár építése idején (vagy akár előtte, akár kevéssel utána) a székelyek kivégeztetett vezetőik emlékére vagy bármilyen más elgondolás alapján kápolnaépítésbe kezdtek volna, nagyon is hihetetlen és kevés valószínűséggel bír.
Végezetül tehát, a Jézus kápolna építésének besorolása valamely évszázadba és az e körüli vita még korántsem tekinthető lezártnak. megoldása alapos jártasságot igényel, úgy történelmi, mint építőművészeti vonatkozásban, és hosszú utánajárást, esetleg létező, de még fel nem fedezett kútfők felkutatásában, de legyen a vitának bármilyen eredménye, a Jézus kápolna, mint építőművészeti alkotás, mint egy letűnt kor emléke, semmit sem veszít helytörténeti értékéből.
KÖNYVÉSZET